Petőfi Népe, 2006. október (61. évfolyam, 231-255. szám)
2006-10-27 / 252. szám
6 PETŐFI NÉPE - 2006. OKTÓBER 27., PÉNTEK A INTERJÚ vezérlőelvek Jogállamban tűrhetetlen, ha nemtelen eszközökkel nyomást akarnak gyakorolni a bírákra, ügyészekre - mondja a legfőbb ügyész, aki államigazgatási jogászként kezdte a kalocsai tanácson NINCS PARANCSURALOM AZ ÜGYÉSZSÉGEN Gyorsan, eredményesen és törvényesen kell az ügyészeknek eljárniuk - nyilatkozta dr. Kovács Tamás, a nemrégiben megválasztott legfőbb ügyész lapunknak. A Tolna megyében született legfőbb ügyész azt reméli, a közvélemény nem támogatja, hogy az ügyészeket, bírákat megfélemlítsék. A jogos kritikát azonban meg kell köszönni és a hibát kijavítani - vélekedik Kovács. Ihárosi Ibolya Dr. Kovács Tamás katonai főügyészt, a legfőbb ügyész helyettesét 320 szavazattal, 93 százalékos támogatással választotta meg a parlament legfőbb ügyésszé. Az altábornagy megválasztásával búcsút mondott a katonai pályának nyugdíjazását kérte. Dr. Kovács Tamás a Nagykónyi melletti Meggyespusztán született, de még nem volt egyéves, amikor a szülei Mohácsra költöztek.- Ezért aztán semmiféle emlékem nincs Nagykónyiról. Tolna megyéből azonban van, mert a nagymamámék dombóváriak voltak, sok időt töltöttem náluk nyaranta. Már felnőtt koromban egyre inkább éreztem, hogy ha nem is éltem sokáig Tolnában, azért mégiscsak onnan származom.- Még egy kicsit az életrajznál maradva, hogyan kezdődött a pályafutása?- Először államigazgatási jogász voltam a kalocsai tanácson. Nyolcgyerekes család legidősebb gyermekeként ösztöndíjszerződést kötöttem a családi kasszát kímélendő, hiszen a testvéreim is tanultak. Harmadévtől voltam ösztöndíjas, amit le kellett dolgoznom a kalocsai tanácson. Szép emlékek fűznek ehhez az időszakhoz is, szabálysértési, birtokháborítási ügyekkel foglalkozhattam, ami némiképp hasonlít az ügyészi jogalkalmazói munkához. Amint lejárt a szerződés, igyekeztem a pályára kerülni, mert mindig is ügyésznek szántam magam.- Az elmúlt években gyakran a politika kereszttüzébe került az ügyészég. Hogyan lehet ez ellen védekezni?- Közvetlenül nem lehet Ha a bírálat okszerű, mert munkánk eseüeges hibáira hívják fel a figyelmet akkor könnyen lehet védekezni: még jobban kell dolgozni. Ezt elvárom mindenkitől, bár úgy tudom, hogy az ügyészek maguk is hiba nélkül szeretnének dolgozni. De emberek vagyunk, néha becsúszik egy-egy hiba. Ha joggal támadnak bennünket akkor tisztelettel meg kell köszönni a kritikát és kijavítani a hibát Nemtelen támadások esetén, úgy tartom, az helyes magatartás, hogy méginkább megmutatjuk, miszerint pártatlanul, törvényesen és gyorsan igyekszünk dolgozni. He ez sikerül, előbb-utóbb visszaköszön abban, hogy a társadalom nagyobb részétől elismerő véleményeket kapunk. Ez esetben könnyebb elviselni az esetleges igazságtalan kritikákat is.- A leginkább aktuális téma közepében vagyunk: mi a véleménye arról, hogy a világhálón megjelentek azoknak az ügyészeknek, bíráknak a személyes adatai is, akik a Kossuth, méginkább Szabadság téri zavargások ügyeiben jártak el?- A bírák, ügyészek neve, beosztása nem titok, hanem nyilvános adat Ezeket azonban sértő, durva jelzőkkel, lakcímmel, ma- gántelefonszámokkal együtt listázni az én felfogásom szerint visszaélés a személyes adatokkal. Teljes mértékben osztom és támogatom az ügyészekre vonatkozóan, amit az Országos Igazságszolgáltatási Tanács tiltakozása tartalmaz. logállamban tűrhetetlennek tartom az efféle nyomásgyakorlást, megfélemlítési kísérletet Bízom abban, hogy a társadalom mértékadó része nem támogatja az üyenféle megnyilvánulásokat- Vádolják az ügyészséget azzal is, hogy szériában javasolták a Kossuth téri rongálok előzetes letartóztatását- Nem szériában, hanem gyorsan, hiszen az őrizet három napig tart Ennyi idő alatt el kell dönteni, hogy kit állítanak bíróság elé letartóztatási indítvánnyal. A három nap mindenkinél egyszerre telt le, ez kelthette a széria látszatát Az ügyészség tette a dolgát Lehet hogy hibázott is, erre van a jogorvoslati lehetőség. Ha a bíróság is osztotta az ügyészség véleményét és letartóztatott de ha utána a másodfok már úgy látta, hogy erre nincs szükség, akkor korrigálta. Ha így történt annak zömmel az volt az oka, hogy amikor először dönteni kellett, még látszott a valóságos bűnismétlési veszély. Mire a másodfokú elbírálásra sor került már csillapodtak a kedélyek, s nem volt szükség az előzetes fogvatartásra.- Mi az, amit az ügyészi szervezetben változtatni szeretne?- Érdemi, lényeges változtatásra nem készülök. A szervezet jól kialakult a szükséges reformok lezajlottak az elmúlt években.- Milyen eszmények, értékek jelenthetnek fogódzót önnek, illetve általában egy ügyész munkájában?- Ha büntetőjogi alapelveimet kellene meghatározni, akkor Finkey Ferenctől idéznék, aki szerintem a legnagyobb magyar büntetőjogász volt ráadásul egy idei koronaügyész is, ami megfelel a jelenlegi legfőbb ügyészi posztnak. Ő azt mondta, amit magam is kicsi ars poeticámként vallók: a koronaügyész működésének első vezérlőelvei a törvényesség és a büntető igazságosság, amelynek két arca van. Egyik a kíméletlen szigor a valóban nagy, közveszélyes bűntettesekkel szemben. A másik a méltányosság és az elnézés a nem romlott lelkületű, kis bűnelkövetőkkel szemben. Büntetőügyészként mindig ezt tartottam munkám zsinórmértékének. Abban nem lehet vita, hogy a bűnt üldözni kell, a törvényességet védeni kell. Azt már én fogalmazom meg, három fő követelményt kell ebben a munkában szem előtt Abban nem lehet vita, hogy a bűnt üldözni kell, a törvényességet védeni kell tartani. Gyorsan kell eljárni, mert a megsértett jogrend ezt követeli. Az elkövető érdeke azt kívánja, hogy mielőbb eldőljön a sorsa. A gyorsaság azonban nem mehet az eredményesség rovására. Ez lehet a vétkesség, vagy az ártatlanság megalapozott megállapítása. Az eredményesség akkor ér valamit, ha ez támadhatatlan, vagyis törvényes. Ezek az én követelményeim, de nem kell nekem ezeket követelni, mert követik az ügyészek maguktól is.- Mindezekből következően milyen a jó ügyész?- Körültekintő, megfontolt, jogilag jól felkészült, munkaszerető fegyelmezett ember. Az ügyészség hierarchikus szervezet, ahol ugyan nincs parancsuralom, kézivezérlés, de hivatali rendnek azért lennie kell. Szerintem ez is olyasmi, ami érvényesül a szervezetben. vonni. Tavaly megalakult a magyar ügyészképző központ, ez a fogalmazók, titkárok képzésével és az ügyészek szakmai továbbképzésével foglalkozik. Most például az európai uniós joganyag szinten tartása nagy követelmény nálunk. Támogatjuk azt is, hogy minél több ügyésznek legyen környezetvédelmi, gazdasági, európai, közlekedési, vagy kriminalisztikai jogászi | képzettsége. Rá is kényszerül az ügyész a napi tanulásra, mert annyit változnak maguk a jogszabályok.- Mit szeretne csinálni, ha majd tényleg nyugdíjba megy?- Nagyon szeretek utazni, míg egészségem engedi, erről nem mondok le. A legnagyobb kikapiW csolódás azonban a számomra az, ha az unokáimmal lehetek. Já- rok a sportversenyeikre, szeretem a családi összejöveteleket. Szeretek főzőcskézni is, szóval csupa hétköznapi kedvtelésem van, és semmi különleges.- Mit főz, mi a kedvenc étele?- Sok van, de leginkább az emberes, férfias ételeket szeretem főzni, vadat, halat, gulyást- Kik a barátai, milyen körből is időből származnak?- Ha egyszer valakit kineveznek, az élete végéig ügyész marad a teljesítményétől függetlenül, vagy létezik valamilyen minőségbiztosítási rendszer?- Az első kinevezés három évre szól. Akit kineveztek, az elvileg hetvenéves koráig ügyészi szolgálatban maradhat, legfeljebb más-más beosztásban. A vezetői megbízást persze minden indokolás nélkül vissza lehet Dr. Kovács Tamás: gyorsan kell eljárni, az elkövető érdeke azt kívánja, hogy mielőbb eldőljön a sorsa. A gyorsaság azonban nem mehet az eredményesség rovására. Az eredmény nem lehet más, mint törvényes Jogellenes, elítélendő és visszautasítandó Minden olyan szándék vagy kísérlet, amely bármely módon befolyásolni akarja a bírákat döntésük meghozatalában, annak politikai színezetet ad vagy nyomást akar gyakorolni a törvény alapján eljáró bírákra, jogellenes, elítélendő és visszautasítandó - áll a Legfelsőbb Bíróság az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (ÓIT) elnökének, Lomnici Zoltánnak a közleményében. A nyilatkozat közzétételére az adott okot, hogy a Kossuth téren tüntetők bizonyos csoportjai becsmérlő, fenyegető szövegkörnyezetben listákat tettek közzé bírókról, ügyészekről. Azok kerültek a listákra, akik a budapesti zavargásokban, a rádió ostroma során bűncselekménnyel gyanúsítottak ellen eljártak Először csak a neveket tették közzé, majd megjelent a bírák és ügyészek lakcíme, lakástelefonszáma is. A bíróságok elnökei minden szükséges törvényes intézkedést megtesznek a bírák ellen irányuló jogellenes állapot megszüntetése, a bírák védelme érdekében - hangsúlyozza az ÓIT elnökének a nyilatkozata. Katonai kriminológiával is foglalkozott Kovács Tamás 1940. december 13-án született Nagykónyiban. A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerzett diplomát, 1965-ben került a hadsereg hivatásos állományába, 1968-ban nevezték ki katonai ügyésszé. 1990-ben lett a legfőbb ügyész helyettese. Katonai főügyészként széles körű nemzetközi kapcsolatokat épített kL Először a visegrádi országok, majd az USA és a többi NATOtagország és néhány tengerentúli ország katonai igazságszolgáltatásáról szerzett tapasztalatokat A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjének birtokosa. Az aktív ügyészek közül elsőként nyerte el 2001-ben az Ügyészek Országos Egyesülete által alapított Finkey-díjat A katonai fegyelmi és büntetőjog különböző elméleti kérdéseivel is foglalkozott Szakfolyóiratban több írást pub likált a fegyelmi jog, a katonai büntetőjog és büntető eljárásjog köréből A legutóbbi időkben a katonai kriminológiával, illetve a katonai igazságszolgáltatás szervezeti kérdéseiről jelentek meg írásai Nős, három gyermeke és öt unokája van.- Megismételhetetlenek az életben a gimnáziumi barátságok, a kamaszkori, diákköri élmények nagyon összetartják az embereket. Egyetemi éveimből is sokakkal megmaradt a szakmai alapú barátság. Jólesett, hogy megválasztásom után sokan hívtak fel a régiek közül. Sok külföldi barátom is akad, szintén a szakmából. Az egyik első gratulációt a finn legfőbb ügyésztől kaptam. Máig sem tudom honnan szerzett tudomást a megválasztásomról, de már másnap itt volt az e-mailje. Természetesen vannak abszolút magánéleti jó barátaim, akikről szintén nem szeretnék megfeledkezni.