Petőfi Népe, 2006. július (61. évfolyam, 152-177. szám)
2006-07-07 / 157. szám
10 KRIMI&BU L V Á R & T É V É Kirámolták a lakást és az istállót kedden éjjel egy 71 éves bugaci férfi záratlan lakásából 500 eurót, 2 ezer svéd koronát, műszaki cikkeket, a nyitott garázsból téli gumikat, barkács- gépeket loptak el. Az ismeretlen tettes a zárt istálló ajtaját felfeszítette, és egy német állampolgár tulajdonát képező három motorkerékpárt valamint két benzinmotoros szegély- nyírót is elvitt. A kár 2,4 millió forint. (M. Gy.) Embert vertek, kocsit törtek garázdaság miatt indult eljárás a kalocsai rendőr- kapitányságon. A Petőfi Sándor utcában korábbi vita miatt keveredett szóváltásba a sértett és a két gyanúsított. A verekedésen túl az elkövetők a sértett autóját is megrongálták egy feszítővassal. (P. H.) Ékszereket lopott az ifjú besurranó fiatalkorú személy Kalocsán egy nyitva hagyott lakásba surrant be, és lopott el ékszereket, körülbelül 100 ezer forint értékben. Az értékek egy része megkerült, a gyanúsítottat pedig kihallgatták a zsaruk. (P. H.) Szilvia Afrikában siKERSZTORi Képernyős karriert is befutott Máig szépségkirálynőként emlegetik a diplomás műsorvezetőt. Naponta láthatjuk a köztévé reggeli műsorában, amint turisztikai programajánlót készít. Ma- gony Szilvia, egykori Anna-báli szépségkirálynő, Miss Balaton és az idei Miss Tourism győztese szeptemberben dél- afrikai turisztikai szépségversenyre utazik. Csontos Tibor „Nagyon örülök, hogy reggelente a turisztikai programajánlót készíthetem a köztelevízióban” - mondja Magony Szilvia, egykori Miss Balaton és Anna-báli szépségkirálynő, aki napjainkban e tévés műsorán keresztül a belföldi turizmus háziasz- szonya lett. Mi több, januárban megnyerte a Miss Tourism Hungary címet is. Mindez nem véletlen, hiszen tizennégy évesen már a modell- szakmában dolgozott, döntős volt az Év arca versenyen is, de mint megjegyzi, a tanulást mindig fontosabbnak tartotta, minthogy végleg eljegyezze magát a szépségiparral. Bevallja, hogy ezeken a versenyeken a díjak is vonzották, s elárulja, volt olyan nyereménye, amelyből családjával két hétig nyaralhatott. Két tannyelvű idegenforgalmi iskolába járt, majd a Budapesti Gazdasági Főiskolán szerzett idegenforgalmi közgazdász diplomát. Úgy véli, túljutott már a szépségversenyeken, az sem zavarja, ha még mindig szépségkirálynőként emlegetik, ennek kedvező hatásait olykor még érzékeli is a szakmájában. Talán ennek is köszönhető, hogy a kereskedelmi televíziók megpróbálták becserkészni műsorvezetésre, de úgy érezte, komolytalan feladatokat bíztak volna rá, ezért nem vállalta a felkéréseket. „A Miss Tourism Hungary cím azzal is jár, hogy szeptemberben Dél-Afrikába utazom a Miss Tourism World világversenyre - teszi hozzá. - Ez annyiban lesz eltérő a megszokott szépségversenyektől, hogy a bikinis és estélyis felvonuláson kívül valamennyi résztvevőnek bemutató előadást kell tartania hazája turisztikai célpontjairól, idegen- forgalmi látványosságairól. Már gondolkozunk