Petőfi Népe, 2006. július (61. évfolyam, 152-177. szám)
2006-07-04 / 154. szám
2 MEGYEI KORKÉP • VELEMENY A sofőrön csattan az ostor kecskémét A Volán nem állította vissza a régi menetrendet Nem úgy Járnak a buszok, ahogy az önkormányzat fütyül. A Kunság Volán többségi állami tulajdonban van. Rugalmasságot a pénzünkért! hiába döntött úgy Kecskemét képviselö-testülete, hogy a tiltakozások miatt július 1-től vissza kell állítani az április 1-ét megelőző rendet a helyi tömegközlekedésben. Ez az információ öt nap alatt sem jutott el a városházáról a Kunság Volán Zrt.-hez. Mondhatni csodával határos módon, mert az utasok bezzeg tudtak róla. A szolgáltató azt mondja, hogy nem kaptak hivatalos értesítést. Azért abba most nem nagyon kellene belemennünk, hogy milyen egy hivatalos értesítés, de ez ugyanakkor azt is jelentheti, hogy nem hivatalosan ők is tudtak róla. Legalábbis nagyon remélem. az önkormányzat idén az adófizetők pénzéből százmillió forintos támogatást adott a szolgáltatónak. Ennek egyik feltétele volt, hogy ebben az évben nem emelik a viteldíjakat, a másik pedig az, hogy amennyire lehet, tegyenek eleget a lakossági igényeknek. Namármost: ha én kapnék százmilliós támogatást, akkor egy ilyen helyzetben kicsit talán rugalmasabb volnék. Például felhívnám a polgármestert, hogy figyelj már, Gábor, ha ti így akarjátok, akkor most mi gyorsan visszaállítjuk a menetrendet, aztán majd igyekezzünk azzal a szerződésmódosítással, mert miattatok nem rú- gatjuk szét a hátsónkat. Hát ez nem működött. TEGNAP REGGEL akasztott ember is szívesebben lettem volna, mint kecskeméti buszsofőr. Szegények kilenc óra magasságában már azért is hálásak voltak, ha valamelyik utas nem ordítozva érdeklődött: ugyan mi a fészkes nyavalya zajlik ebben a városban? Ezek után csak azt volna jó tudni, hogy mégis mikortól érvényes a régi menetrend. EGYÁLTALÁN MIKOR LESZ Kecskeméten július 1-je? Hiába volt döntés, nem állították vissza július 1- től a régi autóbusz-menetrendet Kecskeméten. Az utasok dühösek, felelős nincs. Takács Valentina A napokban írtunk arról, hogy a lakossági tiltakozások miatt Kecskemét képviselőtestülete úgy döntött: a helyi tömegközlekedésben egyelőre minden maradjon úgy, ahogy április 1-je előtt volt. Ez főként a Széchenyi Folytatás az 1. oldalról Az időjárás miatt kicsit megkésve, június közepén indult a zöldborsószezon a kecskeméti konzervgyárban. Az ország legnagyobb kapacitású gépsora most napi egymillió darab félkilós konzervet állít elő négy héten keresztül. Júliusban elkezdődik a csemegekukorica feldolgozása is, amiből 65 millió tér és a Margaréta otthon között közlekedő 14-es, valamint a Széchenyi tér és a Műkertváros között közlekedő 3-as busz utasait érintette volna, akik kőkeményen tiltakoztak az új rend ellen. Július 1-je szombatra esett, így nagyon sokan csak tegnap, július 3-án, tehát az első munkanapon szembesültek vele: hiába volt a döntés, nem állították vissza régi rendet. Ebből aztán újabb kavarodás és konfliktus keletkezett. A 3-as vonalán volt olyan utas, aki a konzerv készítése a cél. Az új tulajdonosok a két zöldségfajtából összesen kilencvenmillió konzerv gyártását akarják elérni őszig. - A szezonális munka több mint háromszáz dolgozónak ad munkát, akiknek kétharmada erre az időszakra szerződik hozzánk. Körülbelül száz fő Nagykőrösről jár át, ott ugyanis hatalmas leépítések után bezárás előtt áll á Glóbusz régi megállóhelyen várta a buszt - persze hiába. Az ostor az autóbuszvezetőkön csattant, hiszen az utasok - jobb híján - őket szidták. Hunyady Szabolcstól, a Kunság Volán Zrt. vezér- igazgatójától kérdeztük: miért nem hajtották végre a közgyűlés döntését? A szolgáltató első embere úgy nyilatkozott, hogy a határozatról ők még hivatalos értesítést nem kaptak, a város és a Kunság Volán közötti szerződést nem módosították. üzeme. Nem ritka, hogy még messzebbről is érkeznek munkavállalók - tájékoztatta lapunkat dr. Ábrahám Tibor, a vállalkozás igazgatója, a Magyar Tartósítóipari Szövetség elnökhelyettese. A Kecskeméti Konzerv Kft. solti és hartai termelőket bízott meg kisszemű, úgynevezett osztályozott borsó termelésével, összesen 250 hektáron. Ezzel a termékkel a nyugati piEhhez képest az önkormányzat tegnap egy közleményt adott ki, amelyben szerepel: a közgyűlés június 28- án elfogadta dr. Szécsi Gábor polgármester azon előterjesztését, hogy július 1-jei határidővel a menetrendet vissza kell állítani. Ezért a helyi járatok az eredeti nyomvonalon és az eredeti megállóhelyeket érintve közlekednek majd. A közlemény hangsúlyozza: a közgyűlési döntés végrehajtása, az eredeti menetrend visz- szaállítása a Kunság Volán Zrt. feladata. acok igényéhez kívánnak igazodni. Berlinben már saját irodát nyitottak három kereskedelmi munkatárssal. - Az orosz piac kiszámíthatatlan, előre megállapodni szinte lehetetlen. Nyugaton a minőségi elvárások magasabbak, viszont a szerződéshez megbízhatóan tartják magukat a partnereink - mondta el Ábrahám Tibor. ■ Gál Zita Nagyüzem van borsóból és kukoricából kecskeméti konzervgyár A zöldségfeldolgozó bérlőjéből tulajdonos lehet ■ A szerződést még nem módosították. PETŐFI NÉPE - 2006. JÚLIUS 4., KEDD HÍREK A-TÓL Z-IGj Bács-Kiskun elismerések a köztisztviselők napja alkalmából tartott egri országos ünnepségen dr. Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszter dicséretben és tárgyjutalomban részesítette Tóthpál Viktort, a Bács-Kiskun Megyei Közigazgatási Hivatal gépkocsivezetőjét Címzetes főjegyzői címet adományozott Káposzta József tompái jegyzőnek, a Köz Szolgálatáért Érdemjel ezüst fokozatát adta Hegedűs Jánosáénak, a pálmonos- torai polgármesteri hivatal főmunkatársának, és Lechner Lajos Díjjal tüntette ki dr Imecs Károlyné ballószögi építésigazgatási ügyintézőt. (B. F. I.) Kecskemét KÉSŐBB Eredetileg július 1-jével költözött volna dr Pintér Ferenc háziorvos a Madách térről a Kápolna utca 15. szám alatti orvosi rendelőbe. Az Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága azonban arról tájékoztatta lapunkat, hogy a költözés technikai okok miatt csak augusztus 21-én lesz. A háziorvos addig változatlanul a régi helyén várja a betegeit. (T. V.) Kiskunmajsa fülszűrés ingyenes hallásvizsgálatot végeznek holnap nyolc órától délig az egészségügyi központ 1-es számú rendelőjében. (T. K.) Lakitelek népfőiskola Budapesti, kaposvári és veszprémi művészek mellett erdélyi és délvidéki résztvevői is lesznek a ma kezdődő és július 16-ig tartó XIII. Nemzetközi Képzőművészeti Alkotótábornak, aminek ezúttal is a Lakitelek Népfőiskola ad otthont. Az alkotók munkáit július 15-én kiállítás keretében mutatják be a népfőiskola Kölcsey Házában. A rendezvényen Dévai Nagy Kamilla is fellép. (Sz. A.) Tiszakécske nem szárad Nem valószínű, hogy idén haszonra tudnak szert tenni azok a vállalkozók, akiknek a szabad strandon van vendéglátóegységük. A tiszai ár miatt ugyanis még nem lehet rámenni a területre, és a mostani nagy esőzések is nehezítik a talaj felszáradását. Ha majd szabad lesz a pálya, a városgondnokság munkatársai fertőtlenítenek, rendbe teszik a szabad strandot és környékét. Ugyanígy kell majd cselekedniük a vállalkozóknak is, és csak utána nyithatnak ki. Addig azonban lehet, hogy hetek telnek még el. (Sz. T.) Akció a S*il-Coop összes üzletében 3006. július 5-11-ig Egész csirke Bőrös sertéstarja, -karaj Bőrös sertéscomb, -lapocka Füstölt, főtt erdélyi szalonna Pulyka fasírt, 1 kg-os Ammerlander trappista sajt (szögletes) Tejföl, 175 gr, 20%-os Waja margarirt, 500 gr Slice üdítőital szőlő, narancs, 2 I Kőbányai világos sör, 0,5 I, dobozos Kitekat macskaeledel, 400 gr Chappi száraz kutyaeledel, 15 kg Coccolino öblítő, 1 I, 8 féle Kőedény tál Női, férfi zokni, 5 pár/cs. Női hímzett blúz 399,-Ft/kg 719,-Ft/kg 759,-Ft/kg 619,-Ft/kg 349,-Ft/db 899,-Ft/kg 59,-Ft/db 89,-Ft/db 79,-Ft/db 99,-Ft/db 159,-Ft/db 3399,-Ft/db 357,-Ft/db 999,-Ft/db 159,-Ft/cs. 1249,-Ft/db <225> Találkozzunk mindennap! Bengő és Társa Bt. :j> Hirdetésfelvétel-szervezés PETŐFI NÉPE Tel/fax: 78/413-339 Kiskőrös, Árpád u. 2. Tel: 06 30/9 536-004 1. Csengőd, Ady E. utcában 85 m2-es, 3 j szobás, összkomfortos tetőteres családi ház, pincével, veteményeskerttel, gyümölcsfákkal j eladó. Tetőtérben légkondi. Ár: 10.850.000 Ft Tel.: 00-20/4524-729 j 2. Kiskőrös központjában a Massiv Özletház alagsorában 07 m2-es üzlethelyiség két bejárattal, lifttel eladó. Ár: 5.850.000 Ft Tel.: 06-30/207 5950 3. Kiskőrösön a Soós utcában új építésű, igényesen kialakított és berendezett 5 szobás, tetőteres, összkomfortos családi ház, kétállásos garázzsal, rendezett udvarral eladó. Irányár: 35,5 M Ft Tel.: 20/9471-693 4. Újrahasznosítással foglalkozó műanyag üzemként működő kft. bevezetett üzletkörrel eladó. Tel.: 06-30/968-9679 5. Akasztó, Sallai utcában felújításra szoruló, vályog falazatú, 2 szobás családi ház eladó melléképületekkel. Ár: 4.65 M Ft Tel.: 78/451-248, | 78/451-389 este. A nyári szünet alatt is lehet panaszkodni bács-kiskun Hamarosan a bíróságokon is nyári szünet kezdődik. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács ajánlásának megfelelően Bács-Kiskun négy bíróságán július 17-től augusztus 18-ig tart a tárgyalás mentes időszak. Az egy hónap alatt azonban lesz ügyeleti, készenléti szolgálat a soron kívüli ügyek intézéséhez. A kezelőirodák az ügyfélfogadási idő alatt a beadványokat átveszik és felvilágosítást adnak. A Kecskeméti Városi Bíróság, a Kalocsai Városi Bíróság és a Kiskunhalasi Városi Bíróság péntekenként 9-12 óra között, a Bajai Városi Bíróság pedig szerdánként 9-12 óra között tart panasznapot. ■ T. V.