Petőfi Népe, 2006. október (61. évfolyam, 231-255. szám)

2006-10-31 / 255. szám

PETŐFI NÉPE - 2006. OKTÓBER 31, KEDD MEGYEI KORKÉP • VELEMENY 3 Z-II Baja KEGYELET Holnap minden­szentek napján az elhunytakra emlékeznek a bajai Köztemető­ben. Az ünnepélyes megemléke­zés délután fél 5-kor kezdődik. Közreműködik Schindler Mátyás plébános és Koch Zsuzsanna gyászbeszéd mondó. (R. R.) Baja HISTÓRIA Pénteken dél­után 5 órakor. Kottái Gábor: Horthy a kormányzó című, két és fél órás dokumentumfilmjét vetítik le a művelődési központ­ban. Utána prof. dr. Raffai Ernő tart előadást a sokat vitatott ál­lamférfiról és koráról. November 12-én, vasárnap pedig a nagy­váradi Kiss Stúdió Színház tár­sulata bemutatja az Egy nép ki­ált című színpadi játékot. Mind­két rendezvény a Trianon Társa­ság és a Széchenyi Kulturális Alapítvány támogatásával jött létre. (K. L.) Kecskemét szervátültetés Különleges fotókiállítás nyílik ma 13 órakor a kecskeméti megyei kórház aulájában. A tárlat a szervátültetés különböző aspek­tusait mutatja be, többek között a donort, magát a műtétet és azt, aki kapja a szervet. A kiállí­tás célja megismertetni az em­bereket a transzplantáció fon­tosságával. (T. V.) Lajosmizse KIÁLLÍTÁS Az ötezer év régészeti leleteiből rendezett kiállítás - a régi városháza épüle­tében - a megyehatáron túlról is vonzza az érdeklődőket. Az eltűnt idő nyomában című bemutató december közepéig látható, de csak előzetesen egyeztetett idő­pontban, csoportonként. A párat­lan értékeket felvonultató tárlatra a 20/490-1969 mobilszámon le­het bejelentkezni. (P. S.) Nagykőrös orwadászok Kis­puskával valamint egy légfegy­verrel orvvadászott a Fekete dű­lőben két férfi a múlt hét végén. A valódi vadászok vették észre őket és értesítették a rendőrsé­get. A motozáskor lőszereket, zsigerelésre alkalmas késeket találtak náluk. Ellenük jelenleg is folyik az eljárás. (M. J.) Nagykőrös MOTOROK Novem­ber 8-án, délelőtt 10 órakor technika-történeti kiállítás nyílik az ifjúsági házban. Az érdekes­nek ígérkező bemutató a ma­gyar motorkerékpár- gyártás fej­lődését reprezentálja a kezde­tektől. A rendezvény házigazdája a helyi Ádám László ipari szakis­kola. (M. J.) Ötven évünk pillanatképei petőfi népe Tárlat fél évszázad legjobb sajtófotográfiáiból FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL A megnyitón Barta Zsolt főszer­kesztő-helyettes felidézte az el­múlt fél évszázad azon történé­seit, amelyeket egyrészt a törté­nelmi változások, másrészt a technika fejlődése hoztak la­punk életében. Külön szólt az egykori munkatársakról és azokról a főszerkesztőkről, akik neve fémjelezte az elmúlt öt év­tizedet. Mint kiderült, eddig mintegy 15 ezer megjelenést, ezen belül 130 ezer oldalt tud­hat maga mögött a Petőfi Népe, és ezeken egymilliónál is több információt közöltünk. Fényképtárlatunkat Lóránd Klára, a Bozsó Gyűjtemény igazgatója nyitotta meg. Mint mondta: az itt látható fotók nem politikai divatok szerinti arco­kat mutatnak, hanem azt a hét­köznapi valóságot, amit az olva­sók minden reggel várnak