azon, mit viseljek majd ezen a bemutatón. Az biztos, hogy nem öltözöm népviseletbe, hiszen nehéz lenne kiválasztani, melyik magyar tájegység ruhája legyen rajtam.” ■ Bikiniben és estélyiben is vonul a versenyen. Palikákhoz megjött Vilmos, U|)tay Claudiának még várnia kell Megszületett Marsi Anikó és Palik László első közös gyermeke, Vilmos. Paliknak könnyebb volt részt venni a Párizs-Dakar- versenyeken, mint végigcsinálni egy apás szülést, ezért inkább úgy döntött, hogy a folyosón várja meg kisfia világra jövetelét. Mindenórásnak tekinthető Liptay Claudia, akinek férje, Gesztesi Károly színész Görögországban forgatja legújabb filmjét, de megígérte, ha B Mónika a show mellé saját kiadású qjságot is tervez megjelentetni. elkezdődnek a szülési fájások, azonnal repülőgépre ül, és Ferihegyről már rohan is a kórházba. Az apás szülést ő sem vállalja, a hírek szerint Claudiával a barátnője lesz bent a szülőszobában. Kapocs Zsóka még vár a házassággal és a gyermekvállalással, ő most színészi karrierjét egyengeti: Schubert Éva partnereként már játszik az IBS Színházban, újabban filmszereppel is megkínálták. Az első filmes rendező, Dömök Gábor Találkozások című filmjében játssza el a gyönyörű díva szerepét. Erdélyi Mónika nyaral és az esküvőjére készülődik, s férjezettként, Mukli Gyula énekes feleségeként azon töpreng, hogy újságot ad ki. PETŐFI NÉPE - 2006. JÚLIUS 7., PÉNTEK TELE í 200 -MŰSOR itvr-hét AJÁNLÁSÁVAL >0 ij W 'W A 6.00 Dlsney-rajzfllm 6.30 Reggeli - Süss fel, nap! 9.00 Receptklub (Ismétlés) 9.10 Top Shop 10.15 Delelő - Fényes nap Vidám magazinműsor 11.35 Receptklub 11.45 06-81-603-000 6.25 Tények reggel 6.55 Mokka Utána: Koffeinmentes Mokka 9.10 Szóda Telefonos Játék 10.10 Teleshop 11.30 Hajrá, skacok! (mexikói sorozat -101.) 12.15 Észbontó 5.25 Hajnali gondolatok 5.30 Kárpáti krónika 5.40 Agrárhíradó 5.50 NAP KELTE 9.00 Napló '56 © 9.05 Szünidei matiné 10.00 Kamasz Kávéház 11.00 Pláza © T 5.50 NAP KELTE 9.00 Válaszd a tudást! 9.40 Kína titkai 9.50 Közjáték 10.00 Családfa 10.20 Mesélő cégtáblák 10.45 Egy elsüllyedt világ képeis 11.00 Taljánok 6.00 TV Shop 7.00 A liliomlány (ismétlés) ® 8.00 Kojak (ismétlés) © 9.00 Halálblztos diagnózis ® (ismétlés) 10.00 Gyilkos sorok © 11.05 Vadmacska © (venezuelai sorozat) 7.00 Hírek; EU-Járat 7.45 Vllághíradó 8.00 Hírek; Kikötő 8.10 Heuréka! (ismétlés) 8.35 Tweeniék (104/36.) 9.10 Skippy kalandjai (15.) 9.35 Charly - Majom... © 10.25 Mindentudás Egyeteme 6.00 Tudomány és elektronika 6.35 Dinasztiák (6.) © Tokugava lejaszu 7.35 .Mit ültet Matt? (5.) 8.05 A fal mögött (3.)© 9.05 Kötélidegek (4-5.) © 10.15 Regélő kövek (7-8.) 11.25 Zenzóna (1-2.) I 'H Q 13.20 A suttyók visszavágnak 4 - Házasodj, suttyó! © (amerikai vígjáték, 1994) 15.05 Dlsney-rajzfllm 15.35 Csacska angyal 16.30 Sue Thomas - FBI (amerikai krimisorozat) © 17.30 Döglött akták© 13.10 Danielle Steel: Zoya (amerikai romantikus film) 15.00 Anita, a bűbájos bajkeverő (kolumbiai-am. sor. - 239.) 15.30 Jó barátok 16.00 Pacific Blue 17.00 Lisa csak egy van 17.30 Hetedik mennyország 12.00 Híradó délben 13.00 Regi óra 14.00 Max, a zsaru (portugál krimisor. - 84/30.) 15.00 Szerelmek St-Tropez-ban 16.00 Az utolsó édenkertek (dél-afrikai term, film-sor.) 17.00 Életképek 13.00 Virágzó Magyarország 13.25 Földközelben 13.50 Kívül-belül 13.55 Rondó 14.25 Együtt 14.55 Kívül-belül 15.00 Kodály és Bartók 15.25 NAP NYUGTA 12.10 A liliomlány © (amerikai-mexikói sorozat) 13.10 Kojak© (amerikai krimisorozat) 14.15 Halálbiztos diagnózis© (amerikai krimisorozat) 15.15 Gyilkos sorok© (amerikai krimisorozat) 11.30 Kívánságkosár 14.00 Színlap (ismétlés) 15.00 Mit tett értünk az Ipari forradalom? (6/5.) 15.30 Egy legenda életre kel (dokumentumsor.-2/1.) 16.20 AutóKözlekedés 16.40 Talpalatnyi zöld 12.35 BobGekkrfAfrikában© 13.50 Tengeri történetek Bretagne pezsgő vizeiben 14.30 Tudomány és elektronika 15.00 TELEF0RTUNA 16.05 Élő holtágak 16.40 Mit ültet Matt? (5.) 17.10 Galápagos veszélyben (0 H 18.30 Híradó Esti kiadás 19.00 Fókusz © Közszolgálati magazin 19.45 Barátok közt (magyar sorozat) 20.25 Az ötödik elem© (francia sci-fi vígjáték, 1997) Fsz.: Bruce Willis, Mifla Jovovich, Gary Oldman, Chris Tucker, Luke Perry 22.50 Akták 18.30 Tények Hírműsor 19.00 Jóban Rosszban (magyar sorozat) 19.30 Aktív Magazin © 20.10 Spartacus (amerikai történelmi film, 2004 -1-2.) 100+83' Howard Fast regényéből fSz.: Goran Vísnjic, Atan Bates, Angus MacFadyen, Rhona Mitra, lan McNeíce 17.35 A NAGY Vita Talk-show - Giccsművészek 18.10 Híradók 18.25 Esti mese 18.50 Szomszédok (magyar sorozat) 19.30 Híradó este 20.05 Gondolj apádra!© Hoffmanntól Hofiig (6/2.) 21.05 Nő fehérben© (francia sorozat - 6/6.) 54' 18.00 Kalandos nyár © (francia sorozat - 24.) 18.50 Esti mese 19.10 Membrán 19.35 TS - Junior blrkózó-Eb Összefoglaló 20.05 Híradó este Sporthírek. Időjárás 20.35 Kultúrház 21.00 Mozart-év Hangversenyközvetítés 16.20 Baywatch© (amerikai akciófiim-sorozat) 17.25 Ally McBeal © (amerikai sorozat) 18.30 A Simpson család © (amerikai rajzfilmsorozat) 19.00 Szex és New York light (amerikai sorozat) © 21.20 Miami helyszínelők © (amerikai krimisorozat) 17.10 Charty- Majom a családban (10.) ® 18.00 Híradó. Sport 18.30 Váltó 18.40 Mese 19.00 Az én Silas bácsikéin © (angol sorozat - 6/5.) 19.25 A berni csoda (német film, 2003) 113' 21.20 Századunk 21.50 Híradó. Sport 18.10 Úgy szeretlek, majd megeszlek (ismeretterj. film, 3-4.) 19.10 Földi mennyország® (angol dok.-sorozat) A judaizmus A kereszténység 20.20 Lényakták© (ismeietteij. film, 1.) Hüllőszerű lények 21.15 Elektromos szuperverda ►9 'H 23.25 Szimatnak szemét, szemétnek szimat © (am. akcióvígjáték, 1994) Fsz.: Keenen Ivory Wayans 1.15 Reflektor© 1.30 Papás-mamás 2.00 Éjjeli randevú 23.45 Tények este 0.15 Harmadik típusú emberrablások ® (amerikai sci-fi sorozat - 4.) Fsz.: Steve Burton 1.45 FBI-ügynökökbevetésen® (amerikai krimisorozat - 8.) 22.00 Péntek este 22.35 Kultúrház 23.25 Híradó. Időjárás 23.35 Sporthírek 23.40 Napló ’56© 23.50 És Isten megteremté a nőt (amerikai film, 1987) © 21.30 Nagy mise (balettfilm) 22.30 A hagyaték © Schmidt Éva-portré (2/2.) 23.25 Századfordító magyarok 0.15 Mozi zongorára (25.) 0.20 Bűvölet (Ismétlés) © 22.20 Ponyvaregény © (amerikai film) 148" Fsz.: Urna Thurman, John Travolta, Samuel L. Jackson, Bruce Willis, Eric Stoltz 1.20 Vörös cipellők ® (amerikai erotikus sorozat) 22.20 Kikötő 22.30 Közbeszéd 22.55 Libidó - Vissza az ösztönökhöz ® (amerikai film, 2001) 92' 0.30 lllényi Katica koncertje a Művészetek Palotájában 22.15 Buddha élete © (francia portréfilm) 23.15 A melltartófrontról jelentjük© 0.10 Citytltkok (6.) © 1.05 A holnap harci eszközei (angol sor., 11-12.)® 13.20 A suttyók...- amerikai vígjáték 0.15 Harmadik típusú... - amerikai sci-fi sorozat 23.50 És Isten... - amerikai film 21.00 Mozart-év - hangversenyközvetítés 14.15 Halálbiztos...- amerikai krimisorozat 19.25 A berni csoda - német film 17.10 Galápagos... - dokumentumfilm HIH. TV MAGYAR ATV HALOZÄT 11.05 Esd gyors. 12.00 Híradó. 12.15 Ismétlések. 15.00 Reporters. 1530 Talking Movies. 16.05 Befutó. 1630 Soroló. 17.00 Híradó. 1730 Dosszié. 1830 Európai híradó. 19.00 Híradó. 1930 Irányadó. 20.05 Péntek8.21.00 Hiradó21.2135 Célpont 22.05 Különkiadás- portré. 22.40 BBC-híradó. 23.05 Vetítő. 12.40 Közvetlen ajánlat. 13.50 Kvfzaréna. 16.25 Zamatos utazások. 17.00 Laci bácsi konyhája. 1725 Zamatos utazások. 18.00 Fórum. 19.00 Híradó. Időjárás. 1935 Egyenes beszéd. 20.00 Balatoni nyár. 21.00 Friderikusz most 22.05 A nő helye. 23.00 Híradó. Sporthírek. 2325Többet ésszel! 0.40 700-as klub. 6.00,8.00.12.00 Hírháló. 1430 Infománia. 15.00 Maksavízió. 15.30 Trendline. 16.00 Pénzhalász. 17.00 Business-mix. 17.30 Csacska angyal. 1830 Segítség kutyául vagyok! (am. vfgj.). 2030 Hírhátó. 21.00 Amerikai sárkányok (am. akciófilm). 23.00 Mindörökké Júlia! 24.00 Hírtiátó. 030 Maksavízió. FtLMMÜZEüM 12.00 Privát filmek. 13.45 Azúr expressz. 15.00 Kisfilmek. 18.05 Autózás a szocializmusban. 18.50 Kisfilm. 19.00Abuszon. 1930 Privátautósklip. 19.45 Uixusgépek. 20.15 Bukósisakban. 2025 Amerikai autók Magyarországon. 2035 Privát autóskiip. 21.10 Meseautó (magyarvígj.). 22.45 A mi kis családunk. msco^m 830 Mai helyzet 8.45 Autósport Materiál- kupa. 9.15 Triatlon. 10.15 Zuhanyhíradó. 11.45 Ringlispíl. 13.00 Wimbledon. Összefoglaló. 14.00 Tenisz. Wimbledon, 11. nap. 21.00MotorShowl. 21.45 MKB Heti helyzet 22.45 Bokszmágia. 23.45 K. 0. Tv. 0.15 Wimbledon. Összefoglaló. 16.00 Anne Zöld Oromból. 1630 Charley és Mimmo. 1635 Sam, a tűzoltó. 1630 Cirmos őrmester nyomoz. 17.00 Apu és én. 17.05 BlinkyBill. 1730 Maya és Miguei. 17.55 Maszkabál. 18.00 Miss Spider. 1830 Sharon naplója. 1835 Mini News. 19.00 Bing és Bong 19.05 Hunyor-major. 1935 A Mézga család. 11.00 Amcsi motorok. 12.00 Flúgos futam. 13.00 Halott ember meséi. 14.00 Roncstelepi csaták. 15.00 Eszement tudomány. 16.00 Egyszer egy ilyet vezetni! 17.00 Amerikai hot rodok. 18.00 Az építészet csodái. 19.00 Állítólag... 20.00 Amcsi motorok. 21.00 Hogyan készült? 22.00Tűzlovagok.