Petőfi Népe, 2006. május (61. évfolyam, 101-126. szám)
2006-05-16 / 113. szám
2 A gondoknak nincs gazdája NINCS MEGOLDÁS arra, hogy hova lehetne költöztetni a kecskeméti hajléktalangondozó szolgálatot. Az intézmény jelenleg a belvárosban működik felettébb áldatlan körülmények között. A város képviselői ugyan gondolkodtak már egy megoldáson, de a kiszemelt városrészből háromszáz aláírás érkezett a hajléktalanok odaköltöztetése ellen. így aztán valószínűleg tovább halogatják majd a halaszthatatlant, ami ráadásul kötelező önkormányzati feladat. A gondoknak nincs gazdája. Bárhova szeretnék költöztetni a hajléktalanokat, mindenütt elkezdődik majd az aláírásgyűjtés. Olyan ez, mint a türelmi zóna. Hiába írta elő a törvény, hogy az önkormányzatoknak ki kell jelölniük egy helyet a prostituáltak számára, mert a legtöbb városban ezt mindmáig nem sikerült megoldani. Örömlányokat, nincsteleneket, gyanús alakokat sehol sem látnak szívesen. Mi, emberek már csak ilyenek vagyunk. Féltjük a családunkat, a javainkat, és nagyon nem szeretnénk, ha másnaptól kevesebbet érne aházunk. (l, SOKKAL ÉRDEKESEBB azonban, hogy ilyenkor miképp alakul a várospolitika. Az önkormányzati képviselők ugyanis pontosan tudják, hogy megoldásra van szükség, de mindegyik annak örülne, ha ezt nem az ő körzetében találnák meg. Plusz szerencsétlenség, ha ilyen kényes ügyek az önkormányzati választások évében jönnek elő. Az a képviselő, aki harc nélkül beengedi a társadalom legalját a körzetébe, számíthat arra, hogy az őszi választásokon bosszút állnak rajta a szavazófülkében. A halogatás nem jó taktika. A szutyok attól nem szűnik meg, hogy átsöpörjük a szomszéd kapuja elé. MEGYEI KORKÉP • VELEMENY PETŐFI NÉPE ■ 2006. MÁJUS 16., KEDD Rosszat sejt Debreczeni politika? Ősztől nem alkalmazzák óraadóként a Katonában SZABÓ ISTVÁN, a kecskeméti Katona József Óim- náziurn igazga tója az MTI megkeresésére elmondta: nincs politikai oka annak, hogy Debreczeni a következő tanévtől nem kap osztályt, mert a külsős óraadók folyamatosan változnak.- Debreczeni József nem gondolhatja komolyan: politikai oka lenne, hogy ősztől nem lesz óraadó. Egy mindennapi dologról van szó: ha valakinek nincs már órája, és óraadó volt, akkor előbb-utóbb megszűnik az állása. Az utóbbi években már csak heti két-három órát tartott a gimnáziumban Debreczeni József, mert a pedagógiai szempontok, hog}' az osztályát vigye végig, fontosabbak voltak, mint az, hogy már nincs rá szükség tanárként nálunk - nyilatkozta az igazgató. kormányzati képviselő volt 1994 és ’98 között, tudomásom szerint tavaly is a városi elnökség tagja volt - így Debreczeni. Az MTI emlékeztet arra: az egykor Orbán Viktor tanácsadójaként is dolgozó Debreczeni József az utóbbi idŐ- szakban SgraS Egykor Orbán tanácsadója volt, ma az egyik legkeményebb bírálója. „Politikai oka lehet annak, hogy ősztől nem alkalmaznak óraadóként a kecskeméti Katona József Gimnáziumban” - nyilatkozta tegnap a Magyar Távirati Irodának Debreczeni József tanár, politikai elemző. Szabó István igazgató szerint Debreczeni ezt nem gondolhatja komolyan. MTI- Miután fű alatt, nem korrekt módon intéződött a dolog, és miután semmiféle indoklás nem hangzott el, ezért valóban az a vélemény alakult ki bennem, hogy ennek politikai okai lehetnek - mondta a hírügynökség tudósítójának a Kecskeméten élő, Debreczeni József. Emlékeztetett arra, hogy 25 éve indult tanári pályájából 20 esztendőt a Katonában tanított, és minden évben volt osztálya. Most egy véletlen folytán derült ki, hogy az új tanévben nem kap osztályt, és nem számítanak rá óraadó tanárként sem. Mint mondta: egy kolléganője arról panaszkodott neki, hogy heti 26 órát kell a következő tanévtől tanítania, és három gyermeke mellett ezt nem bírja, viszont Debreczeni József nevét nem látta az órabeosztásban.- Velem ezt nem közölték, de amikor megkérdeztem Szabó István igazgatótól, akivel baráti viszonyban vagyojk, Jnem tudom, hogy mondhatom-e még ezt jelen időben), hogy kapok-e órát, kitérő választ adott. Szabó István igazgató Fidesz-tag, önkecskemét Együttműködési megállapodást írt alá az Első Magyar Vidéki Nőegylet képviseletében Kissné Kollár Eszter elnök az Élelmiszerbankkal. A dokumentum annak érdekében született meg, hogy minél több, mélyszegénységírt politikai elemzéseiben, a vele készített interjúkban a Fidesz elnökétől óvta a parlamentáris demokráciát. A Magyar Hírlapban pedig úgy nyilatkozott Gyurcsány Ferencről: „Nincs mese: szoci vagy nem ben élő családon tudjanak segíteni. Az EU-program keretében létrehozott raktárban magyar gabonából őrölt lisztek, tésztafélék és konzervkészít- mények vannak. Ezekből húsz kilogrammos csomagokat állítanak össze. szoci, KISZ-titkár ,yolt, vagy sem, parlamentáris politikusként működik.” Az Ofbánt bíráló írásával egy időben olyan állítások jelentek meg a sajtóban egy - feltehetően hamisított - dokumentumra hivatkozva, A 11 éve - kecskeméti székhellyel - működő nőegylet önkéntesei most a megyeszékhely és közvetlen vonzáskörzetének rászorultjai közül választják ki azt a 300 családot, amely az első körben kap a hattonnás szállítmányból. A hogy a rendszerváltás előtt az állatnbiztonsági szolgálatnak dolgozott. Antall Józsefről és Orbán Viktorról írt könyvei után elkészült Gyurcsány Ferencről szóló kötete is, ami az Ünnepi könyvhéten jelenik meg. pakkokat a félév végéig kiosztják, de egyelőre logisztikai gondokkal küzd a nőszervezet. A családok kiválasztásánál egyébként a civil szervezetektől és az önkormányzatoktól beérkező javaslatokat is figyelembe veszik. ■ P. S. I1 ...'ff................................ HÍ REK a-tol z-ig Baja INTERAKCIÓ Kétnapos mentálhigiénés programot szervez a művelődési ház és az ÁNTSZ. A szekszárdi Lélegzet Rögtönzések színháza közreműködésével az általános iskolák 7., 8. osztályosainak rendeznek interakciós foglalkozást szerda délelőtt az ifjúsági házban. A filmvetítéssel egybekötött beszélgetés programvezetője dr. Bagóczky Judit pszichológus és Keresztes József tanár lesz. R. R. Harkakötöny - Kiskunhalas taNYANYITÓ Évadnyitó találkozót tartanak csütörtökön a Máris Holland-Magyar Gyorssegítő Szolgálat tanyáján. A harkakö- tönyi-halasi határszélen található a szeretetszolgálat tanyája, ahol a szervezet által támogatott intézmények ellátottait látják vendégül. T. K. Kecskemét fotográfia Pózkatalógus, avagy mit műveltek déd- és nagyapáink, apáink a fényképészek műtermében? címmel nyílik kiállítás pénteken a Magyar Fotográfiai Múzeumban. A tárlat a fényképezés legfontosabb területét, a portrét és a családi fotográfiát mutatja be. A különleges képek június 25- éig láthatók. T. V. Kiskunhalas filmvetítés a Rákóczi-szakközépiskola különtermében ma délután, 3 órától vetítik le azt a filmet, amit arról a szimulációs diszkóbalesetről forgattak, melyet a közelmúltban láthattak a város középiskolásai. T. K. Kiskunhalas IRODALOM Felolvasóestre várják az érdeklődőket csütörtökön, este 6 órára a Szilády-gimnázium dísztermébe. A Homok - Gyöngy című esten a református középiskola határon túlról származó tanárjai és diákjai szerepelnek. Többek között Reményik Sándor, Dsida Jenő, M/ass Albert, Márai Sándor és Kányádi Sándor műveiből olvasnak fel részleteket. T. K. Kunadacs parkosítás Tegnap minden közmunkás ásót, gereb- lyét fogott. Ez a hét ugyanis a parkosításé, a virágosításé. A teljesen megújult temetőnél hétszáz örökzöldet - cserjéket, bokrokat - ültetnek ki. Jut ide is a négyezer tő egynyári virágból, de legtöbbjük a közparkokat díszíti majd. E környezetszépítésre több mint félmillió forintot költ az önkormányzat. P. S. Pakkot kap hamarosan háromszáz család nőegylet Együttműködési megállapodást kötöttek az Élelmiszerbankkal Akeió a $%il-Coop összes üzletében r 8006. május 17-28-ig Főtt császárszalonna 699,-Ft/kg Bőrös comb, lapocka 679,-Ft/kg Bőrös karaj, tarja 669,-Ft/kg Miklósi parasztkolbász 689,-Ft/kg Hosszú zsemle 9,-Ft/db Tejföl, 20%-os, 450 gr (Dunatej) 149,-Ft/db Vaja margarin, 500 gr 99,-Ft/db Monte tejdesszert csoki, karamell, vanília, 4x62.5 gr 179,-Ft/db Finomliszt, 2 kg (Halma) 119,-Ft/db Kunaqva, 2 1 75,-Ft/db Prémium narancslé, 100%, 1 I (Dr.Juice) 159,-Ft/db Hey-Ho őszibarack, 2 I 269,-Ft/db Pepsi Cola, 21 239,-Ft/db Kitekat macskaeledel konzerv, 400 gr 159,-Ft/db Clin ablaktisztító, 750 ml ut. 289,-Ft/db Pur mosogató, 1 l-es, 4 féle 289,-Ft/db Biopon mosópor, 4,5 kg, 2 illattal 1469,-Ft/db Festett üdítős pohár, 6 db-os 369,-Ft/db <S&> Találkozzunk mindennap! €St> Nemkívánatos nincstelenek hajléktalanszálló Életveszély és tiltakozó hunyadivárosiak Folytatás az 1. oldalról Pászti András önkormányzati képviselő, a hunyadivárosi részönkormányzat elnöke azt mondta: tisztában van vele, hogy a hajléktalangondozónak valahol helyet kell találni, ugyanakkor megérti a körzetében lakók tiltakozását is. És neki elsősorban az ott élők érdekeit kell képviselnie. Holnap ismét a képviselő- testület elé kerül a téma, és egyelőre az a legvalószínűbb, hogy úgy dönt: mégse legyen hajléktalangondozó a Napsugár utcán. Ebben az esetben dr. Horváth Zsoltnak, az egészségügyért es szociális ágazatért felelős alpolgármesternek más megoldást kell találnia. Az alpolgármester érdeklődésünkre hangsúlyozta: a Táncsics utcai épület hajléktalangondozónak alkalmatlan, ettől kezdve felesleges bármilyen átalakításba kezdeni. Működési engedélyét az áldatlan állapotok miatt előbb-utóbb megvonják. Az épületben nem lehet például menekítési útvonalat kialakítani, aminek egy tűz esetén beláthatatlanok lehetnek a következményei. Dr. Horváth Zsolt elmondta azt is, hogy a legolcsóbb megoldás még mindig az volna, ha a szolgálat a Napsugár utcára költözhetne - pláne, hogy az nem közvetlen lakóövezet. ■ A Táncsics utcai épület hajléktalangondozónak alkalmatlan, ettől kezdve felesleges bármilyen átalakításba kezdeni. Működési engedélyét az áldatlan állapotok miatt előbb-utóbb megvonják. Más kiutat egyelőre nem lát. Hozzátette: ha a képviselő-testület a halogatás mellett dönt, ezt tudomásul veszi, de minden más megoldás nagyon sokba kerül majd. ■ Takács Valentina Lyuktalanítás: elégedetlen, bíráló hangok KEREKEGYHÁZA Óriási minőségi problémák vannak a városi utak kátyúzásával - derült ki több hozzászólásból a legutóbbi képviselő-testületi ülésen. A városatyák kezdeményezték, hogy mérjék fel a helyzetet, mert hiányosságok vannak azokban az utcákban is, ahol állítólag már végeztek az útjavítók. Az egyik felszólaló szerint csak a nagyobb gödröket javították ki, és azokat sem szakszerűen, vagyis nem lesz tartós a munka. Pénzpo- csékolás - így hangzott a kátyúzás minősítése. A képviselők javasolták: egyenként vegye át az utcákat az önkormányzat. ■ P. S.