Petőfi Népe, 2006. augusztus (61. évfolyam, 178-204. szám)

2006-08-18 / 193. szám

PETŐFI NÉPE - 2006. AUGUSZTUS 18., PÉNTEK 3 MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY Sikertelenül szövetkeztek gyümölcstermesztés Az almásban nem találták meg a számításukat MOLNÁR JÓZSEF, a szövetkezet jelenlegi vezetője családjával az őszibarackot szüreteli. Almafái helyén most tököt termel. Szánk FÁKLYÁS MENET Holnap 19.15 órától várják az ünneplő­ket a közösségek házában, ahol helyi furulyások muzsikálnak. A fáklyás menet onnan indul a főtéri Szent István-szoborhoz, ahol a kulturális műsort követő­en Zaka László polgármester mond beszédet, majd megszen­telik az új kenyeret. Vasárnap a községben első ízben rendezik meg az Augusztusi Vigalom el­nevezésű rendezvényt. A piac téren és a Rákóczi utcában kü­lönböző programokkal várják az ünneplőket. (T. K.) Szentkirály körmenet Állam­alapító királyunk ünnepe vasár­nap délelőtt 11 órakor a hagyo­mányos Szent Korona-körmenet- tel kezdődik. Déltől a „Vásárosok utcájában” nagy kirakodóvásár lesz. 14 órától a lovas és fegy­verbemutatók mellett családi programok is várják az látogató­kat. Délutántól kezdődően kon­certek szórakoztatják a közönsé­get: az Időgép zenekar után este fél kilenctől Zséda lép fel. A nagykoncert után 11 órakor tűzi­játék és utcabál zárja a hagyo­mányőrző napot. (S. I. Á.) ÜSZaalpár ÜNNEP Szombaton fél kilenckor kezdődik az ünnepi műsor a Templomdombon. Dél­után két órától érdekes progra­mokkal várják a látogatókat a sportpályán. 21.30-kor fellép az Unisex, ezt követően tűzijáték kápráztatja el a közönséget, majd utcabál következik. Szent István ünnepén horgászversenyt rendeznek az alpári Holt-Tiszá- nál reggel fél hétkor, a Zuhogó- nál. A szentmise 8.30-kor lesz a Jótanács Anyja római katolikus plébániatemplomban. Fél 11-től a tiszaújfalui Szent István-temp- lom nagybúcsúján vehetnek részt az érdeklődők. Este 6 óra­kor a tiszaalpári és a lakiteleki öregfiúk rúgják a bőrt. (S. I. Á.) Tiszaiig SZENTMISE Az ünnepi rendezvény szombaton 9.30 órakor a református templom­ban istentisztelettel, kenyérszen­teléssel, cipóosztással kezdődik. Ezt követően néptánc- és táncta­lálkozót tartanak, koncertet ad a kunszentmártoni rézfúvós zene­kar, fellép a tiszakécskei citera- zenekar, valamint lovas találko­zót rendeznek. Délután négy órától a Radó Színház zenés műsorát és a Silver Tánciskola bemutatóját tekinthetik meg az érdeklődők. 17.30-kor Fenyő Miklós lép fel, 21 órakor tűzijá­ték lesz. (S. I. Á.) Tavaly óta újabb harmadá­val csökkent az almafák száma a 43 hektáros nyár­lőrinci Nyárfrucht Szövet­kezet gyümölcsösében. Az eltávolított fák helyén most köles, burgonya, kukorica és tök terem. Szász András A 44-es főút szomszédságában elterülő hatalmas almáskert fáit 1986-ban telepítették. Az ültet­vényen, melynek eredetileg ki­lencven tulajdonosa volt, ötféle almát termelnek: jonatánt, glosztert, idaredet, redromot és jonagoldot. Hat esztendeje kiug­róan sok alma termett Nyárlő- rincen, ám a gyakori fagyok, az aszály vagy épp a sok csapadék miatt azóta évről évre csökkent a termés, és ezzel együtt a tulaj­donosok kedve is. Főleg, hogy négy esztendeje olyan draszti­kus mértékben zuhant az alma felvásárlási ára, hogy még a nö­vényvédelmi és öntözési költsé­geik sem térültek meg a termelők­nek. Az alacsony felvásárlási árak miatt egyre több gazda döntött úgy: felhagy az almater­mesztéssel. És el­kezdődött az alma­fák sorozatos kivágása. A nö­vényvédelmi előírások szerint ugyanis a be nem permetezett almafákat el kell távolítani, ne­hogy megfertőzzék a szomszé­dos parcellák fáit. A kivágott, kiszaggatott almafák helyét kü­lönböző zöldség- és gabonafé­lékkel vetették be a területek tu­lajdonosai. Mára az egykor ki- lencvenfős tagság harminc-va- lahányra csökkent. Hogy ponto­san mennyire, azt maga vezető­jük, Molnár József sem tudja, aki két éve vette át a szövetkezet irá­nyítását, miután a korábbi elnök le­mondott. Molnár Jó­zsef szerint az al­máskertet előbb- utóbb teljesen fel­számolják. A fák el­öregedtek, s bár öntözésük, nö­vényvédelmük biztosított, a trá­gyázás már évek óta elmaradt. Hogy mi lesz a hatalmas terület sorsa, senki sem tudja. Arról al­kalmasint majd a tagok dönte­nek. Egyszer. Félő, hogy hason­ló sorsra jut a főút túlsó oldalán elterülő, az almáskerttel nagyjá­ból azonos méretű őszibarackos is. Ott egyelőre nagy a nyüzs­gés, most szüretelik a különbö­ző barackokat. A barackot még úgy-ahogy megfizetik, de csu­pán ebből megélni nem lehet. Ráadásul, mondják a gazdák, a multinacionális cégek eláraszt­ják a hazai piacot rossz minősé­gű spanyol, iráni és újabban már Afrikából származó ősziba­rackkal. S bár az íztelen gyü­mölcsből legfeljebb egyszer vá­sárolnak a vevők, ahhoz éppen elég, hogy teljesen ellehetetle­nítse a magyar termelőket. Ak­kor pedig a nyárlőrinci barac­kos is hamarosan a szemközti almáskert sorsára jut: területét bevetik kukoricával, burgonyá­val, kölessel vagy tökkel. Igazi foglyok és képzelt rabok vauki mást küldött be Kecskeméten a Wéber Ede utcai börtönbe maga he­lyett, hogy töltse le a bünte­tését. A jelentkezőt simán fel is vették rabnak, egy évet ült. Újabb szomorú eset, ami jellemzi a hazai közállapotokat. bár vígjátékba is illő a tör­ténet. Az igazi elítélt, példá­ul, közli az elvárásait az ál­rabbal: aztán jól viseld ma­gad, hogy kedvezménnyel szabadulhassak! A dublőr kapja otthon a munkanél­küli-segélyt, megspórolja a rezsit, és ingyenes étkezés­hez jut, a végén pedig felve­szi a többmilliós nagyság- rendű helyettesítési díjat. Kis vita esetleg lehet az el­számolásnál a rabkeres­mény körül, mert a tényle­ges elítélt hivatkozhat arra, hogy ez az ő pénze, tehát beszámítja kialkudott ősz- szegbe. Az se semmi, ami­kor az ilyen esetre még a sitten fény derül: kiutasít­ják a rabot a börtönből. A KÉZENFEKVŐ poénokon túl szerintem mulatságos a bün­tetés-végrehajtás országos parancsnokságának közle­ménye is. Mint írják: a...bün- tetésre ítélt „fogva tartott” helyett más személy ülteie a kiszabott büntetést. Ezt fe­lesleges kommentálni, elég röhögni rajta. Az viszont már tényleg szomorú, ami­kor kijelentik: nem felada­tuk „a személyazonosságot igazoló okmány valódiságá­nak vizsgálata”. A szervezet azt próbálja megetetni ve­lünk, hogy nyüván vétlen az ügyben, valaki más a hibás. Ezek szerint előfordulhat, hogy egy bantu néger jelent­kezik fénymásolt személyi igazolvánnyal a börtönben Kovács Sándor néven, senki­nek sem lesz gyanús. Simán lecsukják, lényeg, hogy meg­legyen a létszám. ERRE CSAK azt lehet mon­dani, hogy legrosszabb a börtönőrnek. Sohasem szabadul. ■ A fák elöreged­tek, s bár öntö­zésük, növény- védelmük bizto­sított, a trágyá­zás már évek óta elmaradt. A ZEPTER International, a szegedi 35. Felnőtt Síkvízi Kajak-Kenu Világbajnokság szponzora szeretettel várja Önt a szegedi VB szponzorfaluban 2006 augusztus 17-20. között. Látogasson el a ZEPTER International sátrába, ahol fantasztikus meglepetésekkel és tombolával kedveskedünk Önnek! Akció a Sízil-Coop összes üzletében 2006. ang. 16-22-ig Görögdinnye 69,-Ft/kg Pacal 599,-Ft/kg Friss tyúk 349,-Ft/kg Húsos farok csont 169,-Ft/kg Sertéscsülök 519,-Ft/kg Frankfurti virsli emészthető beles 499,-Ft/kg Pick Herba párizsi 499,-Ft/kg Halma félfogós liszt, 2 kg 146,-Ft/db Knorr alapok (milánói, bolonai, chilikon) 159,-Ft/db Sió ice tea 0,5 I (őszibarack, citrom) 99,-Ft/db Pepsi Cola, 2 I PÉT 199,-Ft/db Rocky cellár üveges sör, 0,5 I 69,-Ft/db+ü Golf Club szeszesital, 0,7 I 1259,-Ft/db Whiskas, 100 gr alutasakos (junior kivételével) 89,-Ft/db Jonson&Jonson tusfürdő, duó, 2x250 ml 499,-Ft/db Lenor öblítő, 1 I 369,-Ft/db Dosia mosópor, 4,5 kg 829,-Ft/db Nagy salátás tál, üveg, 22 cm-es 270,-Ft/db Flower váza, 1 I 499,-Ft/db Hőálló sütőtál ovál, 2500 ml 999,-Ft/db CJteám Találkozzunk mindennap! GYET ÖN IS! SWIFT 1,3 GC AC KLÍMÁVAL már csak 9db 28132 Ft/hó SWIFT 1,3 GLX már csak 6db 28458 Ft/hó IGNIS 1,3 GC AC KLÍMÁVAL már csak 8db 27046 Ft/hó Ajánlatunk az akciós listánkon szereplő autókra érvényes! *a képen extrafelszerelt- ségű modell látható Jansik Autóház Kecskemét, Szegedi út 90. km, Tel.: 76/498-554, 76/498-555 Cegléd, Külső-Jászberényi út, Tel.: 53/314-005, 53/316-495 Suzuki www.jansik.hu, e-mail: mfabian@jansik.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom