Petőfi Népe, 2006. július (61. évfolyam, 152-177. szám)

2006-07-19 / 167. szám

14 KEGYELET / APRÓHIRDETÉS PETŐFI NEPE - 2006. JÚLIUS 19., SZERDA GYÁSZHÍR EMLÉKEZZÜNK "Letészem a lantot Nyugodjék. Tőlem ne várjon senki dalt Nem az vagyokki voltam egykor. Belőlem a jobb rész kihalt. A tűz nem melegít, nem él. Csak, mint reves fáé, világa. Hová lettél, hová levél Oh lelkem ifjúsága!"- *v Megrendültén tudatjuk, hogy Kerekegyháza Város Polgármestere Dr. Czakó István s W 2006. július 12-én, életének 53. évében, tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése 2006. július 21-én, pénteken 1 0 órakor lesz a kerekegyházi temetőben. Engesztelő szentmise a római katolikus templomban, a temetést követően kerül bemutatásra. Emlékét kegyelettel megőrizzük! Kerekegyháza Város Önkormányzata Gyászoló család ID. RACZ JANOS halálának 20. évfordulójára. Családja. GYASZHIR Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BARNA ISTVÁNNÉ Jutka néni 84 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2006. augusztus 4-én, 17.00 órakor lesz a bajai Rókus temetőben. A gyászoló család. GYASZHIR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy TOTH JANOS Kecskemét, István király krt. 12/A szám alatti lakos, 2006. július 17-én, 64 éves korában elhunyt. Temetése f. hó 20-án, 10.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Aki jelenlétével megtiszteli kizárólag csak fehér virágot hozzon. A gyászoló család. Információs telefon (ingyen hívható) ZÖLDszám: 06/80/480-756 A szőrünket dójuk! Petőfi Népe i ti 4 GYASZHIR "Az én életem olyan volt, mint a szép nyár, életem véget ért. Oly hirtelen jött halálom, kis sem tudtam mondani Isten ve led csa ládom." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PATIK ZOLTÁN ballószögi lakos, 2006. július 16-án, 30 éves korában, tragikus hirtelenséggel elhunyt. Hamvasztás előtti búcsúztatása 2006. július 20-án, 13 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család. GYÁSZHIRDETÉSÉT, KÖSZÖNET- NYILVÁNÍTÁSÁT ÉS EMLÉKEZÉSÉT MUNKAIDŐBEN FELADHATJA a Petőfi Népe KECSKEMÉTI ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODÁIBAN ÉS HIRDETÉS FELVEVŐ HELYEIN. Széchenyi krt. 29.Tel.: 76/518-200 Szalíodsótg tér 6. (A Szabadság térés a Kálvin tér sarka: IA Psarok) Tel: 76/481-220. 76/481-975, 76/506-818 Fax: 76/506-819 Skála Áruház bejárata (LAPpont) 76/506-818 Petőfi Sándor u. 11. Tel./fax: 76/416-180 Hírösgazda Kft. Kecskemét, Béke fasor 71/A. Kecskeméti Köztemető Irodaépületében T.: 76/498-329 Fax: 76/501-923 Belvárosi iroda: Csongrádi u. 3. T.: 30/234-1833 Jóindulat Kft. Temetkezés Kecskemét, Csabai G. krt. 2. T.: 30/9639-222 Hírős Temetkezési Kft. Kecskemét, Béke fasor (körforgalomnálJ T.: 76/504-947 A szavunkat adjuk! Petőfi Népe Kecskemét főterén (Szabadság tér 6.) a Szabadság tér és a Kálvin tér sarkán Az új Petőfi Népe székházban, Széchenyi körút 29. Központi ügyfélszolgálati irodák Kecskeméten A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal INGATLAN WWW.panoramaingatlan.hu 70/947-91-94.--------------------------------------------------------------------------765740­8 Baja belvárosához közel, Szeremlel utca 5. sz. alatt utcai házrész eladó. Ár megegyezés szerint. Érd.: 79/458-392, 79/323-681.-------------------------------------------------------------------------*769906* BAJÁN 50 m2-es gázfűtéses lakás sürgősen el­adó. Ár: 8,2 M Ft Érd.: 30/640-1180,--------------------------------------------------------------------------771720* BAJÁN 90 m2-es családi ház klímával, cirkó fű­téssel, 100 négyszögöl telken sürgősen eladó. Ár 14,8 M Ft Érd.: 30/640-1180.---------------------------------------*771722* BA JÁN 90 m2-es, gázfűtéses lakás sürgősen el­adó. Ár: 10,6 M Ft Érd.: 30/640-1180. CSONGRÁDON vasútállomás­nál sarki családi ház, parknál (59-es ép.) 4 szoba, komf. 12,7 M Ft Megtekinthető: ma 14,15- 19,15. Vasút u. 78. (77) Foglaló: 280 E Ft .771667­ELADÓ Tőserdőhöz 3 km-re főútvonal mellett 2 rendbeli, vegyes tüzelésű, új családi ház, gyö­nyörűen parkosított területen. Bérházi csere is érdekel. 70/211-88-00.-------------------------------------------------------------------------*753338* ÉPÍTÉSI közműves telkek Kméten a Vacsiköz térségében eladók. 30/310-5078.----------------------------------------------------*771605* 8 Építési telek eladó Kerekegyháza, Zrínyi u. 27 sz. alatt 20/9253-243.-------------------------------------------------------------------------*771598* 8 Halálesetek miatt áron alul családi ház el­adó Bátyán, gazdálkodásra alkalmas, gyümöl­csössel: 8 M Ft Bátya, Attila u. 31.06-30/473- 40-72.-------------------------------------------------------------------------*771583* KECSKEMÉT, Rendőrfaluban 70 m2-es, 2 szo­bás családi ház eladó. 8,4 M Ft. Telefon: 20/988-9467.------------------------------- -771659* KECSKEMÉT, Vitéz János u. 8. sz. alatti 105 m!-es sorházi lakás 2 garázzsal, 380 V-os betáp-pal reális áron eladó. Ár: 16,8 M Ft Érd.: 06-30/2495-426. Megtekinthető: július 21- 24-ig 08-12 óráig.-------------------------------------------------------------------------*770125* KECSKEMÉTEN a Ladánybenei út mellett, Tesco-hoz 2,5 km-re 2 db bekerített építési te­lek eladó. 150 m!-es földszintes családi házak­ra érvényes építési engedélyekkel: 7 M Ft/db és lakást beszámítok. 30/2903-998. KECSKEMÉTTŐL 20 km-re kúria kiadó, vagy el­adó. 20/238-9615.------------------------------------------------------------------------* 771657* KEREKEGYHÁZÁN 1065 m2-es telek eladó. Köz­művek az utcában. 06-70/611-35-35.-----------------------------------------------------------------------,*771552* KIS KUNHALASON 2 szobás beköltözhető pol­gári ház eladó. 77/427-689.----------------------------------------------------- *770045* KK FHÁZA Haleszban hobby eladó: 30/240- 3410-------------------------------------------—-------------------------*769768* 8 Kmét, Botond u-ban IV. emeleti (zárószin­ti), 43 m2-es, 1,5 szobás lakás (egyedi gázfű­tés, parkettás szobák, cserélt nyílászárók, sa­ját tárolóval) eladó. Ár: 7,5 M Ft Érd.: 20/470- 99-67.-----------------------------------------------------------------'■-------*769601* KM ÉT, Hunyadivárosban kertes ház mellék- épületekkel eladó. 20/9530-663.-----------------------------------------------------------------------*769824* KM ÉT, Hunyadivárosban 4 szobás, gázfűtéses lakás eladó. 76/709-504, 20/446-8902.--------------------------------------------------------1-----:---------*765828* 8 Kmét, Nyíri úton gázkonvektoros 57 m2-es, 2 szoba hallos, III. em.-i, szép lakás csendes, zöld övezetben eladó. Ár: 7,7 M Ft Érd.: 20/55-855-16.-----------------------------------------------------------------------*771678* KM ÉT, Széchenyiváros lll.em-i, 54 m2, felújí­tandó lakás eladó. 7,1 M Ft 20/927-6643.--------------------------------*---------------------------------------*771659* KM ÉTEN a Füzes u.-ban 73 m2-es magasföld­szinti ideális elosztású 3 szobás, kamrás igé­nyes, 8 éves lakás eladó. 70/552-8234.-----------------------------------------ä-i4-------------------7-----*771533* 8 Kméten, Szeleifaluban 70 m2-es, amerikai konyhás 1+fél szobás családi ház eladó, vagy nagyobbra cserélhető. Érd.: 70/529-4357 www.e-piac.uw.hu---------------------------------------*--------------------------------*770167* NÉ MET-OSZTRÁK ügyfeleink részére eladó in­gatlanokat keresünk! 06-1/210-4904. :-----------—------------------------------------------------------*769806* 8 PETŐFISZÁLLÁSON, padlásszobás családi ház melléképülettel, kerttel, sürgősen eladó. Érdeklődni: 06-20/585-88-99.------------------------------------------------------------------------*771565* 8 Tabdin 2 szobás családi ház eladó 2,2 M Ft 78/310-392, 20/994-3952. BÉRLEMÉNY KMÉTEN, a városközponthoz nagyon közel, 300 m2-es helyiség, többcélú felhasználásra, teljes infrastruktúrával bérbeadó. 6000 Kecs­kemét, Ótemetö u. 2. Érdeklődni: Tel.: 06- 30/9-459-883 KMÉTEN 100 Ft-os bolt kiadó. 30/94-33-033.------------------------------------------------------------------------*771573* ALBÉRLETET KÍNÁL ALBÉRLÖTÁRSAT (férfi) keresek Kmét, széchenyivárosi lakásba. 70/941-0072,------------------------------------------------------------------------*771711* KM ÉT, belvárosi felújított 2 szobás, bútorozott lakás aug. 1-től kiadó. 76/321-413.---------------- . ------------------*771613* BU DAPESTEN, IV. kerületben metró végállo­másnál 2 diáklánynak lakhatást biztosítunk. Nyelvi és matematikai korrepetálás lehetősége biztosított. Tel.: 06-1/3698-617-------------------------------------------:-----------------------------*770048* BP.-EN XVIII. kér. 1 szobás albérlet kiadó 1 fő réaére. 20/940-7266; 20/940-7255.------------------------- -------------------------------------------*771627* FI ATAL dolgozó nő részére albérlet kiadó. 20/238-9615.------------------------- ----------------------------------*771657* 8 Kmét, Petőfivárosban különbejáratú, búto­rozott szoba, fürdővel kiadó. 2 diák vagy inten­zív dolgozó férfi vagy nő részére. 20/937- 2008. _________JÁRMŰ_________ Da ciát 2107-es Ladát vennék, 70/576-4017.------------------------------------------------------------------------ *769991* HL 6002 IFA pótkocsi törött forgalomból ki­vont eladó. 100 E Ft 30/913-7303.------------------------------------------------------------------------*771612* LA DA 2107, ‘90-es évj. B+G, 1 év mű., zöldkár­tya eladó. Tel.: 20/214-6391---------—-------------------------------------------------------*771574* LÓ SZÁLLÍTÓ kettes, újszerű állapotban, 4 éves eladó. Érd.: 30/9382-083. AKTV új száma: 570-440 2006. július 19«. szerda: 17:00 HTV: Akarj élni! 17:30 Izcsodákism. 17:55 Szól a nóta.. .ism. 18:50 Repülőnap 2005. Ism. 19:30 Gyermekek a gyermekekért gála ism. 20:30 HTV: Hírháló 21:00 HTV: Rabold el az üriiajót!- amerikai akciófilm 23:00 Gyermekek a gyermekért gála ism. 00.00 Képújság ELEKTROMOS KERÉKPÁR VÁSÁR! 10 féle modell 71.900 Ft-tól ^ “ 0% előleg 24 hó futamidő 4.142 Ft/hó QUADAKCIO! 269°900ft ' ■^ 239.100 Ft 0% előleg, _ ___ 36 hónap 8.990 Ft/llÚ MINŐSÉGI UJ ROBOGÓ AKCIÓ! 50 cm, 4 ütemül 1,91 fogy. 199.900 Ft o% 36 előleg, VBhónap 7.481 Ft/hó Agroker Áruház Kecskemét,-* Halasi út 29. 76/516-161 £ OPEL Ascona 1983-as D szept.-ig érvényes műszakival eladó. 20/9515-771.------------------------------------------------------------------------*771643* 8 Opel Astra 1.4B sedan 2001. eladó. 30/320-8456.------------------------------------------------------------------------*771660* OP ELAstra 1.8 GLS ‘92-es, bordómétól, újsze­rűén, sok extrával, 390 E Ft-ért eladó. 30/683-5536.--------------------------------------------------------------------— *771571* OPEL Corsa ‘93-as B 1.4i motoros egyben, vagy bontva eladó. 30/9-437-652. 8 Renault 19 1990. 1 év műszakival eladó. 30/98-59-173.-----------------------------------------S----------*--------------—*771611* RE NAULT 5 1.6D, 5 ajtós, '91-es, jó állapot­ban, 170 E Ft-ért eladó. 30/683-5536.------------------------------------------------------------------------*771571* SUZUKI jó áron, garanciával, hitelügyintézés­sel! Kecel 78/421-521, 30/3700-808. UTÁNFUTÓ olcsón eladó. 20/9530-663. _________GEPEK_________ 8 E512-514 kombájnra kukorica adapter el­adó. 20/4977-418.-------------------------------------------------------------------------*771693* 8 Keresek PM3 lánctalpast vontatott mély­szántó ekével. 70/268-31-97.-------------------------------------------------------------------------*771713* 8 Lánghegesztő félsz., asztali fúrógép, 6 t krokodilemelö, műanyag pántoló gép eladó. 30/740-4890.-------------------------------------------------------------------------*771546* L60 IFA + HL60 pótkocsi: 30/240-3410.-------------------------------------------------------------------------*769768* 8 MBP 6,51 pótkocsi eladó. 30/62-64-470.----------------------------------------------------------------------*771684* 8 MTZ 80-as, 82-es eladó. 30/3302-866.-------------------------------------------------------------------------*771721* MTZ 80-as és H-5580-as bálázó eladó. 20/805-8676,-------------------------------------------------------------------------*771634* TÁRCSA, szárzúzó, oxigénpalack, ipari tészta­nyújtó eladó. 77/495-091.-------------------------------------------------------------------------*771563* 8 Vásárolnék lassú járműre vizsgáztatott egyenes hidas MTZ-t. 30/205-91-09.-------------------------------------------------------------------------*771617* ÁLLÁST KÍNÁL A GOLDY KFT. zálogháza (Kecskemét, Vágó u. 1.) szakképzett ékszerbecsüst keres felvételre. Érd.: 76/321-324,30/279-2540. DDSai AUTÓFLEX KFT. A Bosal-Autóflex Kft. újonnan induló gyártórészlegébe keres O Termelési vezetőt Feltétel:- felsőfokú műszaki végzettség- angol nyelvtudás (szóban, írásban)- ipari termelésben vezetői szerzett gyakorlat Előny:- fémipari gyakorlat- más idegen nyelv ismerete Jelentkezés angol és magyar önéletrajzzal postai illetve elektronikus úton a köv. címekre: BO SAL-Autóflex Kft, 6000 Kecskemét, Kadafalva-Heliport, p.pauditz@bosaI-autoflex.hu Jelentkezési határidő: 2006. augusztus 15. I Petőfi Népe Kiadja a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő: Hámori Zoltán Főszerkesztő-helyettes: Barta Zsolt Ügyvezető igazgató: Gazsó László Gazdasági vezető: Gyorsa Zoltánná A bajai kiadás felelős szerkesztője: Géczy Zsolt Telefon: 79/522-480, 79/426-371, 79/323-974 A szerkesztőség és a kiadó címe: 6000 Kecskemét, Széchenyi körút 29. Telefon: 76/518-200. Telefax: 76/481-434 Kiadói telefax: 76/486-539 E-mail-cím: petofinepe@axels.hu Készült: Szilády Nyomda Kft. Telefon: 76/481-401. Telefax: 76/481-204 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN szám: 00133-235 x Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Délhír Rt. Terjesztés: Juhász Attila Telefon: 76/518-273. Telefax: 76/486-539 Előfizetés: 76/518-270 Előfizethető a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynök­ségeinken és közvetlenül a kiadónál, valamint közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10402506-25020380 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés dija: egy hónapra: 1.795 Ft; negyedévre: 5,385 Ft; félévre: 10.770 Ft; egy évre: 21.540 Ft. Hirdetési vezető: Király Ernő. Telefon: 76/518-275 Telefonos apróhirdetés-felvétel: 76/518-250 _______ Tájé koztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartá­sunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem érzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rend­szerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok fel- használásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer- Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság 'Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadvá­nyaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt szemé­lyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlá­tozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fize­tett hirdetést jelent. Az hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfele­inktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anya­gi, illetve jogi felelősséget nem váliaL A Petőfi Népe bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Petőfi Népére hivatkozva tehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk. k

Next

/
Oldalképek
Tartalom