Petőfi Népe, 2006. szeptember (61. évfolyam, 205-230. szám)

2006-09-29 / 229. szám

PETŐFI NÉPE - 2006. SZEPTEMBER 29., PÉNTEK KEGYELET / APRÓHIRDETÉS 17 MMMWIMIimilHMmimitMi GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk GYASZH1R m r. vi ZSAKAI ISTVANNE I Bogácsi Rozália . 1' Kecskemét, Váczi J. u. 8. . ■ szám alatti lakos, életének j- 86. évében, 2006. ||!|í; szeptember 25-én jlp; elhunyt. Temetése 2006. október 2-án, 1 5 órakor lesz a kecskeméti Jí5p: Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család. Fájó hogy szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, szerető társam, fiam SZABLICS ISTVÁN kecskeméti lakos, életének 58. évében, csendesen elhunyt. Temetése október 3-án, 11.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család. KÖSZÖNET Köszönetét mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, akik NAGY ISTVÁNNÉ Kacsándi Márta temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek. A gyászoló család. GYASZHIR [Mély fájdalommal I tudatjuk mindazokkal, rákik ismerték és szerették, ho,gy LÉVAI JOZSEFNE Farkas Sára kecskeméti lakos, 70 éves korában, hosszan tartó, súlyos I betegségben elhunyt. I Temetése október 3-án, ] 15 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön | értesítés helyett. A gyászoló család GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatom mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PETRÁNYI GYULA csengődi lakos, 81 éves korában elhunyt. | Temetése szeptember 30-án, 10 órakor lesz a csengődi temetőben. Minden külön értesítés helyett. Szerető élettársa. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik özv VARGA JÓZSEFNÉ temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, fájdalmunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család. 1 ...........HT~ KÖ SZÖNET Köszönetét mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, barátoknak, akik SZÁSZFÁI GYÖRGYNÉ Barna Zsuzsa búcsúztatásán részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek. A gyászoló család. GYÁSZHIRDETÉSÉT, KÖSZÖNET- NYILVÁNÍTÁSÁT ÉS EMLÉKEZÉSÉT MUNKAIDŐBEN FELADHATJA A Petőfi Népe KECSKEMÉTI ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODÁIBAN ÉS HIRDETÉSFELVEVŐ HELYEIN. Széchenyi krL 29. Tel.: 76/518-200 Szabadság tér 6. (A Szabadság tér és a Kálvin tér sarka: LAPsarok) Tel: 76/481-220, 76/481-975, 76/506-818 Fax: 76/506-819 Skála Áruház bejárata (LAPpont) 76/50&818 Petőfi Sándor il 11. TeL/fax: 76/416-180 Hírösgazda Kft. Kecskemét, Béke fasor 71/A. Kecskeméti Köztemető Irodaépületében T: 76/498-329 Fax: 76/501-923 Belvárosi iroda: Csongrádi u. 3. T: 30/234-1833 Jóindulat Kft. Temetkezés Kecskemét, Csabai G. krt. 2. T: 30/9639-222 Hírős Temetkezési Kft. Kecskemét. Béke fasor (körforgalomnál) T: 76/504-947 A szavunkat adjuk! Petőfi Népe A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal INGATLAN * 92 www.panoramaingatlan.hu 70/947-9194.--------------------------------------------------------783260­« Bugac Felsömonostoron tanyás ingatlan el­adó. Bármilyen ingatlan csere érdekel. 76/372-755, 30/302-5625.-----------------------------------------------------------791672* CS ALÁDI ház eladó Dunavecse, Bocskai u. 17. sz. alatt SZTK-hoz közel, szép csendes környe­zetben. Tel.: 20/311-4466--------:--------------------------------------------------789807­EL ADÓ az E5-ös főúthoz közeli erdps környe­zetben lévő tanya ingatlan. Nagy gazdasági épülettel és 6 hold telepített akácossal, ipari árammal. Vállalkozásra is alkalmas bekerített területtel. Ár: 5 M Ft Érd.: 06-70/774-0582.