Petőfi Népe, 2006. július (61. évfolyam, 152-177. szám)

2006-07-15 / 164. szám

12 SPORT PETŐFI NÉPE - 2006. JÚLIUS 15., SZOMBAT ^ggaaaBE)BBffi^l8ilCTIflJM9fflfl889MB^^^^^^I8IÍ118WiÍIMltlOCÜMMfl8B699W8868Qtl886880BOIBfllÍOilllCI0008 Félegyházi bajnokcsapat labdarúgás Végig a győzni akarás vezérelte a játékosokat Már a bajnokság befejezése előtt hat héttel biztos volt, hogy a Kiskunfélegyháza (képünkön) nyeri az aranyérmet a megyei I. osztályban. Eb: Mind a négy magyar öttusázó bejutott a holnapi 32-es fináléba Budakalász Mind a négy ma­gyar induló bejutott a budakalá­szi öttusa Európa-bajnokság ha­gyományos férfiversenyének vasárnapi döntőjébe. A 64 fős mezőny két csoportban selejte­zett, az első 16-16 harcolta ki a finálés indulás jogát. Az A-csoportban Horváth Viktor 5., Fülep Sándor 10., a B- ben Balogh Gábor 3., a csak egyéni versenyre nevezett Kál­lai pedig 13. lett. - Vasárnap új verseny kezdődik, azaz a mos­tani teljesítményeket el lehet fe­lejteni. Ezzel együtt érdemes ki­emelni, hogy Balogh nagyon jól vívott, Horváth a gyenge vívása ellenére magabiztosan oldotta meg a feladatát, Fülep pedig ki­egyensúlyozott teljesítményt nyújtott. Kállai vert helyzetből talpra állva remek taktikával teljesítette a 3000 méteres fu­tást, annak első felében szépen felzárkózott, s így a közvetlen ellenfeleinek már nem volt esé­lyük utolérni őt - értékelt Pálvölgyi Miklós szövetségi ka­pitány. A végső győzelemre is esélye­sek közül kiesett a 2003-as vi­lágbajnok német Eric Walther, aki öt másodperccel elmaradt a továbbjutást érő pozíciótól. A csapatversenyben a magyarok mellett az oroszok, a fehéroro­szok, a litvánok, a csehek lesz­nek érdekeltek háromtagú, komplett együttesekkel. Az Eb ma a női döntővel foly­tatódik. Hazai részről Vörös Zsuzsa, Máthé Vivien és Füri Csilla lesz ott a 32 fős mezőny­ben. Utóbbi egyéni induló. A hétszeres Eb-győztes Balogh Gábor újabb érmet szerezhet. Simán vette az akadályo­kat a 2005/06-os idény­ben a Kiskunfélegyházi Honvéd TK labdarúgócsa­pata. A megyei I. osztály­ban szereplő együttes ki­emelkedett a mezőnyből, és remek játékkal szerez­te meg a bajnoki címet. Szentirmay Tamás Az aranyéremmel régi vágyuk teljesült a játékosoknak, veze­tőknek, szurkolóknak. A félegy­háziak augusztustól az NB Hi­bán folytatják.- Már egy évvel ezelőtt, ami­kor elkezdtük a felkészülést az új szezonra, a vezetőkkel együtt az volt a célunk, hogy megnyer­jük a bajnokságot - mondta Gyurik József edző. - Olyan csa­Július 21. és 30. között Szaraje­vóban (Bosznia-Hercegovina) rendezik meg az ifjúsági és ser­dülő asztalitenisz Európa-baj- nokságot. Madarász Dóra, a kecskemé­tiek ifjú tehetsége élete első kontinensversenyére készül a patot akartunk formálni, amely majd felveszi a versenyt a rivá­lisokkal. Tudatosan alakítottuk az együttest, és a meglévő játé­kosok mellé olyan labdarúgó­kat igazoltunk - Barna Csabát, Kádár Tamást, Szabó Tamást, - akikkel ez az eredmény elérhe­tő. Úgy gondolom, hogy a felké­szülésünk jól sikerült. Már né­hány mérkőzés után lehetett látni, hogy jó formában vannak a játékosok. Ez kellő önbizal­mat is adott a folytatáshoz. Az őszi fordulókban nem is kap­tunk ki, mindössze két döntet­lent játszottunk, gólkülönbsé­günk 42-11 volt. A téli edzéseket már január elején elkezdtük, remélve, hogy a folytatás is hasonló lesz az őszihez. Szerencsére a fiúk ugyanúgy hozták az eredmé­nyeket, mint korábban. A ta­magyar serdülő leány válogatot­tal. Dóri számára igazából ez amolyan „tanulóverseny” lesz, hiszen