Petőfi Népe, 2006. október (61. évfolyam, 231-255. szám)
2006-10-27 / 252. szám
PETŐFI NÉPE - 2006. OKTÓBER 27., PÉNTEK IV' mmmsa~?r „ -h MEGYEI KÖRKÉP VÉLEMÉNY .i *3 fiOÄiSÄ ...S.5 3 a— w Baja megnyílt Iskolagalériát avattak a Jelky ÁMK Szegedi úti épületében. Egyúttal az érdeklődők megtekinthették az 1956-os forradalom emlékére kiírt pályázat- Megbilincselt szabadság- anyagát. A tárlatot Kovács Zita művészettörténész nyitotta meg, megtekinthető munkanapokon 8 és 16 óra között. (R. R.) Kerekegyháza tiszteletdíj a képviselő-testület megalakulásáról szóló beszámolónkban írtuk tegnap: a település alpolgármestere és a képviselők nem vesznek fel munkájukért tiszteletdíjat. Azonban egyelőre még nem biztos, hogy az érdekeltek lemondanak a pénzükről. A szenátus az elkövetkező napok valamelyikén tárgyal a javadalmazásokról - tájékoztatott a városháza. (M. J.) Kiskunmajsa csarnok Kedden ünnepélyes keretek között avatták fel az Agrikon Kam Kft. új üzemcsarnokát. A cég új, több mint 6 ezer négyzetméteres szerelőcsarnokában állítják üzembe azt a 150 millió forintba kerülő festősort, amelyen a legmodernebb technológiával festik majd a Claas-kombájnok fülkéit. A német cég és a majsai vállalat között immár három évtizede tartó kapcsolat tovább bővülhet a jövőben, és várhatóan más Claas-gyárt- mányok fülkéi is Majsán készülhetnek. (T. K.) Kunszállás egészségnap Úgynevezett tanítás nélküli napot tartanak ma a kunszállási Tóth Pál Általános Iskolában. Oktatás helyett - immár harmadik alkalommal - zenés torna, gasztronómiai vetélkedő, bábelőadás szerepel az órarenden. A kicsik, egy aranyérmes zöldségszobrász közreműködésével megtanulhatják a tök, répa, karalábé és a retek faragásának fortélyait, míg a kamaszoknak nőgyógyász tart előadást a tinédzserkori szexualitásról. De lesz véradás, vércukor- és vérnyomásmérés, babamasszázs- és jógabemutató, salátabár, süteménykóstoló és biotermékkiállítás is. (Sz. A.) Minden marad és változik repülőkórház A fekvőbeteg-osztályok a megyeihez kerülnek Folytatás az 1. oldalról. Ez utóbbit fejlesztenék, hogy olyan magas színvonalú legyen a kutatás és az oktatás, ami európai szinten is példaértékű. A jövőben itt végeznék el az egész Magyar Honvédség alkalmassági vizsgálatait. Ezen kívül a Honvédelmi Minisztérium azt szeretné, ha a szakrendelőben kialakulnának az egynapos sürgősségi és baleseti beavatkozás feltételei. Tehát az intézmény nem kevesebb, hanem több feladatot kapna. Szekeres hangsúlyozta: fontos, hogy a kórház a jövőben is kórház maradjon. Az átadásról szóló tárgyalások már elkezdődtek a megyei kórház fenntartójával, a megyei önkormányzattal. ■ Takács Valentina ► NÉZŐPONT 184 ágy, 354 dolgozó A REPÜLŐKOR HÁZ BAN 184 ágy van a két sebészeti, a belgyógyászati, az ideggyógyászati, a pszichiátriai, a szemészeti, a sürgősségi és az intenzív osztályon. Az intézményben 354 alkalmazott dolgozik, ezeknek nagyjából fele a kórházi részen. A ROVKI-t fejlesztenék, hogy európai szinten Is példaértékű legyen ott a kutatás és az oktatás. Most már kijárt neki a börtön is szólt a muzsika notórius Nyolc hónap felfüggesztve az ittas gázolónak a fővárosbdll Két év próbaidőre felfüggesztett nyolc hónap börtönt kapott egy ittasan balesetet okozó kisszállási férfi. Az elítélt ráadásul cserbenhagyó is. A halasi rendőrök, majd az ügyben illetékes kecskeméti ügyészség gyorsan bíróság elé állította. Noszlopy A balesetet ugyanis mindösz- sze húsz napja, október 7-én kora reggel okozta V. Róbert (28). A kiskunhalasi Szabadkai utcában nem tartotta be a kívánatos oldaltávolságot Opel Vectrájával, így ütötte el azt a kerékpárost, aki vele egy irányban tekert. ■ Az elmúlt három esztendőben is követett el közlekedési kihágásokat a gyorsított eljárásban elítélt, kisszállási férfi, de eddig megúszta pénz- büntetésekkel. A baleset bekövetkeztekor megállás nélkül elhajtott a helyszínről V. Róbert. A kerékpárost agyrázkódással, fej- és bokasérüléssel szállították kórházba a mentők. A rendőrségi eljárás során aztán az is kiderült, hogy nem először vétett a közlekedési szabályok ellen a kisszállási férfi. Tavaly 48 ezer forintos pénzbüntetést kapott ugyancsak ittas vezetés miatt. Egy évvel korábban 50 ezer forintra büntették több közlekedési szabálysértés miatt, 2003-ban pedig 30 ezer forintot kellett kifizetnie, ráadásul öt hónapig el volt tiltva a vezetéstől. A gyorsított eljárásban megszületett mostani ítélet is tartalmazza mellékbüntetésként a vezetéstől való eltiltást. Ezúttal ugyanis két és fél évre vonta be V. Róbert jogosítványát a Kecskeméti Városi Bíróság. kecskémét / Budapest Szerdán díszhangversenyt rendeztek a fővárosi Művészetek Palotájában azoknak az ’56-os forradalmároknak a tiszteletére, akik a köztársasági elnöktől megkapták a Szabadság Hőse emlékérmet. Hivatalosak voltak a rendezvényre a kecskeméti kitüntettek is, név szerint: Csemus László, Hajagos Károly, Mihala Ferenc, Papp Tivadar, Sándor József, Hechtl Ferenc, Csáki András, Gál Ferenc és Komjáthy György. Ők dr. Zombor Gábor polgármester kezéből vehették át az elismerést október 22-én este, a kecskeméti színházban tartott díszhangverseny alkalmával. ■ B. F. I. Kórház a kórház nyakában meglepetés senkit nem ért tegnap, amikor a honvédelmi miniszter elmondta: a Kecskeméti Repülőkórház fekvőbeteg-osztályai a jövőben szervezetileg a megyei kórházhoz tartoznak majd. Azt ugyanis tudtuk, hogy valamilyen átalakítás lesz. Azt is sejtettük, hogy ha az egész intézményt be akarnák zárni, akkor a miniszter aligha látogatna ide. A bejelentés tehát a logikát igazolta: a repülőorvoslás marad, a kórház ugrik. Mivel az intézményhez harmincezer ember fekvőbetegellátása tartozik, az sem volt kétséges, hogy ez a kötelezettség majd a megyei kórházra hárul. mindenkinek leesett az álla azonban, amikor kiderült: a fekvőbeteg ellátás átadását a szaktárca úgy képzeli, hogy helyüeg minden maradjon változatlan. Ez a dolgozóknak talán jó lehet, hiszen így esetleg megmarad a munkahelyük. De mit szól hozzá a megyei kórház? Utóbbi ugyanis évek óta azon agyai, hogy miképpen szüntethetné meg a szétszórt telephelyeit. Eddig sikerült a Nyíri útra költöztetnie a bőrkórházat, de a tüdőgondozó még mindig a Piaristák terén van, az Izsáki úton pedig ott van egyebek között a szülészet, a gyermekosztály, a reumatológia. Ezek után képzelem, hogy mennyire örül majd egy újabb telephelynek! Lényegében az történik, hogy egyik kórház nyakába varrják a másikat. AZ információt egyébként hiba volt tegnapig titkolni, így ugyanis mellékes hírré vált dr. Merényi Gusztáv szobrának felavatása. A zseniális orvost, katonát és repülési szakértőt, a repülőorvostan megalapítóját 1950- ben kivégezték. Megérdemelte volna, hogy ez a kommentár az ő tiszteletére íródjon. ELEKTROMOS TETŐABLAK’ INTEGRÁLT GSM TELEFON? TOLATÓRADAR? - ON DÖNTI EL’ A VOLVO S40-HEZ MOST KEDVE SZERINT VÁLOGATHAT AJANDEK EXTRÁKAT 380 000 FT Értekben ha pedig inkább egy vso-et szeretne, akkor az sao araert meg KAPHATJA. ÍGY MINDKÉT MODELL MAR 4 990 000 FT-ÉRT AZ ONE LEHET RESZLETEKERT keresse márkakereskedésünket JANSIK AUTÓHÁZ KFT. KECSKEMÉT, SZEGEDI ÚT 90.KM., TEL: 76/ 506 480, FAX: 76/ 498 554, KECSKEMET@JANSIK.HU CEGLÉD, KÜLSŐ-JÁSZBERÉNYI ÚT, TEL: 53/ 316 495, FAX: 53/ 314 005, CEGLED@JANSIK.HU "SUZUKI OKTOBER" - 2006. MÁR A 11.ŐSZ A JANSIK AUTÓHÁZBAN! IGNIS 1,3 GLX Limitált egyedi színek FIX törlesztőrészlet ajándék felnire szerelt Pirelli téligumival 150.000,-Ft értékben választható extrával 0,-T. öné,6 10% onero - 23.368, /no ________— Ny itott hétvége - október 28-29. 11 éve Önökért - Jansik Autóház W Kecskemét, Szegedi út 90. km, Tel.: 76/498-554, 76/498-555 Cegléd, Külső-Jászberényi út, Tel.: 53/314-005, 53/316-495 Suzuki www.jansik.hu, e-mail: mfabian@jansik.hu