Petőfi Népe, 2006. szeptember (61. évfolyam, 205-230. szám)
2006-09-14 / 216. szám
17 PETŐFI NÉPE - 2006. SZEPTEMBER 14., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KORKÉP Történelmi összefogás Németországban megegyezés A pártok közös ügye a reformok sikere - mondta Marlene Mortler német képviselőnő Csaknem egy éve annak, hogy Németországban nagykoalíciót kötött a jobboldal és a baloldal három pártja. Hogy miért is történt meg a nagy ösz- szeborulás?A német reformok ügye volt a közös nevező, ami miatt a felek a történelmi megegyezésre hajlottak. Barta Zsolt- Ez a négy év a reformokról szól, olyan átalakításokról, melyek eredményeként megőrizhetjük a legendásan magas színvonalú német életszínvonalat. A változtatások nemzeti érdeket szolgálnak, ezért is hozta létre a német jobboldal két pártja a CDU (Keresztény Demokrata Unió) és a CSU (Keresztény Szociális Unió) a szociáldemokrata SPD-vel a nagykoalíciót. Többre megyünk, ha együtt változtatunk, mintha az energiák nagy részét egymás kritizálásá- ra fecséreljük el - mondotta a nyár végét Kecelen töltő német képviselő asszony, Marlene Mortler lapunk munkatársának. A Bundestag CSU-frakció- ját erősítő politikust, a bajorországi Nürnberg és Roth járás polgárai választották be a szövetségi parlamentbe, ahol a mezőgazdasági, egészségügyi bizottságok tagsága mellett a turisztikai bizottság elnöke is. A német gondok részben hasonlóak a magyar gazdasági problémákhoz. Az ország többet költ a jóléti kiadásokra - egészségügyre, segélyekre, nyugdíjakra stb. -, mint ameny- nyi bevétele van az államkasz- szának.- Ez a helyzet sokáig nem tartható fent - mondja MorÜer asszony. Jövőre az áfa három ponttal, 16-ról 19 százalékra nő. Az élelmiszer 7 százalékos adókulcsához azonban szociális megfontolások miatt nem nyúlunk - mondotta a képviselőnő. Bár az idén a német gazdaság 2 százalékos fejlődést produkál, a januári emeléstől mégsem tekintenek el, mert 60 milliárd euró a német büdzsé hiánya. Ennél többet költenek az egykori NDK területeinek a fejlesztésére, ám arra a politikusok nem gondolnak, hogy csökkentsék az évi 90 milliárd eurós támogatást. Az egyesítés után a politikusok nagyvonalúnémetország, Európa legerősebbgazdasága. 2004- ben 84,5 MrD euro hiányzott az egyensúlyhoz. Az egyesítés óta kb 1500 milliárd euro áramlott a keleti tartományokba, de azok felzárkóztatása elhúzódik. Marlene Mortler a CSU képviselőasszonya. an a keleti kisnyugdíjasok ellátását a nyugati színvonalúra emelték. Ennek az árát is most kell fizetnie az államkasszának. Németország néhány gazdasági mutatója 2002 2003 2004 2005 GDP értéke (milliárd euró) 2107 2163 2215 2245 Az egy főre jutó GDP (euró/fő) 25500 26200 26800 27200 Munkanélküliségi ráta (%) 10,8 11,6 10,5 11,1 A költségvetés egyenlege GDP%-ban -2,8 " -3,5 -3,9 FORRÁS: INTERNET nyokba költözik. A német nők mind később szülnek, egyre ritkább a nagycsalád, idősödik a népesség. S ahol elöregedik a lakosság, oda nem szívesen ruháznak be az üzletemberek.- Tenni kell valamit. Hogy mi is lehet a megoldás? Fiataljainknak képzést munkahelyeket kell biztosítanunk. Az őszi parlamenti ülésszakon olyan ötletekkel kell előrukkolni, melyek a gondokat orvosolják. A képzések és a közmunkák szélesítése mellett komolyan végig kell gondolni a vállalkozók adócsökkentését is - teszi hozzá a politikus. A német honatyáknak nem kis fejtörést okoz az egészségügyi reformok bevezetése. Akárcsak nálunk, a kórház túl sok, a gyógyszerek költségesek. A betegellátás finanszírozására már nem elegendő az az összeg, amit az aktív dolgozók jövedelmük arányában fizetnek be. Ahogy idősödik a társadalom, a rendszer fenntartásának költségei mind drágábbak. Bár Németországban ingyenes a gyógyítás, negyedévente a polgároknak 10 euró vizitdíjat (2700 Ft) kell fizetniük. Hogy miért? A németeknél is gyakran előfordul, hogy főleg az idős emberek szeretnek az orvosnál találkozni, megosztani egymással problémájukat. Sokszor azért írnak fel az orvosok gyógyszert a betegnek, hogy megtartsák a pácienseiket. Hogy mennyi a kórházi orvosok fizetése? Ott sincsenek túlfizetve. Úgy nettó 1800 euro (500 ezer forint) körül mozog a bérezésük. Szívják is a fogukat, mert tudják, hogy a francia orvos a dupláját, a holland pedig a háromszorosát keresi. Ez persze nem sok, ezért az orvosok közül sokan magán- rendelést tartanak fenn, mely jól jövedelmez. Az állami tb- kassza mellett csaknem 200 magánbiztosító is működik. Ezek egy részét azonban csak a fiatalabb páciensek keresik.- Kérdés, mit is lehet tenni. Sok megoldáson gondolkoznak. Ami biztos, hogy a kormány kijelölte a reform sarkpontjait, a következő hónapokban konkretizálják majd a változtatásokat - mondotta lapunknak Marlene Mortler, a CSU képviselő asszonya. Porondon az olasz Medrano Circus Mától látható Kecskeméten, a Vízmű domb mellett az Eötvös Cirkusz vendégműsoraként a Medrano Circus előadása. A Medrano 130 éves fennállása alkalmából olyan műsort állítottak össze, ahol egzotikus állatrevüvel és lélegzetelállító mutatványokkal ajándékozzák meg a nézőket. Az előadások kezdete ma és holnap 15 és 18 óra, szombaton 10.30,15 és 18 óra, vasárnap 10.30 és 16 óra. ▲ ,, Minőség a szakképzésben ” Könyvviteli szolgáltatást nyújtók továbbképzése (vállalkozási szakterületen) a Kecskeméti Regionális Képző Központban. Időpontja: 2006.09.22-23. Díja: 12.000 Ft Legyen Ön is a hallgatónk! További információ és jelentkezés: Kecskeméti Regionális Képző Központ Kecskemét, Szolnoki út 20. Tel.: 76/502-261 e-mail: krmkk a knnkk.hu S Nyilvántartási szám: 03-0153-05 | Intézmény-akkreditációs lajstromszám: 0002 Megyei napilap kézbesítésére munkatársat keresünk KEREKEGYHÁZA területére. Érd.: 06-20/5344-034 f A szavunkat adjuk! Petőfi Népe f MSZ. KN ISO 9001:2001 ECDL AJÁNDÉK CIRKUSZJEGYEK! jOSOTI kacs-kiskun online www.baon.hu SZŐLŐFELVÁSÁRLÁSI ÁRAK Érvényes: 2006. szeptember 14-tól Illatos fehér Minőséül fehér Asztali SflOJoiujlák FajU Oltonei. Pölöskd Muátetály. Cserszegi Fűszeres Rlzlingek. Zőldveltelini, Qiardannay, Hárslevelű, Szfiikcharát Kékfrankos, Kadarka, Zweigelt Cabernet Merlot Pínot Noír. min. Mustfok 165 165 165 165 Ár 75PVkg 65FVbg 75FI/I^ megegyezés szerint Az árak telephelyi árak, tartalmazzák a kompenzációs felárat és az ÁFÁ-t. Fizetés átvételkor. Átvétel ütemezés szerint. Átvétel és szerződéskötés helye: ESZESVIN Borászat Csengőd. Kiscsengőd 22. Ütemezés: 78/541-111, 78/541-112 8144 Kecskeméten a Vacsiköz frekventált részén kitűnő állapotban lévő, felújított, 100 m -es tetőtérbeépítéses sorházi lakás garázzsal eladó. 1 nappali + 4 félszoba, 2 fürdőszoba. Beépített konyhagépek, elektromos garázskapu, riasztó, légkondicionált tetőtér. Igény esetén fotókat is tudunk küldeni. Irányár: 25 millió forint Érdeklődni lehet: 06-30-299-85-23 Akárcsak nálunk, odakint is ílhelyezkedési gondokkal küszködnek a fiatalok, ezért aki csak teheti, az a nyugati tartomá