az idei évben még csak újonc korú. Ez pedig azt jelenti, hogy még két esztendőn ke­resztül ebben a korosztályban szerepelhet. vasz folyamán egyszer kaptunk ki és egy döntetlent értünk el, a többi mérkőzést megnyertük. Összességében 81 pontot gyűj­töttünk, ami 90 százalékos tel­jesítménynek felel meg. Ez az eredmény önmagáért beszél. Fölényünket az is bizonyította, hogy a bajnokság befejezése előtt hat héttel már megnyertük a megyei I. osztályt. A csapattagok közül kieme­lem Nagy Lajost, aki nem csak mint játékos, de mint a segítőm is minden feladatot maximáli­san végrehajtott, és megköve­telt a többiektől. Barna Csaba profi módon állt hozzá a játék­hoz, példaképe volt a fiatalok­nak, sajnáljuk, hogy eligazolt a KTE-hez. Szabó Attila csapatka­pitány remekül összefogta a társaságot. A gárda végig egysé­ges volt, a pályán és az öltöző­A meglepetés persze így is benne van a játékában, hiszen az elmúlt szezon folyamán né­hány nemzetközi és hazai ver­senyen értékes győzelmeket ara­tott. Érdekesség, hogy a szak­vezetők döntésének köszönhe­tően mindkét páros számban ben is remek hangulat uralko­dott. Büszke vagyok arra, hogy minden labdarúgómat mindig a győzni akarás vezérelte. A csapat működéséhez szük­séges feltételeket Vida Pál és Bagdi István teremtette meg. Minden edzőnek azt kívánom, hogy ilyen profi gondolkodású klubvezetőkkel dolgozhasson. Mindezeknek együtt köszönhe­tő, hogy ilyen sikert értünk el, és megnyertük a megyei I. osz­tályú bajnokságot. Köszönettel tartozunk szurkolóinknak is, reméljük, hogy az NB IH-ban is buzdítják a csapatot. Bagdi István szakosztályve­zető elmondta, hogy nem sok változást' terveznek. A játéko­sok többségével már megegyez­tek. Egy-két helyen lehet ugyan változás, de nagyobb igazoláso­kat nem terveznek. megyebeli versenyzővel indul­hat. A női párosban Ambrus Krisztinával (Soltvadkert), míg a vegyes párosban az idei év serdülő egyéni magyar bajno­kával, a szintén kecskeméti Korponai Zoltánnal az oldalán lép majd asztalhoz. Kedvezőbb ágra kerültek a vIhi kézilabda Kedvezően ala­kult a németországi vb cso­portsorsolás a magyar férfi- válogatott számára: Ska- liczki László szövetségi ka­pitány együttese Dániával, Norvégiával és Angolával játszik az első körben. Ezen az ágon szerepel a spanyol, cseh, egyiptomi, katari és a horvát, orosz, marokkói, ko­reai gárda is. Minden kvar­tettből az első két helyezett jut a középdöntőbe, ahol a másik két csoport továbbju­tójával játszik. A vb-t 2007. január 19. és február 4. kö­zött rendezik. Gera Zoltán nem eladó! labdarúgás Az angol II. li­gában szereplő West Brom­wich Albion csapatának ve­zetősége bejelentette: nem adják el Gera Zoltánt. A vá­logatott játékos ügynöke ál­lítólag arra kérte az érintet­teket, engedjék el pártfo- goltját. „A célunk, visszake­rülni a Premier League-be, így egyetlen egy meghatáro­zó játékost sem adunk el a csapatból” - áll az egyesü­let közleményében. Az olasz játékost már meghallgatták vb-2006 A FIFA fegyelmi bi­zottsága meghallgatta az ólasz Materazzit a vasárna­pi vb-döntő 110. percében történt esettel kapcsolat­ban, amikor is a francia Zidane a provokációját kö­vetően szándékosan mellka­son fejelte őt. Zidane-t a jö­vő héten hallgatják meg. A nagy vihart kavart üggyel kapcsolatban július 20-ra várható döntés. A Francia Nagydíj következik forma i Vasárnap 14 órától rendezik Magny-Cours-ban a Forma-l-es autós gyorsa­sági vb 11. futamát, a Fran­cia Nagydíjat. A 70-körös verseny teljes távja 308,586 km. A tavalyi viadalt a vb- címvédő Alonso nyerte. Teg­nap mindkét szabadedzé­sen Robert Kubica, a BMW- Sauber lengyel tesztpilótája volt a leggyorsabb. A fiatalok megmutathatják tehetségüket asztalitenisz Kontinenstornára készülnek a megyebeli versenyzők Micsoda szégyen Újpesten! UEFA kupa-selejtező A lilák edzője már le is mondott A szünet előtti utolsó futam motorsport A magyar pilóta összetettben a 8. helyen áll Az Újpest FC hazai pályán 4-0- ás vereséget szenvedett a liech­tensteini FC Vaduz együttesétől a labdarúgó UEFA Kupa selejte­zőjének első fordulójában. A hercegség csapat már a 30. percben 2-0-ra vezetett. A ma­gyarok nem hogy formás akciót nem tudtak vezetni, de gyakran a legegyszerűbb passzokba, labdaátvételekbe is hiba csú­szott. Az elkeseredett szurkolók az új vezetőedző, Bicskei Berta­lan fejét követelték. Az edzőt a szünetnél úgy kellett bemene­kíteni az öltözőbe. A fordulás után sem változott a játék képe, ráadásul a 63. percben beka­pott 3. gólt végképp eldöntötte a találkozót. így a szurkolók a hajrában tehetetlenségükben már az ellenfél támadásainál „ollóztak”. A kegyelemdöfés - a negyedik találat formájában - a 92. percben érkezett. A lilák így szinte reménytelen helyzetből várja a két hét múlva esedékes visszavágót. A találkozó után mintegy ötszáz lila-fehér szurkoló tünte­tett a klub székháza előtt, és a trénert szidalmazta. Közben Bicskei Bertalan, az Újpest alig három hete kinevezett vezető­edzője lemondott.- Borzasztóan sajnálom ezt a mérkőzést, egyszerűen nem tu­dom hova tenni a dolgokat. Kö­rülbelül egy hete dolgozom a csapattal, de erre semmi nem utalt. A közönséget maximáli­san megértem, tudom a köteles­ségem, így bejelentettem a tu­lajdonos úrnak, annyira nem érzem a bizalom jelét, hogy nem kívánok Újpesten tovább dolgozni - közölte Bicskei. Utódja az eddigi másodedző, a belga Valéré Billen lett. A hí­rek szerint a játékosok komoly büntetést kaptak. Másik UEFA Kupában induló csapatunk, a Fehérvár hazai pá­lyán 1-0-ra nyert Dvéri góljával a kazalt Kairat Almati ellen. A székesfehérváriak ugyan nem kaptak gólt, ám így is elég so­vány előnnyel utazhatnak az Alma-Atában július 27-én sorra kerülő visszavágóra. E hét végén rendezik Sachsen­ringen a gyorsaságimotoros- világbajnokság Német Nagydí­ját. A versenyzőket viszonylag hűvös, 20 fok körüli idő fogadta Németországban. A 125 kcm-es géposztályban versenyző Talmácsi Gábor az el­ső szabadedzésen 16 kört telje­sített és a 8. lett. Közben elkez­dett esni az eső, ami az időmé­rőn megismétlődött. Talma elő­ször nagy gumikkal kezdett, aztán kisebbre váltott. A blok­kal nem volt gond, de néhány beállításon azért akadt finomí- tanivaló. Az időmérőn végig nagy volt a forgalom a nem túl széles pályán. Talmácsinak is nehezen sikerült értékelhető A magyar szurkolók remélik, hogy végre egy futamon Talmácsi Gá­bornak is kijön a lépés. kört futnia, de végül az utolsó körében javított addigi eredmé­nyén és feljött a 9. helyre. Ideje 1,5 mp-cel jobb volt a délelőtti­nél. A kategória másik magyar­ja, Tóth Imre a 26. eredményt produkálta. Az edzésen az olasz Mattia Pasini volt a leggyor­sabb, akinek idejétől Talmácsi kevesebb mint nyolc tizedmá- sodperccel maradt el. A vasár­napi futam rajtsorrendje a má­sodik, szombati tréning után alakul ki. A Német Nagydíj után a 125 és a 250 kcm mezőnynek több mint egy hónapos szünet követ­kezik. Leközelebb majd augusz­tus 20-án, a Cseh Nagydíjon mérhetik össze tudásukat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom