Petőfi Népe, 2006. július (61. évfolyam, 152-177. szám)

2006-07-01 / 152. szám

SPORT 12 PETŐFI NÉPE - 2006. JÚLIUS 1, SZOMBAT A németeknek megint sikerült focivébé Büntetőpárbajt követően jutott az elődöntőbe a Nationalelf Már a négy között van a házigazda német gárda. Kedden az olasz nemzeti együttes vár rá a fináléba jutásért A házigazda német válo­gatott 1-1-es eredményt követően 11-es párbajban 4-2-re győzte le Argentí­nát a labdarúgó-világbaj­nokság negyeddöntőjé­ben, ezzel elsőként jutott be a legjobb négy közé. Argentína először veszített bün­tetőkkel a vb-k történetében, míg Németország negyedik al­kalommal is veretlen maradt ebben a műfajban. Az első fél­idő szinte teljes egészében unalmas mezőnyjátékkal telt, ugyanis egyik csapat sem mer­te a tőle megszokott támadó fut­ballt játszani. A játék rendkívül töredezett volt a sok apró sza­bálytalanság nyomán, de ehhez a játékvezető is hozzájárult, hi­szen többször előnyszabályt al­kalmazhatott volna. Az argenti­nok ugyan többet birtokolták a A rendes játékidőben Klose fejes­góllal egyenlített, így Jöhetett a hosszabbítás, majd a 11-esek. A játékvezető még mindig büszke ötletére labdarúgás Büszkén szemléli ötletének megvalósulását Kari Wald, kinek a javaslatára 1970- ben bevezették a hosszabbítás utáni 11-es párbajt. „Korábban sorsolással vagy pénzfeldobás­sal dőlt el a győztes és csak rit­kán ismételték meg a meccset” - mondta a 90 éves német bíró. Javaslata eleinte ellenállásba ütközött, és csak lassan jutott el a nemzetközi szövetségig. Az el­ső emlékezetes szétlövés az 1976-os Eb fináléjában volt, a- mikor Csehszlovákia Panenka legendás emelése révén nyert. labdát, azonban fölényük med­dőnek bizonyult, az első 45 percben egyetlen valamire való helyzet sem alakult ki. A folyta­tásra alaposan felpörgött a já­ték, ami elsősorban annak kö­szönhető, hogy Ayala fejesgólja révén az argentinok hamar előnyhöz jutottak. Ettől kezdve a németek beszorították ellenfe­lüket, de ehhez az is kellett, A házigazda Németország után Olaszország jutott be a legjobb négy közé a labdarúgó-világbaj noksá- gon, miután a tegnap esti negyeddöntőben 3-0-ra le­győzte Ukrajnát. Andrij Sevcsenko, aki hét év után elhagyja Olaszországot, a meccs előtt azt nyilatkozta, hogy búcsúzóul kiejtené a tal- jánokat a negyeddöntőben. Vágya nem teljesült. Az ukrán válogatottnak ugyan voltak le­hogy a dél-amerikaiak szinte feladták a támadásvezetés lehe­tőségét, s csak elvétve lépték át a félpályát Az sem kedvezett nekik, hogy az elsőszámú ka­pust le kellett cserélnie Jósé Pekerman szövetségi kapitány­nak, mert Abbondanzieri meg­sérült egy Kloséval való ütközés során. Ennek ellenére helyzetet nemigen tudott kidolgozni a ha­hetőségei, de ezek kihaszná­latlanul maradtak. Az olasz gárda viszont nem hibázott, hozta a kötelezőt. Lendületesen kezdett az esélyesebb olasz csapat, és a zai közönség támogatását élve­ző német együttes, aztán Klose idei 5., összességében pedig 10. vb-góljával az első komoly hely­zetből kiegyenlített a hajrá kez­detén, így következhetett a hosszabbítás. A ráadásban első felében inkább a hazaiak, míg a másodikban az argentinok pró­bálkoztak, de mindkét gárda csak „mérsékelten” mert kocká­próbálkozásokat gyorsan si­ker koronázta: a 6. percben Zambrotta 22 méteres lövést eresztett meg, ami Sovkov- szkij kapus közreműködésé­vel utat talált a bal alsó sarok­ban. Ezt követően az ukránok kicsivel többet birtokolták a labdát, és Oleg Blohin szövet­ségi kapitány a védő Szvi- derszkij helyett a csatár Vo- robjevet cserélte be. A taktika nem vált be, mert az olaszok változatlanul veszélyesebben játszottak. A fordulás után na­gyobb sebességre kapcsoltak zatot vállalni, így még gólhely­zet sem alakult ki, jöhetett a ll­es párbaj, amely a hazai csapat­nak kedvezett A németeknél senki, míg a dél-amerikaiaknál a gólszerző Ayala mellett Cam- biasso is hibázott. A találkozó után lemondott Jósé Pekerman, az argentinok szövetségi kapi­tánya: „Azt hiszem, ennyi volt, a fejezet lezárult” - mondta. az ukránok, és amikor esé­lyük volt az egyenlítésre, a ki­maradt helyzet után Toni le- hűtötte őket: egy szögletet kö­vetően fejesből növelte a kü­lönbséget. Egy ukrán kapufa után aztán megint eredmé­nyes volt az olasz gólkirály: a 69. percben Zambrotta szép csellel tört a 16-oson belülre, Toni elé passzolt, aki nem hi­bázott. Ezzel végképp eldőlt a továbbjutás kérdését. Az olaszok július 4-én Dort- mundban 21 órakor a néme­tekkel találkoznak. MAI VB MUSOR Ma negyeddöntő utolsó két mérkőzését rendezik a lab- darúgó-vébén, azaz kiala­kul a legjobb négy mező­nye. A program: Anglia- Portugália, Gelsenkirchen 17 óra, v.: Horacio Elizondo (argentin). Brazflia-Fran- ciaország, Frankfurt 21 óra, v.: Luis Medina Cantalejo (spanyol). Az angolok számára esély kí­nálkozik arra, hogy 1990 óta először ismét bejussanak az elődöntőbe. A futballistákat bi­zonyára a visszavágás vágya is hajtja, ugyanis a 2004-es Eb-n szintén a legjobb 8 között talál­kozott a két együttes, s akkor drámai csatában a portugálok nyertek. Az angolok szövetségi kapitánya ismét számíthat a sé­rüléséből felépült Gary Nevűié­re. A másik oldalon viszont nem lehet ott a pályán a hollan­dok elleni nyolcaddöntőben pi­ros lapot kapott Deco és Cos- tinha. - Mielőtt távozom a válo­gatott éléről, többet akarok, mint egy újabb negyeddöntőt. Úgy érzem, még maradunk Né­metországban - mondta Eriks­son, az angolok szövetségi ka­pitánya. A csapatkapitány Beckham még határozottabban fogalmazott: - Mindennél fonto­sabb, hogy elérjük az elődöntőt. Meg fogunk szakadni a célun­kért, hiszen sokunk számára ez az utolsó esély. A másik oldalt Luis Figo vezeti majd, aki el­árulta, hogy alaposan felkészül­tek riválisukból. A portugálok úgy érzik: megvan a tehetségük és a mentális erejük ahhoz, hogy legyőzzék az angolokat. »** Bár az érintettek tagadják, a nemzetközi sajtó egyértelműen az 1998-as vb finálé visszavá­gójaként kezeli a brazil-fran­cia negyeddöntőt. Akkor a fran­ciák sima 3-0-ás győzelmet arattak, vezérük a két gólt szer­ző Zidane volt. Ezúttal is ő lehet a meccs egyik kulcsfigurája. Robinho nem volt túl kedves „real madridos” csapattársá­hoz: - Remélem, meggyorsít­juk Zidane visszavonulását. Raymond Domenech francia szövetségi kapitány számára némi aggodalomra adhat okot, hogy Zidane a csütörtöki edzést kihagyta kisebb sérülés miatt. A másik oldalon Kaká, Emerson és Robinho sem telje­sen egészséges. Az olaszok simán verték az ukránokat negyeddöntő Sevcsenkóék 1-0-nál többször egyenlíthettek volna B ÁCS-KIS KUN MEGYEIEK A KÜZDŐTÉRÉN atlétika Korosztályos többpró­ba országos bajnokság, Bp. A megyebeli eredmények, lányok, 15 évesek, hatpróba: 4. Toldy Laura 2851 pont, 6. Varga Nikolett 2799, 7. Kői Andrea (mind KARC) 2752. Csapat: 1. KARC (Toldy-Varga-Koi) 8402 pont,edző: Adamik Zoltán. 14 é., négypróba B-változat: 8. Csík Eliza (KARC). Csapat 5. KARC (Csík, Fórizs Fanni, Markó Éva, Szekeres Krisztina). 13 é., négypróba A-változat: 8. Balogh Alexandra (KARC); B-változat: 6. Preisz Fanni (Kiskunfélegy­házi HTK); C változat: 7. Orell Bettina (KARC). Csapat 5. KARC (Balogh A., Orell B., Hardi Szabó Letícia, Makány Bettina). Fiúk, 14 é., négypróba, B-változat: 3. Szabó Richárd (Kkhalas Ganzair), C változat: 1. Gyenizse Péter (Ganzair) - edző: Siha János és Míg György. Csapat: 3. Ganzair Kiskunhalas (Gyenizse P., Szabó Richárd, Csonka Zsolt, Serfőző Bence). Érsekújváron rendezték meg a szlovák nemzetközi szenior bajnokságot, ahonnan szép eredményekkel tértek haza a kecskemétiek. Borbély Norbert a 30 évesek korcsoportjában 3 első helyet szerzett (súlylökés, diszkoszvetés, gerelyhajítás), s 3. lett a gerely abszolút verse­nyében. Horváth Gábor (50-54 é. kcs.) súlylökésben 2., disz­koszvetésben, gerelyhajításban és abszolút versenyben is 1. lett. Kégel Tamás (65-69 é. kcs.) súlylökésben 1., abszolútban 2. helyet szerzett. Huszonnegyedik alkalom­mal rendezte meg a SZAMOSZ Tatán a szenior atléták nem­zetközi bajnokságát (7 ország, 243 atléta). Bács-Kiskunból heten indultak el több szám­ban és mind érmekkel tértek haza. Eredményeik, férfi 45­49 éves kcs., 100 m-es és 200 m-es síkfutás: 1. Tasi Péter (K- mét), 50-54 é. kcs., gerelyhají­tásban: 1. Horváth Gábor (K- mét Kertészeti), súlylökésben és diszkoszvetésben: 2. 55-59 é. kcs., súlylökés: 1. Hajdú Mi­hály (Kiskunhalas Ganzair); 60-64 é. kcs., súlylökésben és diszkoszvetésben: 1. dr. Jeré- miás Attila (Ganzair), 65-69 é. kcs., 800 m: 1. dr. Rádi Imre (Kkfháza), 400 m-en: 2.; nők 65-69 é. kcs., kalapácsvetés: 1. dr. Rádi Imréné (Kkfháza), diszkoszvetésben: 2.; Súlylö­késben és diszkoszvetésben: 3. Zsoldos Ildikó (Ganzair). A verseny jó felkészülés volt a poznani Eb-re. Dr. Jerémiás At­tila, 2005. év legeredménye­sebb magyar szenior atlétája különdíjat kapott sportbeli eredményeiért és a dobó több­próba 12 éven keresztüli meg­rendezéséért. 1 nt Tudta, hogy... ...David Beckham az első angol, aki három vb-n is gólt szerzett? ...a portugál kapitány már 11 vb meccset nyert megszakítás nélkül? ...a brazil kapitány sosem volt profi labdarúgó? A 197 Tudakozó Plusz tudja, és a világbajnoksággal kapcsolatos többi kérdésre is választ ad.

Next

/
Oldalképek
Tartalom