Petőfi Népe, 2006. szeptember (61. évfolyam, 205-230. szám)

2006-09-08 / 211. szám

11 PETŐFI NÉPE - 2006. SZEPTEMBER 8., PÉNTEK SPORT Fogatos pályaavató Felsőlajoson sportműsor A kézilabdázók és az asztaliteniszezők is elkezdik a bajnokságot IFJ. NAGY TIBOR, a Felsőlajosi Húskirály SE kettesfogat-hajtója a második helyről várja a regionális bajnokság hét végi folytatását. Péntek LABDARÚGÁS 1 NB I-es mérkőzés: Diósgyőr- Pécs, 19 órakor. NB II. Keleti csoport: Békéscsa- ■ ba-Kecskeméti TE, 19 órakor. Statoil megyei I. osztály: Bács- almás-Dusnok, 16.30-kor. LOVASSPORT Egyes-, kettes-, négyesfogat- hajtó-verseny, a Duna-Tisza kö­zi régiós bajnokság 5. fordulója, egyben pályaavató: Felsőlajos, Húskirály Lovasudvar. Díjhaj­tás 10 órakor. A verseny keretében veszik bir­tokba a fogathajtók az új pályát Id. Nagy Tibor vállalkozó, a Hús­király Lovasudvar Sportegyesü- | let elnöke elmondta, hogy két füvespályát építettek, amely díj- és akadály hajtásra is alkal­mas. Megépítették a hat épített és egy mobil akadályból álló maratonhajtó akadályparkot is. Ha pályázati forrásból lesz rá pénz, akkor elkészítik a pálya világítását is. A háromnapos pá­lyaavató nyüt verseny, amelyre az ország minden részéből ér­keznek hajtők. Érthető, hogy so­kan élnek a felkínált lehetőség­gel, hiszen két hét múlva Izsá­kon lesz az ob döntője. A záró forfuló egyben a regionális baj­nokság fináléja is. Ezen dőlnek el a végső helyezések és az első három helyezett lehett ott októ­berben a már hagyományos re­gionális bajnokok versenyén, melyre az idén Dombóvárott ke­rül sor. A házigazdák a sport mellett kiállítással, vásári prog­rammal, szombaton lovasbállal és tűzijátékkal kedveskednek az érdeklődőknek. TÖMEGSPORT 16. Halasi Szüret utcai futóver­seny, a Fornetti Bács-Kiskun megyei körverseny állomása. Rajt: 17 órakor Kiskunhalason, a Semmelweis térről. A táv: 7,2 km. Nevezni a helyszínen lehet 13 órától. Szombat ASZTALITENISZ Extra Liga női mérkőzések: Orosháza I.-Akker Plus Soltvad- kertiTE, 11 órakor. Budaörs-Dobos Lakbér. Kecske­méti Spartacus, 11 órakor. A ta­valyi NB I/A-csoportos bajnok­csapat Spartacus megkezdi sze­replését az Extra Ligában. A ke­ret kicserélődött: Misurák Bé­késre igazolt, az újvidéki Dina­mic pedig befejezte sportpálya- futását. Madarászt az NB I-es Tolna együtteséhez adták köl­csön, mert neki még erős lenne az Extra Liga. így a bajnokcsa­patból Kókai Ágnes és Kunszt Orsolya maradt. Érkezett a Sta­tisztikából két fiatal: Juhász Mariann és a vajdasági szerb válogatott Erdélyi Annamária. Mivel ettől a szezontól 4 helyett 3 játékosból áll egy csapat, a mezőny sokkal kiegyenlítettebb lesz. A Budaörs és a Kecskemét közel azonos játékerőt képvisel. NB I-es férfimérkőzés: Kiskun­félegyházi ASI I.-Szolnoki Ti­sza, 11 órakor. NB Il-es női mérkőzések: Mező­túr II.-Lajosmizse, Kecskeméti Sp. Il.