Petőfi Népe, 2006. szeptember (61. évfolyam, 205-230. szám)
2006-09-12 / 214. szám
PETŐFI NÉPE - 2006. SZEPTEMBER 12., KEDD ■ i MEGYEI KORKÉP • VELEMENY 3 ■MUMM Bugacon szüreti mulatságot tartottak szombaton, ami a szőlőt őrző csőszlányok zenés fogadásával kezdődött a vasúti átjárónál. Ezt követően a felvonulást Ván Jenő kiskunkapitány vezette. A rendezvényen közreműködött az Árvalányhaj néptánccsoport és a bugaci óvodások. A program fergeteges hangulatú mulatsággal zárult KÉPGALÉRIA: WWW.BAON.HU A rendőrök vádemelést javasolnak a gázoló ellen A magas belvíz miatt egy évet késett az átadás LAJOSMIZSE / KECSKEMÉT Vádemelési javaslattal zárják le a nyomozást a Lajosmizsén május 23-án történt, két halálos áldozatot követelt frontális karambol ügyében a rendőrök. Az erről szóló iratokat még ezen a héten továbbítják a kecskeméti ügyészségre. A megdöbbentő előzmények jól ismertek: lakott területen belül, a Dózsa György úton közepesen ittas állapotban vezette Mercedesét a 33 éves gyanúsított, a megengedett sebességet többszörösen túllépve. Majd a menetirány szerinti bal oldali sávban összeütközött egy Opel Astrával, melynek vezetője és egyik utasa meghalt. A rendőrség által őrizetbe vett gázolót a bíróság jelenleg is előzetes letartóztatásban tartja - Az ügyben eljáró közlekedési kollégák véleménye szerint a gyanúsított sofőr halált okozó ittas járművezetést követett el. Ezen a héten továbbítjuk az iratokat az ügyészségre, ahol 30 napon belül döntenek a folytatásról. Arról, hogy vádat emelnek-e a férfi ellen, vagy sem - mondta tegnap Mihályné Bornemisza Eleonóra rendőr százados, a megyei főkapitányság szóvivője. ■ Noszlopy beruházás Fülöpszállás és Soltszentimre közösen valósította meg az 1,3 milliárd forintos csatornaberuházást és a tisztítómű-építést. Az eredeti tervhez képest egy évet csúszott a közműfejlesztés, melynek költségéhez 80 százalékos állami támogatást kaptak. Leginkább a gesztor, Fülöpszállás járt rosszul. Sokáig kellett kerülgetni a sáros munkaterületeket, hiszen sem az időjárás, sem pedig a magas belvíz nem segítette elő a vezetékek lefektetését. A biológiai szennyvíztisztító telep - ami a Duna-völgyi- főcsatorna közelében van - már elkészült, napi kapacitása 440 köbméter. A soltszentimreiek néhány hónapja használják is a rendszert. A másik településen két hete kezdődött meg a műszaki átadás, ami pénteken befejeződött. Közben fokozatosan végzik a lakossági rákötéseket. Már több mint kétszáz családnál végeztek. A még hátralévő részeken is e hónap végére befejezik a munkálatokat. Időközben pedig megtörténik a beruházás átadása. Az érintett lakosság mellett legjobban a kivitelező cég örvendhet: ha késve is, de elköszönhet Fülöpszállástól. ■ Pulai Sára ■■■■■■ ISTVÁN Mit hihetünk a számoknak? MIÓTA ISMERJÜK a számokat európai összehasonlításban is, tudjuk, hogy a kontinens egyik legszegényebb régiója a Dél-Alfóld. Ahol mi lakunk. Ezen belül, persze, Kecskemétnek és Kiskunfélegyházának teljesen más a helyzete; a fő közlekedési utak mentén mindig több a pénz, mint másutt, mert élénkebb a kereskedelem. Ezzel együtt is elég siralmas, hogy míg az „egy főre jutó összevont adóalap az önbevallói körben” országosan 1,459 millió forint, Bács- Kiskunban ez az összeg csupán 1,147 millió. Vagyis egyenként 312 ezerrel kevesebb a jövedelmünk évente az országos átlagnál. Tíz év alatt ez már egy komoly személygépkocsit is kiad, tehát jelentős életszínvonalbeli különbséget is jelent. Ha más megközelítésből vizsgáljuk a számokat, nem juthatunk más következtetésre, mint arra, hogy az APEH a pénzforgalom jelentős részét nem látja (ezt hívják fekete gazdaságnak). A HAVI 50 EZER FORINT alatti átlagjövedelem ugyanis nyilván nem reális, ennyiből nem lehet megélni. Hivatalosan csak úgy jöhet ki ^ hiszen a százmilliós pénzek is beszámítanak -, hogy több tíz ezer ember a minimálbéren van bejelentve, miközben jóval többet keres, a vállalkozók jelentős hányada pedig veszteséget vall, tehát papíron a vagyona feléléséből tartja el magát. Nem vonva kétségbe, hogy utóbbira is lehet sok példa, leszögezhetjük, hogyha a Bács-Kiskun megyei gazdaság és életszínvonal valódi állapotát akarjuk megismerni, az APEH számaira csak erős fenntartással hagyatkozhatunk. AZT VOLNA JÓ TUDNI, hogy a 312 ezres különbség valódi- e, vagy abból adódik, hogy itt az átlagosnál is feketébb a gazdaság. Hercegszántó színház a horvát önkormányzat szervezésében szombaton 19 órától az ÁMK művelődési házában lép fel a Pécsi Horvát Színház. A társulat Miro Gavran: Vidáman négyesben című vígjátékát mutatja be horvát nyelven, ifj. Filákovity István rendezésében. A főszereplő a hercegszántói születésű Gyurity István lesz - tájékoztatta lapunkat Balatinácz István, a kisebbségi önkormányzati elnöke. (T. G.) Kecskemét kíváncsiskodtak Egy dán küldöttség látogatott múlt pénteken a megyei kórházba. A hét politikusból álló szociális bizottság elsősorban arra volt kíváncsi, hogy az intézmény miként vesz részt a betegségmegelőzésben, illetve, hogy milyen lehetőségek vannak a kórházi kezelést követő utógondozásra. Aziránt is érdeklődtek, hogy a betegek milyen gyorsan hagyhatják el a kórházat. Ebből a szempontból a kecskeméti intézmény egyébként országosan is előkelő helyen áll, hiszen a kórházban töltött napok száma átlagosan hat alatt van. (T. V.) Kiskimmajsa gazdafórum a magyar gazda élni akar! címmel rendeznek mezőgazdasági konferenciát pénteken délelőtt tíz órától a művelődési központban. A tanácskozáson szó esik az agrár- és vidékfejlesztés tényeiről és az Új Magyarország kormány- programról. A résztvevők hallhatnak a megújuló energiaforrások hasznosításáról és a gazda-érdekképviseletek szükségességéről is. (T. K.) Madaras MEGVAN Elvittek egy lezáratlan segéd-motorkerékpárt a falu külterületéről, az egyik üzem kerékpártárolójából augusztus 7-én. A bácsalmási rendőrőrs munkatársai múlt csütörtökön több motort is találtak egy, az elkövetéskor még gyermekkorú személynél. A lefoglalt járművek között van a nyáron ellopott segédmotor is. (G. Zs.) Vaskót SZÁMPROBLÉMA Egyedi azonosítójel meghamisítása miatt indult büntetőeljárás ismeretlen személy ellen. Múlt pénteken történt, hogy egy közúti ellenőrzés során egy lassújárművel közlekedő vaskútit igazoltattak a bajai rendőrök. Kiderült, hogy a járművön lévő alváz- és motorszám nem azonos a forgalmi engedélyben feltüntetettel. (G. Zs.) Elén masírozott a kapitány szüreti mulatság Bugacon zenével fogadták a csőszlányokat Délelőtti és délutáni velvtanf»lyam0L Ív szept. 18-tól a Korona Nyelviskolában. Kecskemét, Vörösmarty u. 6. 76/415-074 \ $ Al: 0296 Katedra Nyelviskola Hálózat tagja OTPTRAVEL ...mert biztosan utazik! Várjuk Önöket új irodánkban!! Kecskemét, Szabadság tér 5. sz. alatt Akciós utak szeptemberben 8 nap/7éj 59.900 Ft+ illetékek/fő Egyiptom 3* hotel Kréta apartman Tel.: (76)416-580 Akció a Síil-Coop összes üzleiében 2006. szeptember 18-19-ig Kecskemet, Szabadság tér 5. www.otptravel.hu Piros alma Csirkecomb, negyed Csirkefar-hát mellcsonttal Bőrös sertéscomb, -lapocka Bőrös sertéskaraj és -tarja Csülök sonka (Pápa) Miklósi parasztkolbász Háztáji Polytej, 1 I, 2.8% Németh trappista sajt Waja margarin kocka, 250 gr Lina cukrozott habspray, 250 ml Dunakavics, Francia drazsé, 70 gr Konyakmeggy desszert, 132 gr Szentkirályi ásványvíz, 1,5 I (dús, mentes) Dr.Juice, 100%, narancs, alma, 1 I Rocky Cellar dobozos sör, 0,5 I Balantine's Scotch whisky, 1 I Steak villa, 6 db-os ÓváI tál kőporcelán, 30 cm-es ,-Ft/kg ,-Ft/kg ,-Ft/kg ,-Ft/kg ,-Ft/kg ,-Ft/kg ,-Ft/kg-Ft/db ,-Ft/kg-Ft/db-Ft/db-Ft/db-Ft/db-Ft/db-Ft/db-Ft/db-Ft/db ,-Ft/cs-Ft/db Találkozzunk mindennap! Uj apartmanház épült az Aranykorban Az új épületből teljes panoráma nyílik a szomszédos termálfürdőre. Újabb mérföldkőhöz érkezett a Kecskemét határában található Aranykor Időskorúak Otthona. A napokban adják át az új apartmanházat, ahol 40 korszerűen felszerelt szoba várja az érdeklődőket. A működtető alapítvány kiemelten közhasznú társaság, ennek köszönhetően az Aranykor Időskorúak Otthonában a tévhittel ellentétben a lakók nem csak egyszeri díjazást követően költözhetnek be. Lehetőség van a havonta befizetett intézményi térítési díj ellenében is az otthon valamennyi szolgáltatását igénybe venni. Az új három szintes épületben kétféle elrendezésű és nagyságú, erkélyes, ízlésesen berendezett szobából lehet választani. Az épület alatt 19 beál- lásos parkoló kapott helyet Az ott lakók az otthon valamennyi szolgáltatását igénybe vehetik az étkezéstől az orvosi ellátáson át a fürdő használatáig. Az üres helyekre korlátozott számban még várják az érdeklődőket. * 0 frftstvÁrr - /f/f'jAerfífrÁ A S/Ar/érr H-6Q35 BaliőszíSg, V. kér. 168. Tel.: 76/573-590, 76/573-580 Fax: 76/573-010