Petőfi Népe, 2006. május (61. évfolyam, 101-126. szám)

2006-05-18 / 115. szám

PETŐFI NÉPE - 2006. MÁJUS 18., CSÜTÖRTÖK FELSŐ-KISKUNSÁG 5 Siratják az ezüstfenyőket kunszentmiklós Az Alföldre jellemző, őshonos fákat telepítenek majd Kunszentmiklós kedvelt fenyőfáit sokan sajnálják. Kivágásuk az egész lakosságot felháborította. Képünk Illusztráció. Kunpeszér pályázat Néhány utca lakói állandóan kémlelik az eget. Szinte rettegnek az esőtől, ugyanis nem bírnak a belvízzel. Hamar „megszalad­nak” a pincék. A szakemberek szerint sincs más gyors megol­dás, mint egy árokrendszer ki­építése, amivel a csatornához lehetne vezetni a vizet. E beru­házáshoz viszont 1,7 millió fo­rint kellene. A napokban erre adott be pályázatot az önkor­mányzat. (P. S.) Szalkszentmárton lovasnap Szombaton kettes- és négyesfogat-hajtó verseny lesz a labdarúgópályán. A bemuta­tó délelőtt 9 órakor kezdődik. Az egész napos programra a belépés ingyenes. A megmé­rettetés mellett egyéb kísérőrendezvényeket is tarta­nak. Például a pónik is szere­pet kapnak. A hétvégi kikap­csolódást több vállalkozó tá­mogatásával a helyi önkor­mányzat szervezi. (P. S.) Solt VETÉLKEDŐ Szombaton helytörténeti vetélkedőt rendez a Solt Városi Baráti Kör Köz­hasznú Egyesület. A téma: Ki tud többet egymás településé­ről a honfoglalástól napjainkig. A versenyre a szervezők a Bácsalmási Baráti Kört hívták meg. A két egyesület egyébként már négy éve ápol baráti kap­csolatot egymással. A rendez­vény után a házigazdák által létrehozott Barátság-vándorser- leget egy éven keresztül a bács­almásiak tudhatják majd magu­kénak. (G. Z.) Solt MAJÁLIS A megyei szövet­ség és a helyi egyesület szer­vezésében polgárőrmajálist tartanak szombaton a Duna partján. A programok között szerepel többek között hor­gász- és főzőverseny, valamint kötélhúzás. Később bemutat­kozik az Állampusztai BV Inté­zet akciócsoportja, délután pe­dig megválasztják a majális szépét. Természetesen a gyer­mekek is megtalálják majd a nekik való programokat. A nap végeztével a szervezők zenés­táncos mulatságra várnak mindenkit. (SZ. T.) A múlt héten sokak felhá­borodására kivágták a vá­rosháza előtti ezüstfenyő­ket. A városlakókat az ügy rendkívül felzaklatta, sokan lapunkhoz fordul­tak segítségért. Pulai Sára „Minimum közmeghallgatást kellett volna összehívni... Amió­ta megláttam, hogy kiszedték az ezüstfenyőket, nyugtátokat szedek... Itt mindent meg lehet csinálni... Akik kitalálták a tar­vágást, az ő hajukat kellene ki­tépázni...” - sorolták a felhábo­rodott kunszentmiklósi telefo­nálók. Utánanéztünk az ügy­nek. Elsőként Mihók Józsefet, a városszépítők egyesületének el­nökét kérdeztük meg: - Eszmé­letlen felháborodást váltott ki az ügy. Mindenütt erről beszél­nek az emberek. Ilyen kemény tiltakozással még nem találkoz­tam. Talán van valami titkos terv a főtér átalakítására. Min­denesetre a fákat a legvégsőkig szoktuk pátyolgatni. Egy fenyő 100-150 évig is elélhet. De ezek állítólag gombabetegségben szenvedtek. Pedig gyönyörűek voltak. Egyébként a gombák el­len is lehet védekezni. Az biz­tos, hogy a miértről elmaradt a lakosság tájékozta­tása - állította Mi­hók József. Az ügyben meg­kerestük Bődi Sza­bolcs polgármestert is: - Tavaly kezdtük el menteni a fákat. Hogy megfelelően szellőzze­nek, eltüntettük közülük a híjá­kat. Tavasszal Halmai László erdésztechnikus megvizsgálta őket. Szerinte a fenyők olyan gombabetegségben szenved­tek, amely sem permetezéssel, sem egyéb módon nem gyó­gyítható. így került sor a vege­táció kellős közepén a kivágás­ra. Ez okozott komoly felhábo­rodást - mondta a polgármes­ter, majd hozzátette: - A tér ter­vezése egyébként folyamatban van. Amint pályázati pénzek­hez jutunk, betelepítjük. Nem fenyővel, hanem az Alföldre jel­lemző őshonosokkal. Egyéb­ként tavaly ősszel elkezdődött a fásítási programunk. Közel hárommillió forint értékben vásárol­tunk 1-5 éves fá­kat. Kocsányos töl­gyeket, szileket, platánokat - tájékoztatta la­punkat Bődi Szabolcs. A város jegyzője is megkeres­te szerkesztőségünket. Ő fon­tosnak tartotta elmondani: sem­miféle politika nincs a fakivágá­sok mögött. Nem a képviselő- testület és nem a polgármester döntött. A fakivágás jegyzői ha­táskör. Ám a lakosságnak annyi sérelme van, hogy vélhetően azért vette rossz néven a történ­teket. Józan Judit elmondása szerint egyébként a testületnek sem tetszett először a dolog. De ettől eltekintve úgy terjedtek a gombás fertőzések, mint az AIDS-betegség. Halmai László erdésztechni­kus, aki már korábban is vizs­gálta a szóban forgó fákat, ekép- pen nyilatkozott: - Azok a fe­nyők huszonévesek. Elöreged­tek. Kunszentmiklóson a 15-20 éves fák matuzsálemnek számí­tanak. Nincsenek is szép példá­nyok, mert az altalaj szikes, a termőréteg pedig sekély. Ez az­zal jár, hogy a fa egy kor után elkezd leépülni, mint az idős ember. Mindenfajta betegségre - rovar, vírus, gomba - legyen­gül és kiszárad. El lehet dönte­ni, hogy pátyolgatják-e, vagy ki­vágják. Miután a szóban forgó ezüstfenyők leépülése megkez­dődött, azt javasoltam, hogy vágják ki őket. Százszorszép lesz a százéves dunavecsei intézmény keresztelő Az idén százesz­tendős a dunavecsei óvodai ne­velés. Az ünnepi program két­napos. Holnap délután fél öttől a sportcsarnokban zenés kü- löntorna lesz. Ám ezen nem­csak a kicsik, hanem a szüleik is részt vesznek. Szombaton 9 órától pedig ünnepélyesen megkeresztelik az intézményt. Az ovi ezután Százszorszép Óvodaként működik tovább. Á jubileum alkalmából a szerve­zők fotókiállítással is készültek, sőt emlékfüzet kiadásával is tisztelegnek az elmúlt időszak előtt. Az apró emberkéket ját­szóház is várja. A műsorban a Violin Művészeti Iskola tánco­sai lépnek fel. ■ S. Cs. Az újsoHiak jobb úton mehetnek bevásárolni pályázat A Duna menti zsákte­lepülés legforgalmasabb utcája a Dózsa György utca. Érthető, hiszen itt a kis falu egyetlen élelmiszerboltja. A háromszáz méter hosszú szakasz alaposan elhasználódott. Már nem elég a ■ Újsolt éves költségveté­si főösszege 24 millió fo­rint. toldozgatása, foltozgatása. Most - egy sikeres pályázatnak kö­szönhetően - felújítják az asz­faltot. A több mint 5 millió fo­rintos beruházásnak 58 száza­léka állami támogatás, a többit saját erőből kellett előteremte­ni. De az újsoltiak még úgy is vállalták a költségeket, hogy az önrészt valójában csak hitelből tudják előteremteni. A kivitele­ző Soltút rövidesen megkapja a terepet és július végétől már jó úton lehet a boltba is járni. A te­lepülésre jellemző, hogy össz­költségvetési főösszege mind­össze 24 millió forint. ■ P. S. ■ A fakivágások jegyzői hatás­körbe tartoznak. Esélytorta a kistérségi társulásnak A romák és a hátrányos helyzetűek szociális gondjait kiemelten keze­lik a Felső-kiskunsági és Dunamelléki Kistérségi Társulás kunszentmiklósl Irodájának dolgozói. Ezért ér­demelték ki a Bács-Kiskun Megyei Esélyek Háza elismerését. K/ssné Kollár Eszter esélyházvezető a na­pokban adta át a tárgyi elismerést: a faliképet és az ízletes esélytortát. Az ajándékokat Aranyi János kis­térségi elnök és Szókéné Vörös Rozália kistérségi megbízott vette át. Az alkalomra összesereglettek az éppen ott lévő kollégák is. Nagyon csípnek a szúnyogok apostag Az M8-as és az új Duna-híd sok változást hoz Sok a szúnyog és rosszak az utak. Leginkább ez foglalkoztatta az aposta- giakat az elmúlt heti köz­meghallgatáson. Pulai Sára Az alig több mint 2100 fős tele­pülés életében nagy változások várhatók az M8-as autópálya és a Duna-híd átadása után. Az üzembe helyezés pillanatában - a szomszédos Dunavecsével együtt - bekerülnek Európa au­tópálya-rendszerébe. Szabó Jó­zsef polgármester erről is szólt a közmeghallgatáson. A jelenlévők hallhattak az ez évre tervezett fejlesztésekről: építenek ravatalozót, megújul a községháza, az iskolai sportud­var. Ám a pénzügyi források hi­ánya nem teszi lehetővé a csa­padékvíz-csatornázás megvaló­sítását. Az egyik kft. viszont bő­vítette telephelyét és megdup­lázta a foglalkoztatottak szá­mát, akik közül sok a helybéli. Egy másik cég útépítési célgé­peit telepíti Apostagra, hét he­lyi dolgozót alkalmazva ezzel. A 2002-ben elkészített rendezési terv is módosításra vár. Az ez­zel kapcsolatos észrevételeket, javaslatokat a polgármesteri hi­vatalhoz lehet eljuttatni. ■ Idén építenek ravatalo­zót, megújul a község­háza és az iskolai sport­udvar is. Szó volt arról is, hogy ez év szeptemberétől az általános is­kola, az óvoda, a faluház és a könyvtár összevont intéz­ményként, azaz ÁMK-ként működik majd tovább. Ezt el­sősorban a gyermeklétszám folyamatos csökkenése, vala­mint a jelenleginél hatéko­nyabb munkaerő-gazdálkodás indokolja. A múlt évet összegző polgár- mesteri beszámolóból kiderült, hogy sokat költött az önkor­mányzat útépítésre, -javításra, s ezt az idén is tervbe vették. A legtöbb hozzászóló mégis az utak minőségét kifogásolta. So­kan szorgalmazták a mielőbbi szúnyogirtást is. az árvíz miatt az idén minden eddiginél korábban, május köze­pe helyett már a hónap elején megkezdődött országszerte a szú­nyogirtás. Az árhullám után maradt pangó víz és a meleg kedve­zett ugyanis a lárvák kialakulásának. Ez azonban még csak a kezdet A szakértők egyelőre nem tudják ugyan, hogy mekkora invázióra készüljenek, de a Szigetközt és a Dunakanyart már he­tekkel ezelőtt ellepték a szúnyogok Viszonyításképpen: csak Bu­dapesten a tavalyi hét alkalom helyett idén tizenkét repülési en­gedélyt kértek a kémiai bevetésre.

Next

/
Oldalképek
Tartalom