-Orosháza II., 11 órakor. AUTÓSPORT 3. Magyar Drift Kupa autós ügyességi verseny: Kecskemét, Kartring. Gépátvétel 8.30-tól, szabadedzés 9.20-tól, verseny 12 órától. A rendezők ötven, hátsókerék meghajtású autó nevezését fogadják el. Maxi­mált létszám hiányában a hely­színen is lehet nevezni 10 óráig. Információ: www.drifter.hu KÉZILABDA NB I-es női mérkőzés: Kiskun­halas NKSE-Vasas. Kiskunha­las, ÁMK-sportcsarnok, 18 óra. A bajnokság előtti tornákon jól szereplő halasiak a héten han­gulatos gálameccsel zárták a felkészülést a Pick Szeged el­len. A BL résztvevő szegedi fér­fiak és az EHF-kupában érde­kelt halasi nők „vegyes csapa­tai” gólzáporos meccset játszot­tak, melyen a „fehérek” nyertek 45-44-re a „kékek” ellen. Zsiga Gyula tanítványai a múlt hét vé­gén megnyerték a hódmezővá­sárhelyi nemzetközi tornát. A halasiak előbb két romániai csapat ellen léptek pályára és mindkétszer győztek (-Nagybá­nya 41-26, -Kolozsvár 32-24). A házigazda vásárhelyieket 30- 23-ra verték. A torna legjobb kapusa a halasi Vörös Henriet­ta lett, míg a mezőny legjobbjá­nak Valovics Nórát választot­ták. A Vasassal legutóbb a múlt hónap végén, a fővárosiak által rendezett torna döntőjében ját­szottak a halasiak, s 26-24-re kikaptak. Zsiga Gyula bízik a jó rajtban és hazai győzelemben, de nehéz mérkőzésre számít. A halasi mester úgy véli, az el­múlt hetekben sokat javult a vé­dekezés. A halasiak sérültjei is felépültek, így Szűcs Viktória és Kocsik Viktória is pályára léphetnek. NB I/B-s férfimérkőzés: Kiskő­rös KSK-Hort SE. Kiskőrös, sportcsarnok, 18 órakor. Hírős regionális férfibajnokság: Dávod-Dunaújváros, 17 órakor. Miklós KC-Dunafóldvár, 18 óra. LABDARÚGÁS NB I-es mérkőzések: Újpest-Za- laegerszeg, 15 órakor. Tatabá- nya-Kaposvár, 16.30-kor. Fehér­vár-Vasas,19 órakor. NB III. Alföld csoport: Kiskun­félegyházi HTK-Cegléd, 16.30. Statoil megyei I. osztály: Kun­szállás-Kerekegyháza, 16.30. Molnár Fatelep megye II. Észak: Szabadszállás-Tiszaalpár, La- dánybene-Kecel, Dunavecse- Bugac, 16.30-kor. Akker Plus megye II. Dél: Nagy- baracska-Bácsbokod, 16.30-kor. Megyei III. osztály, Keleti cso­port: Kiskunhalasi Sp.-Szank, Harkakötöny-Jászszentlászló, Kecel S.-Fülöpjakab, 16.30-kor. Déli Transporter csoport: Fel- sőszentiván-Dunafalva, 16.30. Északi csoport: Helvécia-Kunpe- szér, Fülöpháza-Városföld, Du- naegyháza-Kunbaracs, 16.30. 6. HunEnt Kupa nemzetközi utánpótlástorna: Kiskunhalas, 8.30-tól 16 óráig. A tornán az 1994/95-ös korosztályban 6, az 1996/97-esben 15, az 1998/99- esben 14, a legfiatalabbak kö­zött 6 csapat vesz részt. Majsa Kupa kispályás gyermek­torna (1997-es sz.): Kiskunmaj- sa, városi sportpálya, 9 órától. A résztvevők: Kiskunmajsa, Deb­recen, MTK, Pécs, Vasas, Ti­sza Volán. 7. Országos Taxis Kispályás Tor­na: Baja, Petőfi-szigeti pálya, 9 óra selejtezők. A döntőkre va­sárnap 9 órától kerül sor. A tor­nán budapesti, szegedi, békés­csabai, kaposvári, bajai és kecs­keméti taxis csapatok indul­nak. Információ: 20/99-28-018. LOVASSPORT Egyes-, kettes-, négyesfogat­hajtó verseny, a Duna-Tisza kö­zi régiós bajnokság 5. fordulója: Felsőlajos, Húskirály Lovasud­var. Maratonhajtás 9 órakor. RÖPLABDA 3. Paprika Kupa női felkészülé­si torna: Kalocsa, városi sport- csarnok, 9.30-tól. A résztvevő csapatok: Eger, Kerekegyháza, Baja, Kalocsai SE. SÚLYEMELÉS 6. Messzi István súlyemelő-em­lékverseny: Kecskemét, Lánc­híd utcai sportcsarnok. A női verseny 12 órakor, a férfi pedig 15 órakor kezdődik. A belépés díjtalan. VÍZILABDA Hírős Kupa serdülő torna: Kecs­kemét, fedett uszoda, 9-16 órá­ig. A résztvevők: Kecskemét, OSC, Eger, Budafóka. A vasárnapi műsort holnapi számunkban közöljük. Kapitánybuktató győzelmet aratott a magyar csapat Boszniában labdarúgás A magyar válo­gatott második Eb-selejtezőjén idegenben nyert két góllal Bosznia-Hercegovina ellen, ezzel javított mérlegén. Emlé­kezetes, hogy a mieink szom­baton 1-4-es, kínos vereséget szenvedtek Norvégiától. Eredmény: Bosznia-Herce- govina-Magyarország 1-3 (0- 1). Zenica, 25 ezer néző. V.: Kapitanisz (ciprusi). Gólszer­zők: Misimovic a 63. (11-es- ből), ill. Huszti a 35. (11-es- ből), Gera a 47., Dárdai az 50. p. Piros lap: Spahic a 38. p. A hazai vereség után lemon­dott Blaz Sliskovic, a boszniai | válogatott szövetségi kapitá­nya. A szakember azzal indo­kolta döntését, hogy az első két Eb-selejtezőn hat pontot ígért, de csak hármat szerzett, így ígéretét nem tudta betarta­ni. Sliskovic öt éve dolgozott szövetségi kapitányként. A magyar válogatott legkö­zelebb októberben játszik Eb­selejtezőt: 7-én Törökországot fogadja, majd négy nappal ké­sőbb Máltán vendégeskedik. Vízilabda a magyar női váloga­tott vereséget szenvedett az orosz csapattól a belgrádi Eb elő­döntőjében, így szombaton 18 órakor a 3. helyért mérkőzhet. Eredmény: Oroszország-Magyar- ország 12-11 (4-5, 44), 3-4, 1-2). Az oroszok a második negyed­ben fordítottak és a végéig nem is adták ki a vezetést a kezükből. A női Eb-döntőt az orosz és az olasz együttes vívja. A magyar férficsapat ma 20.15-kor játssza az Eb egyik elődöntőjét a spa­nyol válogatottal. Labdarúgás Megyei III. o. Északi cs.: Városföld-Tass 4-4, Tiszaug- Dunaegyháza 5-1, Fülöpszállás- Ballószögi V. 2-4, Kunbaracs-KLC I- 1, Ágasegyháza-Soltszentimre 4-3, Kunpeszér-Fülöpháza 4-8. Búcsúzás Ötvenkilenc éves korá­ban elhunyt Kiss Endre, hatda- nos kecskeméti dzsúdómester. Az egykori kiváló sportoló és edző búcsúztatása szeptember II- én, hétfőn 10.45-kor lesz a Kecskeméti Köztemetőben (Bé­kefasor). Átalakult a kiskőrösi keret kézilabda A nyitómeccsen szeretnének pontokat szerezni A Messzi-emlékverseny világbajnoki válogató is Sporteseménnyel is megünneplik az ötven évet kískunmajsa Jubileumi sport- versenyeket rendeznek szom­baton 8 órától a majsai Dózsa György Gimnáziumban. Alapításának 50 éves fennál­lását ünneplő iskolában sport- rendezvényekkel is megemlé­keznek a jubüeumról: 8 órakor rajtol az 50 kilométeres váltófu­tás mezőnye, 9 órától az iskola egykori diákjai mérkőznek férfi- női kézilabdában és kispályás fociban. 13 órakor találkozóra várják azokat a sportolókat - Gu­ba Milán karatézót, Csábi Emí­lia, Agócs Adrien, Patyi Aranka kézilabdázókat, Darmos József ökölvívót, Klúcsó Jenő kézüabda játékvezetőt -, akik egykoron a gimnázium diákjai voltak. E hét végén kezdődik az NB l/B- s férfibajnokság, a Kiskőrösi KSK szombaton 18 órakor a Hort SE gárdáját fogadja. Válto­zott-e a körösiek kerete és me­lyek az együttes céljai? - kér- dezük Harangozó Pétert, a csa­pat technikai vezetőjét.- A Kiskőrös tavaszi sikeres szereplését érdeklődve figyel­ték az NB I-es csapatok - mond­ta. - A hazai pályán tavasszal veretlen és a bajnokságban a 7. helyen végző csapatunk legjobb játékosait élvonalbeli ajánlatok­kal keresték meg. így került Ta­tabányára a szélső Vancsics Já­nos és a kapus Kovács Róbert. Szerződést kapott Komlón Sza­bó Balázs is, aki sokoldalú játé­kos, de elsősorban a védekező játéka tetszett meg a baranyai­aknak. Érzékeny veszteség még Szentgyörgyi József távozása, az NB VB góllövőlistájának 3. helyezettje Németországban folytatja pályafutását. Őket kell pótolni a vezetőknek, hogy is­mét ütőképes csapattal vághas­sunk neki a szezonnak. A leg­nagyobb erősítés, hogy Borbás János három sikeres év után maradt a vezetőedzői poszton. A tavasszal Kiskőrösre vissza­igazolt két rutinos kézilabdázó, Csermák Gábor és Kovács Ár­pád vállalta az újabb szezont. Dobos László is jelezte, hogy szívesen játszana újra a csapa­tunkban. Az ifjúságiaktól öten kerültek fel a felnőtt keretbe. Az elnökség két tehetséges duna­újvárosi ifista, Petrovszki Péter és Gász Péter kettős játékenge­déllyel történő leigazolását ter­vezi. Az erős mezőnyben mini- nálisan a biztos bentmaradást tűztük ki célul. A szombati nyitómeccsen a merész terveket szövő, de ala­posan megerősített újonc Hort SE FTC lesz az ellenfél. Ott ját­szik többek között a híres bal­kezes bombázó, a kubai Jósé Sa­von, valamint a volt válogatott kapus, Zsembery Tamás is. Iz­galmas, színvonalas, de nagyon nehéz mérkőzéssel kezdődik te­hát az új pontvadászat, amelyre várjuk a szurkolókat. súlyemelés Hatodik alkalom­mal rendezi meg a Kecskeméti TE Súlyemelő Club és a megyei szövetség a Messzi István-em- lékversenyt, melyre szombaton kerül sor a Lánchíd utcai sport- csarnokban. A nők 12, a férfiak 15 órakor kezdenek. Bálint Csaba edző elmondta: - A eltérően a hagyományoktól ezúttal a serdülőtől a felnőttig minden korcsoport dobogóra lép. A válogatottak részére kval- fikációs verseny lesz a novem­beri világbajnokság előtt. Ott lesz az indulók között az Athén­ban 6. helyen végzett Varga Viktória, aki az olimpia óta elő­ször versenyez. A férfi mezőny­ből Táncsics László emelkedik ki, az idei Eb-n dobogós lett. Klubunk a következő verseny­zőket indítja, serdülő kcs.: Kosik András. Ifjúsági kcs.: Tölti László, Király Zoltán, Oláh Norbert. Felnőtt kcs.: Nagy No­el, Csepeli Zsolt. Az edzésered­mények biztatóak, így jó ered­ményeket várok. Héjjá János, a megyei súlye­melő szövetség elnöke: - Örü­lök, hogy évről évre sikerül Kecskemétre hozni a sportág elitjét. Ez a rendezvény azért is jelentős, mert így tiszteleghe­tünk egy igazi sportember, a szöuli olimpián ezüstérmet szer­zett Messzi István emléke előtt. Remélem, sokan biztatják majd a kecskeméti versenyzőket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom