Petőfi Népe, 2006. április (61. évfolyam, 77-100. szám)
2006-04-08 / 83. szám
PETŐFI NÉPE - 2006. ÁPRILIS 8., SZOMBAT 3 MEGYEI KÖRKÉP Az édesanyák otthonszülési lehetőséget követelő demonstrációján gyermekeik is ott voltak. Baja/ Bácsalmás egészség Az ÁNTSZ városi szervezetei szakmai napot rendeznek hétfőn fél 12-től a bájai művelődési központban Gyermekeink egészségéért iskolában és otthon címmel. A rendezvényt dr. Iván András megbízott városi tisztiorvos nyitja meg. Az életmódról és az egészségről, majd a gyermekek egészségi állapotáról lesz előadás. Az iskolai büfék, élelmiszer-automaták egészséges táplálkozásba illeszkedő választékához ad ajánlást Szöllősiné Kosztolányi Ágnes egészségfejlesztő mentálhigiénikus. A védőnői szolgálat és az iskola együttműködéséről szól Vásárhelyi Erzsébet megyei vezető védőnő. Baja PÓLÓ Toborzót hirdet a városi vízilabdaklub - tájékoztatta munkatársunkat Ápity Milos. A vízilabdasport doyenje és a jelenleg OB ll-es Sugovica VSE Baja edzője elmondta: utánpótlásbázisukat szeretnék kiszélesíteni. Olyan 10-15 éves fiúk jelentkezését várják, akik szeretnének vízilabdázni. Jelentkezni - a dunai árhullám levonulása után - nála lehet minden szerdán 16 órakor a Petőfi-szigeti sportuszodában. Kecskemét áhítat Holnap délután öt órától egyházzenei áhítatot tart imaházában, a Szent- Györgyi utca 23. szám alatt a Kecskeméti Baptista Gyülekezet. Kórusművek, hangszeres számok és prózai darabok segítségével elevenítik meg a virágvasárnapi, nagyheti és húsvéti ünnepkört. A műsorban közreműködik a gyülekezet ének- és gyermekkara, kamaraegyüttese, valamint a Válasz ifjúsági zenekar. Igét hirdet Mike Sámuel lelkipásztor. Kiskunfélegyháza zuhanás Kiugrott a hetedik emeletről és szörnyethalt egy férfi csütörtökön délután. A rendőrség megállapítása szerint az elvált ember egyedül volt a dr. Holló Lajos utcai tízemeletesben lévő lakásában. A mentősök már céak a ha^ Iái beálltát tudták megállapítani. Mélykút TOJÁSFESTÉS Jövő csütörtökön 13 órától kézműves-foglalkozást tartanak a művelődési házban. Lesz tojásfestés, készítenek agyagfigurákat, vetítenek filmet. A szervezők - a nagycsaládosok helyi csoportja és a kulturális intézmény - forró teával és szeretettel várja az érdeklődőket. Szabadon szülni, szabadnak születni - hirdették a plakátok tegnap a kecskeméti megyei kórház Izsáki úti tömbje előtt. Az akciót szervezők az otthonszülés létjogosultságáért emelték fel szavukat. Dr. Geréb Ágnes az Alternatal Alapítvány létrehozójaként évek óta segédkezik az otthonszülésben, illetve születésházat is működtet. A szervezet tevékenysége két évvel ezelőtt kezdett nagy port kavarni, amikor egy otthon történt ikerszülést követően az egyik baba meghalt. A doktornő és segítői ellen eljárás indult, amely még tart. Tegnap Budapest és az ország kilenc megyei jogú városa kórA régi fák helyére újak kerülnek a Tisza-parti kisvárosban, Tiszakécskén. Néhány héttel ezelőtt az ön- kormányzat kiszedette az elöregedett fákat, amelyek a Körösi házai előtt gyülekeztek az otthonszülésért harcoló nők. Kecskeméten a megyei kórház Izsáki úti tömbje előtt mintegy húsz édesanya és gyermekeik vettek részt az eseményen. Ez az úgynevezett Első pelenkás akció út mentén adtak árnyat. A városkában most egységes utcaképet szeretnének kialakítani, ezért százhetvenhat díszkörtefát ültettek el a városgondnokság munkatársai. Ahol lemondta Izsák Katalin helyi szervező. Az elnevezéshez híven a felállított sátort hófehér textilpelenkák és lufik díszítették. A rendezvényen elhangzott: tiltakoznak az ellen az eljárás ellen, amelyet Geréb Ágnes szűkül az úttest, oda pedig huszonöt gömbjuhart helyeztek a földbe. Most már a fákon múlik, mekkorák lesznek. Az előnevelt csemeték nagy fóldlabdával érkeztek, így nagy és segítői ellen indítottak. Ugyanakkor tiltakoznak az ellen is, hogy hátrányos megkülönböztetés éri az otthonszülő nőket. Szeretnék elérni, hogy a társadalombiztosítást az is igénybe vehesse, aki nem kórházban akar életet adni gyermekének. Fontosnak tartanák, hogy azok a szakemberek, akik segítik az otthonszülést, a tevékenységüket törvényesen és szakmai megbecsülés közepette végezhessék. Az anyák hangsúlyozták azt is, hogy az orvosokat és a kórházakat nagyra értékelik, és mindössze azt szeretnék, ha az otthonszülés választható lehetőség volna. A témára visszatérünk. ■ T. V. a valószínűsége annak, hogy megerednek majd. Az ültetést Tóth Dezső alpolgármester irányította, aki - bevallottan - szívügyének tekinti a település fásítását, virágosítását. SEGÍTÜNK! Házasságról, kártérítésről Egy olvasónk attól tart, hogy lánya vőlegénye csak a vagyonra utazik. Az egyik kérdése az, hogy válás esetén mi számít közös vagyonnak. A másik kérdése, hogy hol lehet vagyon- szerződést kötni. Dr. Györkis István ügyvéd elmondta: a házasság előtti szerzemény különvagyonnak számít. A házasság ideje alatt szerzett javak általában ugyan közös vagyonnak számítanak, de itt is vannak például olyan kivételek, mint az ajándékba kapott vagy az örökölt vagyon. Vagyonszerződésben másként is lehet rendelkezni. Az világossá teheti: kinek mije volt a házasságkötés előtt, és válás esetén mi számít majd házastársi közös, illetve különvagyonnak. Vagyonszerződést ügyvédnél lehet kötni. ★ ★ ★ 2004-ben lett 67 százalékos rokkant egy olvasónk. Később ezt csökkentették, mégpedig 50 százalékos megváltozott munkaképességűre. Arról azonban nem tájékozatták, hogy ismét kérvényeznie kell az ellátást, mivel így a továbbiakban nem rokkantnyugdíjat, hanem a megváltozott munkaképességűek átmeneti járadékát kapja. így két hónapig nem kapott egy fillért sem. Utólag ugyan megkapta az elmaradt ellátást, ő azonban kártérítést, kamatot szeretne. A kérdés, hogy jogosan követelheti-e. Minden ilyen ügyről csak kivizsgálást követően derül ki, hogy kinek van igaza. Az azonban bizonyos: ilyen esetben többe kerül az utánajárás, mint amennyit olvasónk esetleg kaphat. HÍVHAT BENNÜNKET NAPONTA 9 ÉS 11 ÓRA KÖZÖTT! S 06-76/518-264 az édesanyák az akció végén tiltakozó levelüket átadták dr. Godó György professzornak, a szülészeti osztály vezető főorvosának, aki egyben megyei szakfőorvos is. A professzor lapunknak elmondta: az otthonszülésről szóló szülészeti szakmai kollégiumi állásfoglalás szerint a szülés során bármikor, akár minden előzetes jel nélkül felléphet komplikáció, ezért veszélyes lehet otthon, orvosi felügyelet és intézményi háttér nélkül életet adni egy babának. Godó professzor szerint a megoldás az úgynevezett otthonszülés a kórházban elv megvalósítása, tehát a családközpontú szülészet létrehozása. Gömbjuhar és körte az új városképhez fásítás Az előnevelt csemeték nagy földlabdával érkeztek Tiszakécskére A jó állásokért jó messzire kell menni? karrier A gépészmérnökök és az informatikusok válogathatnak Töltik a homokzsákokat, és szélesítik a gátat Konkrét állásajánlatokkal érkeztek a cégek a Kecskeméti Főiskolán megtartott állásbörzére. A három kar hallgatói iránti érdeklődés - finoman szólva - különböző. Munkatársunktól A szerdai börzére több mint 20 cég fogadta el a szervező karrierirodák meghívását. Szinte kivétel nélkül a GAMF-on végzett hallgatóknak kínáltak állást, illetve gyakornoki munkát. A Kecskemét környékén működő vállalatok mellett standot állított fel számos nyugat-magyar- Elsősorban a képzettségemnek megfelelő állást keresek - mondja lUh SZŰCS EDIT Lívia, a kertészeti kar végzős hallgatója a szerdai állásbörzén. - De szívesen végeznék irodai, szervezéssel kapcsolatos munkát is, több állásközvetítő céggel felvettem már a kapcsolatot. Az évfolyamunkon általában azoknak van biztos elhelyezkedési lehetőségük, akik saját családi gazdaságban folytatják a munkát. mrrct rendkritérium az állás keresé- ~ " sénél mondta szabó antal, a GAME Karrier- iroda vezetője. - A hallgatókat szeretnénk arra ösztönözni, hogy ne a diploma kézhezvétele után kezdjenek munkahelyet keresni. A tudás megszerzése mellett építsenek kapcsolatokat, teszteljék magukat, ismerjék meg a munkaadók követelményeit. országi cég. Nagy volt az érdeklődés a Bosch, az Audi Hungária, a Hilti és a Knorr-Bremse pultjánál is.- A gépészmérnökök és informatikusok válogathatnak a lehetőségek közül. A műszaki menedzserek azonban csak távolabb találnak állást. A környékbeli helyek telítettek - mondta az egyik érdeklődő, aki két évvel ezelőtt végzett műszaki menedzserként, azonban eredeti képzettségének megfelelő munkahelyet azóta sem talált. A börzén fejvadász cégek is megjelentek. A főiskolások kérhették felvételüket az adatbázisba, egy későbbi, jó ajánlat reményében. lakitelek Tíz-tizenkét nap múlva várható a Tisza tetőzése Ti- szaugnál. Ennek ellenére sokan dolgoznak a gátak megerősítésénél. A szakemberek szerint az idei árvíz akár nyolcvan centiméterrel is magasabb lehet az elmúlt évinél. Hetven ember, tíz teherautó, traktorok és nehézgépjárművek dolgoznak Lakiteleken a gáton, hogy megvédjenek hatvan házat. A munkaügyi központ közvetítésével tegnap reggel ötvenen érkeztek Kiskunhalasról, hogy segítsenek a lakitelekieknek. Varga Sándor polgármester elmondása szerint vasárnap estig be kell fejezni a megelőző munkálatokat, addigra a várható vízmagasságig meg kell emelni a gátat. A hétvége után ugyanis újabb esőzést jeleznek a meteorológusok. A másfél kilométeres nyúlgátat több helyen is szélesítik, fóliázzák, hogy a víz ne tudja áttörni. Úgy tudjuk, négy helyen is kritikus lehet a helyzet. Kozma Gyuláék házánál, Tamasi József szőlőjénél, Subicz László tanyájánál és a Sarokház vendéglőnél. Ez utóbbinál tegnap óta homokzsákokat pakolnak. A munka a vízügyi igazgatóság szakembereinek irányításával történik. A polgármester szerint harmincezer homokzsákjuk elegendő lehet a védekezésre. ■ Sz. T. Első pelenkások akcióban tüntetés „Az otthonszülés is legyen alternatíva az anyáknak”