-----------------------------------------------------------791770­EL ADÓ Nyárlőrincen 130 m!-es családi ház 320 m2 raktárhelyiség, 1 t-s dízeltargonca. 20/266-1443, 70/298-9330.---------------------------------------------------------*787118­ÉP ÍTÉSI telek ép. engedéllyel, ősszközmüvel Kecskeméttől 2 km-re, Halasi útpn, ár alatt el­adó: 700 Ft/m2. 20/470-4245.--------------Z-lT-----------------------V2-I-------791901­H0 BBITELEK eladó Alsószéktón, (718 m2) víz, villany, gáz van. Ár: 540 E Ft, Érd.: 70/21-733­92.----------------------------------------------------------*779161­JÁ NOSHALMÁN két és fél szobás, összkomfor­tos családi ház eladó. Ár: 5,5 M Ft, 30/585- 7938 vagy 70/255-0173.------------—--------------------------------------------791698­KE CSKEMÉT belvárosához közel egyedi gázfű­téses 36 m2-es lakás eladó: 6,5 M Ft, 70/574- 5487.---------------------1-------------------------------------*791869* KECSKEMÉT, Hetényi út Szélesköz 6. utca 8. szám alatti 3 szintes, összesen 120 m2 ház ki­tűnő állapotban, 720 m2 parkosított kerttel el­adó. Ár: 11,5 M Ft 06-70/605-11-54.-----------------------------------------------------------755068­8 Kecskemét, Máriavárosban 2 szoba + nap­palis, sarkon lévő 100 m2-es családi ház 400 m!-es telken, külön garázsokkal, udvaros, zárt kerítéssel eladó. Ár: 25,8 M Ft Érd.: 20/9- 675-048.-----------------------------------------------------------*783132* 8 Kecskemét Katonatelepen Fagyai utcában 825 m2-es belterületi telek eladó. Fúrott kút, villany van. 20/3760-760.------------------------------------------------------------780915­KECSKEMÉTEN, Petőfivárosban 2 szintes sor­házi lakás igényes vevőnek eladó. Ár: 35 M Ft, 20/9732-214.------------1----------------------------------------------791899­KE RTES családi ház Nagykőrösön Eötvös K. ut­cában 793 m2-es telken, 2 szobás, jó állapotú eladó: 15,1 M Ft, 70/2010-334.-----------------------------------------------------------‘790142* KISTELEKEN jól menő söröző 180 m2-es teher­mentes ingatlannal együtt, betegség miatt el­adó. Ár: 24 M Ft Érd.: 06-70/774-0582.-----------------------------------------------------------‘791770* KM ÉT, Árok u-i polgárház eladó.30/9457-002----------------------------- *790151* Hi rdető partnereink írásos engedélye nélkül a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. termékeiben megjelentetett hirdetések utánközlése más sajtótermékekben tilos. KKFHÁZA, Selymesben, zöldövezeti 2 szobás konvektoros, komfortos, hang és hőszigetelt ház 200 négyszögöl területen, 200 négyszögöl pusztafölddel eladó, szocpol. igényelhető. Érd.: 30/247-8298,88/457-324.----------------------------------------------------------*789540* KMÉT, belvárosában rendkívül frekventált he­lyen, 18 m-es utcafronttal rendelkező építési telek eladó: 17,8 M Ft, 20/9592-813.-------------------------------• 791522­KM ÉT, Bercsényi u. 6-8. alatt garázs, vagy rak­tárnak is kiadó hosszú távra. Ár: 12 E Ft/hó. Érd.: 18-20 h között 76/413-267. — ----- ------------------------------- - -791893­KM ÉT, Halasi úton hobbikért eladó ősszközmüvel, építésre alkalmas, városi víz, gáz, villany, fúrott kút kerten belül van. Az au­tóbuszjárat biztosított. Megbeszélt időben megtekinthető. 76/488-497 (este).-----------------------------------------------------------*785638* KMÉT, Petőfi S. utcán, iroda céljára is használ­ható, I. emeleti, 53 m2-es, 2 szobás, teljesen felújított, erkélyes lakás eladó. Érd.: OTP Ingat­lan Zrt., 76/500-756.-----------------------------­-----------------------------790064­8 Kmét, Hunyadivárosban, Mátyás kir. krt-on, 2,5 szobás, 68 m2-es lakás jó állapotban el­adó. 20/431-4660.-----------------------------------------------------------*788118* KMÉT Kisfáiba tanya ipari árammal 6 ha föld­del eladó. Víz, gáz, 150 m-re. 76/498-050------------------- .... -*783046* KM ÉT, Mérleg u.-ban sorházi lakás 4 szoba, 2 fürdőszoba, pince, dupla garázzsal sürgősen eladó: 18 M Ft, 20/967-3289.------------------------------------------------------------746791­KMÉT Szeleifaluban 1+2 félszobás cs. ház ga­rázs, parkosított udvar eladó. Telefon: 30/307-5284-----------------------------------------------------------*791407* KMÉTEN Kinizsi u. 19. sz. alatt saját építésű lakás 4 szoba, pince, garázs, műhely, ip. árammal eladó. 76/320-185, 30/9438-886 — -----------------------------------------------------*789539* KM ÉTI 63 m2-es igényes kialakítású belv. III. em-i, erkélyes lakás eladó. Telefon: 70/295- 3477------------------------------------------------------------791897* LAKITELEKEN felújított régi típusú családi ház eladó. Ár: 7 M FtT.: 20/483-5259 — -------------_---------;--------------------------791378­NÉ MET-OSZTRÁK ügyfeleink részére eladó in­gatlanokat keresünk! 06-1/210-4673.-----------------------------------------------------------789542­3 d b 3000 m2-es építési enge­déllyel rendelkező telek a Kis­kőrösi úton, mini lakóparkban eladó. Közművek a telekhatá­ron. 1 M Ft/dl) 30/207-0053. *791869* MŰSOR KECSKEMÉT 2006. szeptember 29., péntek: Otthon mozi: 14.00 órakor: VERDÁK. 19.00 órakor: ANTHONY ZIMMER. 21.00 órakor: VADÍTÓ SZÉP NAPOK. SZENTKIRÁLYON 3 szobás, jó állapotú családi ház eladó. 76/445-150.-----------------------------------------------------------790165* ________BÉRLEMÉNY________ KA LOCSÁN raktárak, csarnokok, illetve telep­hely kiadó. 20/9248-354.-----------------------------------------------------------*791473* 8 Kecskemét, Kisfaludy házban 3 szobás lu­xuskivitelű lakás kiadó. Garázsbeállóval együtt. 06-20/9570-853.--------------- *790059* KE CSKEMÉT centrumában 160 m2-es pince felújítást követően bérbeadó. 20/218-6140.----------------------------------- *791835* 8 300 m2-es, új építésű csarnok szociális he­lyiségekkel, nagy parkolóval kiadó vagy eladó. 30/205-0831.----------------------------------------------------------*788118* AL BÉRLETET KÍNÁL KECSKEMÉT Vacsi közi 4 szoba+nappali felújí­tott, dupla garázsos sorházi lakás november 1­től kiadó: 130 E Ft. T.: 20/9289-349.----------------------------------------------------------66000* 8 Kmét kertes házban albérlet kiadó. Ár: 30 E Ft/hó+rezsi+1 havi kaució. Érd.: 30/486-2986. — --------------- -790122­KM ÉT, Széchenyivárosban 2,5 szobás, bútoro­zott lakás azonnal kiadó: 35 E Ft+ rezsi 2 hó kaució. 30/9438-747. —- 791603­KMÉTEN ujcai,h^rész 1,5 sz. konyha, spájz, für­dőszoba hosszúbb távra kiadó. 70/508-0254. — ------------------------------------------------ -791829­KM ÉTEN 1-4 szobásig lakások, házak, és rak­tárak kiadók. 70/619-2971.----------------------------------------------------------*779446* JÁRMŰ CITROEN AX 1.4D '89-es 5 ajt.: 20/252-7418--------------------------------------- -791856­F. PUNT0 1,1B '97. 5a. extra, hitel is, garázs­ban tartott. Tel.: 20/41-49-005----------------------------------------------------------*791746* 8 Ford Galaxy 1.9 TDi ‘98., rengeteg extrával, 100 E Ft befizetéssel hitel átvállalással eladó. 70/535-0063. .................................................