Petőfi Népe, 2006. május (61. évfolyam, 101-126. szám)

2006-05-18 / 115. szám

PETŐFI NÉPE - 2006. MÁJUS 18., CSÜTÖRTÖK SPORT 13 Hegyre fel, hegyről le! giro A mai egyéni időfutam után jönnek a nehéz szakaszok KERÉKRÁRSPORT Tíz szakasz megtétele után az olasz Ivan Basso vezet a Giro d’ltalia országúti kerékpáros körversenyen. A tegnapi szünnap után ma Pontederában egy 50 km-es egyéni Időfutammal folytatódik a viadal. A továbbiakban aztán az embert és kerékpárt Jobban próbára tévő hegyi szakaszok következnek a Glrón. A rózsaszínű trikó Is új gazdára lelhet Régiós válogatottak csaphatnak össze labdarúgás Ismét felkarolják az utánpótlás-nevelő Bozsik-programot Hárommal több szakember segíti ezentúl a BKMLSZ fontos munkáját labdarúgás Hétvégi közgyűlés­ükön elnökségi tagokat válasz­tott a Bács-Kiskun Megyei Lab­darúgó Szövetség (BKMLSZ). A négy üres helyre hét jelölt akadt. Közülük az első forduló­ban Csongor Antal és Schneider Pál kapta meg a szükséges két­harmados többséget. A második körben Molnár Ferencnek sike­rült bejutnia, a harmadüt fordu­lóban azonban senki sem kapta meg a keüő szavazatot, így az el­nökség a továbbiakban tizenkét fős lesz. A névsor: OreU Zsolt elnök, Losonczy László főtitkár, Nyerges Ferenc alelnök, Cson­gor Antal, dr. Fekete János, Kócsó István, dr. Magó Jenő, Molnár Ferenc, Nyári Ferenc, Schneider Pál, Szabó Mihály, Szegedi Ágnes. Az összejövetelen több évtize­des munkájáért elismerésben részesült Csupity Zoltán, Dobosi Miklós, Fekete József, Kamasz Imre, Kőszegi Ferenc, Kovács Károly, Szabó Gábor, Szabó Mi­hály, Szegedi Ágnes és Szűcs László. bSz. T. MAI MŰSOR ASZTALITENISZ Extra Liga férfi visszavágó mérkőzés a döntőbe jutásért: Szombathely-Kecskeméti Spartacus, 17 órakor. KOSÁRLABDA NB I. B-csoportos női mérkőzés: Bajai ÚDKSE-Savaria Szombat­hely, J8.30-kor. Fiatal labdarúgókat hivatott se­gíteni a Bozsik-program, mely a források elapadása miatt koráb­ban halálra ítéltetett. A Bács- Kiskun megyei szövetség azon­ban úgy döntött, hogy saját fi­nanszírozásában kiskörzeti tor­nákat rendez, így biztosit a srá­coknak játéklehetőséget. Áldo­zott is erre háromszázezer forintot. A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) legutóbb az­zal a kéréssel fordult a megyei alszövetségekhez, hogy négy korosztályban (1991-1995) hir­dessenek tehetségkutatót, s a kiválasztott fiataloknak rendez­zenek régiós tornát. Az MLSZ erre 1,7 mülió forintot dobott fel támogatásként.- Május végéig kiválasztjuk a tehetségeket, s a legjobbak Zánkán mérik össze tudásukat a többi régiós csapattal - mond­ta Losonczy László, a BKMLSZ főtitkára, majd hozzátette: - So­kat segítenek a szülők és az edzők, köszönet érte. Remélem, az átmeneti nehézségek után egyre többen látják értelmét an­nak, hogy szerepet váüaljanak a Bozsik-programban. ■ Sz. T. Hiába taroltak, mégsem abszolút bajnokok a bajai triatlonisták Szenzációsan versenyez­tek a Mogyi SE Baja spor­tolói a szombaton Tiszaújvárosban megren­dezett triatlon klubcsapat országos bajnokságon. Lőrinczi Csaba triatlon A Borbély Miklós, Len­ti Zsolt, Ódor Attila edzőtrió ál­tal irányított bajai triatlonisták két magyar bajnoki címet és egy ezüstérmet nyertek, s emel­lett további három mogyis csa­pat végzett pontszerző helyen. A klubok abszolút rangsorában az „örökös bajnok” házigazda Tiszaújváros és a Mogyi SE Ba­ja holtversenyben (32-32 pont­tal) végzett az élen. Ám hiába nyertek a bajaiak két aranyér­met, a