Petőfi Népe, 2006. november (61. évfolyam, 256-280. szám)
2006-11-11 / 264. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP PETŐFI NÉPE - 2006. NOVEMBER 11., SZOMBAT SEGÍTÜNK! TAKÁCS VALENTINA ROVATA Áthelyezés a varrodában Varrodában dolgozik egyik olvasónk, ahol rendes körülmények között a szabászaton van. Két hónappal ezelőtt azonban áthelyezték arra a részlegre, ahol a varrás történik. Tudomása szerint ilyen áthelyezés legfeljebb 44 napig lehetséges, és az átlag- keresetét akkor is meg kell kapnia. Az első hónapban valóban kézhez kapta, utána már azt sem. A kérdése: jogszerűen jár-e el a munkáltató. Egyértelmű, hogy nem - tudtuk meg dr. Györkis István ügyvédtől, aki mindenekelőtt egy félreértést tisztázott. Ez a bizonyos 44 nap arra az esetre vonatkozik, ha a munkavégzés más helyen történik, nem pedig arra, ha egyik részlegből a másikba helyezik át a munkavállalót. Ugyanakkor a munkáltató jogellenesen jár el minden olyan esetben, amikor a változtatás a munkaszerződés módosításával jár, és abba a munkavállaló nem egyezett bele. Azt jelen esetben nem tudni biztosan, hogy olvasónk munkaszerződésében benne van-e a részleg, illetve a szabászi munkakör. Az azonban bizonyos, hogy a bére része kell hogy legyen a munkaszerződésnek. Tehát: ha a részleg és a konkrét munkakör nincs is rögzítve, a bért biztosan belefoglalták a megállapodásba. Márpedig munkaszerződést módosítani csak mindkét fél beleegyezésével lehet. Az ügyvéd javasolja olvasónknak, hogy hívja fel a munkáltató figyelmét a munka törvény- könyvére. Ha nem sikerül megegyezniük, akkor a panaszos a munkaügyi bírósághoz fordulhat. HÍVHAT BENNÜNKET! 2 06-76/518-256 Sokakat ér az utcán a tél fedél nélkül Kisebb városokban nem kötelező a hajléktalanszálló Egy meleg zug, egy tál meleg étel - az elkövetkező hónapokban sokaknak ez Jelenti majd a túlélést. Az elmúlt napok átmeneti enyhülése után ismét hidegebbre fordul(t) az idő. Kár becsapni magunkat: a tél idén sem marad el, és idén is százakat, ezreket ér fedél nélkül. Megnéztük, mi a helyzet a hajléktalanellátással három, különböző nagyságú Du- na-Tisza közi városban. Szász András / Rákász Judit A harmincezres Kiskunfélegyházán nincs pontos adat a fedél nélkül élők számáról. A hajléktalanszállón viszont folyamatosan telt ház van. Az intézmény tíz férőhelyes éjjeli menedékhellyel és ugyanekkora kapacitású átmeneti szállással, továbbá harminc férőhelyes nappali melegedővel és harmincadagos népkonyhával működik - tájékoztatta a Petőfi Népét Zsótér Ágnes, a szállást működtető Kapocs Segítő- szolgálat vezetője. A félegyházi hajléktalanszállót nyolc éve alapították. Éjjeli menedékhelye ingyenes, az átmeneti szállásáért viszont minimális térítési díjat kérnek. A lakhatás mellett tisztálkodási lehetőséget és napi egy tál meleg ételt nyújtanak a lakóknak, akik háromtól hat hónapig terjedő időszakra vehetik igénybe a szállást, de szükség esetén jóval tovább is. Zsótér Ágnes elmondta: tekintettel az igényekre, folyamatban van a szállás férőhelyeinek bővítése. A tizenkétezer lakót számláló Tiszakécskének nincs hajléktalanszállója - ezt egyébként csak a negyvenezernél magasabb lélekszámú települések számára teszi kötelezővé A DÉL-PEST MEGYÉBEN élő nincsteleneket a ceglédi téli szálló várja. Márciusig meleg ételt is kapnak ott a rászorulók, mert a helyi vörös- kereszt hajléktalanokat ellátó intézménye támogatást a szociális törvény. Mindazonáltal a helyi családsegítő szolgálat révén igyekeznek segítséget nyújtani a fedél nélküli embereknek, akiket azonban többnyire átirányítanak Kecskemétre - tudta meg lapunk Kovács Ernőtől, Tiszakécske polgármesterétől. Hozzátette: bár számukra nem kötelező, a város tervezte egy átmeneti szállás, nappali melegedő kialakítását a Kossuth utcai otthonban. Be is nyújtották pályázatukat, de kevés pénzt nyertek. A 110 ezres Kecskemét hajléktalanszállóin a hideg ellenére sem növekedett meg jelentősen a létszám az elmúlt hetekben - tudtuk meg Farkas nyert az ellátásra. Mindenkit meg tudnak kínálni, aki betér. Nemsokára valószínűleg egy autóhoz is hozzájutnak, amit az utcán lévő hajléktalanok ellátására használnak majd. (M.}.) Máriától, a Dél-alföldi Regionális Diszpécserszolgálat vezetőjétől. Az utcai gondozó- szolgálat emberei már megkezdték munkájukat: a szociális munkásokból álló csapat reggél nyolctól éjfélig járja az utcákat, és próbálja rábeszélni az otthontalanokat, hogy legalább éjszakára menjenek be a Táncsics Mihály utcai vagy a Csabay Géza körúti hajléktalanszállóra.- Folyamatosan várjuk a hívásokat a 76/485-582-es, éjjelnappal működő telefonszámon. Kérjük, ha veszélyhelyzetben lévő, segítségre szoruló embert látnak, hívják diszpécserszolgálatunkat - mondta Farkas Mária. Hajléktalanellátó intézmények Kecskeméten Hajléktalangondozó szolgálat: átmeneti szálló: _________51 fó/nap in gyenes éjjeli menedékhely: 44fö/nep nappali melegedő: 20 fő/nap Magyar Máltai Szeretetszolgálat nappali melegedő: 72 455 fő/év népkonyha: 100 fő/nap családok átmeneti otthona: 21 fő FORRÁS: PN-GYŰJTÉS Minden betérő kap meleg ételt Baja FÉNYESŐ Üvegfestménykiállítás nyílt tegnap délután a Petőfi-szigeti ifjúsági házban Fényeső címmel. Barócsné Vattay Noémi (Baja), Királyné Michel Szilvia (Dunaújváros), Kocsis Zsuzsanna (Baja) és Sárai Orsolya (Budapest) munkái láthatók. (K. L.) DéHPest megye hókotrók a hónap elején megtartották a téli gépszemlét a közútkezelő kht. ceglédi üzemmérnökségén. A társaság hét hókotrót sószórót állított készenlétbe helyben. Ez a kapacitás ugyanannyi, mint tavaly. Összesen 430 kilométernyi úthálózat járhatóságát kell garantálniuk - beleértve a környező településeket összekötő főbb útvonalakat is. (M. J.) Hercegszántó közösen a Bácskai Hagyományőrző Egyesület ma 18 órától a közművelődési intézmény színháztermében rendezi meg a garai bunyevác tánccsoport, a garai székely népdalkor, a nagybaracskai táncegyüttes, a Danubia Alapfokú Művészeti Iskola nagybaracskai csoportja, a szeremlei népitáncegyüttes, a vaskúti nemzetiségi táncegyesület és a helyi hagyományőrző nemzetiségi egyesület hagyományos közös fellépését. (T. G.) Kiskunfélegyháza bartók a 125 éve született világhírű magyar zeneszerzőre, Bartók Bélára emlékeznek ma délután öt órakor á Móra Ferenc Művelődési Központban. A Bartók- koncerten fellépnek többek közt a Batthyány utcai ének-zene tagozatos általános iskola kórusai, a Vox Humana kamarakórus, a Kiskunfélegyházi Zenebarátok Kórusa. Zongorán közreműködik Sejben Ilona, Alács Rita, Jankovszki Anna, Pataki Ágnes, Seres Katalin, Sólyom Zita. Verset mond: Balogh Zsuzsanna. (V. P.) Szentkirály nevük napja Egy évben csak egyszer szokták megünnepelni a nyugdíjasklub tagjai a névnapokat. Csütörtökön este a művelődési házban gyűltek össze, hogy köszöntsék egymást. Először kis műsort mutattak be, amiben volt humor, vers, ének, majd megették a finom marhapörköltet. Az eseményen nemcsak a harminc tag volt jelen, de vendégeket is hívtak. Megközelítőleg százan szórakoztak zeneszó mellett egészen éjfélig. (Sz. T.) Kevesebb pénzbe kerülnek az elöljárók KISKUNFÉLEGYHÁZA Majdnem másfél milliót spórolnak egy hónapban Leszerelte a Leader-táblákat a közútkezelő A fiatal családok maradását segítették elő Az elkövetkező négy évben havonta több mint 1,3 millió forintot spórol meg a kiskunfélegyházi képviselő-testület - közölték a Fidesz-KDNP alpolgármesterei a városházán. Vajda Piroska Endre Sándor elmondta: az előző ciklushoz képest pontosan 1 350 497 forintot takarítanak meg a városnak egy hónapban azzal, hogy a szakbizottságok számát tízről kilencre csökkentették. Kevesebb lett a képviselők, a bizottsági elnökök, a tanácsnokok, illetve a képviselői és a külsős bizottsági tagok tiszteletdíja is. Nem emelkedett a polgármester fizetése és költségtérítése sem. A korábbi kettő helyett viszont három alpolgármestere és tanácsnoka van a városnak. Az alpolgármesterek tiszteletdíja és költségtérítése pedig néhány ezer forinttal nőtt. A fideszes alpolgármesterek tájékoztatójára reagálva dr. Garai István MSZP-s alpolgármester a Petőfi Népének azt mondta: a megtakarítás több tételből tevődik össze, ám alapvetően az ön- kormányzati törvény módosítáVárosházi tiszteletdíjak Kiskunfélegyházán (Ft) Tisztség A választás előtt A választás után polgármester: 496 700 496 700 alpolgármester: 234 500 239199 bizottsági elnök: 206080 153 824 tanácsnok: 206080 153824 bizottsági tag (képviselő): 154 560 117 392 külsős bizottsági tag: 51520 36432 FORRÁS: VÁROSHÁZA ■ A megtakarítás több tételből tevődik össze, ám alapvetően az önkormányzati törvény módosításából adódik. szavette sából adódik. Mint ismeretes: a települések tisztségviselőinek tiszteletdíját ez a törvény szabályozza, amit a parlament hagy jóvá, és ez ősztől jelentősen visz- a javadalmazásokat. Félegyházán megközelítőleg 20 százalékkal csökkent a tiszteletdíjak mértéke. A kistelepülések jártak a legjobban, az ottani elöljárókat kevésbé kurtították meg anyagilag. Garai doktortól azt is megtudtuk: a megtakarítást növeli az a tény is, hogy a jövőben neki nem jár költségtérítés az önkormányzattól, mert egyúttal országgyűlési képviselő is. hiába próbálta kijárn! az agrártárca az állami közútkezelőnél, hogy az úgynevezett Lea- der-táblák a helységnévtáblák tartóoszlopain maradhassanak, azok eltűntek. Az ok: a vidékfejlesztési programban részt vevő településeken csak külön tartóra szabad felszerelni bármilyen táblát, így az Európai falu fetira- túakat is. A helységnévtáblától ötven méterre lehet ilyen oszlopokat felállítani. Az Európai falu címmel büszkélkedő települések most azt tehetik, hogy tábláiknak tartóoszlopokat kérnek a Leader-központból. Legfeljebb kettőt kapnak; ha többet akarnak, azt saját pénzből kell megvenniük. ■ M. J. fülöpjakab A fiatal családok letelepedését, illetve helyben maradását szolgálja az a támogatás, aminek odaítéléséről legutóbbi ülésén döntött a képviselő-testület. Csáki Béla polgármester tájékoztatása szerint mintegy kétmillió forintot osztottak szét lakásvásárlásra, -felújításra és -építésre. Kilenc fiatal család pályázott, a legkisebb, vissza nem térítendő támogatás 60 ezer, a legnagyobb 340 ezer forint volt. A szétosztott pénz olyan, állami forrásból származó ősz- szeg, amiről az önkormányzatok maguk dönthettek, hogy mire költik. ■ V. P t 4 i i