—*791876* A KTV új száma: 570-440 2006. szeptember 29.. péntek: 7:00 Hírős Hírek ism. 7:30 Polgármester-jelöltek vitája ism. 8.10*12:00 Képújság - benne óránként a Hírős Hírek ism. 12:00 HTV: Hírháló ism. 12:30 HTV. Heti filmajánló 12:45 HTV: Teleshop 13:30 HTV: Délvidéki várak és kastélyok 5. rész 14:00 HTV: Bence-show 14:30 HTV: Infománia - multimédia magazin 15:00 HTV: Maksavízió 15.30 HTV: Irányjelzó - autós magazin 16:00 HTV: Pénzhalász - tel. játék 17:00 HTV: Menü - gasztronómiai magazin 17:30 Polgármester-jelöltek vitája ism. 18:45 Háttér 19:00 Hírős Hírek 19:30 A halász és a hold ezüstje - romkerti előadás a Hirös Héten 20:10 Hírős Hírek ism. 20:30 HTV: Hírháló 21:00 HTV: Öld meg Cupidót! - amerikai film 23:00 Hírős Hírek + Háttér ism. 23:30 A halász és a hold ezüstje ism. 00:10- 7:00 Képújság FORD Tranzit 2,5 D zárt, rövid ‘95. dec. szer­vizkönyves, első tulajdonostól eladó. 06- 20/384-2321.----------------------------------------------------------791847* GA RÁZSBAN tartott QEK AER0 lakókocsi 2 éves műszakival, extrákkal eladó. Ár 400.000 Ft, Tel.: 79/342-163, 06-20/37-09-031----------------------------------------------------------*791721­Se atlbiza modellek klímaberendezéssel már 2.599.000 Ft-tóll A képen (átitató modell többletfelszereltséget tartalmazhat. A Seat modellek atlagtógvas/tásn: 4.6-SU I/IOO km. C02 kibocsátása: 124-218 g/km. Brill Kft Kecskemét, Halasi út 32. Tel.: 76/503-060----------;'T7~1 ..-----------------------é— GO LF III, ‘92-es 1.4 benzines eladó. Ár: 490 E Ft Tel.: 30/320-6830-----------------------------------------------------------791581­S HL 61-02-es IFA pótkocsi eladó. 70/572- 7980.-----------------------------------------------------------791372­HO NDA Civic 1,4-es 97. évj. 110 E km megkí­mélt áll-ban gar. tart. eladó. 30/253-7552--------- - ---------------------------------- -790078­8 Lada Niva 1.6 B+G, friss műszakival, vonó­horoggal, ködfényszóróval és elektromos tető­vel. 30/399-7170.---------------------------------------------- -791753­LADA 2107 B+G 10 éves eladó: 20/9716-361.----------------------------------------- - *791486* ME RCI 410 autómentő ‘92-es, 100 LE, 3,5 t húzhat. Ár: 2,7 M FtT.: 30/320-6830----------------------------------------------------------*791581* 8 Mopedautók (2h diesel) francia^ gyártmá­nyú ui. új 3 kerekű Jamaha motoros kisautó el­adó. 30/472-9821.-----------------------------------------------------------*791652* RENAULT Clio 1.5 DCI 2002. 5 ajt., kp.zár, szervizkönyves eladó. T.: 20/571-8710----------------------------------------------------------791615­SA MARA ‘95. Sedan megkímélt: 70/334- 9815.-------------------------1----------------------------------791457­SUZUKI Sedant, Swiftet 2002. évtől s. részem­re szervokormánnyal vennék. 30/385-3406.----------------------------------------------------------*791430* SU ZUKI smk. eladó. 30/8598-159. — ------------- - --------*789604' SZ EMÉLYAUTÓT, kisteherautót vennék, sérül­ten is 1993-tól. 20/481-3945.-----------------------------------------------------------791654­PEUGEOT 305 '83. évj. bontásra eladó. Tele­fon: 70/517-6814.----------------------------------------------------------• 66000* TE REPJÁRÓ hobbyra ‘90-es évj. Suzuki. T.: 30/320-6830------- -------- - _-----------------791581­TO YOTA JHiace Panel Van 2,5L garanciás, vono- horog, k.fütés, 13 E km eladó: 3,15 M Ft, hite­lezhető 20/5935-138.----------------------------------------------------------• 789803­TR ABANT 1.1 kombi 3 hó műszakival eladó: 140 E Ft, 20/47-46-839.-----------------------------------------------------------791641­UT ÁNFUTÓT olcsón. 06-20/9530-663.