a Pe­tőfi Népétől. A fotóművészként bemutatkozó riportereknek kö­szönhetően az egykori illusztrá­ciós fotók önálló alkotássá vál­tak - felidézve a lényeget. A tár­laton észrevétlenül kapcsolódik egymáshoz a Petőfi Népe két generációja. ► nézőpont Három születésnapos olvasónk (balról): DÉKÁNY ISTVÁN GYULÁNÉ, GUDRICZA JÓZSEF és BUJDOSÓ GYÖRGYNÉ. Kiderült, hogy sokan nem adóznak szigor Számos vállalkozó hitte úgy, hogy nem kell iparűzési adót fizetnie A nagykőrösi adóiroda a mostani év elején azt ígérte: következetes szi­gorral fellép a tartozók­kal szemben. Az ered­mény: szeptember végéig meghaladta a hetvenmil- lió forintot az időarányos bevételi többlet. Miklayjenő . A tavaly ténylegesen befolyt adóhoz képest megközelítőleg harminc százalékkal magasabb^ ra, 550 millió forintra tervezte az önkormányzat az idei helyi- adó-bevételt. Ennél rosszabb pénzügyi kondícióval már bi­zonytalan lett volna egyes költ­ségvetési kiadások teljesítése, így például némely szociális tá­mogatások juttatása. Pedig fenn­állt ennek a veszélye, ugyanis az év közepén még százmillfó fo­rint adóval és adók módjára be­hajtandó közüzemi díjjal tartoz­tak a nagykőrösiek. A városháza megbízott egy behajtásra szako­sodott céget a kintlévőségek mi­nél gyorsabb beszedésére, az adóiroda pedig többször is fel­hívta a figyelmet a mulasztási szankciókra. Az intézkedések hatottak, ugyanis az iparűzési adó már szeptember végén tizenöt száza­lékkal - 65 millió forinttal ­meghaladta az egész évre terve­zettet. Számos vállalkozó élt ab­ban a tévhitben, hogy nem köte­les iparűzési adót fizetni, mivel ezt az adónemet az EU-ban nem ismerik. Szalókinédr Kiss Katalin, a vá­rosházi adóügyi iroda vezetője fél éve úgy látta, hogy a lakossá­gi kommunális adóban is van tartalék: legalább ötven száza­lékkal több, mint amennyi való­jában megjelenik. Úgy tűnik, nemigen tévedett. A társirodák­kal összefogva példátlanul sok, nem adózó ingatlantulajdonost derítettek fel. Ennek következté­ben a tervezetthez képest már eddig hatmillió forinttal több a bevétel ebből az adónemből. Az adóbeszedés következetességére jellemző, hogy - például - támo­gatást is akkor adnak magánsze­mélynek, ha az illető már lerótta a lakossági kommunális adót. Adóbevételek Nagykőrösön (millió Ft) lakossági kommunális iparűzési vállalkozói súly­pótlék, bírság Összesen 2006 októberig Fél évszázada Petőfi Népe 1956. OKTÓBER 30-ÄN Nagy Imre, Magyarország minisz­terelnöke elmondta híres rá­dióbeszédét, melyben beje­lentette: megszűnik az egy- pártrendszer, a kormányzást az egykori koalíciós pártok veszik át, tárgyalnak a szov­jet csapatok kivonulásáról. Ekkortájt ültek össze a Bács-Kiskun megyében megjelenő napilap, a Népúj­ság munkatársai, s arról döntöttek, hogy megváltoz­tatják a lap címét. OLYAN NEVET KERESTEK, ami­vel azonosulni lehet, ami más, mint a korszak megyei lapjainak sematikus elneve­zése. így született meg a szí­vünknek oly kedves cím: Petőfi Népe. Ezzel a névvel először ma fél évszázada, október 31-én jelent meg la­punk. S hogy mi mindent fe­jez ki e lapnév? Különös au­rája van a két szónak. Egy­szerre utal a térség nagy szülöttére, Petőfi Sándorra, aki költőként írással kereste kenyerét csakúgy, mint az egykori és a mai újságírók. Utal a forradalmárra, aki a sajtószabadság elkötelezett híve volt. Utal a szabadság- harcosra, aki az 1848-49-es forradalomban, a független­ségért vívott háborúban vesztette életét. S mögötte ott van a Népe szó: a mi ol­vasótáborunk. Azok a hűsé­ges előfizetőink, vásárlóink, akiknek családjában szinte közeli hozzátartozónak szá­mít a Petőfi Népe. Akik na­ponta véleményt mondanak munkánkról, akiknek a bi­zalmát naponta ki kell érde­melnünk írásainkkal. elődeink igényes, a minő­ség iránt fogékony olvasótá­bort hagytak ránk, amelyet kiszolgálni több, mint napi feladat. Megtiszteltetés, aminek csak a szakma irán­ti alázattal, rajongással lehet megfelelni. Erre törekszünk ma, s így teszünk a jövőben is, hogy újabb 50 év múlva is olvashassa Petőfi népe a Petőfi Népét. Átpártolnak-e másik biztosítótársasághoz? Tóth CSABA; - Baráti a kap­csolatom a biztosítási üzletkö­tőmmel. Amikor megismertük egymást, még nem is volt au­tóm. Aztán megvettem a kocsit - persze, hogy tőle kértem se­gítséget. Azóta is rendszeresen meglátogat. Egy ilyen jó kap­csolatot pár száz forintért nem fogok felrúgni. dr. FERENCZI ISTVÁN: - Ugyan­annál a cégnél több érvényes biztosításom is van, régi ügyfél vagyok. Volt, hogy az autómat egy nap alatt kétszer is ősz- szetörték, de sosem én voltam a hibás. Kíváncsi vagyok, mi­lyen kedvezményeket aján­lanak Ez alapján fogok mér­legelni. KÖRÖSI TIBOR: - Több mint tíz autóm van, kölcsönzéssel fog­lalkozom. Az ajánlatok közt akkora különbségek lehetnek, amiket érdemes megfontol­nom. Az ár és az érte nyújtott szolgáltatás arányát figyelem. A gyors ügyintézés miatt fon­tos, hogy a biztosítónak van-e helyben fiókja. MEGGYES FERENCNÉ: - Hűsé­ges típus vagyok, és irtózom a hivataloktól Nem váltottam biztosítót 13 évig. A második autóm vételekor jobb feltétele­ket ajánlottak, elfogadtam, fái döntöttem. Amíg figyelmesek és udvariasak lesznek velem, meg sem nézem a többi bizto­sító ajánlatát. (G. S.) ■ OTP INGATLAN ZRT. M CJTP BANKCSOPORT TAtilA VÉDJEGYÜNK: MINŐSÉG ÉS MEGBÍZHATÓSÁG” HABCI PrU d'Excellence 2002 NemotikOzI Ingatlanfejkiztfil Nlvodtj győztese KECSKEMET SZEKTO-PARK UJ LAKÁSOK ES ÉPÍTÉSI TELKEK Társasház 1-2,5 szobás lakásokat konyha­bútorral, elektromos tűzhellyel, kulcsrakészen kínáljuk, 244 eFt/m2 ártól. Átadás: 2006. ősz Homlokzatkész sorház 108,7 m2 alapterületű sorházi lakás, 16,3 m2 garázzsal, 240 m2, illetve 360 m2 telken eladó, 166.000 Ft/m2 ártól. Átadás: 2006. ősz TELKEK Közművesített családi házas telkek 21.120 Ft/m2 ártól, sorházi telkek 24.000 Ft/m2 ártól vásárolhatók. Támogatott hitel, fészekrakó hitel, lakásépítési kedvezmény igénybe vehető lakásaink megvásárlásához. Társasházi lakásaink lízingelhetők. Keresse fel irodánkat: OTP Ingatlan Zrt. 6000 Kecskemét, Petőfi Sándor u. 3-5. Telefon: 76/500-756 www.otpingatlan.hu S

Next

/
Oldalképek
Tartalom