Petőfi Népe, 2006. október (61. évfolyam, 231-255. szám)

2006-10-13 / 241. szám

4 PETŐFI NÉPE - 2006. OKTÓBER 13., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP Kétmilliós kárt okozott a sulinak festékszóróval a vandál piktor kecskémét Ismeretlen tettes szerda reggelre a Kocsis Pál Me­zőgazdasági és Környezetvédel­mi Szakközépiskola, Szakiskola és Speciális Szakiskola épületé­nek utcai falát és ablakait fes­tékszóró palackkal lefújta. Rá­adásul az épület teljes hoszszá- ban, így a homlokzat felújításá­ra lesz szükség. Az okozott kár 2 millió forint. ■ M. Gy. Önkormányzati alkalmazottak felkészítése bács-kiskun Ingyenes képzést indít a szociális és munkaügyi területen dolgozó önkormányza­ti alkalmazottaknak a megyei TIT. A résztvevők költségeit az Egészségügyi Minisztérium HEFOP pályázata téríti meg. Több tanfolyam is indul. A Schultz-féle autogén tréning ki­válóan alkalmas a napi feszült­ségek oldására. A másik képzés által a résztvevők hatékonyan segíthetik ügyfeleiket az elhe­lyezkedésben. A harmadik tan­folyam egy nemzetközi vizsgá­val egybekötött, alapfokú számí­tástechnikai képzés. A tanfo­lyamok Kecskeméten és Ho- mokmégyen lesznek, illetve az első témában Fülöpházán is. A képzésekre korlátozott számban még lehet jelentkezni. ■ M. Gy. Paprikás krumpli és puding kecskémét Tizenhárom csapat mérte össze szakácstudományát Az értelmi fogyatékosok gasztronómiai versenyén paprikás krumpli és puding készítése volt a versenyfeladat. A Kecskeméti Főiskola Kerté­szeti Főiskolai Karának éttermében tizenhárom, Bács-Klskun megyei csapat mérte össze szakácstudományát, illetve azt, hogy ki tud többet a fűszerekről és a terítésről. A rendezvény támogatói: Unlver Rt., Baán Gasztro Kft., Tesco Áruház Kecskemét, Kertészeti Főiskolai Kar Kecs­kemét, CBA Áruház, Malom Bevásárlóközpont, Attila Virágszalon, Autszer Kft. és az Impulzus zenekar. Frakcióülést tart a két jobboldali párt szombaton Lakiteleken politika Kihelyezett frakció­ülést tart a Fidesz és a KDNP szombaton Lakiteleken. Répás- sy Róbert frakcióigazgató el­mondta: részben a sajtó számá­ra nyilvános, részben pedig zárt ülést tartanak, melyen ér­tékelik az eddigi parlamenti munkát, illetve a következő idő­szak feladataira, elsősorban a költségvetési törvény parla­menti tárgyalására készülnek fel. Ezt megelőzően már a mai napon a frakciószövetség né­hány szakmai kabinetje ülése­zik Lakiteleken. ■ Direkt nekiment hátulról az őrnagy kerékpárjának? szándékosság? Szerdán Kecske­méten a Lestár téren lévő parko­lóban egy 42 éves kecskeméti férfi az általa vezetett gépkocsi­val megfordult, majd megállt az út szélén. A manőver miatt ösz- szeszólalkozott az addig kerék­párján ülve közlekedő rendőr őr­naggyal, aki ezt követően kerék­párjával besorolt a gépkocsi elé. A férfi a gépkocsival elindult, és a gyanú szerint szándékosan ne­kiment a kerékpár hátsó részé­nek. A baleset következtében személyi sérülés nem történt, a kerékpárban keletkezett kár azonban 20 ezer forint. ■ M. Gy. Új Bács-Kiskun megyei Telefonkönyv és Arany Oldalak 2006. október 24 és november 10. között átvehető a kijelölt postákon. T* * ’Com­Kérjük, Átvételi értesítőjét ne feledje otthon! További információt kaphat a 06 80 200 198 zöldszámon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom