Petőfi Népe, 2006. augusztus (61. évfolyam, 178-204. szám)
2006-08-07 / 183. szám
PETŐFI NÉPE - 2006. AUGUSZTUS 7., HÉTFŐ 11 RIPORT lajosmzse-felsőlajos Az Ezüstfenyő nyári karácsonyát a Gyermekjóléti szolgálat „díszítette”. A rászoruló, szerencsétlen sorsú gyermekeknek minden délben meleg ételt visznek ENNI ADNI ÉS KAPNI ÖRÖM Gaz só Flóriánná életében annyi adag ételt osztott már, ha azt újrakezdené, akkor nem lenne éhező' gyermek. Most nyugdíjasként naponta 165 ételest rak tele. A címzettek listáját a lajosmizsei Gyermekjóléti szolgálat állította össze. Pulai Sára A lajosmizsei Ezüstfenyő étteremben kora délelőtt nagyüzem van. Ugyanis ők adták a legkedvezőbb ajánlatot arra, hogy augusztusban 165 adag ételt főznek a gyerekeknek, s azt a külterületen élőknek ki is hordják. A megrendelő az Egészségügyi, Gyermekjóléti és Szociális Intézményen belül működő Gyermekjóléti szolgálat.- Valóban több a munkánk, de örömmel tesszük - mondja Ludányi Attila üzletvezető. - Nem is a forgalomnak, hanem a célnak örülünk: a tanyavilágban élő nehéz sorsú családok gyerekei így biztosan minden délben kapnak meleg ebédet. Nekik külön főzünk. Próbálunk kedvezni, s kevesebb fűszert használunk. Ma sült csirke van tört krumplival és uborkával.- Látoip, némelyik csirkecombot úgy kell betuszkolni az edénybe.- Méretesek, az biztos. Egész jár fejenként - büszkélkedik Gazsóné Borika néni, aki munka közben, elmeséli, hogy 25 évet húzott le a kollégium ebédlőjében. Most meg erre az egy hónapra nyugdíjasként elvállalta a kisegítő szerepet. Józsáné Kiss Irén, az egészségügyi intézmény vezetője pedig tudtunkra adja, hogy váltóételesekkel dolgoznak. A szükséges edényeket is ők vették. Az ebédek költségét meg - naponta és gyerekenként 320 forintot - egy pályázattal állami normatívaként kapták. Amíg beszélgetünk, megérkezik Csikó István, az Ezüstfenyő ügyvezetője. Hamarjában ránéz a két járatra, rendben van-e minden. Aztán kiderül, az egyiknek ő a sofőrje, a másiknak Km Béla. A miénk Bognár Károly, aki egy kisbusz pilótája, azaz a gondozási központ sofőrje. Mint a tenyerét, úgy ismeri a tanyavilágot. Hiszen ő viszi a gondozónőket, a szociális munkásokat a családokhoz, az időseket a klubba, a gyerekeket ahová kell. Velünk utazik józsáné és dr. Makkosné Cselovszki Judit családgondozó, aki - miközben a jószolgálati úton zötykölődünk - elmondja, az ebédet általában gondozottak, alapellátásban, illetve védelemben részesülők kapják. Vagyis hátrányos helyzetűek. Sokuk többszörösen is az. Elmondásából „bepillantunk” néhány család életébe. Van, ahol hét a gyerek. Másutt igaz kevesebb, de bizony alapproblémájuk: nincs mit enni. Aztán özvegyasszony is küzd a mindennapokkal. Valamelyik védőnő pedig nemrégiben azt jelezte, olyan betegsége lett az egyik anyukának, hogy az önellátása is gondot okoz. Másutt a család szétszakadásakor az édesapának ítélték a négy gyermeket. Ilyen és hasonló sorsok felé haladunk, akiknek az is épp elég volna a mindennapok küzdelmében, hogy e vidéken kénytelenek lakni. Mert nem jósorukban húzódnak meg a legtöbb esetben elhagyásra ítélt tanyákban, ahol körülöttük a madár sem jár. „Aranymaszatok” szorongatta ételesek Az első bázispont felé haladva a lapos részeken a kerekek a sárral, a magasabb helyeken a homokkal küzdenek. A táj változatos: kisebb erdő, kukoricás, vadvirágos rét váltja egymást, mígnem négy kilométer megtétele után megérkezünk. Kiderül, ez egy kitérő. Az édesanya inkább lemondott volna az ebédről, mintsem a kijelölt Besenyei Sandorne Kun Bélától örömmel veszi át az ételest, mert legalább az ebédet már nem neki kell kiokoskodni. Az „aranymaszatok”: Klaudia és Erika, s persze egy elmaradhatatlan kiskutya, aminek szintén jut az ebédből. Övé lesz a csirkecombcsont. Gazsó Flóriánné életében már annyi adag ételt osztott, ha újrakezdené, nem maradna éhes gyermek. helyre botorkáljon. Ezen az úton babakocsit - amibe a februárban született gyerekét tenné - képtelenség tolni. Ezért Ludányi Attila a próbaúton azt mondta, inkább nekik is házhoz viszik az ételt függetlenül attól, hogy a napi 52 kilométer túrautat az Ezüstfenyő saját költségére teszi meg - mesélik utastársaim. A 7 éves Emese pedig ahogy meghallotta a kocsi hangját, futva jött a tanyából, s kis kezével ölelve a meleg ételest boldogan szaladt vissza. Alsólajoson átmenve a vadászházat is elhagyjuk, amikor 9 küométer után újabb állomáshoz érkezünk. Itt egy nagyobbacska lányka és mezítlábas fiúcska veszi át az edényeket. A két családnak három-három adag jár. A gyerekek elmesélik, ki kire vigyáz, amíg szüleiknek intéznivalójuk van a városban. Dáriusz pedig majdhogynem köszönés helyett boldogan tudatja: - nagyon finom volt az a tésztás..., csirkés tészta. A ceglédi határúinál az úgynevezett Csikóboltnál lenne a megálló, de előtte nem sokkal két lányka leskelődik a léckerítésnél. Ágnes és a kis lebegőhajú Rózái öröme is látható. Persze utunk során nem lehet nem észrevenni: vannak, akik jósorukban pécéztek ki egy-egy természeti paradicsomot, s rajta erre ritkán látható „palotát” építettek. Aztán feltűnnek rendezett családi gazdaságok, az égető naptól az öreg fa alatt árnyékot lelő tehenek, lovak mellett viháncoló kiscsikók, gyümölcs- ültetvények, hatalmas széna- és szalmakazlak, az öreg ház tornácán libákkal együtt pihenő idős házaspár... A pusztatemplomot is elhagyva Tóth Rozália festő tanyájához érünk, de korán. Ludányi Attila dönt, ő helyet cserél az újságíróval, hiszen a kisbusz nem tud bemenni a következő családhoz. kun Béla, az ételhordó járgány pilótája a két kilométeren hangosan elmélkedik:- Aranyos, értelmes, cserfes két lányka futott elénk tegnapelőtt Vajon hová jutnak innen? Lesz-e lehetőségük kijutni e nyomorúságos helyzetből? Ez a mizsei rész olyan, ahová a madár sem jár. Még út is alig. A természet uralja a vidéket. Hogy is találtak erre a kis rozoga tanyára? - mondja értetlenül, s megáll. Utunkat tákolt fasorompó szegi. A nagy botot kihajtva visszaülünk, s a kutyák hangja elnyomja az autóét. A csirkeól közeli ház előtt „aranymaszatok” ülnek kisebb ebekkel, mellettük az ételesek. Meglátva érkezésünket a pár métert is futják, persze nem elhagyva az egyik kedvenc kis jószágot.- Ugye mondtam, milyen aranyosak - szólal meg visszafelé utunkon a sofőr. nyában szebb jövőt látók élnek erre. Innen annyira távol esnek Lajosmizsétől, hogy Táborfalvá- ra mennek kenyérért is. Sanyarú sorsok Visszaérve Tóth Rózái házához Árva Istvánná egy rozzant Ladával, mögötte gyerekekkel ismerősként köszön. Ő az az asszony, aki hat gyermeket nevel, és korábban egy anyák napi riportunk főszereplője volt. Ugyanis a kollégium vezetése úgy látta, ő a nehéz sorsa ellenére is megérdemli a nyilvánosságot. Igaza volt. De a családsegítőnek is, amikor őket a nyári ebédes listára felvette. Ám Gáspárék is rajta vannak, de ma nem jöttek az ételesért. Igaz, „szomszédasszonya” útba ejti őket, de utastársaim aggódnak, vajon mi lehet az oka a távolmaradásnak. Holnap rájuk néznek. Az erdőből kikecmeregve az E5-ÖS főút Táborfalva és Felsőlajos közötti szakaszára érünk. Ez utóbbi településen tizenöten kapnak ebédet. A központi állomáshely a Falyház. A gyerekek megrohamozzák a járatot. A két édesanya kivárja a sorát. Besenyei Sándorné utolsóként kapja a menüt.- Nagyon sokat jelent ez nekem. Óriási segítség. Özvegy^ asszonyként öt gyereket nevelek. A legkisebb kilenc hónapos. Árvaellátásból és családi pótlékból élünk. A házunk is csak félig kész. Még jó, hogy a nagyobb már 16 éves, így tud a kisebbekre vigyázni, ha alkalmi munkát kapok. Ebben a hónapban legalább csak reggelit és vacsorát kell előteremtenem. Tejet nem veszünk. Fejjük a kecskét. Kenyérből négyet viszek egyszerre. Húsból nem volna elég egy kiló... Kemény ez az élet. Még jó, hogy a gyerekek napközisek - mondja, s nyugodtan elsiet. Az ebéd már megvan... Az asszony rövid, de egy sanyarú sorstragédiát jól ábrázoló vallomása után 12 óra után néhány perccel megérkezik Csikó István. Az Ezüstfenyő ügyvezetője is végzett a maga járatával. Ő is megtette az örömutat.- Az én nagy- ■ Lajosmizsén és Felsőszüleim is erről lajoson augusztusban a vidékről valók, 165 rászoruló gyermek de mostanában minden nap ingyen kap mindenki ide- meleg ebédet. gén nekem. Messziről jött beköltözők, a taJózsáné Kiss Irén és Ludányi Attila napi megbeszélést tartanak, hogy rendben van-e minden. Dr. Makkosné családgondozó (balról) azt beszéli az egyik anyukával, hogy a legkisebb gyermekének táplálkozását bébiétellel segítik majd.
