Petőfi Népe, 2006. augusztus (61. évfolyam, 178-204. szám)

2006-08-01 / 178. szám

PETŐFI NÉPE - 2006. AUGUSZTUS 1., KEDD 2 MEGYEI KÖRKÉP SEGÍTÜNK! A másodállású vállalkozóról Másodállásban szeretne vállalkozó lenni egyik olva­sónk, ugyanis jelenleg van főállása. Mint elmondta, ő valójá­ban egy mezőgazdasági szolgáltató tevékenységet végezne vállalkozóként. Ez szezonmunka, gyakorlati­lag tavasztól őszig tart. így az ebből származó teljes éves bevétele nagyjából kétszázezer forint lenne. A kérdése, hogy milyen járu­lékokkal, közterhekkel kell számolnia. Nem sze­retne ugyanis abba a hibá­ba esni, hogy végül több legyen a fizetnivalója, mint amennyit pluszban megkereshet. Fehér Andrea, a Bács-Kis- kun megyei APEH sajtóre­ferense elmondta: amennyi­ben a főállása eléri a heti harminchat órát, és számol vállalkozói kivétet, akkor ez után kell egészségbiztosítá­si járulékot és nyugdíjjáru­lékot fizetnie. Amennyiben nem számol vállalkozói ki­vétet, akkor ezeket nem kell fizetnie. Amit azonban egyik esetben sem kell fi­zetnie másodállású vállal­kozóként, az az egészség­ügyi hozzájárulás (az úgy­nevezett eho) és a vállalko­zói járulék. Ezen kívül pe­dig ott az úgynevezett vszja, azaz a vállalkozói személyi jövedelemadó, amit attól függően kell fi­zetnie a jövedelem után, hogy milyen költségelszá­molást választ. Erről akkor kell döntenie, amikor ki­váltja a vállalkozói igazol­ványt. Ugyanakkor azt mondjuk: szerencsés volna, ha kikér­né egy könyvelő vélemé­nyét is, hiszen a költségel­számolás kiválasztásánál nem mindegy, hogy milyen döntést hoz. ROVATUNK A 76/518-256-ON AUGUSZTUS 7-ÉN FOGAD LEG­KÖZELEBB FRISS PANASZOKAT! Bohémek jártak Poriban jazz Kecskemétiek látszottak a világhírű fesztiválon A kecskeméti zenészeknek az öt fellépés mellett egy kis vízparti kikapcsolódásra Is maradt Idejük. Ötször lépett fel a múlt héten a finnországi Pori Jazz fesztiválon a kecske­méti Bohém Ragtime Jazz Band. A részletekről kér­deztük az együttes veze­tőjét Ittzés Tamást. Gál Zita- Jól tudom, hogy a Pori Jazz fesztiválra való meghívás a szakma csúcsa?- Részigazság, de minden­képpen óriási megtiszteltetés, hogy felléphettünk. A. tíznapos rendezvényre mintegy százezer ember volt kíváncsi, s a helyszí­neken száznegyven fellépő for­máció játszott. A szólisták, együttesek általában egyszer vagy kétszer kapnak szereplési lehetőséget, mi ötször kaptunk. Rögtön első este például egy exkluzív szállodában koncertez­tünk, ahová a közönségnek 300 euró volt a belépő. A többi este pedig vegyesen, hol ingyenes, hol jóval kedvezőbb árfekvésű helyszíneken szerepeltünk átla­gosan ötszáz ember előtt.- Hogyan kerültetek a szerve­zők látókörébe?- Ez egy érdekes történet Az együttesünk tavaly ünnepelte fennállásának huszadik évfor­dulóját. A koncertet felvette a műholdon is fogható m2. Az adást látta egyik volt tagunk, Kárpáti Zoltán, aki történetesen egy finn lányt vett feleségül és Poriban él. A műsor kapcsán fel­vette velem a rég megszakadt kapcsolatot. Hanganyagokat kért, amiket megmutatott a fesz­tivál alapítójának és fő szervező­jének Jyrki Kangas-nak. Nem ke­csegtetett nagy reményekkel. Azt mondta, már az is hatalmas eredmény lesz, ha egyáltalán hajlandó lesz meghallgatni a ze­nénket. Jó hangulatban találta, ezért két szám után kijelentette, hogy ez a zenekar kell neki. In­nentől kezdve haladtak a dolgok a maguk útján. Jött a meghívó, mi meg mentünk.- Találkoztatok is Jyrki Kangas-szal?- Csak az utolsó éjjel sikerült vele leülni sörözni. De ő látott és hallott is minket Abszolút pozitív véleménye volt és má­sok is jókat mondtak neki ró­lunk. Jyrki egyébként maga is amatőr jazz-zenész. Negyven­egy éve, hogy először úgy dön­tött, jazztalálkozót szervez. Már az első kísérletét is nagy érdek­lődés övezte, körülbelül kétezer ember látogatott el a koncertre. Azóta negyven fesztiválon van túl. Hatalmas infrastruktúra épült ki, többek között egy harmincezres koncertarénával, amiben most például Sting is fellépett. A közönség soraiban minden nemzetiségű és korú ember megfordul. A látogatók zömét talán a húszas és har­mincas éveikben járó európai fiatalok adják. Természetesen kuriózum volt látni azt a két-há- rom régi veteránt is, akik eddig az összes Pori Jazz-en felléptek.- .Mi az amit ezek után még el szeretnétek érni a Bohémmel?- Nem úgy éltük meg a Po- ri-t, mintha most átbuktunk volna a zeniten. Eddig is azért zenéltünk, mert szeretünk és ezután is ezért fogunk. A rendőrök elkapták a két gyanúsítottat Kecskemét Nagy kárértékű júniusi betörés került nyilvánosságra Tizenötmilliós kárértékű kecs­keméti lakásbetörés két gyanú­sítottját fogták el a zsaruk. A 30 és a 33 esztendős kecs­keméti duó még pénteken ke­rült rendőrségi őrizetbe. A vá­ros egyik közismert vállalko­zójánál a betörés - mint most kiderült - még június 24-én páncélszekrényt vettek ma­történt a Teleki László utcá- gukhoz és távoztak. A „mac- ban. A bűnözők éj- kóban” mintegy szaka úgy jutottak ■ A mackóban 2,8 2,8 millió forint, a lakásba, hogy a millió volt. négyezer svájci bejárati ajtón eltör- frank, arany ék­ték a hengerzárat. Odabent szerek, és egy személyautó azután egy közepes méretű tartalék indítókulcsa volt. Az ellopott érték összesen 15 mil­lió forint. A nyomozás adatai alapján jutottak el a kecske­méti rendőr-kapitányság nyo­mozói a két férfihez, akiket a lakásból történt lopással gya­núsítanak. ■ N. N. M. ÍREK A-TÓL Z-IG Füiöpszáílás memento Ötven­hatos emlékművet állíttat az ön- kormányzat a közeljövőben a felújított községháza előtti park­ban. Megközelítőleg kétmillió fo­rintot áldoz erre. A mementón ott lesz az elesettek - Szalai Sándorné és Kési Károly illet­ve a bebörtönözöttek - B. Hor­váth János, dr. Berecz Árpád, Gergely Imre, Gombos Sán- dorné, Simon Gyula, Szegedi Imre és a nemrégiben elhunyt dr. Szőnyi Gyula neve. Az emlék­mű avatása az 50. évfordulón lesz. (P. S.) Kiskunhalas FORINT Hatvan év­vel ezelőtt lett fizetőeszközünk a forint, és a jubileumról kiállítás­sal emlékeznek meg a halasi éremgyűjtők. A közösségi ház­ban ma 17 órakor megnyíló ka­maratárlatot Rácz Fodor Mihály, a Magyar Éremgyűjtők Egyesüle­te (MÉE) Kiskunhalasi Csoportjá­nak elnöke ajánlja a közönség fi­gyelmébe. (T. K.) Pálmonostora tábor ötnapos horgász- és kézművestábort rendeznek a Szalkai-tanyán nyolc és tizenhat év közötti gyer­mekeknek augusztus 7-től 11-ig (jövő héten hétfőtől péntekig). A harminckét gyereket kőépüle­tekben szállásolják el, és na­ponta négyszer kapnak étke­zést. A horgászás és a kézmű­ves-foglalkozások mellett lova­golhatnak, kirándulhatnak, iz­galmas éjszakai túrákon vehet­nek részt. Érdeklődni és jelent­kezni a 30/322-86-43-as tele­fonszámon lehet. További infor­máció a www.szalkaifarm.hu weboldalon. (Sz. A.) Szabadszállás művészbarát­ság Anton Molnár, a Párizsban élő magyar festőművész lesz holnap a József Attila Közösségi Ház, illetve Szekeres Mihály igazgató vendége. A felső-kis­kunsági városhoz baráti szálak­kal kötődő, neves alkotó elláto­gat a tájházba, ahol Szűcs And­rás kézművesmester fogadja a helyi alkotókkal együtt: Tabajdi István népi iparművésszel, Szamosfalvi Schvarcz András bútorkészítő faszobrásszal, Kiss-Tóth Ferenc festővel, Megyer Márta szobrászművész­szel. A Franciaországból érkező alkotó megnézi a róla elnevezett termet is, majd lángossütés kö­vetkezik. Ajándékba kapja a vá­ros címerével díszített sétapál­cát és Tóth Sándor helytörté­nész szabadszállási vonatkozá­sú köteteit. (P. S.) Akció a S*il~C©op iSSÍ1 össäcs üzletében £ xttSXj / vIBf/ £006. aiig. 2-8-ig Egész csirke Füstölt szalonna Virsli Mizo UHT tej, 2,8%-os, 1 I Waja kocka margarin, 250 gr Reál habspray, 25 Oml Soft-lce jégkrém, 3 l-es Kunaqva ásványvíz, 2 I Szentkirályi ásványvíz, 1,5 I (szénsavas, Pepsi Cola, 2 I PÉT Denise üdítőital, 5 I (több ízben) HB sör dobozos, 0,5 I Dunamelléki Zweigelt vörösbor, 0,75 I Jägermeister, 1 I Super Strike eü.papír, 10tek. Persil mosópor, 2 kg-os+strandtáska Müzlistál színes 399,-Ft/kg 599,-Ft/kg 319,-Ft/kg 149,-Ft/db 59,-Ft/db 189,-Ft/db 599,-Ft/db 49,-Ft/db sz.mentes) 89,-Ft/db 219,-Ft/db 189,-Ft/db 129,-.Ft/db 189,-Ft/db+ü 3239,-Ft/db 279,-Ft/db 1799,-Ft/db 249,-Ft/db Találkozzunk mindennap! Nyolc nézőt talált el a lezuhanó faág lakitelek Kisebb sérüléseket okozott a vihar a Tőserdő Szépén Nem sikerült zavartala­nul lebonyolítani a tizen­egyedik Tőserdő Szépe versenyt, de ez nem a szervezőkön múlott. A szombat esti vihar oko­zott balesetet, amikor is a nagy szél a közönség kö­zé sodort egy faágat. Szentirmay Megyeszerte gondot okozott a szél és a vihar szombaton es­te. Több településen is fák ágait törte le az erős szél. Nem volt ez alól kivétel Lakitelek sem, pontosabban a Tőserdő Szépe Tiszavirág Kulturális Fesztivál. A királynőválasztás eredményhirdetésénél sötét felhők gyülekeztek, de ekkor még senki sem gondolt arra, hogy esetleg baleset is bekö­vetkezhet. A ki­rálynő és udvar­hölgyei már levo­nultak a színpad­ról, amit a Dupla Kávé vett át ideig­lenesen. Már ek­kor szemerkélni tek. kezdett az eső és a szél is egyre erőssebben fújt. Ennek következtében a szín­pad közelében lévő egyik nyárfa ága letört és a közön­ség közé esett. A műsorvezető Mérei Kata azonnal orvost és mentőt kért a helyszínre. A mentő szerencsére ott volt és a nézők között szinte azonnal a balesethez tudott menni, megkezdték a sérültek ellátá­sát. Mivel nyolc nézőt, közöttük gyerekeket is érin­tett a lecsapódó fa­ág, azonnal másik mentőt is hívtak. Hat sérültet szállí­tottak kórházba, négyet már más­nap, vasárnap ki is engedtek. Két sérültet még megfigyelés alatt tartanak. Egy kislánynak a fejbőre szakadt fel. Az ügye­letes orvos szerint nagyobb volt az ijedtség, mint maga a sérülés. Információink szerint a két megfigyelés alatt álló sé­rültet szerdán engedik ki a kórházból. A baleset és a vihar következ­tében a Bon Bon fellépése is el­maradt. Az együttes vasárnap délután tartotta meg koncertjét. A lakiteleki önkormányzat » pályázat útján nyert pénzt a színpad és a mögötte lévő erdő revitalizációjára. A 37 millió fo­rintos beruházást az árvíz miatt nem tudták időben elkezdeni. Ebben többek között szerepel az erdő gyérítése és új fák tele­pítése. Minden valószínűség szerint a szakemberek a napok­ban hozzákezdenek majd a be­ruházás kivitelezéshez. ■ A mentők hat sérültet szállí­tottak kórház­ba, négyet már másnap, vasár­nap ki is enged-

Next

/
Oldalképek
Tartalom