Petőfi Népe, 2006. augusztus (61. évfolyam, 178-204. szám)

2006-08-22 / 196. szám

16 PETŐFI NÉPE - 2006. AUGUSZTUS 22., KEDD MEGYEI KORKÉP egészségügy Vizitdíjról, patikaliberalizációról, biztosítási rendszerről ZÖLD KÖNYV - ELEMZÉS, NEM PROGRAM Szombati lapszámunkban röviden próbáltuk össze­foglalni a Zöld könyv tar­talmát. Most elsősorban szakembereket kértünk arra, hogy reagáljanak a minisztérium elképzelé­seire. Takács Valentina Az érintettek véleményéből ki­derül: a politika és a szakma szinte csak a problémákat látja egyformán, ám a lehetséges megoldásokról már eltérnek a vélemények. Bűnbak orvosok? DR. BORDA FERENC, a BáCS-KÍS­kun Orvosi Kamara elnöke:- A Zöld könyvben pozití­vumként értékelem, hogy hitet tesz a biztosítási elven történő ellátórendszer felépítése, illetve továbbépítése mellett. Az OEP- ből valódi egy biztosító kialakí1 tása mellett kiegészítő biztosítá­sok kötése érdekében megjelen­hetnek magánbiztosítók is. He­lyesen fogalmazza meg azt, hogy dokumentálható legyen a járulékfizetés, illetve, hogy a szándékosan kibújók ne kap­hassanak ellátást a tisztessége­sen fizetők terhére. Egyet lehet érteni azzal, hogy az egészség­ügy biztonságos működtetése érdekében a szerkezetátalakítás szükségességét fogalmazza meg, és célul tűzi ki a területi egyenlőtlenségek felszámolását is. Negatívum viszont, hogy bűnbakként kezeli az orvosokat, olyanokért okolva, amiről a min­denkori politika tehet - hála­pénz, alacsony bérezés, növekvő ellátási zavarok. Nem kezeli költségvetési szempontból prio­ritásként az egészségügyet, pe­dig ez alapvető nemzetstratégiai kérdés. Alapelvek hiányában nem határozza meg a célokat, nem jelöl meg határidőket. Nincs forrás, költség megjelölés, hek iszonyú növekedésével járt. Másrészt etikai problémákat is felvet a vizitdíj, mert mi van ak­kor, ha a beteget az orvos hívja vissza? Egyébként évtizedek óta dolgozom az egészségügy­ben, és azt láttam, hogy a vál­toztatási kísérleteket sajnos so­ha nem a szakmai szempont, hanem a gazdasági kényszer jellemzi. Elkeserítő a vita varga istvánné, aki páciens­ként ismeri az egészségügyet: Hiába fejlődött az orvostudomány, Magyarörszágon semmivel sem kevesebb a kórházi ágyak száma. holott bármilyen struktúraátala­kítás csak többletráfordítással lehetséges. A szerkezetátalakí­tás forrását a költségvetésen belüli prioritások megteremté­sével kell biztosítani, így az eu­rópai fejlesztési pénzeknek, il­letve a magántőkének is megfe­lelő helye lehet. Nem értek egyet a vizitdíj bevezetésével, hiszen nemzetközi tapasztalatok bizo­nyítják, hogy nem oldja meg a paraszolvencia kérdését. Nem támogatom a betegek egészsé­gét és a gyógyszerészek egzisz­tenciáját egyaránt veszélyeztető patikaliberalizációt. Bízom ben­ne, hogy mihamarabb megjele­nik majd egy, az ágazatban dol­gozó szakemberek részére ké­szült tény- és szakszerűbb válto­zat is. Túl sok a beteg hegedűs iván, a kecskeméti megyei kórház gazdasági igaz­gatója:- Az egészségügyben eltöltött hosszú idő tapasztalata alapján az a véleményem, hogy az egészségügy megreformálására szükség van. Azért, mert rossz Műtétek száma ezer lakosra a betegnek az ellátás miatt, a tu­lajdonosnak, tehát az államnak a forráshiány miatt, a dolgozók­nak a nehéz feltételek és ala­csony bér miatt. Vitassuk meg, hogyan tovább, támaszkodjunk a kollektív bölcsességre. A járó- és fekvőbeteg-ellátás­ba indokolatlanul sok beteg ke­rül. Ennek okai nagyrészt is­mertek, amin társadalmi össze­fogással változtatni kell. Indo­kolt, hogy a járulékfizetési fi­gyelem megszilárduljon, ezzel növelni lehetne a forrásokat. Komoly előrelépés lenne az alapcsomag, biztosítási- és ki­egészítőcsomag részletes kidol­gozása. Az extra igények kiegé­szítő biztosításból fedezhetők. Az alapellátás, járó- és fekvőbe­teg-ellátás szakmai feltételrend­szerének és finanszírozásának meghatározásától és javításától várható a kórházi ágyak számá­nak csökkenése. A gyógyítás minőségi mutatóinak közzététe­le bár hasznos lehetne, a laiku­sok számára nehezen értelmez­hető, téves következtetéseket vonhatnának le belőle. A vizit­díj bevezetése véleményem sze­rint a hálapénz kérdését nem oldja meg. E célkitűzés a bizto­sítás csomagjainak bevezetésé­vel valósulhatna meg, mivel a bekerülő nagyobb forrásokból többet lehetne visszajuttatni az egészségügyi dolgozóknak. A népesség folyamatos elörege­dése miatt indokolt lenne az egészségügyi biztosításból levá­lasztani az ápolás biztosítását. E kérdéskör rendkívül bonyo­lult, hosszas elemzés kell a ki­munkálásra. Ugyanilyen kö­rültekintést igényel a táppénz- és rokkantnyugdíjkérdés felül­vizsgálata is. A kórházi zártfor­galmú patikák megnyitása segí­tené a lakosság jobb ellátását. A több biztosítós rendszer az áttérésnek abban a fázisában kerülhetne előtérbe, amikor az alap-, járó-, és fekvőbeteg-ellá­tás átszervezése megoldódna, a biztosítási csomagok kialakul­nának, valamint szétválna az egészségbiztosítás és az ápolás­biztosítás. Idejét múlt struktúra DR. kellerman Péter, a kecske­méti Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának igazgató-főorvosa:- A Zöld könyv valójában helyzetáttekintés, nem prog­ram. Köztudott, hogy a nálunk lévő struktúra idejét múlt, talán a 19. század elején volt jó, ami­kor sok kórház kellett. Vélemé­nyem szerint valóban az alapel­látást kell megerősítem, hiszen ott sokkal kevésebbe kerül a gyógyítás, a kezelés, mint a kór­házakban. Az ápolási intézmé­nyek kialakításával maximáli­san egyetértek. Most az a hely­zet, hogy az időseket a család ideig-óráig bedugja egy-egy kór­házba, mert nincs más lehető­ség. Akár azt is el tudnám kép­zelni, hogy ezen intézmények részben szociális, részben piaci alapon működjenek. Ezt a terü­letet ugyanis a kínálati oldaláról kell megfogni, azt kell szabá­lyozni, hiszen az egészségügy az egyetlen olyan, ahol a kínálat indukálja a keresletet, nem pe­dig fordítva. Ami a vizitdíjat ille­ti, sokkal inkább az adminiszt­rációs teendők növekedését ér­zem problémásnak. Ki fogja ezt adminisztrálni, hiszen manap­ság nincs arra pénz, hogy min­den rendelőben legyen egy há­ziorvos, egy ápolónő és egy ad­minisztrátor. Márpedig az el­múlt évtizedekben ahány válto­zás volt az egészségügyben az mindig az adminisztrációs ter­- Ahányszor orvoshoz fordu­lok, mindig úgy érzem, hogy a rengeteg adminisztráció miatt nem jut elegendő idő a betegre. Ezért magas Magyarországon az orvos-beteg találkozások szá­ma, hiszen így sokkal többször kell felkeresni a rendelőket, mi­re kiderítik, hogy valójában mi baja a betegnek. Számomra nem kérdés, hogy az egészség­ügyet fizetőssé kell tenni, ám a vizitdíj bevezetésével nem értek egyet, hiszen pontosan azoknak jár majd a kedvezmény, akik a legtöbbször fordulnak orvoshoz. Azt sem hiszem, hogy ezzel visszaszorítanák a hálapénzt. A hálapénzt csak fokozatosan le­het eltüntetni, akkor, ha majd megfelelő lesz az egészségügy­ben dolgozók bérezése. A bizto­sítási rendszer átszervezése sokkal inkább megoldás lehet. A Zöld könyvben vázolt 3 bizto­sítási csomagot jónak tartom. Ami a teljes egészségügyi refor­mot illeti, az mindenképpen el­keserítő, hogy még a szakma is vitatkozik. Akkor honnan tud­nánk mi, laikusok, hogy melyik a legjárhatóbb út? Az pedig vég­képp sajnálatos, hogy most hir­telen egyszerre zúdítanak a mi nyakunkba mindent, holott rég el kellett volna kezdeni a fokoza­tos reformokat. Ezért az elmúlt tizenhat év politikai Vezetése ki­vétel nélkül felelős. CIKKÜNK BŐVÍTETT VÁLTOZATA: www.baon.hu/zoldkonyv Támogatott és nem támogatott gyógyszerek forgalmának alakulása 1998 és 2005 között (millió Ft) A műtétek országa. A nálunk lényegesen fejlettebb Angliában, de a velünk hasonló fejlettségű Szlovéniában is lényegesen kevesebb a műtéti beavatkozás, mint hazánkban, ahol az ellátórendszernek jobban megéri kórházban tartani az embereket, mint járóbetegként kezelni őket. A zöld könyv szerint Magyarországon ott lehet a legnehezeb­ben hozzáférni az egészségügyi ellátáshoz, ahol a legbetegebbek az emberek. A lakosság rossz egészségi állapota egyrészt a keze­lési költségek formájában viszi a pénzt, másrészt, aki beteg, az nem dolgozik. A termeléskiesés nagyságrendje évente annyi, mint amennyit az Országos Egészségbiztosítási Pénztár az összes kórházra és g)rógyszertámogatásra kifizet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom