Petőfi Népe, 2006. október (61. évfolyam, 231-255. szám)

2006-10-31 / 255. szám

SZERKESZTETTE: PÁNCSICS HAJNALKA TELEFONSZÁM: 06-78/561-840 E-MAIL: hajnalka.pancsics@petofinepe.hu PETŐFI NÉPE - 2006. OKTÓBER 31., KEDD KALOCSA ES KORNYÉKÉ Megindultak a tornyok veszély Félmilliárdba#. kerülne a kalocsai székesegyház felújítása A kalocsai főszékesegyház homlokzatát már csak Szűz Mária egész alakos szobra díszíti. A két torony egyre távolodik egymástól, a homlokzaton Jól látható repedés fut középen. A tornyokon kívül a székesegyház tetőszerkezete Is nagyon rossz állapotban van. Dobálódzott a poharakkal a kocsmában, bíróság elé állt fájsz Garázdaság vétségének gyanúja miatt indult nyomozás a kalocsai rendőrkapitányságon egy fajszi lakos feljelentése alapján ismeretlen tettes ellen. A napokban a község egyik vendéglőjében a férfi a pohara­kat hajigálta és rátámadt a tu­lajdonosra is. Cselekményével a jelenlévőkben félelmet, ria­dalmat keltett - tájékoztatott a rendőrség. A nyomozók rövid időn belül kiderítették, ki követ­te el a bűncselekményt. A fajszi embert a kapitányságon előállí­tották, gyanúsítottként kihall­gatták, a bűncselekmény elkö­vetését elismerte. Az ügy gyor­sított eljárással, bíróság elé állí­tással fejeződött be. ■ Külön képviselői csoportot hoztak létre Kalocsa A városi képviselő-tes­tület első rendes ülésén a város­atyák szétosztották a bizottsági helyeket, és esküt tettek a külső bizottsági tagok is. Az Összefo­gás Kalocsáért Egyesület (ÖKE) hat képviselője az ülés után rög­tönzött sajtótájékoztatót tartott. Dr. Hargitai László, az ÖKE ko­rábbi polgármesterjelöltje el­mondta, aránytalanul kevésnek találják, hogy az 52 bizottsági helyből mindössze 5 szakmai bi­zottsági helyet kaptak. Pláne úgy, hogy a testületben van képviselő, aki három bizott­ságnak is tagja. Megítélésük sze­rint messze nem a szakmai tevé­kenységet jelzi mind a helyek el­osztásának aránya, mind a bi­zottságokban dolgozók szemé­lye. Véleményük szerint nem a polgármester, Török Gusztáv An­dor által korábban hangoztatott szakmai munka, hanem a párt- politikai érdekek kerültek előtér­be. Ezért a képviselők megalapí­tották az ÖKE képviselő cso­portját, így a jövőben egysége­sen képviselik véleményüket, akaratukat az önkormányzati munkában. A város polgármestere, Török Gusztáv Andor az ügy kapcsán úgy vélekedett: - Nincs igazuk és úgy néz ki, hogy tovább foly­tatják durva politikai tevékeny­ségüket. ■ Két szent szobrát már le . kellett venni a főszékes­egyház tetejéről. A tornyok és a tetőzet gerendái is igen rossz állapotban van­nak. Az egyháznak csak a legszükségesebb beavatko­zásokra van pénze. Páncsics Hajnalka Jelentős méretű repedés látha­tó a kalocsai nagytemplom homlokzatán, középen. Ez bi­zonyítja, hogy dőlnek a tor­nyok. Dr. Bábel Balázs érsek szerint a tető felújítása elodáz­hatatlan. Ám az egyháznak csak a legszükségesebb be­avatkozások elvégeztetésére van pénze.- Több száz oldalas szakér­tői vélemény van már a ke­zemben a főszékesegyház álla­potáról. Sajnos nekünk csak a tűzoltómunkára van pénzünk. Az épület megmentése, a tel­jes felújítás legalább félmilli- árd forintba kerülne. Keres­sük a pályázati lehetőséget, de azzal is'van probléma. Egy norvég pályázatot találtunk, de a hatalmas önrész miatt nem biztos, hogy bele tudunk fogni a munkába - mondta az érsek.- 'A tornyok és a tetőszerke­zet gerendái vannak nagyon rossz állapotban. A homlok­zatról már két szobrot el kel­lett távolítanunk. Ha a tető be­ázik, akkor pedig további, fel­becsülhetetlen kár érheti a fő­székesegyházat.- A jelenlegi, igen rossz helyzetnek természetesen több óka is van. Ezek közül az egyik a templom kora. A jelenlegi fő­székesegyház épülete alatt to­vábbi két templomot is rejt a föld. A talaj sem megfelelően stabil és--a templom közvetlen közelében zajló autós forgalom is csak ront a helyzeten.- A perselypénz, a hívek adakozása csak jelképes ah­hoz az összeghez képest, amekkorára szükség volna a felújításhoz. Sajnos azt is el kell mondani, hogy nem csak a kalocsai főszékesegyház fel­újítására volna szükség. Az ér­sekség területén rengeteg templom szorul kisebb-na- gyobb javításokra. Kecskemé­ten is van hasonló állapotban lévő templomunk.- A szakemberek több javas­lattal is éltek az állagmegóvás­ra. Ezek között szerepel a folt­varrás vagy a gipszpecsét is. Tehát megoldás lenne, csak a pénz hiányzik - tájékoztatott dr. Bábel Balázs. Eredetileg hárman voltak A FŐSZÉKESEGYHÁZ középső homlokzati részének tetején há­rom egész alakos szobor állt egykor. Ezek közül mára csak a középen lévő Szűz Máriát ábrá­zoló alkotás maradt a helyén. A déli torony mellől Szent Péter, az északi mellől pedig Szent Pál szobrát kellett eltávolítani a templom egyre romló állapo­ta miatt. Kétszáztíz éve villám csapott a templomba A jelenleg álló kalocsai főszékesegyház 1735 és 1754 között épült olasz barokk stílusban. Az építést Patachich Gábor ér­sek (1733-1745) kezdte el. A székesegyházat 1754-ben szen­telték fel, de a külső és a belső díszítő munkák később is foly­tatódtak A templom 64 méter hosszú, 24 méter széles. Az impozáns főhajó belső magassága 19 méter, a tornyok ma­gassága 65 méter. A székesegyház két tornyának sisakja és tetőszerkezete 1795. július 18-án villámcsapás miatt kigyul­ladt és leégett. A ma is látható klasszicista toronysisakok 1799-1800 között készültek. A Szabadságharc Hőse emlékérmek kitüntetés Az 1956-os forra­dalom és szabadságharc 50. évfordulóján Török Gusztáv Andor, Kalocsa város polgár- mestere elismeréseket és ok­leveleket adott át. A Szabad­ságharc Hőse emlékérmet Kákonyi Mátyás, Gyöngyösi Imre, Romsics Lajos, dr. Kör- mendy László és Bemer Péter vehette át. Oklevelet kapott a Magyar Vidék 56-os Szö­vetség kalocsai szervezeté­nek minden tagja. Jubüeumi emlékérmet vehetett át dr. Bábel Balázs, Gyöngyösi Imre és dr. Körmendy László. A városi elismerések mellett dr. Körmendy László Malé- ter-díjat, Gyöngyösi Imre pe­dig III. osztályú katonai ér­demkeresztet vehetett át Bu­dapesten. Ismét van alpolgármester foktő Az elmúlt négy évben megbízott helyettes nélkül dolgozott Jakab Ferenc pol­gármester. Az új testület alakuló ünnepi ülésén vi­szont sikerült hat év után ismét alpolgármestert vá­lasztani. A posztot ebben a ciklusban Búkor Lajosné töl­ti be, akit egyhangú döntés­sel szavazott meg a testület. A településen a kulturális bizottság mellett megalakult a falufejlesztési és gazdasá­gi bizottság is. Nem lesz helyben diszpécser mentőállomás A kalocsai mentőállomásra már nem közvetlenül futnak be a tele­fonos segélyhívások. Az ed­digi gyakorlattól eltérően a mobiltelefonról kezdemé­nyezett hívások Kecskemét­re, míg a 104-es telefonszá­mon tárcsázott hívások Ba­jára érkeznek. Nacsa Tiva­dar, a kalocsai mentőállo­más vezetője bízik abban, hogy a technikai változtatás miatt a mentési idő nem lesz hosszabb. Ezt hatásta­nulmányokkal már tudják igazolni, így emberélet a diszpécserszolgálat meg­szüntetésén nem múlik. Az átszervezéseket sikerült úgy megoldani, hogy egyetlen dolgozót sem kellett elbo­csátani. Túl sok pénzt kér a megye az üzletrészért úszód A Duna menti település önkormányzata visszavásá­rolná a Kalocsavíz Kft.-ben lé­vő üzletrészét. A megyei köz­gyűlés hosszú évekkel ezelőtt ingyen vette át a települések­től az üzletrészeket. Majd fel­ajánlotta a visszavásárlás le­hetőségét. A Duna menti tele­pülés visszavásárolná a va­gyont. A megye úgy határozott, hogy a kft-ben lévő 200 ezer fo­rint névértékű részét 607 270 forintért, míg a hozzá kapcsoló­dó eszközvagyont több mint 3,5 millióért vehetik meg. Bedi Gyula, Úszód polgármestere el­mondta, hogy ennyi pénze nincs a településnek. ■ Tárlat A „Bemutatkoznak a képzőművész alkotótábor tagjai” sorozatban a kalocsai művelődési központ kis­gazdájában Vadvári Katalin művész-tanár kiállítását tekinthetik meg az érdeklődők. Felvételünk a megnyi­tón készült, az alkotó mellett Somody Péter, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának docense látható. A kiállítást november 12-lg naponta 10 és 18 óra között nézhetik meg a látogatók. Volkswagen Caddy Kombi. 0 Ft befizetéssel havi 29 998 Ft-tol Az ideális családi autó tágas belső térrel. Csak nálunkmost 500 000 Ft kedvezménnyel ésajándék CD-s rádióval akár 0 Ft kezdőbefizetéssel mindössze 29 998 Ft*-os havi részlettel az öné lehet. THM: 6,2% Autócent Kft. Soltvadkert, Kossuth u.97/2 Tel: 78/ 581-900, Mobil: 20/ 372-4590 Email: pfabian@kevesauto.hu •A uitgjelólt törleszt 6 részlet a futamidő első36 hónapjában érvaiyes. EO hó esetén.

Next

/
Oldalképek
Tartalom