Petőfi Népe, 2006. augusztus (61. évfolyam, 178-204. szám)

2006-08-09 / 185. szám

SZERKESZTETTE: GECZY ZSOLT TELEFONSZÁM: 06-79/426-371, 522-480 E-MAIL: zsolt.geczy@petofmepe.hu BAJA, BÁCSALMÁS ES KORNYÉKÉ petörnépe - 2006. AUGUSZTUS 9., SZERDA Idén sem épül elkerülő út baja A miniszter most a következő évekre ígéri a beruházást Bár támogatást nem adtak, de előírták, hogy fejleszteni kell Jövő nyárra készülhet el Kárászon az úgynevezett jóléti tó és kiszolgáló léte­sítményei. Kubatovics Tamás A bajai Jelky-szakképző által üzemeltetett tábor fejlesztése Is szerepelt abban a pályázati anyagban, amelyet a Mecsek ér­tékeivel rendelkező települések közösen nyújtottak be. Ehhez két évvel ezelőtti döntés alapján csatlakozott Baja. Másfél éve azonban kiderült, hogy a Me­csek projekt egyes részeit - így például a kárászi tábornál terve­zett fejlesztést - f»énz híján nem támogatja a kiíró. Viszont a tel­jes programot csak akkor támo­gatja, ha az általa kihúzott fej­lesztések is megvalósulnak, mégpedig az eredeti műszaki tartalommal. A 34 milliós beru­házás ötmillió forint önerőt igé­nyel Bajától, míg a további j)én- zeket a gesztor Orfű-Pécsi tó Kht teremti elő. A terv szerint a táboron átfolyó patak visszaduz- zasztásával, a régi fürdőmeden­ce helyén - annak két oldalfalát megtartva - jön létre a tó. Szep­temberben kezdődnek a mun­kák, s jövő májusig tartanak. Már közeledik az idei harmadik nagy dunai árvíz vízállás Elkeserítőek a kilátá­sok, az idei harmadik árvíz kö­zeleg. Tavasszal már kétszer úsztak az ártéri víkendházak, míg júliusra végre alaposan le­apadt - két méter alá - a folyam, s a nagy kánikulában a dunai homokzátonyokon hűsölhettek a bajaiak. Most azonban ismét pakolhatnak Dunafürdő üdülő­övezet lakói. Ugyanis szombatra 694 centiméteres vízállást mu­tat a vízügyi előrejelzés a Duna bajai szakaszán. És tovább árad. A víz lehűlt, tegnap Bajánál 20, míg a mohácsi szakaszon 22,2 Celsius-fokot mértek. ■ G. Zs. Várható vízállás (cm) í Ma Holnap Péntek Szombat 1 Baja 413 502 613 694 Mohács 412 481 582 673 1* FORRÁS: ADUVÍZIG Mikor épülhetnek meg az 51-es főút bajai elkerülő szakaszai? - tette fel a kérdést Baja országgyűlé­si képviselője Kóka János­nak néhány hete. Erről lapunk is beszámolt. Nos, a miniszter válasza már megérkezett, ám út idén sem épül. Géczy Zsolt Baja és térsége országgyűlési képviselője, Zsigó Róbert koráb­ban is többször kérte a szakmi­niszter segítségét. Úgy véli, ez a beruházás nagyon fontos az itt élő embereknek és a városban működő vállalkozásoknak. Hoz­zájárulhat a kistérség gazdasági fejlődéséhez. Ám az írásbeli kér­karapancsa A Gemenc Zrt. im­már nyolcadik alkalommal látta vendégül, a természeti és vadá­szati témát is szívesen feldolgo­zó képzőművészeket az elmúlt napokban. A karapancsai va­dászkastély adott otthont az al­kotótábornak. A jelenlévő mű­vészek szavazata alapján idén désére érkezett válaszból - me­lyet a képviselő nem fogad el - az derül ki, hogy csak jövőre folytatódhat az elkerülő út építé­se. Amint Kóka János írja, a ke­let-nyugati irányú szakasz 2004-ben elkészült, mégpedig megközelítőleg hárommilliárd forintból. Továbbá a korábban Phare-forrásból megépített, a Duna-hídhoz vezető szakasz ré­vén Baja kelet-nyugati irányú át­menő forgalma teljes egészében a belső városrész érintése nél­Nemes István bajai grafikusmű­vész érdemelte ki a Gemenc Zrt. képzőművészeti díját. A Bartos Endre által készített bronz plakettet Csonka Tibor vezérigazgató adta át A két, du­nai nagy árvíz okozta jelentős kár ellenére, örömét fejezte ki, hogy most is vendégül tudták kül bonyolódik le. Az északi el­kerülő szakasz kiviteli tervei 2004 végén megvoltak. Az épí­tési engedély érvényessége ta- yaly augusztus 23-án lejárt, így az előkészítés nem folytatódha­tott. Ám a NA Zrt. kérelmére a megyei közlekedési felügyelet az engedély érvényességi idejét 2007. augusztus 23-ig meghosz- szabbította. Decemberben az északi elkerülő szakasz építésé­nek megkezdését az idei évre ütemezték. De az országgyűlés látni a művészeket. Reméli, hogy jövőre is meg tudják ren­dezni a képzőművészeti alkotó­tábort. A gemenci meghívást idén Valaczkai Erzsébet, Priho- da Judit, Szurcsik János, Simon Ferenc, Gyalai Béla, Rékasi Csa­ba, Mráz János, Szarvas Pong­rác, Kalos András, Nemes Ist­által elfogadott költségvetésre való figyelemmel, mert nem si­került a területbiztosítás, az épí­tés ebben az évben mégsem kezdődhetett meg. A területek megszerzését követően, a jövő év második felében nem lesz műszaki akadálya az építési tender meghirdetésének. A be­ruházás mintegy 1,5-2 milliárd forintba kerül, az összeg a 2007 után megnyíló uniós támogatá­sok bevonásával teremthető elő. A déli elkerülő szakasz enge­délyezési tervei elkészültek. Az engedélyezési eljárás lebonyolí­tását követően, várhatóan 2007- ben kiadják a jogerős építési engedélyt. A kivitelezési mun­kák az északi elkerülő szakasz befejezését követően, legkoráb­ban 2008. első félévében meg­kezdődhetnek. ván, Ambrus Lajos, Ezüst György és Szemadám György fogadta el. Az egykori főúri vadászkastély és környezete biztosította a nyu­godt alkotás lehetőségét, a kör­nyező ártéri táj és az élővilág pedig témául szolgált az alkotá­sokhoz. ■ Munkatársunktól Egyensúlyozásra kényszerül Baja, százmilliós tételt kellene találni Százmillió forintot meg­haladó összeget kell le­dolgozni. Kubatovics Tamás így összegezte Butterer Péter, a polgármesteri hivatal irodave­zetője a városatyák legutóbbi, rendkívüli ülésén az önkor­mányzat költségvetési helyze­tét. - Nemcsak többletbevétel­lel, hanem a kiadási tételekkel is lehet egyensúlyozni. Bár nyü- ván nem a legalkalmasabb az időpont - utalt a közelgő önkor­mányzati választásokra. Hozzá­tette: megítélése szerint az egyensúlyteremtést a félévi be­számoló megtárgyalásával egyi­dejűleg kellene megtenni. A költségvetés aktuális módosítá­sa kapcsán elhangzott: jövede­lemkülönbség mérséklése cí­mén közel 40 millió forinthoz jutott a város. Ez az önhibáján kívül hátrányos helyzetben lévő települések pályázatán elnyert 171 millióval együtt megközelí­tette azt az összeget, amit a vá­ros az „önhiki”-s pályázatában igényelt, illetve jelzett. A templomkertben állítanának szobrot Wass Albertnek kiscsávoly Wass Albert szob­rát szeretnék felállítani a temp­lomkertben. Egy kiscsávolyi la­kos, Budai Mihály vállalta a szervezést, az adománygyűjtést és lebonyolítást. A nemes cél ér­dekében az adományokból be­folyó összeg kezelésére három­tagú kuratóriumot alapítottak. Elnöke Kereskedő Zoltán plébá­nos, tagja Budinkity Istvánná sekrestyés és Rausch Sándor. Az erdélyi irodalmár szobrát a plébánia tulajdonában álló - a kiscsávolyi templom és Szegedi út közötti - területen helyeznék el, dr. Bábel Balázs, a Kalocsa- kecskeméti Főegyházmegye ér­seke jóváhagyásával. A szobor- állítás terve két éve fogalmazó­dott meg először, egy Erdélyből áttelepült fiatal művészházas­pár felvetésében. Harmat István szobrász 2004 júniusában aján­lotta fel segítségét. ■ Rab Rita- sajnos, miniszter úr - eddigi szokásához híven - megint csak a következő évre (évekre) ígérte az útépítés megkezdését A válaszból az derül ki, hogy nem veszi komolyan e fontos beruhá­zást. Mégis remélem, hogy hamarosan elérkezik az az év, ami­kor valóban elkezdődik az elkerülő utak építése. A bajaiaknak nem ígéret, hanem cselekvés kell - mondja Zsigó Róbert. Az ártéri táj és az élővilág adta a témát JÓI Ülték a lovat Felsőszentlvánon a hétvégén, a regionális ügyességi lovasverseny utolsó előtti pontszerző for­dulóján a legkisebbeknek szurkolt a leglelkesebben a közönség. A hat éven aluliaknál BÜKSI MARIANN (Felsőszentlván), FALDUM LILI (Remény Lovasklub, Baja) és CSIBI FANNI (Póni Team, Baja) bizonyult a leg­jobbnak. Gyermek kategóriában SEBŐK MELITTA, az Innova-Agro versenyzője nyerte a futamot HORVÁTH PETRA második, HERING ALEXANDRA harmadik lett Bácsalmási ultis diadalmaskodott a kártyacsatában bácsbokod Tizenheten ne­veztek be a kistérségi ulti­verseny VIII. fordulójára. Fa­ragó István (Bácsalmás) nyert 11 ponttal. «T. G. PÁLYÁZAT A Sükösdi ÁMK Általános Iskolája pályázatot hirdet tanári állásra. Szak: német - kémia Érdeklődni lehet: 06-79/563-011-es telefonszámon. A pályázatot postai úton, valamint személyesen lehet beadni. M Határidő: 2006. augusztus 19. g Százszámra vágják az ünnep főszereplőit rém - Bízunk benne, hogy jó idő lesz. Egy kis zápor nem jelenthet gondot, de inkább süssön a nap - reménykedett Vető Zoltán polgár- mester, akit tegnap a szombati Kakasfesztivál előkészületeiről kérdeztünk. Elvárását majd’ mindenki osztja, hiszen a most hetedik alkalommal meghirde­tett fesztivál a település igazi ün­nepévé vált A résztvevők száma évről évre növekszik, idén leg­alább háromezer vendégre szá­mítanak. Az önkormányzat 250 főt ültet asztalhoz. Szerény szá­mítások szerint mintegy 350- 400 kakas vesztét okozza a ren­dezvény. A község hivatalos ven­dégeinek szánt pörkölt alapanya­ga - ötven darab jól fejlett, öt-hat kilogrammos kakas - már a hű­tőládákban pihen. Délelőtt 10-től várják a vendé­geket és főznek a Parkerdőben. Tizenegykor kezdődik az ünnepi mise, a déli megnyitót és ebédet követően a helybeli csoportok mellett színpadra lépnek a doroszlói és naszvadi vendég­együttesek, a hajósi és bácsalmá­si táncosok, a jánoshalmi Páva­kor tagjai, valamint a felsőszen- tiváni Kalmár-Patarcsics-Pus- kás trió. Sztárvendég lesz a kish- egyesi Rosemary&Madness, MC Hawer KTekknő, valamint a has­táncos Vedelek Zita és csapata. A tűzijátékot követően szokás sze­rint bál, hagyományosan kakas­kukorékolásig. ■ K. T. Baján az elkerülő út csak jövőre épülhet tovább. Felvételünk az 51-es főúton, a vasúti hídnál lévő körforgalomnál készült tegnap.

Next

/
Oldalképek
Tartalom