Petőfi Népe, 2006. június (61. évfolyam, 127-151. szám)
2006-06-19 / 141. szám
PETŐFI NÉPE - 2006. JÚNIUS 19., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP Aszfaltos út vezet a tanyavilágba beruházás A hordógurítással felavatott Csuka dűlő tizenhatmillióba került Kopjafával emlékeznek a vallásbéke kiharcolására Az utóbbi években gyakran hallottuk: jó utakat kell építeni, Európába vezető utakat. Aztán elkezdődött a sztrádaépítés. Természetesen szükség van az autópályákra, de olyan utak is kellenek, melyek a falvakat kötik össze a tanyavilággal, illetve a kistelepüléseket egymással. Szász András A fentieket Lezsák Sándor országgyűlési képviselő hangsúlyozta szombaton Fülöpjakabon. A leaszfaltozott Csuka dűlő avatóünnepségén mondott köszöntőjében a parlament alelnöke kijelentette: egy kilométer autópálya árából hatvan kilométernyi olyan mezőgazdasági út készíthető, mint az átadott dűlő, mely csaknem száz tanyát kapcsol össze Fülöpjakabbal. Mert A hordógurrtás elsősorban a hídavató ünnepségekre Jellemző, ám szombaton Fülöpjakabon Is gurítottak. az utak mindig összekötnek: tanyákat településekkel; tanyákat, településeket és embereket egymással. Az izsáki úttól a Szűcs-iskoláig terjedő, négy méter széles és 2036 méter hosszú, két oldalán 50-50 centiméteres kavicsos padkával kiegészített aszfaltos út nyolcvanmillió forintba került - tájékoztatta az egybegyűlteket Csáki Béla polgármester. A költségek nyolcvan százalékát uniós pályázaton nyerte az önkormányzat, a fennmaradó részt önerőként a község adta hozzá. Az új utat Szálteleki János érseki tanácsos áldotta meg. Az ünnepségen a helybéliek mellett jelen volt Szíj) László, a kivitelező Dunaaszfalt Kft. ügyvezetője, valamint az útépítők egy csoportja is. A hordógurítás után az egyik közeli tanya tulajdonosa, Udvardi Béla vacsorára látta vendégül a ceremónia valamennyi résztvevőjét izsák Négyszáz éve, hogy Bocskay István erdélyi fejedelem győzelemre vitte a nemzet és a hit szabadságáért indított harcot. Ennek eredményeként 1606. június 23-án Bécsben megpecsételték az első békeszerződést. A jeles esemény évfordulójára készül az Izsák és Környéke Erdélyi Magyarok Közhasznú Egyesülete. Emlékkopjafát állítanak a Szabadság téren. A zalai tölgyből faragott, három méter magas alkotást a kunadacsi Kecskeméti József készítette. A szimbólumrendszer autentikus összeállítása Haszmann Pál alsócsemáti (Erdély) múzeumigazgató nevéhez fűződik - tájékoztatta lapunkat Nagy Árpád izsáki lelkész. A kopjafa avatása pénteken 17 órakor lesz. Az emlékezőket Mondok /ózse/polgármester köszönti, majd dr. Medvigy Endre irodalomtörténész mond ünnepi beszédet. ■ P. S. QUAESTOR QUAESTOR Pénzügyi Tanácsadó Rt. Kecskeméti Fiókirodába munkatársat keres hitelügyintéző munkakör betöltésére Feladatok: folyószámla vezetés és ahhoz kapcsolódó hitelek, privátkölcsön és Jelzálog termékek értékesítése, elsősorban magánszemélyek részére a fiókirodában, ügyfélkör kialakítá sa. Feltételek: • minimum pénzügyi középfokú végzettség, • legalább 2 3 éves hitelezési tapasztalat, • értékesítési és/vagy ügyfélszolgálati gyakorlat, • értékesítés és ügyfélorientált szemlélet, • kitűnő kommunikációs képesség, • számítástechnikai ismeretek (MS Office felhasználói szintű ismerete, Internet). Előnyök: • pénz és tőkepiaci Ismeretek, • hitelintézetnél szerzett munkatapasztalat. Antit ajánlunk: • változatos, felelősségteljes munkavégzés, • fiatal, dinamikus csapat, • teljesítményérdekeltségi fizetési rendszer. Amennyiben ajánlatunk felkeltette érdeklődését, fényképes szakmai önéletrajzát 2006.06,25-ig a g következő címre várjuk: s Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Rt.' 6000 Kecskemét, Dobó krt. 3-11. e-mail: zsolt.hegedus@quaestor.hu KIK FOR Kft. 6000 Kecskemét, Csányi J. krt. 14. Tel.: 76/487-522 E-mail cím: kikfor@axelero.hu Műszaki ellenőri munkakör betöltésére 2 fö munkatársat keres:-1 fö Műszaki Főiskolai (építész szak) végzettséggel;- 1 fő műszaki ellenőri, illetve építész technikusi végzettséggel;- további elvárásaink: min. 3 év gyakorlat építőipar területén, számítástechnikai és gépjármű-vezetési ismeretek. Szakmai önéletrajzot a fenti címre kétjük a megjelenéstől számított 1 héten belül, a munkaügyi osztályra 78&,a A Hírős Sz^rszámbc Kft. gyakorlattal rende Ikezo munkatársat keres. Jelentkezés fényképes önéletrajz Kecskemét, Csókás J. u. 1-3. cin It 1 zal. 11$. ^ A ZKI Zöldségtermesztési Kutató Intézet Zrt belső ellenőrt keres, vállalkozói jogviszony keretében, éves munka terv szerinti vizsgálatok elvégzésére. g Érdeklődni lehet: ^ Laczkó Róbert 30/279-9551 J mtmpmiiJ Dél-Magyarország Internetes állásportá 1 ta r-Autószerelőt keresek i személy- és tgk. javítására Kecskeméten. 30/91-55-018. ha A Bende-Stáb Kft. keres helyszíni szerelőt, szerelésvezetőt. Üvegfal építő, bádogos, festő, lakatos, épületlakatos, hegesztő, autószerelő, karosszéria lakatos, glpszkartonos, asztalos, ács, villanyszerelő, víz-gázfűtésszerelő jelentkezését t egyaránt várjuk. | Időpont-egyeztetés: 30/9431 -974j A Bende-Stáb Kft. keres mérnöki posztra építő-, gépész-, építé vagy villamosmérnököt. Időpont-egyeztetés: 30/9431-974. sz-38296 TESCO Kecskeméti áruliá/unkba ruházati eladó munkatársat keresünk. Az önéletrajzokat 2006. június 23-ig a következő címre vátjuk: Személyzeti osztály s Kecskemét, 6000 Talfája » keresünk eladó* varrónőt. Jelentkezés lényképes önéletrajzzal az áruházvezetőnél Kecskemét, Kurucz krt. 8. M.i 76/504-170 | i ^ A Generali-Providencia Zrt. Regionális Felzárkóztatási Programja KISTÉRSÉGI SZERVEZŐ-KÉPVISELŐT keres. Az új munkatársunk feladatai lesznek: • nem-életbiztosítások értékesítése és értékesíttetése, • mellékállású értékesítési hálózat szervezése, oktatása, mentorálása. Azok jelentkezését várjuk, akik rendelkeznek: • értékesítési gyakorlattal pénzügyi szolgáltatások területén, • felhasználói szintű számítástechnikai ismeretekkel, • saját használatú gépjárművel, valamint • következetességgel és céltudatossággal. Amit ajánlunk: • a sikeres működéshez szükséges anyagi és támogatói háttér, • lehetőség a kreatív és önálló munkavégzésre, • a sikeres pályázó részévé válhat egy dinamikusan fejlődő csapatnak. A jelentkezéseket a provincia@generali.hu címre 2006. július 10-ig várjuk! Megyei napilap kézbesítésére munkatársat keresek BÁCSBORSÓD területére. Érdeklődni: 30/9954-588; 79/321-373. 1 A szavunkat adjuk Petőfi Népe Gyakorlattal rendelkező bútortervező munkatársat keresünk júliusi kezdéssel. Kézzel írott szakmai önéletrajzot kérünk "Fiatal, lendületes" jeligére a kiadóba. 788116 APRÓ ÁLLÁST KÍNÁL OTP Bankcsoport 2 fö mobilbankért keres lakáshitelek és biztosítások értékesítésére. Min. feltételek: középvégzettség, alkalmazotti jogviszony. Időpontegyeztetés: munkanapokon 06- 30/558-3851. ;---------------------------------------------------------------*761770* a Pék szakmunkást vagy betanult segédmunkást azonnal felveszünk. 30/928-9454.------------------------------------------------------- *761395* PÉKEKET keresünk Budapestre. Szállás ingyenes. 30/324-9768.----------------------------------------------------------------*759454* PRIOR Telecom Kft keres önállóan dolgozni tudó villanyszerelő szakmunkásokat csoportvezetői pozícióba, azonnali kezdéssel. Fényképes önéletrajzot e-mail-ben telecom@priorkft.hu vagy levélben Prior Telecom Kft 6000 Kecskemét Szolnoki út 33. alá kérjük.---------------------------------------—---------------*761802* PROFI üzletépítőt keresek. 30/928-3906.----------------------------------------------------------------*761473* PULTOS lányt kecskeméti sörözőbe felveszek. Colorádó Söröző. Tel.: 06-30/3400-754----------------------------------------------------------------♦761598* SZAKKÉPZETT cukrászt keresünkl Érd.: 30/249-24-33, 76/458-478.----------------------------------------------------------------*761559* SZERKEZETLAKATOST kecskeméti munkahelyre felveszek. 20/9440-510.----------------------------------------------------------------*759804* SZAKKÉPZETT pultos felszolgálót és takarítónőt keresünk kecskeméti munkahelyre. Kézzel írott jelentkezését Kecskemét, Pf. 3. kérjük.----------------------------------------------------------------*761241* SZEGEDI teraszos, nagyforgalmú vendéglátóhelyre keresünk gyakorlattal rendelkező felszolgálót, cukrászt Szállást biztosítunk. 70/455-1209.-----------------------------------------------—----------*761419* SZOLGÁLTATÓ vállalat termékei próbára történő kihelyezésére keres Kmét és környékére számlaképes munkatársakat 20/912-7733.----------------------------------------------------------------*761654* SZONDA Ipsos asszisztenst és kérdezöbiztost keres Kecskemétre és Bajára. 20/4645-121----------------------------------------------------------------*759836* « Tanyára, ottlakással állatgondozót keresek. 20/337-2738.-----------------.----------------------------------------------*761397* TEHERGÉPJÁRMŰ-JAVÍTÓ műhelybe gyakorlattal rendelkező autószerelőt keresek Kecskemét környékéről, azonnali belépéssel, jó kereseti lehetőséggel. Érd.: 70/33-11-348.----------------------------------------------------------------*761732* KMÉT, Vacsi közi presszóba gyakorlott női pultost felveszünk. 76/410-997,30/367-5021.-------------------.-------------------------------------------*761913* VILLANYSZERELŐ szakmunkásokat keresünk felvételre. Bérezés megegyezés szerint Villanyszerelő alvállalkozók jelentkezését is várjuk. Érdeklődni: Kardos-VilL Kft 30/281-9026 egész nap.---------------------------------------------------------------*761557* VILLANYSZERELŐT Kecskemétre felveszünk. Érd.: 30/9589-453.-------------------------------------------:-------------------*761285* ÁLLÁST KERES SZAKKÉPZETT hölgy takarítást vállal Kecskeméten. 20/3184-730.----------------------------------------------------------------*761434* * 3,51 ponyvás autóval munkát vállalok. 06- 20/324-94-22.----------------------------------------------------------------*761828* ADÁSVÉTEL FIGYELEM akciós tűzifa vegyes és akác 8000 Ft/m* 3-től darabolva is. 30/413-9233.--------------------------------------------------:------------*761917* TŰZIFAAKCIÓ jún. 30-ig 6000 Ft/m-től, Ingyen házhozszállítva. 20/580-7513.----------------------------------------------------------------*761917* VÁSÁROLUNK 11,5 kg-os háztartási palackokat! 10 db felett házhoz menünk! Lakitelek, Ugi út 38. Tel: 76/549-010----------------------------------------------------------------*760933* ÁLLAT NAPOS csirke megrendelhető. Érdeklődni: 76/411-023.----------------------------------------------------------------*759772* SETLANDI pónik 3 db fiatal eladók. (1 év, 2 év, 3 év) Ár: 90-130 E Ft Érd.: napközben 06- 30/9281-674.----------------------—----—----------■-------.----—*760165* »2 anyakecske gldáival eladó. 30/202- 2757.---------------------------------------------------------------*761932* 4 ÉVES sárga, sodrott, betanított kanca eladó. 30/505-2251. —-------------------------------------------------------—*761953* ________OKTATÁS________ A BOLVÁRY Security Kft személy- és vagyonőr tanfolyamot indít Kecskeméten részletfizetéssel. Nytsz.: 06022702 T.: 30/9258-127--------— - --------- »737764* INTENZÍV NYELVTANFOLYAMOK NYELVVIZSGA-ELŐKÉSZÍTŐK! BEIRATKOZÁS MÁTÓL! Olllé! Nyelviskola Kecskemét, Katona József tér 18. T.: 76/415-184 20/470-42-32 www.olllenyelviskola.hu JÓGA nyáron. 76/497-518, 20/3949-746.-----------— ——'-----------------------------------*761795* MATEMATIKA, kémia, fizikai pótvizsgára felkészítést vállalok. 20/397-6326.-----------------------------1---------------------------------*761572* PÉNZPIAC HITEL házhoz jön. 70/943-14-58.----------------------------------------------------------------*740222* JELZÁLOGHITEL lakáshitel gyorsan ésszerűen jövedelemvizsg. nélkül Is. 20/442-9746.------------;----------------•----------------------------------*761355* SZEMÉLYI Kölcsön a CC Credit Zrt. kecskeméti fiókjában. Kápolna u. 2. 76/507-892, 76/507-893-----------;-----------------------------------------------—*757747* RÉGISÉG ANTIK üzlet Kmét Klapka u. 29. Régiségek, festmények, vétele-eladása. 76/480-620.----------------------------------------------------------------*761224* SZOLGÁLTATÁS GIPSZKARTONMUNKÁT vállalunk. Tel.: 06- 30/206-2067. —----------------------------------------------------------• 709479* KLIMATIZÁLÁS, autóklímatöltés. 20/324-5691------------------------*------------------------------------*760153* NYOMTATÓPATRONOK újratöltése, az eredeti ár töredékéért. Átvevőhelyek Kecskeméten, Hetényegyházán, Kerekegyházán. Info: 30/9557-695 Gart-Com Bt. http://patron.cjb.hu-----------—-----------------------------------*761717* REDÓNY-SZÚNYOGHÁLÓ-NAPELLENZÓRELUXA-ROLETTA. Árnyika egész megyében. 70/248-0727.----------------------------------------------------------------*761918* REPTÉRI TRANSZFER-KIRÁLY TOURS: 30/470- 2244. Max: 6 fő szállítása.----------------------------------------------------------------*761451* TÁRSKERESÉS ORSZÁGOS fényképes társkeresés! CRONOS Kmét 30/259-4334, Baja: 20/455-0678.--------------'— ----------------— _!----—— *761711* TÁRSAT keres fiatal hölgy Kecskeméten. 06- 70/549-5564. —-----------------------------------------------------------*761755* 36 ÉVES hölgy kecskeméten ismerkedne. 06- 30/945-1720.------- ———-----—-----------------------------*755269* ________UTAZÁS________ CSERKESZŐLŐN, a fürdőtől 5 percre, igényesen felújított teljesen berendezett családi ház kiadó. Maximum 5 fő részére. T.: 30/230-7218.---------------------------------------------------------------*66000* BIBI0NEI apartmanok közvetlenül az olasz Irodától! Magyar nyelvű infó! 30/555-1262.---------------—-------------------------------------------*717400* OLCSÓ családi üdülés a Bükk hegység lábánál, Tardon. Mezőkövesd és Bogács gyógyfürdők szomszédságában. T.: 49/332-258. _____VÁLLALKOZÁS_____ BIZTOSÍTÁSI alkusz cég tevékenységének bővítéséhez partnerirodákat ás gyakorlattal rendelkező munkatársakat keres. Jelentkezéseket "Közös előnyök" jeligére, Kecskemét Szabadság tér 6. címre kérünk. —----------------------------------------------—--------*759262* VEGYES a Kisméretű, bontott pucolt tégla eladó 25 Ft/db (Solt). 06-30/47 59-106. ——:— --------------------------------------------*76i6n* RÉGI presszókávé főzőt vennék.20/584-6194.--------------------------------------------------------------*761848* MEZŐGAZDASÁG BORFELVÁSÁRLÁS! Zala gyöngye, Cserszegi fűszeres, Olasz-rizling, Zweigelt borokat vásárolok.Béla Borászat, lmrehegy.20/9386- 161 — -----------------------------------------------------* 760143*