--------------------------1--------------------------------781142­VW GOLF II 1.6D ‘85., 3 ajt: 20/252-7418.------- - —------------------------------------791856­VW GOLF IV 2000. évj. 1.6 fehér, mo-i, klímás eladó. 30/9381-306.-------------------------------------------791868­8 WV Golf IV 1.4 sérülésmentes: 20/313-6778.------------------------------------------------------—■-791720­YA MAHA YZ 250 crossmotor 45 km-rel eladó, cserélhető új vagy újszerű autóra, motorra, utánfutóra. 30/5784-086.---------- :------------------------: 1-----:-----'—*789808* YA MAHA Y2 250 Új CR0SSM0T0R eladó: 1.090 E Ft, 20/59-35-138.-----------------------------------------------------------791682* GÉ PEK FAIPARI gépek, rotációs kapa, pótkocsi és fű- vágóval eladó. 06-20/424-9855.----------------- -789337* 8I H 6200 gabona vetőgép jó állapotban és IH 6,2 m-es tárcsa jó állapotban eladó. 30/279-4542. —-----------------------*791825* IH 6200-AS vetőgép, Rába Steiger, JD-4650- es szervestrágyaszórók, pótkocsik eladók. 30/4666-616; 30/4455-308.-----------------------------------------------------------791496­LA JTA vetőgép és 8 t-ás pótkocsi eladó. 30/3305-855.------------------------------------------------------------791596­8 Lajta 32 soros vetőgép eladó. 76/372- 755, 30/302-5625.-----------------------------------------------------------*791672* MTZ-50-ES, 80-as eladó. Tel.: 30/4409-112---------------------------------------------------------*790057* PA PÍR és textilbálázógép eladó.20/9246-512-------------------- -..........—-789963­T1 6 traktor, rendszámos eladó: 76/460-733.-----------------------------------------------------------789567­3­AS IH eke és 4-es Rabewerk eke olcsón el­adó. 06-20/3372-813.--------------------------------------------------------— *791474* ÁLLÁST KÍNÁL A SZÍJÁRTÓ Kft kerekegyházi telepére azonna­li belépéssel felvesz állatgondozókat Kerek­egyháza, Arany J. u. 33/A 30/9953-373.----------------------------------------------------------------------------------791525­AZ A&B StarVjt Kft. győri székhelyű élelmiszer- ipari nagykereskedő cég dinamikus csapatába gasztronómiai képviselőket keres. Elvárások: gasztronómiai végzettség és/vagy tapasztalat kereskedelmi érzék, B kategóriás jogosítvány, saját gépkocsi. Fényképes önéletrajzát 2006. október 9-ig várjuk. Cím: 9027 Győr, Hűtőház út 4. Fax: 96/523-384, E-mail: kegel@arrabona-frigo.axelero.net---------------------------------------------------—-----791886­AZ AGRIK0N-ALFA Kft. (Kecskemét) felvételre keres külsZerelő munkakörbe háztartási gép­szerelő, épületvillamossági szerelő, gázkészü­lék szerelő végzettséggel rendelkező speciális szakmunkást. Követelmény: “B” kategóriás jo­gosítvány. Jelentkezés: Agrikon Alfa Kft 6000 Kecskemét, Külső-Szegedi út 136. Tel.: 76/482-382 Szabó Mihály külszerelés vezető.------------------------------------------------------------791564­AZ AGRIK0N-ALFA Kft. (Kecskemét) raktárosi munkára keres dolgozót Feladatok: áru átvé­tel, anyagmozgatás, árukiadás, anyagmozgá­sok számítógépen történő rögzítése, stb. Előny: targoncavezetői engedély. Önéletrajzot a 76/481-101-es fax számra kérjül. Érdeklőd­ni: Tel.: 70/503-452.-----------------------------------------------------------791845­AZ AGR0N Kft. Lajosmizsén, a bővülő termelé­se miatt, emberi erőforrásai növeléséhez infor­matikust keres. Érd.: Tari Tibor, 30/40-80- 201.------------------------------------------------------------791841* AZONNALI kezdéssel keresünk betanított mun­kásokat Székesfehérvárra kiemelkedő kereseti lehetőséggel! Állandó éjszakás, 2, 3 műszak, folytonos munkarendbe. Határozatlan szerző­dést kínálunk és ingyenes szálláslehetőséget! Jelentkezni: 20/941-2882, 22/514-444 Mügyi iktsz.: 37961-2001-0100; 29338/2000-0100------------------------------------------------------------791774­BELSŐ nyílászárót gyártó üzemünkbe keresünk faipari technikusi végzettségű kollégát műve­zetői munkakörbe. Nyílászáró gyártásban szer­zett tapasztalat előnyt jelent. Érd.: 20/553- 2633.----------------------------------------:-----------------*791848* Pe tőfi Népe Kiadja a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő: Hámori Zoltán Főszerkesztő-helyettes: Barta Zsolt Ügyvezető igazgató: Gazsó László Gazdasági vezető: Gyorsa Zoltánná Telefon: 79/522-480, 79/426-371, 79/323-974 A szerkesztőség és a kiadó címe: 6000 Kecskemét, Széchenyi körút 29. Telefon: 76/518-200. Telefax: 76/481-434 Kiadói telefax: 76/486-539 E-maikím: petofinepe@axels.hu Készült: AS-Nyomda Kft. Szilády Üzem Telefon: 76/481-401. Telefax: 76/481-204 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN szám: 00133-235 x Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Délhír Rt. Terjesztés: Juhász Attila Telefon: 76/518-273. Telefax: 76/486-539 Előfizetés: 76/518-270 Előfizethető a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynök-, ségeinken és közvetlenül a kiadónál, valamint közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10402506-25020380 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés díja: egy hónapra: 1.795 Ft; negyedévre: 5.385 Ft; félévre; 10.770 Ft; egy évre: 21.540 Ft. Hirdetési vezető: Ökrös Csaba. Telefon: 76/518-275 Telefonos apróhirdetés-felvétel: 76/518-250______ Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartá­sunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rend­szerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok fel- használásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer- Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadvá­nyaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt szemé­lyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlá­tozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fize­tett hirdetést jelent. Az hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfele­inktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anya­gi, illetve jogi felelősséget nem vállal. A Petőfi Népe bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Petőfi Népére hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk. LÉZERAKUPUN KTŰRA-LÉZE RTERÁPIA-MANUÁLTERÁPIA DR. BODONHELYI ZSOLT j Rendel: minden hétfőn 15.30-tól Kecskemét, Bagoly utca 1/A, 119-es rendelő Allergiás kórképek, fejfájás, mozgásszervi betegségek (nyak-, váll-, könyök-, hát-, derék-, csipő-, térdproblémák), sérülést követő állapotok, terhességi hányás, fájdalmas menses, klimax gyógyítása. 3 Fájdalomcsillapítás, testsúlycsökkentés, gerinemútétek utáni rehabilitáció. § Más terápiára nehezen gyógyuló kórképek kezelése. » A kezeiét fájdalommentes. Bővebb információ: 76/424-484, de. IMPOTCNCin? Orvosi segítség: 20/594-57-61. Ha derékfájós, hátfájós, fej fájós, idegbecsípődése van, keresse fel Prof. Dr. Csisztyakovot, aki műiét nélkül gyógyít. Szülők figyelmébe! Minden pénteken, délután 15-18 óráig ingyenes J gerincszüro vizsgálatok 18 éves kor alatti gyerekeknek. Cím: Kecskemét, Nyíri út 2/A. Bejelentkezés: 30/294-1674. Dr. Szekeres Zsuzsanna szemész szakorvos Magánrendelés: Kecskemét, Pajzs Patika Győzelem u. 11. Bejelentkezés: 06-30/38-36-624, 12-14 óráig. 1 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom