Petőfi Népe, 2006. július (61. évfolyam, 152-177. szám)

2006-07-17 / 165. szám

9 2006. JULIUS 17., HÉTFŐ Dobogón végzett a Mogyi SE Baja a Triatlon Tour 4. állomásán A nőknél a Budaörs fölé­nyesen, a férfiaknál a pá­lyán győztes TVK-Mali ki­zárása után a Debreceni Sportcentrum nyerte a vál­tó ob-t az idén életre hívott Triatlon Tour 4., balassa­gyarmati állomásán. A nőknél dobogóra állhatott a Mogyi SE Baja csapata. MTI A férfiak versenye hihetetlen iz­galmakat és végül nagy vitát hozott, ugyanis a háromszor 400 m úszásból, 8 km kerékpá­rozásból és 2 km futásból álló viadalt a végig vezető' és végül 8 másodperces előnnyel megnye­rő TVK-Mali trióját Balogh Lő­rinc hibája miatt kizárták. A tiszaújvárosi csapat első embe­re a depóban átbújt egy kordo­non, s ezért óvott a debreceni, miskolci és budaörsi együttes, amit a versenybíróság elfoga­dott. A hajdúságiak így viszonylag magabiztos sikert könyvelhet­tek el, hiszen záróemberük, a szombati egyéni versenyt meg­nyerő Fecskovics Attila ezúttal is nagyszerűen futott, így az egyéni viadalt kihagyó Kuttor Csabának esélye sem volt befog­ni őt a zárófutás során. „Rendezési hiba volt, mert a rivális csapatok számára nem biztosítottak azonos feltételeket a depóban, ugyanakkor el kell ismerni: Lőrinc nagy butaságot csinált, mert a győzelemhez nem volt szükség erre. Azt azért sajnálom, hogy a pályán veresé­get szenvedett csapatok vezetői így zárták le a jubileumi, 20. Pa­lóc Triatlont” - mondta a vita­tott eset kapcsán Márkus Gá­bor, a honi szövetség szakmai alelnöke, egyben a tiszaújvárosi klub irányítója. A gyengébb nemnél viszony­lag sima diadalt aratott a Szom­jas Borbála, Heinzelmann Dó­ra, Svéd Amelita összeállítású trió. Itt a harmadik a Mogyi SE csapata (Poros Tímea, Juhász Dorottya, Koch Renáta) lett. Taroltak a magyarok Budakalászon öttusa-eb Hazai pályán ismét a csúcsra futott Vörös Zsuzsanna és Balogh Gábor Vörös Zsuzsanna aranyér­met szerzett szombaton a budakalászi öttusa Európa- bajnokság hagyományos versenyében, ezzel a 2000- ben, Székesfehérváron aratott sikere után másod­szor állhatott egyéniben a dobogó tetejére kontinens- viadalon. Követte példáját tegnap Balogh Gábor, aki a záró futószám végén ugyancsak elsőként szakí­totta át a célszalagot. MTI Három érmet szereztek a ma­gyarok a budakalászi öttusa Eu- rópa-bajnokság hagyományos férfiversenyében: egyéniben győzött Balogh Gábor, harma­dik lett Fülep Sándor, és a dobo­gó legmagasabb fokára állhatott a Balogh, Fülep, Horváth Viktor trió is. Egyéniben az ezüstér­met az orosz Andrej Mojszejev szerezte meg, Horváth hatodik, Kállai Ákos hetedik lett. Csapat­ban az oroszok végeztek a má­sodik, a fehéroroszok pedig a harmadik helyen. A nőknél csapatban a britek győztek a fe­héroroszokat és az olaszokat megelőzve. A Vörös, Máthé Vi­vien, valamint a selejtezőben kiesett Szatmári Adrienn alkot­ta hazai együttes a hatodik he­lyen zárt. Vörös Zsuzsa remekül építet­te fel versenyét, a lövészet után hetedik, a vívást követően ötö­dik, az úszás befejeztével har­madik, a lovaglás zárultával pe­dig már első volt. A 3000 méte­res futásnak így elsőként vá­gott neki, a brit Mhairi Spence öt, a sokáig vezető orosz Tatyjana Muratova 15, a szám specialistája, a hatodikként raj­toló fehérorosz Anasztaszija Szamuszevics pedig 38 másod­perccel követte őt. Az olimpiai aranyérmes, egyéniben három­szoros világelső magyar öttusá­zó az első ezer métert egyedül futotta le, majd a második körre beállt Spence mögé. Két kilo­méter elteltével Vörös ismét egyedül haladt az élen, de szük­ség is volt rá, hogy fokozza a tempót, Szamuszevics ugyanis az utolsó 1000 méter kezdete előtt már csak kilenc-tíz másod­percre volt tőle. A különbség a hátralévő távon fokozatosan tovább csökkent, s a célba érkezésnél már csak pár centi volt - de a szalagot Vörös szakította át, a több ezer hazai néző nagy megkönnyeb­bülésére. „Sokszor nyilat­koztam az Eb előtt, hogy örül­nék, ha sok szurkoló jön­ne ki, mert hazai közönség előtt mindig nagy élmény versenyez ni. Ezúttal szükség is volt rájuk, sokat segítettek, külö­nösen az utolsó ezer méteren. Túlságosan kö­zel engedtem magamhoz a fe­hérorosz ver­senyzőt, aki az­tán mindent elkövetett, hogy utolér­jen. Nem si­került az előre elter- v e - z e 11 taktiká­val végig­futnom a távot; úgy ter­veztük, hogy vé­gig az élen leszek, de a brit v e r ­senyző megelőzött, ezért módo­sítani kellett. Az sem szerepelt terveink között, hogy kikötött cipőfűzővel futok majd. A kétez­res Európa-bajnokságon köny- nyen nyertem, ez a mostani iga­zi nagy küzdelem volt” - érté­kelte szereplését közvetlenül a befutást követően Vörös. Balogh Gábor igazi öt­tusa-produkcióval ruk­kolt elő, rendkívül ki­egyensúlyozott teljesít­ménnyel, megérdemelten diadalmaskodott. Lövészeté­vel pozícionálta magát az élmezőnybe, parádés, ezer ponton felüli vívá­sával élre állt, és már nem is engedte át a veze­tést. Úszásban jó időt ért el, majd a lovaspályán na­gyon megdolgozott, 1160 pontot „gyűjtött”, így a fu­tás rajtjánál 23 másodper­ces előnye volt az őt üldöző, Athénban olimpiai bajnok Mojszejewel szemben. Az orosz jó futónak számít, de Balogh semmit sem bízott a véletlenre, a rendkívül lelkes és ak­tív közönség támogatá­sát élvezve nagy tem­pót diktált, és egyedül futva le a 3000 métert, meggyőző fölénnyel nyert. Mögötte Moj­szejev, majd Fülep ért a célba, aki saját magát is megle­pő vívással ke­rült az érem- esélyesek közé. Rosz- szul lőtt, a folytatás viszont jócskán vá­rakozáson felül sikerült ne­ki, kilencszáz pont fölé jutott a második számban, amire ed­dig vb-n, Eb-n sohasem volt ké­pes. Aztán élt a kínálkozó lehe­tőséggel, s az élmezőnyre ra­gadva dobogós helyen fejezte be a versenyt. iiiii ÉgMS Balogh Gábor nagyon megdolgozott a lovaspályán, s 23 másodperces előnnyel rajtolt a futásnál. Horváth lőtt a magyarok kö­zül a legjobban, a vívás viszont neki ment a legkevésbé. Az úszás után a lovaglással is akadtak gondjai, így ő reálisan már „csak” az első hat közé ke­rülésért hajtva vághatott neki a zárótusának. Kilencedikként rajtolva zárkózott fel hatodik­nak. Kállai Fülephez hasonló­an nem célzott jól, vívásban vi­szont eredményes volt, úszás­ban hozta a szokásos formáját, lovaglásban pedig brillírozott: egyedüliként ért el 1200 pon­tot, ezzel a harmadik szám után elfoglalt tizenötödik hely­ről az ötödikre lépett előre a futásra. Mivel azonban ez nem tartozik az erősségei közé, várható volt, hogy némileg visszaesik, de jól küzdött, s he­tedikként zárt. A futásban Fülep a tizenhato­dik, Kállai a tizenkilencedik, Balogh a huszonegyedik leg­jobb időt érte el. Ezt a számot az orosz Ilja Frolov (9:31.96) nyerte, az olasz Andrea Valen- tinit (9:32.12) és az orosz Alekszej Türkint (9:48.16) meg­előzve. A csapatverseny hamar el­dőlt: a magyarok az első szám után másodikok voltak, majd a vívással az élre kerültek, attól kezdve pedig fokozatosan nö­velték előnyüket. A Sydneyben olimpiai ezüst­érmes, 1999-ben és 2001-ben világbajnok Balogh először vég­zett az élen Európa-bajnoksá­gon egyéniben. Ezt megelőzően egy bronzérme volt, amit 2002- ben szerzett. Fülep 2001-ben volt már harmadik. Csapatban címvédés történt, igaz, tavaly Montepulcianóban Balogh és Fülep mellett Kállai volt a har­madik csapattag. „Már hosszú ideje tartoztam egy ilyen sikerrel a szurkoló­imnak és magamnak. Nagyon boldog vagyok, hogy hazai kö­zönség előtt sikerült nyernem, a jövővel még nem kívánok foglalkozni, most egyelőre pi­henni fogok, mert rettenetesen elfáradtam” - nyilatkozott Ba­logh. A rajtot jól elkapta, de hiába motorsport Futam közben vesztett pozíciót Talmácsi A maraton ment a legjobban fogathajtás A győztes Juhász nincs ott a vb-csapatban Talmácsi Gábor összetettben a kilencedik helyen áll. Talmácsi Gábor a 14. helyen végzett a 125 kcm-esek között a gyorsaságimotoros-világbaj- nokság Német Nagydíján, a Sachsenringen. A futamot az olasz Mattia Pasini nyerte. Tóth Imre a 27 lett. A hetedik helyről induló Talmácsi remekül kapta el a raj­tot, és rögtön az élre ugrott, majd az élbollyal haladt. Ké­sőbb elkezdett leszakadni, visz- szacsúszott a hetedik-nyolcadik, majd a kilencedik pozícióba. A futam második felében Talmá­csi visszaesése folytatódott, és végül a 14. lett. A pontverseny állása 10 ver­seny után (még 6 van hátra): 1. Bautista 205 pont, 2. Mika Kallio (finn, KTM) 141,3. Pasini 137, ...9. Talmácsi 65. A hétszeres világbajnok, cím­védő olasz Valentino Rossi nyer­te a MotoGP-sek versenyét, a 250 köbcentisek között a japán Juki Takahasi (Honda) végzett az élen. A csehországi Nebanicében rendezték meg a négyesfogat­hajtók kilencedik Világkupa­fordulóját, melyet a bugaci vi­lágbajnok, Juhász László nyert meg. A második helyen a svéd Tomas Eriksson, a har­madikon a német Ludvig Weinmayer zárt. További ma­gyar eredmények: 5. Bozsik József, 6. Móró Lajos. Juhász a díjhajtást követően az ötödik helyről rajtolhatott a szombati maratonhajtásban, amit remek versenyzéssel meg­nyert, majd tegnap alapidőn be­lül hibátlanul teljesített a tech­nikás akadályhajtó-pályán (itt egyébként a második helyen zárt). Juhász László győzelmével 22 Világkupa-ponthoz jutott, s így összetettben a legjobb tíz hajtó közé került (a 12 VK-for- dulót követően a tíz legtöbb pontot gyűjtő versenyző in­dulhat a téli fedett pályás so­rozaton). Mivel a négyesfogat-hajtó világbajnokságra már korábban le kellett adni a nevezéseket, így remek Juhász-eredmény ide vagy oda, a bugaci hajtót utólag nem jelölheti a csapatba Fintha Gábor szövetségi kapitány. Az aacheni vébére egyébként Lázár Zoltánt, Lázár Vilmost, Dobrovitz Józsefet, Bárdos Atti­lát, Hódi Károlyt és Móró Lajost nevezték. A bugaci Juhász László ott lehet a fedett pályás sorozaton Is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom