Petőfi Népe, 2006. április (61. évfolyam, 77-100. szám)
2006-04-10 / 84. szám
PETŐFI NÉPE - 2006. ÁPRILIS 10., HÉTFŐ PANORAMA 7 —t |IPPB|I|I XIIIlii IMIIWMaMMiMMIWmWMMMMaMWMWMWMWWWMIIiaiWailMIIHMIIWW* Családdal szavaztak az esélyesek listavezetők Gyurcsány gyalog érkezett, Orbán biztos volt győzelmében Halálos voksolás, néhány rosszullét, kisebb tüntetés, szorgalmas fűtó Bármilyen típusú használt autóját most negyedmilló forint beszámítási felárral új Swiftre cserélheti A mi autónk SWIFT nagyon nagyon Gyurcsány Ferenc feleségét és négy gyermekét vitte magával a budapesti, II. kerületi, rózsadombi, Áldás utcai szavazókörbe. A gyalog érkező kormányfő azt mondta: türelemre, okosságra és bölcsességre van szükség, amit az MSZP tud biztosítani. Orbán Viktor és Lévai Anikó két gyermekük társaságában szavazott. A Fidesz elnöke azt mondta: most nyugodtabb, mint négy éve volt. „Ha nem hinnék abban, hogy győzök, akkor nem neveztem volna be ebbe a játékba’ - tette hozzá. Néhányan megtapsolták őt. Jegyzői hibából nem szavazhattak kiskapu A kerület feltüntetése nélkül csak a fővárosban volt érvénytelen az igazolás Több tízezren kértek igazolást az első fordulóban a lakóhelytől távol lévő szavazáshoz: egyelőre nem tudni, hányán nem adhatták le előrelátásuk ellenére sem a voksukat. Tibay Gábor - Éber Sándor A probléma akkor kezdődött, ha az egyszeri, lakhelyétől távol tartózkodó szavazópolgár igazolásával a fővárosban szeretett volna szavazni. Akkor ugyanis a kapott dokumentumon szerepelnie kellett annak a kerületnek is, ahol a voksát le kívánja adni. Erre az OVB tegnap déltájt hívta fel a szavazatszámláló bizottságok figyelmét, mondván: a törvény egyértelműen jelzi, hogy ez a teendő, ellenkező esetben nincs szavazás sem. Ezt lapunknak Rytkó Emília, az Országos Választási Iroda vezetője is megerősítette. Mint elmondta: a testület azután tűzte napirendre ezt a kérdést, hogy az egyik fővárosi választókerületi bizottság elnöke állásfoglalás kiadására kérte a testületet. Az OVB tagjai ugyanakkor nem tartották szükségesnek állásfoglalás kiadását, mivel a választási eljárási törvény egyértelműen meghatározza, hogy Budapest esetében a kerületi önkormányzatok minősülnek települési önkormányzatnak. Más kérdés persze, hogy a törvény csak a fővárosban köti kerületekhez az igazolást, márpedig további tucatnyi településen működik több egyéni választókerület, ahol elvben ugyancsak lehetséges, hogy az oda igazolást kérő szavazók a két fordulóban két eltérő egyéni jelöltre adhassák voksukat - a szintén több egyéni választókerületből álló Pécsen vagy Debrecenben nem kell közölni, hogy az igazolással pontosan hol kívánnak voksolni. Arról nem beszélve, hogy Budapesten kerületből 23, választókerületből 32 van: egy-egy népesebb kerületben akár három egyéni képviselői hely sorsa is eldőlhet, a szigor tehát ebben az esetben is felesleges. Vidéki lakhelyű lévén, a fentiekről nem sejtve indulunk szavazni a főváros kellős közepén, ahol a bizottság rövid úton tájékoztat arról, nem tehetünk semmit nemzetünk boldogulásáért. Tekintve, hogy állandó lakhelyünkön valaki elfelejtette ráírni az igazolásunkra, kerületileg hol is kívánunk az urnához járulni. A bizottsági tagok buzgón lapoznak a törvényben, látszik, hogy szeretnék, élhessünk állampolgári jogunkkal, de a törvény az törvény: ha nincs kerület, nincs budapesti szavazás, odahaza pedig töröltek már a választói jegyzékből. Utóbb megnyugtatnak, három napon belül panasszal élhetünk, azt azonban belátják, hogy ettől még nem kerül vok- sunk az urnába. Hosszas telefonálgatás után aztán kiderül, veszett fejsze nyele az egész, arról nem is beszélve, hogy a két forduló között újabb igazolás kiállítására nincs lehetőség, merthogy ez is ott van a törvényben: jelenleg úgy látszik, nincs szavazás a második fordulóban sem. Persze lehet, hogy addig kitalálnak valamit. Sovány vigasz: Rytkó Emíliától megtudjuk, csak néhány egyedi panasz érkezett a fővárosi szavazásokra vonatkozó igazolásokkal kapcsolatban. Cegléden meghalt egy 82 éves férfi voksolás közben. Az idős ember a feleségével érkezett nyolc óra körül a szavazókörbe, ám mielőtt leadta volna szavazatát, rosszul lett, s elvesztette eszméletét. A mentők néhány percen belül megérkeztek a szavazóhelyiségbe, a férfi a kórházba szállítás közben életét vesztette. Budapesten a reggeli órákban hat esetben riasztották rosszullét miatt a mentőket a szavazóhelyiségekhez. Négy alkalommal idős emberek rosszulléte miatt kellett a mentősöknek segítséget nyújtaniuk, két esetben sérüléshez hívtak orvosokat szintén idős, nehezen mozgó választópolgárokhoz, akik elestek és megsérültek. Solymáron a szavazatszám- 1 láló bizottság egyik tagj ához kel- 1 lett mentőt hívni, akit kórházba 1 kellett szállítani, ezért behívták a szavazatszámláló bizottság póttagját; a voksolás zavartalanul folytatódott. Budapesten, a XXI. kerületben, a 32. számú szavazókor épülete előtt demonstrációt tartottak. Miután a rendreutasított tüntetők eltávoztak, a szavazás zavartalanul folytatódott. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Vágáshután előállítottak a rendőrök egy férfit, aki vélhetően vasárnap hajnalban betörte a szavazóhelyiségnek kijelölt művelődési ház ajtaját. A 26 éves férfi az épületben fűtőként dolgozik, szombaton este egy szórakozóhelyről nem hazafelé vette az útját, hanem feltehetően ittasan a munkahelye felé, hogy a megszokott munkaköri feladatait elvégezze - mondták a helyi rendőrök. A bejárati ajtó azonban nem engedelmeskedett neki, így a vállával benyomta. Az ajtó ugyan betört, de a szavazóhelyiségbe senki nem lépett be. Csapdában a két választási forduló között egy híján 58 ezren kérték, hogy lakóhelyüktől távol szavazhassanak az ország- gyűlési választás első fordulójában. Ezek a választók nem szerepelnek az országos választói névjegyzéken, mert amikor igazolást kértek, az Országos Választási Iroda törölte őket a névjegyzékből. Az első forduló után már nem lehet igazolást kérni. a második fordulóban az engedélyek alapján 46144-en szavaznak nem az állandó lakhelyükön. Az OVI honlapján jelenleg 7,993 millió választó szerepel a névjegyzékben. Márkakereskedőink: Baja. SYSCAR Szegedi út Tel.: 79-322-014 • Kalocsa. BÁZIS KFT. Malatin tér 6. Te!.: 78-162-180 • Kecskemét, SUZUKI KUBAT-VINCZ Talfája u. 8/a • SUZUKI TOP KECSKEMÉT Jász u. 26. Tel.: 76-505-259 • JANS1K AUTÓHÁZ Szegedi u. 90. Tel.: 76-498-555 • Kiskőrös, SUZUKI AMT Izsáki út 21. Tel.: 78-511-031 • Kiskunfélegyháza, PENTA MOTOR Szegedi u. 58/a Tel.: 76-463-199 Kiskunhalas, BÓNA AUTÓSZERVIZ Majsai út 18. Tel.: 77-524-330 • Kunszentmiklós. SUZUKI BARNA Vásár tér 9. Tel.: 76-550-001