Petőfi Népe, 2006. július (61. évfolyam, 152-177. szám)

2006-07-06 / 156. szám

PETŐFI NÉPE - 2006. JÚLIUS 6., CSÜTÖRTÖK FELSŐ-KISKUNSÁG 5 A második honvédtalálkozó szabadszállás Megemlékezések, koszorúzások, beszélgetések Az alakulat egykori parancsnokai közül BÍRÓ JÁNOS, SPAICS JÓZSEF, PAPP MIKLÓS ezredes, HORVÁTH ZOLTÁN alezredes, GELLER ISTVÁN altábor­nagy Is koszorúzott a Bercsényi úti temetőben lévő kopjafánál. Tollvonással megváltoztatták a katonacsaládok mindennapjait Az Alföldi Kiképző Köz­pont másfél évvel ezelőtti bezárásával sokak sorsá­ban gyökeres változás történt. búza vince alezredes több mint 25 évig dolgozott a szabadszállá­si laktanyában. A logisztikai fő­nök a székesfehérvári szárazföl­di parancsnokságon kapott munkát. Most logisztikai terve­ző feladatokat lát el. Hetente „át­jár”, s jobb híján a nőtlen szállón lakik. Feleségét és a két gyerme­két így ritkán látja. De Szabad- szálláshoz kötik a családon, a ro­konságon kívül a barátok, az is­merősök, a ház is. Arra nem lát reális esélyt, hogy Fehérváron telepedjenek le, hiszen a sza­badszállási és az ottani ingatlan­árak között óriási a különbség, így marad az ingázás. fazekas Tibor 38 (!) évesen lett nyugdíjas. A kiképző zászló­aljnál zászlóaljhelyettes volt. A laktanya bezárása neki is felad­ta a leckét. Majd 10 hónapig próbált munkát keresni. Pedig (túl)képzett szakember. Gépész- mérnöki és tanári diplomája is van. Emellett különböző felsőfo­kú tanfolyamokat végzett, nem­zetközi angol nyelvű középfokú vizsgával rendelkezik, sőt nyug­díjasként diplomázott a Nem­zetvédelmi Egyetemen. De nem akart messze menni a kenyé­rért. Hiszen három gyermekük van. A felesége tanítónő. Nem hagyhatta őket magukra. Végül a Kun László Középiskola és Szakiskola Igazgatóságán talált munkát. horváth balázs, a kiképző- központ volt parancsnokhe­lyettese a fővárosban lévő had­műveleti és kiképzési csoport- főnökségen folytatta pályafutá­sát. Ám itt is hamar utolérte az átszervezés. így 48 évesen ki­lenc hónapja nyugdíjas. A sza­badszállási több mint nyolcvan­fős Honvéd Nyugdíjasklub elnö­ke. E héten államvizsgázik a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen. A klubprogram egyre élénkebb, amely köszön­hető a József Attila Közösségi Ház és az önkormányzat támo­gatásának. A Bajtársi Egyesüle­tek Országos Szövetségének tagegyesületeként működik a klub, amelynek fő célja a kato­nahagyományok ápolása. ■ P. S. Az Együtt Szabadszállá­sért Egyesület az elmúlt héten másodszor rendezte meg a honvédtalálkozót. Pulai Sára A város nagy része megmoz­dult, hogy emlékezetes legyen e már hagyományosnak mondha­tó találkozó. A szervezők - a Honvéd Nyugdíjasklub és az önkormányzat támogatásával - az esős időjárás ellenére is ma­radandó emlékeket idéző prog­ramot nyújtottak az egykoron itt szolgált katonáknak. Igaz, a József Attila Közösségi Házban tartott megnyitó szívfacsaró je­lenettel kezdődött. A Himnusz hangjait aláfestette annak a filmnek a vetítése, amely visz- szaidézte az alakulat, az Alföldi Kiképző Központ megszűnését, a zászlólevonást.- Összeszorult a szívem. Fájó érzések törtek rám - vallotta meg a Mátyás király téri emlék­parkban Papp Miklós ezredes, az a parancsnok, akinek a fel­számolás jutott. Elmondta, hogy az akkor megmaradó Tapolca is Ma egy hete a városban is vihar volt. Hatalmas széllel kezdte tombolását a természet, majd heves esővel folytatta. Amilyen váratlanul jött, olyan gyorsan távozott is maga után hagyva a megkezdett tetőket, az eldőlt kéményeket, a kitört, illetve ve­zetékre zuhant fákat. A lakos­ság, az önkormányzat és az ön­kéntes tűzoltók rögtön hozzá­láttak a károk elhárításához, és a vihar okozta romok eltakarí­tásához. A polgármester a hely­zetről így számolt be: - Nem volt áram, ami egy darabig nem is okozott problémát, hisz min­denki megértette, hogy egy-két óra kell a helyreállításhoz. Este hat óra felé már kezdtek türel­már bezárta kapuit - Nekünk az a sorsunk, hogy emlékez­zünk a múltra és bízzunk a jövő­ben - mondta. Vélhetően a talál­kozóra visszatérők nevében is szólt, amikor így fogalmazott: - Fájó szívvel, nagy lelkesedéssel jövünk Szabadszállásra, amely katonaváros volt s marad.- Fontos dolog, hogy ezeket a katonai hagyományokat meg­őrizzük. Fontos a csapatszel­lem, a bajtársiasság, az összefo­gás ebben a világban, amikor az egoista értékek kerülnek előtér­be. - E szavakat Végh Ferenc tá­bornok - aki 1985-1989-ig volt itt parancsnok - mondta, s em­lékezett a patinás helyőrségre. De emlékeztek az elhunyt bajtársakra is.- Szinte csak egy dolog hoz össze bennünket: valakinek az elvesztése, a búcsú, a megemlé­kezés. Pedig az elvesztett szere­tet, barátságok, a meglazult kapcsolatok nem jönnek vissza sohase. Az elmulasztott rövid megállók arra is lehetőséget ad­nának, hogy észrevegyük a ki nem mondott szavak tartalmát, hogy felfigyeljünk az elfojtott ér­zésekre, hogy tanácsot adjunk metlenek lenni a lakosok, hisz a hűtőládák ebben a melegben hamar olvadni kezdtek. Fokozta a jogos idegeskedést, hogy a Démászt nem érték el a lakosok és kiderült, hogy Apostagon és Szalkszentmártonban is van áram, sőt Dunavecse egy ré­■ A kárigényeket Szege­den kell bejelenteni. szén is - mesélte Kovács Péter, aki felvette a kapcsolatot a ka­tasztrófavédelemmel és a Dé- másszal. Elmondása szerint az illetékesek éjfélre ígértek legko­rábban áramot, amiből semmi sem lett. A város nagyobbik fe­lében, az északi és keleti részé­akkor is, ha azt hangosan nem kérik - mondta a temetőben lé­vő kopjafánál Horváth Balázs, a helyi honvéd nyugdíjasklub el­nöke. Az egykori parancsnokhe­lyettes szólt arról is, hogy a fej­fák feliratai egy aktív helyőrség történetét elevenítik fel.- Pedig nem volt könnyű idézte a múltat - de egymásra talált őslakos és betelepült kato­na. Úgy gondolom, ez az a hely, ben reggel hat óra előtt lett csak áram, de volt néhány lakás és a rendelőintézet is, ahol még dél­előtt sem volt. A történtek után Kovács Péter kéri a lakosokat, hogy jogos kártérítési igényükkel fordulja­nak a Démászhoz, s a 6701 Sze­ged, Pf. 199 címre jelentsék be a kártérítési igényüket. A felháborodott városvezető így kommentálta az esetet: - Az illetések eladnak minden álla­mi tulajdont, mondván az állam rossz gazda. Viszont akkor ezt a jó „gazdaságot” kérjék számon! Mert ha az energiaárakat fel­emelik világpiaci szintre, akkor a szolgáltatás is legyen olyan. ■ G.Z. amely némelyeknek a valós, a valaha itt szolgálók többségé­nek pedig a képletes születési hely, ahová valami megmagya­rázhatatlan erő mindig vissza­hoz bennünket. Végül fehér asztal mellett be­szélgettek a résztvevők, majd megnézték a szomorú állapot­ban lévő kiképzőközpontot. So­kan még a vacsoraidőt is együtt múlatták. Megalakult a kiskunsági civil szervezetek szövetsége összefogás A közelmúltban megalakult a Kiskunsági Ci­vil Szervezetek Szövetsége. A tizenhét alapító célja az ér­dekvédelem, s hogy tevé­kenységüket megismertessék a nyilvánossággal. Szeretnék véleményüket is érvényesíte­ni a térség fejlesztési prog­ramjaiban. a szövetségben érdekelt települések- Kunszentmiklós, Kunbábony, Kunpeszér, Tass, Dunavecse, Apostag, Kunadacs. A több száz embert érintő szövetség soros elnöke Mihók József, a kunszentmiklósi Vá­rosvédők Egyesületének elnö­ke. A vezetőség tagjai: Józanné Sipos Etelka, a Kunszetmik- lósi Szülők Egyesületének, Mészáros Zsuzsa, a Felső-Kis­kunsági Gazdaságfejlesztő Alapítványnak elnöke. ■ P. S. Járható lett a Solthoz tartozó Járáspuszta útátadás Már nemcsak gya­logszerrel, hanem - nevéhez méltón - bármilyen járművel könnyedén megközelíthetőek lettek Járáspuszta házai. A Solt városhoz tartozó közel kétszáz fős településrészen a nyolcszáz méteres aszfalto­zással két hét alatt végeztek a kivitelezők. Az útépítés azért is valósulhatott meg, mert két esztendővel ezelőtt' a nyomvonal alatt már kiépítet­ték az ivóvízhálózatot is. ■ Az útépítés összesen tizennyolcmillió forint­ba került, amihez tizenegyet pályázaton nyertek. Az elmúlt szombati ünne­pélyes átadáson Gál József polgármester elmondta, hogy az útépítés összesen tizen­nyolcmillió forintba került, amihez tizenegyet pályáza­ton nyertek. A maradék hét milliót pedig az önkormány­zat kasszájából önerőként tették hozzá. ■ G. Z. DR. BAK ISTVÁN (balról) volt polgármester, Illetve tanácselnök a hon­védtalálkozón résztvevő „öreg bakákkal” a régi Időkre emlékezett. KÖHLER ISTVÁN és BÚR JÁNOS 28, DANKÓ JÓZSEF pedig több mint 35 évig szolgált Szabadszálláson. Világpiaci ár - hazai színvonal dunavecse A lakosok adják le a kártérítési igényeiket Szabadszállás történelme több Tóth-kötetben TÓTH SÁNDOR helytörténész több kötettel örvendeztette már meg a szabadszállásiakat A honvédtalálkozón is hozzá lehetett jutni néhány­hoz. A Szabadszállás képeskönyve valamennyi korosztálynak mond valamit. A Nagy családhoz tartozó három generáció minden tagja talál benne látni-, illetve olvasnivalót.

Next

/
Oldalképek
Tartalom