tiszaújvárosiak pedig egyet sem, trónfosztásra - meg­lepő módon - nem került sor. Az első pillantásra igencsak furcsának tűnő szabály alapján ugyanis ilyen esetben nem a több nyert magyar bajnoki dm szerint keü eldönteni a klubok közti sorrendet, hanem a felnőtt férficsapat helyezése a mérv­adó. És mivel a tiszaújvárosi fel­nőtt férfiak a 2., a bajaiak pedig az 5. helyen végeztek, az abszo­lút 1. helyet és az ezzel járó 100 ezer forintos pénzdíjat a TVK- Mali Tiszaújváros kapta meg, a bajai Mogyi Sportegyesületet - 70 ezer forint pénzdíjjal - a 2. helyre sorolták a tiszaújvárosi rendezők. Az hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal Az Ön Volkswagen márkakereskedője: Brili Kft. 6000 Kecskemét, Halasi út 32. Tel.: 76/503-020 Fax: 76/503-021 E-mail: vwertekesites@brillkft.hu Web: www.brillkft.hu •Ajánlatunk 3 ajtós modellekre, használtautó-beszámítással, 2006. április 10-tűl 30-ig vagy visszavonásig érvényes. vvww.volkswa . lillilÄ Polo Cool modellek klímával 2 549 000 Ft-tól* • vezető- és utasoldali légzsákkal, • rádió előkészítéssel, 4 hangszóróval, • sebességfüggő szervokormánnyal. Fedezze fel az új Polo sokoldalúságát. Sportos megjelenésével és belső méreteivel nemcsak a városi forgalomban állja meg a helyét. Meglepően jó ajánlatok a Volkswagentől APU! KADAFALVÁN 2 szobás, összkomfortos családi ház 400 négyszögöl telekkel eladó, érték­egyeztetéssel lakásra cserélhető, 11,2 M FL Érd.: 70/281-3900.-----------------------------------------------------------------------*752838* KA LOCSÁN 2 szobás, étkezős, II. em.-i lakás eladó. Tel.: 30/386-2164------------------------------------------------------------------------*751380* KECSKEMÉT, Műkertvárosban 3 szintes, ker­tes családi ház eladó. Érdeklődni lehet: 30/6810-853.-----------------------------------------------------------------------*752933* S Kmét, Szimferopol tér, 64 m2, II. em., fel­újított lakás eladó. Érdeklődni lehet: 20/9-88- 22-42.------------------------------------------------------------------------*752950* műsor KECSKEMÉT 2006. május 18., csütörtök: Katona József Színház: Este 7 órakor: CSÓKOS ASSZONY. Gőzön Gy. b. Kamaraszínház: 19.00 órakor: BERLIN, GREIFSWALDER STRASSE. Ciróka Bábszínház: 10 és 14 órakor: A KIRÁLY. A MACSKA ÉS A HEGEDŰ. Nagyterem. 10 órakor: LÉTRAMESÉK. Kisterem. Otthon mozi: 14 órakor: WALACE ÉS GROMIT. Csili- csalabérlet I., II. 18.30 órakor: EGYGÉSAEMLÉKIRATAI. INGATLAN www.panoramaingatlan.hu 70/947-91-94.------------------------------------------------------------------------*747239* Hirdető partnereink írásos engedélye nélkül a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. termékeiben megjelentetett hirdetések utánközlése más sajtótermékekben tilos. 8 Baján közvetlen dunaparti, igényes, garan­táltan árvíz mentes, télen-nyáron lakható nya­raló (tégla) eladó (városi víz, gáz, telefon van). Érd.: 30/9-53-63-28.------------------------------------------------------------------------*752910* HORVÁTORSZÁGI apartman eladó. www.safety7678atw.hu Tel.: 30/249-1546 ,-----------------------------------------------------------------------*752846* HUN YADIVÁROSBAN 3 szoba+elöszoba, erké- lyes 2 bejáratos összkomfortos lakás garázs- és melléképülettel eladó. Érdeklődni lehet: 76/498-756.-----------------------------------------------------------------------*731002* AK TVújszáma: 570-440 2006. május 18., csütörtök 17.00 HTV: Kábel-világ 17.00 Amio... 18.00 Sajtópáholy isin. 18.30 Karrierpercek ism. 18.50 Meseország 19.00 Hírős Hírek 19.30 Közélet 20.00 Mozdulj ki! 20.10 Hírős Hírek ism. 20.30 HTV: Hírháló 21.00 HTV: Krokodil 2 amerikai horror 23.00 Hírős Hírek ism. 23.30 Közélet ism. 00.00 Mozdulj ki! ism. 00.10-7.00 Képújság 8 Kecskeméten, a belvároshoz közel, a Mi­kes utcában 1 szobás földszinti használt lakás (37 m2 + 7 m2 tároló) eladó. A fal javításra szorul. Irányár: 5,2 M Ft Érdeklődni lehet: 30/398-0616.----------------.------------------------------------------------------*752921* 8 Kmét, Gyenes tér 75 m2-es 3,5 szobás la­kás kistársasházban eladó. Irányár: 16,5 M Ft 30/206-31-88.-----------------------------------------------------------------------*748817* DR ÓTKERÍTÉS VÉDD A MAGADÉT hegesztett kerítéshálóval! Tatra Hobby, 1,5 mmagas: csá 6600 Ft/50 fm (132 Ft/1 fm) Tatra Nett, 1A m magas oá6000Ft/25fm Műonyagozoft kerítés, ,240F'/1,m) 1,5 m magas oak 7200 Ft/25 lm (288 Ft/1 fm) Áraink a 20% áfái laitabazzák. HOROZ Kft. Ketskemét, Szolnokihegy 181/A Az SM-hUZAL Kft. szerződött partnere J2 _______T«l.: 76/450-210 I 8 Kmét, Vacsiközben új, 70 m2 földszinti igé­nyes lakás garázzsal együtt, áron alul eladó. Irányár: 17,2 M Ft Érd.: 70/601-0789.--------------------------------------------------------------—4—*750881* KMÉ T-EN családi ház Vacsí közben és 2 szo­bás gázos lakás eladó. 06-20/563-5518.---------------------------------------------------------------------*751396* KM ÉT, Ladánybenei út mellett 1536 m2 beke­rített zártkert eladó. Igény szerint épülettel is. 70/361-34-07.-----------------------------------------------------------------------*750980* NÉ MET-OSZTRÁK ügyfeleink részére eladó in­gatlanokat keresünk! Tel.: 06-1/210-4673------------------------------------------------------------------------*750850* KÖMPÖC, Kossuth u. 6. szám alatti ház telje­sen felújítva kivül-belül, ugyanitt fűrészgép, 32 kalapácsos daráló, villanymorzsoló, '87-es Lada 50 E km-rel eladó. Érd.: Kőmpőc, József A. 13. Tel.: 06-77/487-595 ■■ -----*751374* A Kisfaludy-Házban kiad# egy db 90 m2-es reprezentatív kialakítású helyiség üzletnek vagy irodának. Érdeklődni a 30/96-85-016 * telefonszámon lehet. £ SZEREMLE külterületén eladó 1,5 ha gyep, ne­gyed része erdő. 79/476-093 18 óra után. ALBÉRLETET KÍNÁL KMÉT-EN gázos lakás kiadó. 06-20/563- 5518.-----------------------------------------------------------------------*751396* ________JÁRMŰ________ AS TRÁT és Corsát vennék. 30/740-2080.------------------------------------------------------------------------*751104* 8 Eladó 1 db 1200 Zsiguli kombi, fehér, 1 db 1300 Samara, 3 ajtós, tintakék. Érd.: 20/9- 457-322.-----------------------------------------------------------------------*752957* GO LF III 1,9 TD, '92. évj. sok extrával eladó. Tel.: 30/99-55-087 LADA 21053 '94-es, B+G. Érdeklődni lehet: 30/9257-514. 8 Lada 2107 B+G eladó. Érdeklődni lehet: 70/245-4082. 8 Lada 2107 '94. bordó, jó állapotban eladó. Ár: 280 E Ft Érd.: 20/553-3397.-----------------------------------------------------------------------*752872* MARUT I '93-as, megkímélten. Telefon: 30/9257-514.-----------------------------------------------------------------------*752859* MERCEDES Sprinter 313 CDI, 2000.11. havi extrákkal eladó. Érd.: 30/317-8528.---------------------------------------------■------------------------• 752907* PO LSKI Fiat friss műszakival, indításgátlóval eladó. Tel.: 20/412-9516-----------------------------------------------------------------------*753018* RO BOGÓK eladók, kis- és nagytestű, jó állapo­túak. Tel.: 70/363-9897-----------------------------------------------------------------------*752959* SAM ARA '90-es alkalmi áron! Telefon: 30/9257-514.-----------------------------------------------------------------------*752859* SÉ RÜLT autók vétele. 06-70/310-6760.------------------------------------------------------------------------*705409* TIP0 '95. l,4i piros extrás: 70/334-9815.------------------------------------------------------------------------*752731* 8 Toyota Hiace '99.07. havi 6 személyes tgk. körablakos, megkímélt állapotban, szervízkönywel, I. tulajdonostól eladó. Érd.: 30/205-08-31. —:------------------------------------------------------------------*753039* VW T RANSPORTER '96. évj. 3 szem., 1,9D 2007.08-ig müsz.-val eladó. Telefon: 20/479- 8457.------------------------------------------------------------------------*753047* WARTBURG kombi 2u. 63E km-rel! 30/9257- 514----------------------------- *752859* GÉPEK Á SÓGÉP, altalajlazító eladó. Telefon: 30/316- 0754.-----------------------------------------------------------------------*752854* KUKORICASORKÖZ-MÜVELŐ eladó. 20/434- 7279.-----—7-------------------------------------------------------------*750941* Pe tőfi Népe Kiadja a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő: Hámori Zoltán Főszerkesztő-helyettes: Barta Zsolt Ügyvezető igazgató: Gazsó László Gazdasági vezető: Gyorsa Zoltánné A bajai kiadás felelős szerkesztője: Géczy Zsolt Telefon: 79/522-480, 79/426-371, 79/323-974 A szerkesztőség és a kiadó címe: 6000 Kecskemét, Széchenyi körút 29. Telefon: 76/518-200. Telefax: 76/481-434 Kiadói telefax: 76/486-539 E-mail-cím: petofinepe@axels.hu Készült: Szilády Nyomda Kft. _____________Telefon: 76/481401.____________ Te lefax: 76/481-204 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN szám: 00133-235 x Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Délhír Rt. Terjesztés: Juhász Attila Telefon: 76/518-273. Telefax: 76/486-539 Előfizetés: 76/518-270 Előfizethető a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynök­ségeinken és közvetlenül a kiadónál, valamint közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10402506-25020380 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés dija: egy hónapra: 1.795 Ft; negyedévre: 5.385 Ft; félévre: 10.770 Ft; egy évre: 21.540 Ft. Hirdetési vezető: Király Ernő. Telefon: 76/518-275 Telefonos apróhirdetés-felvétel: 76/518-250 ________ Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartá­sunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem órzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rend­szerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok fel- használásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer- Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadvá­nyaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt szemé­lyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlá­tozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fize­tett hirdetést jelent. Az hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfele­inktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anya­gi, illetve jogi felelősséget nem vállal. A Petőfi Népe bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Petőfi Népére hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom