Petőfi Népe, 2006. szeptember (61. évfolyam, 205-230. szám)
2006-09-01 / 205. szám
5 PETŐFI NÉPE - 2006. SZEPTEMBER 1, PENTEK MEGYEI KORKÉP Nappal készül a meleg víz bácsborsód A negyedére csökkenhet az elhasznált gáz mennyisége Százharminchat négyzetméteren gyűjtik a kollektorok az energiát Az előtérben a rendszert bemutató VŐ ANDRÁS. A kiskunfélegyházi gasztronómiai fesztiválon lesz eszem-iszom Immár negyedik alkalommal rendezik meg a gasztronómiai fesztivált Kiskunfélegyházán, szeptember 14. és 24. között. A rendezvénysorozat a libafesztivál programjaival kezdődik. Hegedűs Rita ___________ Ne mzeti gasztronómiánk történetéről Acs Imre, a kecskeméti Széchenyi István Idegenforgalmi, Vendéglátóipart Szakközép- iskola és Szakiskola tanára tart előadást a városi könyvtárban szeptember 18-án, hétfőn. Testvérvárosunk élete-étele című vetélkedőre szeptember 19-én, kedden a TEMI Szakmaközi Művelődési Házban kerítenek sort. Csütörtökön, szeptember 21- én délután négy órától pedig a biotáplálkozással kapcsolatban előadást, illetve termékbemutatót tart Nemes Mátyás és Kiss Kálmán a művelődési központ ifjúsági házában. ■ A szüreti felvonulás után a Szent István* templom előtt szentelik meg az újbort. Pálffy István az Erdély-kony- ha-kultúra című könyvét szeptember 21-én, csütörtökön este hat órakor mutatja be. A Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat gofripartit szervez szeptember 22- én, pénteken délután négy órától a szakmaköziben. A hagyományőrző halászléfőző-ver- senyt szeptember 23-án, szombaton reggel kilenc órától rendezik meg. Délután egy órától a szüreti felvonulás veszi kezdetét, majd a Szent István-temp- lom előtt megszentelik az újbort. A borverseny eredményeit fél háromkor a városháza előtt hirdetik ki. Ezen a hétvégén több kiállítást is megtekinthetnek a volt Kunság vendéglőben. Vasárnap reggel kilenc órától játékos palacsintapartira várnak mindenkit a szakmaköziben, majd tíz órától a Szív Világnapjáról emlékeznek meg a Petőfi téren. A házi sütemények versenye délután négy órakor kezdődik a Kiskun Múzeumban. A rendezvény este fél hétkor meglepetés koncerttel zárul. Tegnap a felhős, esős időben 10-ről 41 Celsius-fokra melegítette fel a vizet a kollektorok által összegyűjtött napenergia a bácsborsódi Őszi Napfény otthonban. A mosoda és a konyha ellátásához 60 fokos víz szükséges, tehát a kellő hőmérséklet elérésében nagy rész jutott a kiegészítő rendszernek. Ezzel az egyszerű adatsorral szemléltette az ünnepélyes avatáson Vő András, a rendTovábbra Kecskemét - tiszaalpár Meghosszabbították a késői buszjárat közlekedését Kecskemét és Tiszaalpár között. A járat Nyár- lőrincre és Lakitelekre is bemegy, így a műszakban dolgozók is tudnak rajta utazni. Augusztus 31-éig próbajáratként működött a késő esti járat Tiszaalpár és a megyeszékhely között. A Kunság Volán Zrt., vaszert megépítő és üzemeltető Líra-94 Kft. ügyvezetője az intézményben két hónapja működő szerkezet hatékonyságát. Mint mondta: reményei szerint a melegvíz-előállításnál 70-75 százalékos energiamegtakarítás érhető el. Czipf Csongor, az intézmény fűtési rendszerét 2003-ban felújító és azt üzemeltető Cochec Kft. ügyvezetőlamint a három település polgármestere a napokban írta alá azt a szerződést, ami meghosz- szabbítja december 8-áig a járatot. Valamennyi település vállalta azt, hogy az üzemeltetési költséghez szeptember, október és november hónapban havi 26 ezer 500 forint támogatást biztosít, december 8-áig pedig 7 ezer 500 forintot. Az utasforgalje kiemelte, hogy érdemben egy év múlva lehet ellenőrizni az előzetes kalkulációkat. Szabó Károly, a fenntartó megyei önkormányzat alelnöke korszakosnak nevezte a közel 25 millió forintos beruházást. Egyben mindenki számára előnyösnek minősítette a társasággal megkötött működtetési szerződést, ugyanis a korábbinál namat folyamatosan figyelemmel kíséri a Volán, arról nyilvántartást is vezet, és minden hónapban elküldi az önkormányzatoknak. Október második felében áttekintik majd, és elemzik a forgalom alakulását. Ennek függvényében fognak majd dönteni a járat további fenntartásáról. A busz továbbra is 20.40 óragyobb biztonsággal és jobb hatásfokkal üzemel a fűtési rendszer. Hangsúlyozta: a bácsborsódi tapasztalatok más intézményeknél és településeken is hasznosulhatnak. Ezt erősítette meg, hogy több környékbeli polgármester is jelen volt az ünnepélyes avatáson. Ők érdeklődve faggatták a szakembereket a rendszer kínálta lehetőségekről. kor indul Tiszaalpárról, bemegy Lakitelekre és Nyárlő- rincre is, utána érkezik a megyeszékhelyre. Egy óra várakozás után 22.30 órakor indul vissza, ugyanazon az útvonalon. A járatot így azok is igénybe vehetik, akik éjszakára mennek dolgozni, de azok is, akik este tíz óráig dolgoznak. ■ Sz. T. Mától fegyverrel kezükben lesik a szarvasbikákat a vadászok idény Ma, szeptember elsején kezdődik a vadászidény, a gímszarvas vadászatával. Ez alkalomból Benedek Fülöp államtitkár, az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy a vadászat a szórakozás, a sport mellett nagyon fegyelmezett munka is. Gazdasági szerepe sem elhanyagolható: országosan évi 15-18 milliárd forint árbevétel származik innen. A 400-500 milliós nyereség növelése érdekében be kell tartani a környezet fejlesztéséhez szükséges arányokat a vad és a kilövés tekintetében. Emlékeztetett arra, hogy a kilövésről az utóbbi időben szigorú normákat írtak elő, mivel a vaddisznó- és szarvasállomány túlszaporodott. A vadászat és a hozzá kapcsolódó szolgáltatás csaknem 10 ezer, közvetve további 5-ó ezer embernek ad megélhetést az országban. Mintegy 30 ezer külföldi vendégvadász fordul meg hazánkban évente. Külföldiek ejtik el azoknak a nagyvadaknak a 90 százalékát, melyek a világ- ranglistán az első tíz helyen szerepelnek. ■ Géczy Zsolt a nemzeti turizmusfejlesztési stratégia kijelölte a vadászati turizmus fejlesztési célterületeit. Gemenc, Gyulaj, Mezőföld, Pilis, Somogy és Zala a gím-, dám-, muflon- és vaddisznóvadászatairól, míg a közép- és dél-alföldi térség az őz- és apróvadva- dászatairól híres. Fájdalommentes immunrendszer- é$ állapotfelmérés mélykút Jövő kedden 18 órától egészségügyi felvilágosító előadást tartanak a művelődési házban. Témák: szív- és érrendszeri problémák, vércukor és koleszterin. Előadó: Balogh Ottó, a Pharmanex képviselője. Az előadás után lehetőség nyílik fájdalommentes immunrendszer- és állapotfelmérésre, tanácsadásra is. ■ J. J. ■ K.T. is közlekedik az esti busz ■ Nagyobb biztonság és jobb hatásfok. A község szívében elkészült a pihenőpark petőfiszállás Az új idegenforgalmi táblával régi adósságot törlesztettek Díszkivilágítással ellátott gondozott kert, padok és idegenforgalmi tájékoztató tábla várja a jövőben a helybélieket és az átutazókat egyaránt Petőfiszállás pihenőparkjában, mely a napokban készült el. Vajda Piroska A központi park megépítésével a petőfiszállásiak régi igénye válik g valóra. Eddig ugyanis nem volt a | településen olyan hely, ahol a S helybéliek kulturált körűimé- | nyék között találkozhattak, egy 1 kicsit beszélgethettek volna - tudtuk meg Seres LajosnétóL A A félegyházi Constahtlnum Katolikus Gimnázium diákjai Szentkúton gólyatáboroztak, ők Is megtekintették a táblát polgármester asszony reméli, hogy a park még közelebb hozza egymáshoz a falubelieket. Hozzátette: az idegenforgalmi tájékoztató táblával is régi adósságát törleszti az önkormányzat A Szentkút-kegyhely miatt ugyanis sokan keresik fel a települést A táblán a térkép mellett a községről és a kegyhelyről is olvashatnak az érdeklődők. A park kialakítása közel öt és fél millió forintba kerül, melyre a Dél-alföldi Regionális Tanácstól 1,5 milliót nyertek. Emellett az úgynevezett Jqvő- tér pályázaton elnyerték az építési anyag árának 25 százalékát is. A beruházást több helyi vállalkozó is támogatta. MUNKALEHETŐSÉG Fémiparban, profilozott lemezek, szendvicspanelek, szelemenek gyártásával foglalkozó nemzetközi vállalatcsoport magyarországi vállalkozása keres munkatársakat a következő pozíciók betöltésére: KERESKEDELMI ASSZISZTENS Feladatok:- Értékesítési feladatok szervezése- Logisztikai feladatok szervezése- Értékesítési folyamatok ellenőrzése- Értékesítési stratégia meghatározásában folyamatos aktív részvétel Elvárások:- Közép- vagy felsőfokú végzettség- Kereskedelmi isme retek- Kitűnő számítógépes ismeret (WORD, EXCEL)- Önálló munkavégzés- Kiváló kommunikációs készség- Angol nyelv középfokú ismerete SZEMÉLYI ASSZISZTENS Az ügy vezető igazgató közvetlen munkatársaként Feladatok:- A cég adminisztratív ügyeinek intézése- Értékesítési feladatokban aktív részvétel- Adott esetben vevőszolgálati feladatok ellátása- A cég irodai tevékenységének szervezése Elvárások:- Közép- vagy felsőfokú végzettség- Angol nyelv középfokú ismerete *- Jó szervezőkészség |- Kiváló kommunikációs készség “- Önálló munkavégzés- Kitűnő számítógépes ismeret- Agilitás Amennyiben hirdetésünk felkeltette érdeklődését, úgy fénvképes angol és magyar nyelvű önéletrajzát, valamint motivációs levelét 2Ö06. szeptember 5-ig juttassa el a 06-76/814-679 faxszámra vagy a MEGAPRÓFIL Magyarország Kft. 6100 Kiskunfélegyháza, X. Kér. 0465/108. hrsz. címre.