Petőfi Népe, 2006. november (61. évfolyam, 256-280. szám)

2006-11-03 / 257. szám

PETŐFI NÉPE - 2006. NOVEMBER 3., PENTEK MEGYEI KORKÉP • VELEMENY 3 siá \ Hi mmmm mmm Baja GITÁROK Az Ausztráliából és Angliából hazalátogató duó - Tüs­ke András és Agócsi János - kon­certezik ma 19 órától a Bajai Ob­szervatórium Alapítvány Borbás Mihály Bemutatótermében (Tóth Kálmán u. 19.). (K. T.) Baja BUKTA A polgárőrök által üzemeltetett rendszámfelismerő rendszer körözöttként azonosított szerdán egy gépkocsit. Ezért a rendőrök lefoglalták a hitelsértés miatt keresett autót, 38 éves ve­zetőjét pedig gyanúsítottként hall­gatták ki. (K. T.) KERESIK A rendőrök szemta­núk jelentkezésését várják. Adata­ik szerint hétfőn este negyed 8-kor a Szabadság és a Vám utca ke­reszteződésében akart egy kerék­páros balra kanyarodni a városköz­pont felé, amikor a Vaskút irányá­ból érkező ismeretlen - feltehető­en Volkswagenjével - elütötte, majd megállás nélkül továbbhaj­tott. A biciklis könnyű sérüléssel úszta meg az ütközést (K. T.) Kiskunfélegyháza bemutató Dulity Tibor életműve című köny­vének bemutatója ma délután há­rom órakor lesz a polgármesteri hivatal dísztermében. A kötetet dr. Benkő Éva szociológus mutatja be. (H. R.) MohaCS KOMP Téli menetrend szerint jár a komp tegnaptól. Ez azt jelenti, hogy a városi oldalról indulva este 6 órakor teszi meg az utolsó fordulót. Ugyanakkor a személyek és kerékpárosok dunai átkelését szolgáló kishajó este fél 7-től közlekedik. (G. Zs.) Nagykőrös ZSEBESEK A rendőr­ség figyelmeztet: zsebtolvajok ga­rázdálkodnak a piactéren. Emiatt az egyenruhások gyakrabban jár- őröznek a hetipiacokon, de a je­lek szerint a bűnözők nem zavar­tatják magukat. Kedden egy asz- szony nyitva hagyott válltáskájá­ból emelte ki ismeretlen tettes a pénztárcát - tizenháromezer fo­rinttal. (M. J.) Tiszakécske SZÜLETÉSNAP No­vember 6-án 17 órakor a városi könyvtárban köszöntik a hetven­éves Buda Ferencet. Az ünnepség alkalmából köszöntőt mond Ko­vács Ernő polgármester, Fűzi László a Forrás főszerkesztője, Kobzos Kiss Tamás zenész. A köl­tő legkedvesebb népdalait Bagi Edit és Börönte Ferenc énekli, gyermekverseit a Móricz Zsig- mond Oktatási Intézmény tanulói adják elő. (Sz. T.) Veszélyesebb a hőségnél hirtelen lehűlés Hidegben az agyérgörcs is gyakrabban előfordul sen a szív- és érrendszeri betegségben szenvedők, a cukorbetegek, a ma gas vérnyomásosok és az idős emberek szempontjából ve­szélyes. Sőt, koc­kázatosabb, mint a kánikula! Szél­sőséges példákat Bármennyire is hihetet­len: az emberi szervezet a hideget rosszabbul viseli a kánikulánál. Ezt most különösen érezhetjük, hi­szen egyik napról a má­sikra a nyakunkba sza­kadt a tél - még ha az enyhébb változata is. Takács Valentina Lassan kénytelenek leszünk megszokni, hogy a tavasz és az ősz eltűnik az életünkből: a mínuszok és a hőség szinte hirtelen váltják egymást. Most is ez történt, hiszen né­hány napja még pólóban jár­tunk, most meg elő kellett venni a télikabátokat. Mit szól mindehhez az embe­ri szervezet? - kérdeztük dr. Nagy Andrást, a kecs­keméti megyei kórház belgyógyászati-kardioló­giai osztályának vezető főorvosát.- A fronthatások általá­ban mindenkit megvisel­nek. A hidegfront különö­Időjárási helyzetkép Kecskeméten, 13:00-kor felhozva ugyan, de előfor­dulhat 30 százalékos kü­lönbség is a nyáron és a télen bekövetke­zett infarktusok száma között. Hi­degben az agyér­# 10.31., kedd 9°C FORRÁS: ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT Megint úgy érezzük: gyorsan jött a lehűlés. Tévhit, hogy az emberi szer­vezet a hideget könnyebben tűri a kánikulánál. MEGKÉRDEZTÜK OLVASÓINKAT Hogy viselik a beköszöntött hideget? KOVÁCS ISTVÁN GYÖRGYNÉ: - Pár nappal előre megérzem a fron­tokat, minden időjárás-vál- , tozásra érzékeny vagyok. Fáj a fejem, a vérnyomásom pedig kiszámíthatatlanul ingadozik. Rossz a közérzetem. Ilyenkor figyelmesebben veszem be a gyógyszereimet, és többet pihe­nek. így könnyebben vészelem át ezeket a napokat. almási PÉTER: - Nem szeretem a hideget, de a kánikulánál jobban viselem. Az eső, a szél, a havazás nagyon kellemetlen, de nyugodtabb vagyok ilyen­kor, mint melegben. Tavasszal, kora nyáron szoktam kikészül- ni, amikor hirtelen emelkedik a hőmérséklet Édesanyám vi­szont pont a fordítottam: ő a hidegfrontra érzékeny. veres József: - Korábban ren­geteget dohányoztam, nagyon beteg ember vagyok Nehezen kapok levegőt, a legkisebb lég­nyomásváltozás is alaposan megkínoz. Ilyenkor mozogni is alig tudok, legszívesebben ki sem tenném a lábam a lakás­ból. A testsúlyomra viszont fi­gyelnem kell, a napi sétáimat nem hanyagolhatom el. (G. S.) görcs is gyakoribb. A magas vérnyomásban szenvedőknél indokolt, hogy ilyenkor maga­sabb dózisban kapják a gyógyszert. A hideg hatására ugyanis a felszíni, bőr közeli erek beszűkülnek, így több vér áramlik a többi érbe. Ez óhatatlanul is a vérnyomás emelkedéséhez vezet. ■ Hidegben az autósok is ingerültebbek, több a gyorshajtás és a baleset - állítják a közlekedés­meteorológusok. Az osztályvezető főorvos hangsúlyozta: akik a kockáza­ti csoportba tartoznak, azok télen pihenjenek többet, és le­hetőleg kerüljék a nehéz fizi­kai munkát! ÉMMMjfrKU MIKLAY JENŐ A tokaszalonna DNS-spiráljai EGÉSZ OKTÓBERBEN tüntetett a génmanipuláció ellen a Magyar Természetvédők Szövetsége. Néhány napja a solti főtéren is felfújták óri­ásira a gumi kukoricacsö­vet. Kiállíthattak volna - mondjuk - palotapincsiket is, demonstrálandó, hogyan csúfolták meg őseink a far­kast. A GÉNEK MEGVÁLTOZTATÁSA nem újdonság. Az ember mindig hamisította az élet eredeti kódjait. Igaz, rend­szerint bajba is került emi­att. Az uborkatermesztők a megmondhatói: a mai ne­mesítések többszörösét ter- mik az ősökének. Ám ezzel együtt az új növények el­vesztették a betegségekkel szembeni ellenálló képes­ségüket. A gazdák elégedet­lenek, nem győznek perme­tezni. ÉN MEG AZÉRT VAGYOK DÜHÖS, mert a hentesnél nem ka­pok jóízű tokaszalonnát, amióta a sertéseket a hús­hozamra keresztezték. Nos, a géntechnológusok az ilyen hátrányokat is ki akar­ják küszöbölni a DNS-spirá- lok csereberélésével. Újraal­kotják az élőlényekből kive­szett jó tulajdonságokat. Közben akkorára növelik a hozamokat, hogy az egész éhező világot ellátják élel­miszerrel. Persze, a valóság nem ilyen szép. Létezik már olyan nagy hozamú kukori­caféle, ami megvédi magát a molytól; csakhogy a talaj­ban felhalmozódó toxinja kiöli a lenti mikrovilágot is - lehetetlenné téve a vetés­forgót. egyszóval muszáj odafi­gyelni a természetvédőkre, amikor a génekkel való mesterkedés veszélyeiről beszélnek. Egy amerikai biokémikus mondta nemré­gen: a génsebészet új kor­szakot nyitott éppúgy, mint a maghasadás feltalálása. Ám, ha kiszalajtjuk kezünk­ből, akkor lehet, hogy ez lesz az utolsó korszakunk. Kassai az új rendőrkapitány? Kecskemét Nyugdíjba vonul Kubicsek András ezredes Váltás lesz a kecskeméti rend­őrkapitányi székben. Dr Kubi­csek András ezredes novem­ber 7-én betölti 56. életévét, és nyugdíjba megy. A megyei fő­kapitány, dr. Király Ferenc dandártábornok már kisze­melte ideiglenes utódját, de egyelőre még nem hozták nyilvánosságra, kiről van szó. Lapunk úgy tudja: dr Kassai László alezredesről. A megyei főkapitány infor­mációink szerint a Bács-Kis- kun Megyei Rendőr-főkapi­tányság Bűnügyi Osztályának jelenlegi vezetőjét bízza meg átmenetileg a kecskeméti rendőrség vezetésével. Kassai több éve vezetője a megyei bűnügyeseknek, és irányítása alatt több nehéz ügy tettesét, gyanúsítottját is rács mögé juttatta az osztály. Példaként említjük itt a kiskőrösi szőlő­Vizit a polgármesternél VÁROSHÁZI ÉRTESÜLÉSÜNK szerint tegnap dr Zombor Gábor kecskeméti polgár- mesternél járt Király főka­pitány és Kassai alezredes. Az általános rendőrségi gyakorlat egyébiránt az, hogy aki megbízottként megkap egy feladatkört, ké­sőbb azt véglegesítik az adott poszton. ben megölt tinilány gyilkosá­nak elfogását, az idén nyári lajosmizsei gyilkosság és az ugyancsak lajosmizsei trük­kös önrablás felderítését, a ke­celi központú Bács-Kiskun megyei droghálózat felszámo­lását és a Nógrádi-gyilkosság rejtélyének megoldását. A Petőfi Népe érdeklődésére a megyei rendőrségi szóvivő nem erősítette meg, de nem is cáfolta az értesülésünket Kas­saival kapcsolatban, aki 2003- ban megkapta az „Év rendőre” elismerő szakmai címet az or­szágos főkapitánytól. Hivata­los bejelentés kedden várható, az állománygyűlésen. ■ Noszlopy LEHET. HOGY TÚL SOK AJÁNDÉK EXTRÁT RAKTUNK BELE? ELEKTROMOS TETŐABLAK? INTEGRÁLT GSM TELEFON? TOLATÓRADAR? - ÖN DÖNTI EL! A VOLVO S40-HEZ MOST KEDVE SZERINT VÁLOGATHAT AJÁNDÉK EXTRÁKAT 380 OOO FT ÉRTÉKBEN. HA PEDIG INKÁBB EGY V50-ET SZERETNE. AKKOR AZ S40 ÁRÁÉRT MEG­KAPHATJA, ÍGY MINDKÉT MODELL MÁR 4 990 000 FT-ÉRT AZ ÖNÉ LEHET. RÉSZLETEKÉRT KERESSE MÁRKAKERESKEDÉSÜNKET. JANSIK AUTÓHÁZ KFT. KECSKEMÉT, SZEGEDI ÚT 90.KM., TEL: 76/ 506 480, FAX: 76/ 498 554, KECSKÉMETT@JANSIK.HU CEGLÉD, KÜLSŐ-JÁSZBERÉNYI ÚT, TEL: 53/ 316 495, FAX: 53/314 005, CEGLED@JANSIK.HU I i A

Next

/
Oldalképek
Tartalom