Petőfi Népe, 2006. július (61. évfolyam, 152-177. szám)
2006-07-13 / 162. szám
14 KEGYELET / APRÓHIRDETÉS PETŐFI NÉPE - 2006. JÚLIUS 13., CSÜTÖRTÖK GYÁSZHÍR „ Végy hát karjaidba idő! S míg az estém árnyékba nő, ringass mintha fiad lennék mintha már békülni mennék." Fájdalommal tudatjuk, azokkal akik szeretek és ismerték, hogy ABONYI MIHÁLY gyógypedagógus, életének 72. évében elhunyt. Búcsúztatása július 14-én, 18 órakor lesz a kiskőrösi katolikus temetőben. Gyászoló család. "Megállunk némán a sírod lelett Fájón őrizzük emlékedet " EMLEKEZES Fájó szívvel emlékezünk DR. MÁNDICSMIHÁLVNÉ HALÁLÁNAK ELSŐ ÉVFORDULÓJÁN A gyászoló család. KÖSZÖNET Köszönetét mondunk mindazon családtagoknak, Ék rokonoknak, jó ismerősöknek, akik i NACY PÁL MIHÁLYNÉ — SALLAI ROZÁLIA ÍÜ temetésin részt vettek, ÜB gyászunkban velünk együtt éreztek A gyászoló család. Petőfi Népe LAKOSSÁGI APROHIRDETESET telefonon is feladhatja! 76/518-250 Petőfi Népe GYÁSZHIRDETÉSÉT, KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁSÁT ÉS EMLÉKEZÉSÉT MUNKAIDŐBEN FELADHATJA A Petőfi Népe ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODÁIBAN ÉS HIRDETÉSFELVEVŐ HELYEIN. KECSKEMÉT, Széchenyi krt 29 T: 76/518-200 Szabadság tér 6. (A Szabadság tér és a Kálvin tér sarka: LAPsarok) 1:76/481 -220, 76/481-975, 76/506-818, Fax: 76/506-819 Skála Áruház bejárata (LAPpont) 76/506-818 Petőfi Sándor u. 11. Tel/fax: 76/416-180. Hírösgazda Kft. Kecskemä, Béke fasor 71/A. Kecskeméti Köztemető Irodaépületében I: 76/498-329 Fax: 76/501-923 Belvárosi iroda: Csongrádi u. 3. T.: 30/234-1833 Jóindulat Kft. Temetkezés Kecskemét, Csabai G. krt. 2. T: 30/9639-222 Hírős Temetkezési Kft. Kecskemét, Béke fasor (körforgalomnál) T: 76/504-947. KALOCSA, Szent István u. 61. 78/561-849. KISKŐRÖS, Árpád u. 2. 78/413-339. KISKUNFÉLEGYHÁZA, GUKER Kft, Batthyány u. 2/A 76/463-274. Lélekharangok Temetkezési Szolgáltató Kkt, Kkfháza, Horváth Z. u. 28. MÁTÉTELKE, Berki Erika, 20/326-2879 KISKUNHALAS, Szilády Áron u. 5-7. 77/523-852. LAJOSMIZSE, Attila u. 5. 76/356-162, 06-30/9553-002. TISZAKÉCSKE, Béke út 151/3. (Randevú tér) 76/441-578. KUNSZENTM1KLÓS, Baksay S. u. 3/A 76/351-214 BAJA, Árpád tér 6. 79/522-480, 70/215-2987. NAGYKŐRÖS, Széchenyi tér 17.53/355-918. A szám ka adjak'___________________________________________________________________________________________________________ Petőfi Népé A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal INGATLAN www.panoramaingatlan.hu 70/947-91-94.--------------------------------------- '765740* 8 Akasztón ház eladó 3,5 M Ft 30/545-6194.----------------------------------------------------------------.769722* BAJA-DUNAFÜRDŐN nyaraló eladó. 30/9591- 560---------------------------------------------------------------*-*769697* DRÓTKERÍTÉS VEDD A MAGADÉT hegesztett kerítéshálóval! Tetra Hobby, 1,5 m magos: csak 6600 Ft/50 fm (132 0/1 fm) Tatra Nett, 1,5 m magas: csak 6000 Ft/25 fm (210 R/l fm) Műanyagozott kerítés, 1,5 m magas: csak 7200 Ft/25 fm (288 R/l fm) Áraink a 20% ólál taddmazzák » H0R0Z Kft. Kecskemét, Szdnokihegy 181/A Az SM-HUZAL Kft. szerződött partnere. s ________Tel.: 76/450-210_______S BU DAPESTEN a Keletihez közel, összkomfortos, felújított, 65 m2-es, 2,5 szobás, cirkófütéses, önálló víz és gázórás, II. em.-i lakás eladó. 06-20/454-1828.----------------------------------------------------------------*759254* CSENGŐDÖN összkomfortos tanya kövesút mellett, állomáshoz közel 1,5 h területtel eladó. Tel.: 06-70/372-6939----------------------------------------------------------------*769569* ÉPÍTÉSI telkek eladók Hetényegyházán. 06- 70/616-8183.-------------.-------------------------------------------------*767933* JÁN OSHALMA központjában 120 m2-es fszt.-i lakás, ebből 22 m! üzlet + garázs eladó. Érd.: 77/401-031.----------------------------------------------------------------*767679* KECSKEMÉT külterületén új 3 szintes családi ház + vendéglő 1100 m2 területen eladó. Ár: 50 M Ft Érd.: 30/391-1720.----------------------------------------------------------------*769752* KECSKEMÉT, Széchenyivárosban, Tömörkény I. u. 1.70 m2-es, 2,5 szobás, étkezős, erkélyes, nem zárószinti, cseréptetős lakás, zárt játszóudvarral, parkolási lehetőséggel eladó. Ár: 9,9 M Ft Érd.: 20/3987-555.----------------------------------------------------------------*767998* KIS KÖRÖS, Rákóczi u. 178. sz. alatt ház eladó. Érd.: 06-20/8034-349, 20/886-0947.----------------------------------------------------------------*769773* KKFHÁZA Haleszban hobby eladó: 30/240- 3410-----------------------------------.--------------------------*769768* a Kmét, Botond u-ban IV. emeleti (zárószinti), 43 m2-es, 1,5 szobás lakás (egyedi gázfűtés, parkettás szobák, cserélt nyílászárók, sajáttárolóval) eladó. Ár: 7,5 M Ft Érd.: 20/470- 99-67.---------------------------------------—---------------------*769601* KM ÉT, Petőfi S. u-i VII. emeleti 1,5 szobás lakás eladó: 8,3 M Ft Tel.: 30/625-0915----------------------------------------------------------------*769688* 8 Lajosmizsén a horgásztó mellett, a belterülettel határosán 1 ha terület eladó. Érd.: 30/569-9547. —;-----------------------------------------------------------*769805* NÉM ET-OSZTRÁK ügyfeleink részére eladó ingatlanokat keresünk! 06-1/210-4673.-----------------------------------------------*767657* BÉ RLEMÉNY KMÉT, Petőfi s. u. 1-3. alatt 13 m2 üzlet kiadó. Érd.: 70/708-1444.-----* I* ■ ■ ■ *-------------------------:-----------------*767914* AL BÉRLETET KÍNÁL a Kiadó bútorozott szoba-konyha fiatal párnak. 1 hó kaució, 25 E Ft+rezsi. Telefon: 76/498-057.-----------------------------------------------------:----------*769786* 8 Kmét, Batthyány u-i garzon kiadó. 30/9- 455-841.-----------------------------------------------------*-------*769790* KMÉ T központjában 1 szoba összkomfortos, udvaros melléképülettel lakás kiadó. 33 E Ft+kaució+rezsi. 76/482-131, 70/568-8185.----------------------------------------9r-------------------*767513* KM ÉT, Vágó u.-ban, 5 szobás, erkélyes, bútorozott lakás kiadó. 30/9438-944.------------------------------------------------------- *769778* 8 Lajosmizsén szoba-konyha kiadó dolgozó vagy nyugdíjas nő részére. Érdeklődni lehet: 30/569-9547.--------------------------------------------------------------*769805* 1 SZOBÁS bútorozatlan, felújított, erkélyes lakás kiadó Kméten. 30/471-3335.----------------------------------------------------------------*769732* M ŰSOR KECSKEMÉT 2006. július 13.,csütörtök: Otthon mozi: 19.00 órakor: MAROKKÓ. JÁRMŰ 8 Eladó X5 BMW-re 225/55R 18 4 db új Bridgestone Turanza gumi féláron, valamint használt 16-tól, 18-ig nyári-téli gumik, acél- és alufelnik kedvező áron. 30/943-3952, 30/627-99-55. ........................... *769718* 8 IFA 825 és 900 gumik eladók. 20/558- 1911.----------------------------------------------------------------*769831* NÉMET fixes pótkocsi, 6 tonnás, friss műszakival, ponyvával eladó. 70/363-9897.-------------------------*--------------------------------------*769766* NIV A 1.71 '96., 30 E km-rel: 30/9257-514. ....................... *769835* OP EL Kadett ‘89 1,3 megkímélt: 20/596- 8287 ___ OP EL Vectra 2.0D 2002. eladó. 30/740-1098.----------------------------------------------------------------*769779* 8 Osztott oldalú pótkocsi, nem billenő eladó 120 E Ft Érd.: 30/99-89-754.----------------------------------------------------------------*769631* SÉRÜLT autók vétele. 06-70/310-6760.---------------- -*765877* SUZUKI jó áron, garanciával, hitelügyintézéssel! Kecel 78/421-521,30/3700-808.-------------------------------------------:-------------------*769728* BV W T4 1990-es évjáratú kisbusz motorhi- básan eladó. Ár: 470 E Ft Érd.: 30/263-9348.----------------------------------------------------------------*769771* 8 2 tengelyes utánfutó újszerű állapotban eladó. 20/498-84-94. GÉPEK ELADÓ 5580-as körbálázó. 20/805-8676.---------------------------------------------------------------*769706* FA IPARI gépek eladók. 20/424-9855.----------------------------------------------------------------*768089* A KTV új száma: 570-440 20Q6. július 13, csütörtök: 17:00 HTV: Biztonsági zóna 17:30 Anno... A KTV archívumából 18:00 Csiperóism. 18.50 Meseország 19:00 Hírős Hírek 19:30 Csiperó 2006 20:10 Hírős Hírek ism. 20:30 HTV: Hírháló 21:00 HTV: Kisvárosi vagányok - am. vígjáték 23:00 Hírős Hírek ism. 23:30 Csiperó 2006ism. 00:10-7.00 Képújság - benne óránként a Hírős Hírek ismétlése L60 IFA ♦ HL60 pótkocsi: 30/240-3410.-------------------------------------------:--------------------*769768* 8 MTZ elejére új, körbála rakó és 514 kombájn eladó. 30/361-74-84.----------------------------------------------------------------*769813* MTZ-82-ES és Liaz pótkocsi eladó! Tel.: 30/3- 881-866----------------------------------------------------------------*769794* RS TRAKTOR kitűnő Multicar motorral, hidraulikával, nádarató gépnek is. 30/9033-728.----------------------------------------------------------------*769845* 8 400 szalagfűrész eladó. 30/39-36-419.----------------------------------------------------------------*769690* ÁLLÁST KÍNÁL Kecskeméti Kft. keres extra munkabírású, agilis pénzügyi és adminisztrációs ügyintézőt. Amit kérünk:- hasonló területen szerzett gyakorlat- gyors, pontos munkavégzés -jó problémamegoldó képesség- B kategóriás jogosítvány Antit nyújtunk:- versenyképes jövedelem- kiváló kollektíva- kultúrált munkakörülmények Fényképes önéletrajzokat az ceg.andreafgivipmail.hu email címre, vagy az ..ügy intéző'’ jeligével a Pf: 541-re _______________keljük.___________ A GOLDV KFT. zálogháza (Kecskemét, Vágó u. 1.) szakképzett ékszerbecsüst keres felvételre. Érd.: 76/321-324, 30/279-2540. ÁLLATGONDOZÓT keresek ottlakással szarvasmarhák mellé. 70/7013-653.---------------------------------------------------------------*767369* r A RÓNA KER TÉSZ Kft. ^ felvételre keres: O Termelésirányítót -> Műszakvezetőt O Raktárost Jelentkezés levélben. Cím: 6080 Szabadszállás, Hajcsár u. 7/A Érdeklődni: 06-30/943-0827 telefonon ^ munkaidőben. 796548^ 8 Aroma presszóba pultost felveszek. 76/488-525.----------------------------------------—---------------*769731* BENZI NKÚT kezelőt felveszünk orgoványi benzinkúthoz. Jelentkezni lehet: 06-30/9285-719 telefonszámon, vagy a helyszínen.------ *767854* BIZ TONSÁGI őröket keresünk kecskeméti be- vásárióközpontokba. 30/582-8916; 30/558- 3587; 20/491-2341.-----------;------------1-----------;---------------------------*769816* C0 HEGESZTŐKET keresünk gyakorlattal ménteleki munkahelyre, fel.: 30/976-98-88---------------------------------------------------------------* 768085* CSA TIAKOZZ te is a TELE2 áruházi értékesítői csapatához. Érdeklődni személyesen 2006.07.17-én, 11 órakora kecskemétiTesco- ban a TELE2-es pultnál.----------------------------------------------------------------• 769836* FÉ LNAPOS irodai munkára hölgyet keresek. Fényképes, kézzel írott önéletrajzot ÁJRIN KFT. Kmét, Pf. 625-re kérjük.----------------------------------------------------------------‘765433* FÉMIPARI cég keres széria munkára betanított maróst, marós szakmunkást, szerszám készítőt, présműhelybe betanított présmunkásokat kétműszakos munkarendbe, továbbá művezetőt termelésirányító munkakörbe közép, illetve felsőfokú végzettséggel. Érd.: Hajdú László 06- 30/965-6865.---------- ---------------------------------------:------------* 769844* FO TÓZÁSOKRA, reklámfilmekbe, divatbemutatókra keresünk 2-50 év közötti hölgyeket és urakat. Pucher-Partner: 06-70/538-6246.----------------------------------------------------------------*767788* 8 G épkocsivezetőt keresünk 4 órás könnyű, fizikai munkára. Feltétel: C kát. jogosítv., megbízhatóság, kméti lakos. Előny: nyugdíjas. 06- 20/9-617-626.-----------------------------------------------------:---------*769662* HE TI 20 óra munka, 17.500 Ft jövedelem. 20/222-3300.----------------------------------------------------------------*769652* IKR Zrt. kecskeméti telephelyre növényvédő szakmérnököt területi képviselőt, agrármérnök gyakornokot keres. Szakirányú felsőfokú végzettség szükséges. Önéletrajzokat 6001 Kecskemét, Pf. 269. címre várjuk. 30/552- 0110, 76/503-980.---------------*767764* IRO DAHÁZ bontáshoz munkásokat, brigádokat keresünk Kecskemétre. Tel.: 70/581-5290----------------------------------------------------------------*769700* JELZÁLOGHITELEK közvetítésére átképzéssel munkatársakat keresek. Érd.: 70/234-9404.----------------------------------------------------------------*767497* KECELI és kiskőrösi vendéglátóegységbe pultost keresünk. Tel.: 06-30/233-9328---------------------------------------------------------------*769605* KE CSKEMÉT! telephelyre vagyonőröket keresünk rendezett papírokkal, vállalkozói igazolvánnyal. Érd.: 8-16 óráig 30/5000-963.----------------------------------------------------------------*769812* Petőfi Népe Kiadja a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő: Hámori Zoltán Főszerkesztő-helyettes: Barta Zsolt Ügyvezető igazgató: Gazsó László Gazdasági vezető: Gyorsa Zoltánná A bajai kiadás felelős szerkesztője: Géczy Zsolt Telefon: 79/522-480, 79/426-371, 79/323-974 A szerkesztőség és a kiadó címe: 6000 Kecskemét, Széchenyi körút 29. Telefon: 76/518-200. Telefax: 76/481-434 Kiadói telefax: 76/486-539 E-maikím: petofinepe@axels.hu Készült: Szilády Nyomda Kft. _______Telefon: 76/481-401,_______ Te lefax: 76/481-204 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN szám: 00133-235 x Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Délhír Rt. Terjesztés: Juhász Attila Telefon: 76/518-273. Telefax: 76/486-539 Előfizetés: 76/518-270 Előfizethető a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségeinken és közvetlenül a kiadónál, valamint közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10402506-25020380 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés díja: egy hónapra: 1.795 Ft; negyedévre: 5.385 Ft; félévre: 10.770 Ft; egy évre: 21.540 Ft. Hirdetési vezető: Király Ernő. Telefon: 76/518-275 Telefonos apróhirdetés-felvétel: 76/518-250 Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok fel- használásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer- Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. Az hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal. A Petőfi Népe bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Petőfi Népére hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk. DDDK a Bosch csoport tagja Cégünk dinamikusan fejlődő, külföldi tulajdonú multinacionális vállalat, amely vezető autógyárak beszállítója BLAUPUNKT es ■■■MNBÉriMháiÉiriMI hangtechnikai eszközök gyártója. Cégünk folyamatos bővülése miatt kecskeméti telephelyünkre munkatársakat keresünk az alábbi pozíciókba: Mérnök munkatárs Az Ön feladatai: • a gyártás minőségének és folyamatos fejlesztésének érdekében a jelentkező műszaki problémák elemzése, • javító intézkedések bevezetésének kezdeményezése, • dokumentáció kezelése, • a CD mechanikával kapcsolatos termékfejlesztés, • vevői kapcsolattartás. Önre gondoltunk, ha: • gépészmérnök vagy villamosmérnök végzettséggel rendelkezik, • problemaclemző es problémamegoldó képessége kimagasló, • tárgyalásszintű az angolnyelv tudása szóban és írásban. • felhasználói szinten használja a számítógépet ■ kommunikációs készsége átlagon felüli. További elvárásaink: • projektszemlélet, önálló munkavégzés, jól terhelhető, flexibilis személyiség. Logisztikai tervező mérnök Az Ön feladatai: • termelés tervezés, anyagtervezés, alapanyag rendelés, • alapanyag raktár munkájának irányítása, • kapcsolattartás a vevőkkel, beszállítókkal és termelési mérnökökkel, • minőségirányítási rendszer fejlesztése, • anyagáramlási rendszer folyamatos fejlesztése. Önre pond oltunk, ha; • rendelkezik felsőfokú műszaki végzettséggel, • és kommunikációs szintű angolnyelv-tudással, • felhasználói szinten kezeli a számítógépet, • kommunikációs készsége átlagon felüli. Előnyt jelent: • logisztikai végzettség, szakmai, ill. vezetői tapasztalat, németnyelv-tudás. Amennyiben a pozíciók valamelyike felkeltette érdeklődését, juttassa el hozzánk fényképpel ellátott, magyar és angol nyelvű szakmai önéletrajzát az adott pozíció megjelölésével az alábbi postai vagy e-mail címre: ______Digital Disc Drives Kft. 6000 Kecskemét, Wéber Ede, u. 10/A. Job.ddhu@hu.bosch.com________ de bmut « («f« csoport »•«)• A DEBMUT ZRT. azopnali belépéssel GEPJÁRMUVEZETŰT keres Renault M-180 típusú emulziószóró teher gépj árm űvére. Feltétel: a hivatásos jogosítvány (esetleg ADR). Előnyt jelent a hasonló gépjárművön szerzett gyakorlat. Érdeklődni lehet: 76/502-950, 30/9589-600. Igényes prospektusok, szórólapok elhelyezése a Petőfi Népében! 76/518-200 A szímunkai adtuk! Petőfi Népe Meghívj uk egy csésze kávéra a Petőfi Népe Kecskemét, Széchenyi körút 29. alatt található központi ügyfélszolgálati irodájába. A Petőfi Népe |