Petőfi Népe, 2006. június (61. évfolyam, 127-151. szám)
2006-06-23 / 145. szám
PETŐFI NÉPE - 2006. JÚNIUS 23., PÉNTEK «I wmm mmm müüi m i mmmmmmmmmm MEGYEI KÖRKÉP 7 A biztosítás sem sokat segítene madárinfluenza Az állami kártalanítás szintjéig a biztosítótársaság nem fizet Elkeseredett gazdák, síró asszonyok a tanyakon A madárinfluenza miatt kialakult helyzetben gyakorlatilag mindegy, hogy a baromfitartók kötötteke biztosítást az állományukra vagy sem. Ebben a formában most amúgy sem térülne meg a káruk. Takács Valentina A biztosítótársaságok többségénél baromfibetegségre egyáltalán nem lehet biztosítást kötni. Ezek közé tartozik a K&H Általános Biztosító is, amelynek kárinspektora, Ádám András elmondta: náluk baromfi esetén kizárólag elemi kárra lehet biztosítást kötni. Amennyiben az állatokat zárt helyen, tehát épületben tartják, akkor turnusonként az állomány értékének 0,2 százaléka a fizetendő díj. Ha azonban szabadtartású az állomány - a kacsánál például ez is a technológia része - akkor 3,19 százalékot kell fizetni. A nagy különbség abból adódik, hogy a szabadon tartott baromfi esetén sokkal nagyobb a kockázat, hiszen ott például egy jégeső komoly károkat okozhat. Persze, vannak olyan állatfajok, amelyek esetén bizonyos betegségekre is lehet biztosítást kötni. Ha azonban ez leöletéssel jár, akkor a biztosító nem fizet, legalábbis addig a szintig, amíg az állam kártalanít. Az Alianz Hungária Biztosító ezzel szemben vállalja a baromfiállomány betegség- és balesetbiztosítását is. Ettől azonban A szabadon tartott baromfi esetén sokkal nagyobb a biztosító kockázata. még a jelenlegi, madárinfluenzás helyzetben ez aligha segít a gazdákon. Rigó György mezőgazdasági kárszakértő elmondta: az ő baromfibiztosítási módozatuk nem működik ott, ahol leöletés, ebből következően állami kártalanítás van. Az esetleges túltartás esetén pedig szintén nem fizetnek, hiszen például a kacsánál a biztosítás a jószág 55 napos koráig szól, ahol legfeljebb 1-2 napos eltérés az, ami még nem okoz problémát. Ami az itteni díjakat illeti, ez mindig attól függ, hogy mennyi a biztosítási érték, tehát az állomány értéke. Például: az Alianz Hungária' egy pulykajércére 1300 forintot, míg egy pulykakakasra 2200 forintot fizet. Ehhez azonban az szükséges, hogy a jérce után turnusonként 14 forintos díjat, a kakas után pedig 25 forintos díjat fizessen a gazda. Ha ennél kevesebbet vállal, akkor egy esetleges pusztulásnál kevesebbet is kap. Ugyanakkor a biztosítónál önrész is létezik, a jércénél például 5 százalék. Ez azt jelenti, hogy ha egy tízezres Mennyit fizet a biztosító? Pulykajérce 14 Ft 1300 Ft Pulykakakas 25 Ft 2200 Ft FORRÁS: ALIANZ HUNGÁRIA telepen elpusztul 500 jérce, azokért nem fizet a biztosító. Az ötszázegyediktől azonban igen. Az önrész, mértéke azonban esetenként változhat, ez megegyezés kérdése. '■ ■ Az önrész mértéke esetenként változhat Az állattartási rendelet szigorítását is sürgetik Drámai órákat éltünk át - mondogatják többen is Kiskunmajsa északnyugati peremén, ahol szerdán két utcában is kiirtották a házi szárnyasokat. Tapodi Kálmán Az egyik portán ugyanis fertőzésgyanús libaállományt találtak. A hivatalos tájékoztatás 140 libáról szólt, de a környékbeliek szerint ennél jóval több madarat is tarthattak a háznál. A gyanús szárnyasokat leölték. Hasonló sorsra jutottak a környékbeli házaknál tartott baromfik is. - Nem gondoltam, hogy ilyenre sor kerülhet - kesergett Csák Józsefné, aki úgy tudja, hogy akadt a közelben olyan három gyermeket nevelő család is, ahonnan közel száz vágnivaló csirkét vittek el. Mint elmondta: az állományokat felmérő hatósági állatorvosok nagyon készségesek voltak, s elmondtak mindent a megelőző A madárinfluenza okozta veszteségek részbeni pótlására az Európai Unió a tagországi gazdáknak összesen 65 millió eurót folyósít majd. Ebből, amelyet a baromfitermelés csökkentése, illetve az állatok és tojásaik megsemmisítése okán ad Brüsszel számos országnak, köztük Magyarországnak, a kártérítésre jogosult termelőknek juttatandó nemzeti kompenzáció felét fedezik. Mariann Fischer Boel, az EU mezőgazdasági biztosa szerint drámai visszaesés következett be a ba-» romfifogyasztásban az idén, a betegség rendkívüli helyzetet teremtett, amit rendkívüli intézkedésekkel kell orvosolni. Eddig 14 uniós ország - köztük természetesen hazánk is - jelezte, hogy részese szeretne lenni a madárinfluenzával kapcsolatos uniós segítségnek. védekezés szükségességéről. A karantén csak a madárirtás idejére vonatkozott. Többen is szóvá tették, hogy szigorítani kellene a helyi állattartási rendeletén, mert számos olyan porta van a város belterületén, ahol jelentős létszámú liba-, és kacsaállományokat nevelnek, tömnek. Mint panaszolták: a néha már-már elviselhetetlen bűz - ami különösen kitrágyázáskor érezhető - mellett, a szállításkor is terjeszthetik a kórt a ketrecekbe zsúfolt madarak. petőfiszállás A településen szerdán találtak olyan szárnyasokat, amelyeket a gyanú szerint madárinfluenza fertőzött meg. A főállatorvosnak emiatt el kellett rendelnie a falu szinte teljes baromfiállományának leölését. - Amerre mentem, több tanyán, síró parasztasszonyokkal, elkeseredett gazdákkal találkoztam, akiknek most egy csapásra tönkrement az egész éves munkájuk - számolt be az [origoj-nak Seres Lajosné petőfiszállási polgármester. Szerdán 7 ezer 500 fertőzött állattól kellett megválni ugyanis egy helyi libatelepen, ahol madárinfluenza-gyanús egyedeket találtak. Mivel félő volt, hogy a kór megállíthatatlanul továbbterjed, ezért a megyei főállatorvos úgy döntött, a jogszabályokban előírtaknak megfelelően egy kilométeres körzetben minden háziszárnyassal végezni kell. Az elmúlt napokban több helyütt megjelent a madárinfluenza Bács-Kiskun megyében. Az elpusztított szárnyasok száma már elérte a félmilliót. Űjabb tizenhat állatorvos jött a megyébe Szerdán reggeltől újabb tizenhat kirendelt állatorvos érkezett Bács-Kiskun megyébe. így már összesen harminc szakember dolgozik a madárinfluenza miatt megfigyelt körzetben - közölte a megyei főállatorvos. Molnár Zoltán elmondta, hogy az állatorvosok elvégzik a szűrést valamennyi nagy létszámú állattartó telepen. A járvány felszámolása érdekében nagyon fontos, hogy a szállítási kort elért egészséges állatokat minél előbb levágják. Ennek állatorvosi szempontból semmiféle akadálya nincs. A madárinfluenzával fertőzött gócok három kilométeres körzetébe eső településekről származó szárnyasokat kizárólag hőkezelt állapotban, belföldön lehet forgalomba hozni - tette hozzá Molnár Zoltán. Népes küldöttség látogat a német testvérvárosba Fiatjával kamionba rohant a lajosmizsei férfi közlekedési baleset A holttest az autóroncsba szorult, a tűzoltók szabadították ki kapcsolat Izsáknak több éves jól működő testvérvárosi kapcsolata van Strullendorffal. A németek közelgő nagy templomünnepére Mondok József polgármester vezetésével június 29-én, csütörtökön népes küldöttség utazik el. A két busznyi társaság között ott lesznek - harmincötén - a néptáncosok is. Az önkormányzat elviszi ajándékát: azokat a földhivatali dokumentációkat, amik a volt rendőrségi épület átadásával kapcsolatosak. A régi házból a strullendorfiak szálláshelyet alakítanak majd ki. Az izsákiak július 4-én érkeznek vissza. ■ Pulai Sára Halálos baleset történt tegnap Bocsa közelében. Noszlopy Nagy Miklós Kamionnak rohant egy Fiat Tipo az 54-es számú főút 32. és 33. kilométere között, az úgynevezett Bócsai kanyarban. A személyautó 57 esztendős, lajosmizsei vezetője azonnal életét vesztette. A tegnap kora reggel történt balesetet a Soltvadkert felől Kecskemét irányába tartó Fiat okozta, amikor egy jobbra ívelő kanyarban - vélhetően elalvás, vagy rosszullét miatt - egyenesen ment volna tovább. A bal oldali sávban azután A Fiat Tipo frontálisan ütközött a MAN kamionnal, a személyautó vezetője szörnyethalt frontálisan ütközött a szemből érkező, Kiskunfélegyházáról Komlóra közlekedő MAN kamionnal. ■ A sofőr nem vette be a kanyart. A Fiat a kamion alá szorult, ezért a helyszínen életét vesztett lajosmizsei sofőrt a tűzoltók szabadították ki a roncsokból. A kocsijában különböző orvosi papírokat találtak, így egyelőre azt feltételezik, hogy talán éppen orvoshoz igyekezett. A helyszíni szemle és a műszaki mentés miatt több órán keresztül teljes útzár volt az 54-es főútnak ezen a szakaszán.