Petőfi Népe, 2006. augusztus (61. évfolyam, 178-204. szám)
2006-08-12 / 188. szám
FONTOS lehet! .Grátisz TAKÁCS VALENTINA Több vágás, mint telepítés Imádom az erdőket, szívesen kirándulok. Egy-egy ilyen túra - legyen helyben vagy valahol a Mátrában - hosszú hetekre feltölt energiával. Ám, ahogy telnek az évek, egyre több olyan változást látok, amely elkeserít. Nincs annál lehangolóbb látvány, mint mikor a tavaly még ezer árnyalatban pompázó lombkorona helyén kopár domboldal szomorkodik. A fákat kivágták. Aztán eltelik még egy esztendő vagy több, én pedig minden alkalommal reménykedve térek vissza: hátha valahol látok erdőtelepítést is. Ilyennel azonban nem találkozom, és nem értem, hogy miért. A törvény ugyanis szigorú. Ha erdőt vágsz ki, akkor telepítened is kell! Ezt pedig állítólag annyira komolyan veszik, hogy amikor fatolvajok szervezetten néhány hét alatt egész hegyoldalakat csupaszítanak le, akkor, bizony, a tulajdonos kötelessége újraültetni. Ez valahol érthető, hiszen olyan károkról van szó, amiket mindenképpen orvosolni kell függetlenül attól, > hogy elcsípik-e a gazembereket vagy sem, be tudják-e rajtuk hajtani a költséget vagy sem. Akinek pedig erdeje van, az tudja, hogy számára ez egy ilyen kockázat. Már csak ezért sem értem, hogy miért ilyen nagy az aránytalanság a kivágás és az ültetés között. Az erdőgazdaságok és a civil kezdeményezések erőfeszítéseit tisztelettel elismerem. Szép dolog a papírgyűjtés és az újrahasznosítás is. De ez még édeskevés a jövőhöz, hiszen ezzel is csak töredékét tudjuk megmenteni az erdőknek. És, hogy mit jelent valójában a modern civilizáció, azt jól mutatja egy riasztó adat: amíg egyetlen kisgyerek szobatiszta lesz, addig annyi papírpelenkára van szüksége, amennyi miatt két hektár erdőt kell kiirtani. EWN^LICHt Vit, Anu-nnn* an a *i##»wjwnAtma A szénanátha új, hatásos kezelése: Rhinolight-kezelés A Rhinolight fénykezelés lehetőséget nyújt az allergia végleges gyógyítására. Bejelentkezés: 06-204-820-460, Meditres Egészségház Grátisz 2. oldal KECSKEMÉT, Arany János u. 3. Tel: 76/416-488,76/479-467, 76/506-054, 76/321-168 EXTRA Utzáskösvetítő Iroda UTASBIZTOSÍTÁS: 450 Ft/fö/nap BtitŐ Iroda-SO*/. 16 ÉVES KORIG, ÉVES BÉHLETt 45.000 Ft IS® Grátisz f r GYOGY-HIR Tüsszögés nélkül Rhinolight - A szénanátha hatásos kezelése A fák, fűfélék virágzásával együtt egyre több a tüsszögő, orrát fújó ember. Évről-évre nő a pollenallergiától szenvedők száma. A gyógyszerkészítmények nem minden esetben érik el a kívánt hatást, egy magyar professzor találmánya azonban megoldást kínál a szénanáthában szenvedő betegeknek. A szénanátha tünetei a legtöbb betegnél augusztus elején, közepén jelentkeznek, s kitartanak a pollenszezon végéig, sokszor az első fagyokig. Ahány ember, any- nyiféleképpen reagálnak a különböző allergiaellenes készítményekre. Gyakran panaszolják a betegek, hogy az előző évben használt gyógyszer a következő esztendőben alig enyhíti a kellemetlen tüneteket. A pollenallergia leggyakrabban tüsszögést, orrfolyást, könnyezést, orrdugulást, fül- , illetve bőrviszketést okoz. Súlyosabb esetben asztmás rohamok és ekcémás kiütések is kialakulhatnak. A legtöbb allergiaellenes tabletta, spray vagy csepp sztero- idot, antihisztaminokat, gyulladás- csökkentőket tartalmaz. Akik szelí- debb, mégis megbízható gyógymódot szeretnének alkalmazni, azoknak jó hír, hogy a Szegedi Tudományegyetem Bőr- gyógyászati és Allergológiai Klinikájának kutatócsoportja igazolta: a prof. dr. Kemény Lajos találmányára épülő Rhinolight fényterápia jelentősen csökkenti a szénanáthában szenvedő betegek panaszait. Az ismételt kúrák végleg megszüntetik a pollenallergai tüneteit. A készülék által kibocsátott fény nagy intenzitású, túlnyomó része a látható fény tartományába esik. A Rhinolight-kezelés során néhány percig speciális összetételű fénnyel világítják meg az orr nyálkahártyáját. A szervezetbe nem kerül vegyi anyag, nincs tűszúrás, nincsenek kellemetlen mellékhatások. A terápiát akkor érdemes elkezdeni, amikor az allergiás panaszok már jelentkeztek. A klinikai vizsgálatok igazolták, hogy hatása nemcsak gyors, de tartós is. Az ismételt kezelések ott erősítik a szervezet védekező- képességét, ahol az allergiát kiváltó allergénnel érintkezik: az orrban. Kúraszerűen alkalmazva (4-6 kezelés két hét alatt) sok beteg már a második alkalom után jelentős javulásról számol be. A fényterápia hatékonyabbá teszi az antiallergiás gyógyszereket, de önmagában is eredményesen veszi fel a harcot a szénanáthával. A kezelés a Meditres Egészségházban történik, mindennap 8 órától 18 óráig. Időpont-egyeztetés, előjegyzés a 06/204-820- 460-as telefonszámon. A kezelések ára - egységesen az országban - alkalmanként 4250 forint. Bővebb információért látogassanak el a www.rhinolight.hu honlapra! Kiknek javasolható a kezelés? * Akik a gyógyszeres kezelésre nem megfelelően reagálnak. * Akik gyógyszeres kezelésben nem részesíthetők (várandós, szoptatós anyák, sportolók, akiknél kellemetlen gyógyszer-mellékhatások jelentkeznek) * Akik nem szeretnének gyógyszert szedni. Kecskemét, Bagoly u. 1/A Tel.: 76/495-555 Internetes időpont-egyeztetés: www.meditres.hu ÜUfQT MAX 2.697.000.-TÓI. 6.689.000.-TOL 7.799.000.-TOL 2.799.000.-TOL 8.500.000.-TOL 5.362.000.-TOL 3.1 OO.OOO.-TÓL + ÁFA <B> HYUnDRI Kecskemét, Bihar u. 8.76/501-800 Kiskunhalas, Szabadkai út 29.77/525-000 HASZNÁLT AUTO ÜZLETÁG Kecskemét, Móriö hegy 413. Tel./Fax: 76/401-100 SZEMÉLYAUTÓK Alfa Romeo 1551,8 B 4 ajtós 1995 690.000 Audi 100 kombi 2.5 TD (automata, kfíma+ABS) 1994 1.090.000 Citroen AX 1.1 B 3 ajtós 1989 120.000 Citroen AX 1.5 D 5 ajtós 1993 525.000 Daihatsu Charade 1.0 B 5 ajtós 1992 360.000 * Hyundai Matrix 1.5 CRDi (full) 2004 2.620.000 * Hyundai TB Getz 1.1 B (klímás) 2005 2.190.000 * Land Rover Discovery 3.5 B+G (full) 1995 1.650.000 1 Nissan Almera 1.4 B 4 ajtós (klímás) 2000 1.330.000 * Nissan Almera 1.5 B 4 ajtós (klímás) 2000 1.750.000 * Nissan Almera 1.4 B 4 ajtós (extrás) 1998 990.000 * Nissan Almera 1.5 B 5 ajtós (extrás) 2000 1.680.000 * Nissan Micra 1.0 B 3 ajtós 2004 1.890.000 1 Nissan Micra 1.4 B 5 ajtós automata 2001 1.480.000 * Nissan Micra 1.0 B 5 ajtós (klímás) 2004 1.990.000 * Nissan Patrol 3.0 Di 7 szem. (extrás) 2004 5.790.000 * Nissan Z 350 Full Extra (39.000 km) 2004 7.790.000 * Opel Astra Combi 1.7 D 1997 1.100.000 * Opel Corsa 1.2 B (5 ajtós, extrás, 2700 km) 2006 2.420.000 Peugeot 405 Kombi 1.6 B (extrás) 1992 430.000 Renault 191.4 B 4 ajtós 1991 390.000 * Skoda Fabia 1.4 B 5 ajtós (extrás) 2000 1.290.000 Suzuki Swift Sedan 1.3 B (rádiós magnó) 1993 500.000 Suzuki Swift 1.3 B 5 ajtós 1996 460.000 * Volvo S70 2.0 B 1997 1.290.000 Volkswagen Golf 1.4 Cl 3 ajtós 1992 460.000 * Volkswagen Golf GTi 1.9 D (klíma+ABS) 1999 2.480.000 ' Volkswagen Passat Variant 1.6 B (klíma+ABS) 1996 960.000 HASZONGÉPJÁRMÜVEK * Mazda B2500 4X4 2.5 D (klímás) 2000 2.420.000 * Nissan Primastar 1.9 D 3 szem. (12.000 km) 2005 3.590.000 •NissanTrade 2.30(2szem.) 1998 730.000 • Nissan Vanette 2.3 D (extrás, 2 szem.) •Opel Corsa Van 1.7 Dlsuzu • Skoda Felicia Pickup 1.9 D • Toyota Hiace 6 szem. (extrás) 1996 1.090.000 1997 780.000 2001 830.000 1997 725,000 A *-gal jelölt járművek részletre is megvásárolh’atók!