Petőfi Népe, 2006. március (61. évfolyam, 51-76. szám)
2006-03-14 / 62. szám
PETŐFI NÉPE - 2006. MÁRCIUS 14„ KEDD KALOCSA ÉS KÖRNYÉKE A kibővített mozi, az új színpad és öltözőblokk falazása már elkészült. Kalocsa Több mint fél éve már nem mozizhatnak helyben a kalocsaiak. A mozi átalakítása során nem várt nehézségekbe ütköztek a kivitelezők, így a színházterem avatása csúszhat egy hónapot. Részben a zord tavasz, részben pedig előre nem látott problémák akadályozzák a kivitelezőt abban, hogy a határidőt pontosan tartani tudja, így a mozi átalakítása, a több- funkciós épület újbóli használatba vétele a június 30-i határidőhöz képest akár egy hónappal is elcsúszhat. Erről Varajti László, a kalocsai városháza műszaki osztályának vezetője tájékoztatta lapunkat.- A szerkezet megbontása után derült ki, hogy az 50 évvel ezelőtt készült rácsos főtartók állapotával baj van. Szakértői vizsgálat után úgy kellett határoznunk, hogy a nézőtéri rész felett új fedélszéket építünk. Erre vonatkozóan a közbeszerzési eljárás már folyamatban van. A másik gondunk a meglévő és megmaradó főfalak alapozásával van. Az ugyanis nem a teherbíró talajra került, így utólagos alapmegerősítésre van szükség.- A többletmunkák - a határidő módosításon túl - sajnos többletköltséget is jelentenek. Előreláthatóan a bruttó 250 millió forintos beruházás költségei közel 10 százalékkal nőnek - mondta az osztályvezető. Vandálok törték derékba a facsemetéket bosszantó Huszonhat facsemete több mint 280 ezer forint Enynyi az ám, de a gond nem is ezzel van. Hiszen a suhángok Kalocsát, a Vajas-partot, illetve a Mátyás király utcát díszítették. Késő ősszel kerültek új helyükre, hogy a városlakók követhessék cseperedésüket, majd a felnőtt fáktól árnyékot reméljenek a nyári melegben, a rendbe tett csatorna- parton sétálva. De hiába a több százezer forint, a jóakamt Mindig akad néhány vandál. Fel nem foghatom, miért is kellett a csemeték koronáit eltördelni. A fáknak támaszt nyújtó karókat kirángatni. Meg sem próbálom kitalálni, ki vagy kik törték derékba 24 keskeny levelű kőris és 2 gömbkőris életét De amit egyszerűen képtelen vagyok felfogni miért? Miért kellett meghalnia a 26 fának? Miért hiszik azt egyesek, akár ezt is megtehetik? Es a kettesek miért hagyják? Szívem szerint a fákkal állnék bosszút. A megmamdt ágakkal veretnék akár csak huszonhatot annak (azoknak) a fenekére, akik ezt tették a suhángokkal. ■ Páncsics Hajnalka All a víz a szántóföldeken, jöhet a zöldár a Dunán Egy hete nagyjából azonos a belvízzel elöntött területek nagysága a kalocsai térségben. Kalocsa térsége A mezőgazdasági területekről három hete készül belvízi jelentés - tudtuk meg Nagy Attila kalocsai falugazdásztól. Az elmúlt héten a víz elkezdett leszivárogni a felengedő talajba, de volt csapadék-utánpótlás is, így összességében nem változott a helyzet. A szántóföldeket is két részre osztották. A vetett területek közül a térségben 860 hektár áll víz alatt. A szántott, de tavaszi vetésre váró földek közül pedig 1100 hektárt tart fogságban a belvíz. A vízelvezető árkok is megteltek a szántók között, így a szakemberek már csak a kegyes, csapadékmentes időjárásban bíznak. A szél jótékony, szárító hatása, a közelgő böjti szelek meggyorsíthatják a száradást. A fejtrágyázást lassan el kell kezdeni, és nem biztos, hogy minden területet sikerül bevetni a tavasszal - mondta a falugazdász. A kedvező, csapadékmentes időjárásban bíznak a vízügyesek is. Bár a Duna mentén kedvezőbb a helyzet, mint a Tiszánál, a talajvízállás fokozatosan emelkedik, lassan eléri a két évvel ezelőtti szintet. Kalocsa térségéből már érkezett hozzánk bejelentés pincék, szuterének kerültek a talajvíz fogságába. Ahol 6-7 évvel ezelőtt ilyen jellegű probléma volt, ott most is számítani kell a víz betörésére. A csatornáink többsége maximális kihasználtsággal üzemel. A Kalocsát átszelő Vajasban nem magasabb a víz, mint a megszokott, de ennél alacsonyabb vízszintet nem tarthatunk. A Duna menti települések lakóinak számítani kell arra is, hogy bár most egy kisebb, közepes vízállással érkező ár vonul épp a folyamon, a hőmérséklet gyors emelkedése miatt bármikor érkezhet zöldár. A Duna vízállásának emelkedésével együtt jár a fakadó, szivárgó vizek megjelenése is. Az árvízvédelmi töltés állapota jó. Az igazgatóság teljes területén készültségben vannak a munkatársaim - mondta Rónai István osztályvezető. Ha jogosítványt szeretne, A CAR-MAN autósiskolát keresse! CAR-MAN AUTÓSISKOLA KECSKEMÉT, CSÁNYIJ. KRT. 4. FIGYELEM!!! Szerezzen jogosítványt havi 5060-Ft-ért részletfizetéssel már KALOCSÁN is! Megnyitottuk autósiskolánkat KALOCSÁN, a Párizsi udvarban Tanfolyamok inéibiak: 2006. március 14-én és 17-én, 16 órakor NAGY NYITÁSI AKCIÓKKAL VÁRJUK HALLGATÓINKAT!!! Kedvezményeink: - Ingyen tankönyvet, teszt CD-ket biztosítunk a felkészüléshez- Kamatmentes részletfizetési lehetőség- 30% tandíj visszaigénylési lehetőség az adóból- Számítógépes gyakorlási lehetőség! Kecskeméten induló következő tanfolyamaink: 2006. március 31-én és április 3-án, 17 órakor ÉRDEKLŐDHET: SARKADI ZSOLT ISKOLAVEZETŐNÉL p 20/365-21-09, vagy a 78/467-707-es telefonszámon. Ünnepi megemlékezések Kalocsán és a város környékén március 15. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc vívmányait ünnepük a térség településein is Foktőn, a temetőben László Károly 48-as honvéd százados síremlékénél koszorúztak. bátya Holnap fél 4-kor a templomban szentmise keretében emlékeznek meg a bátyaiak a szabadságharc évfordulójáról. Ezt követően a hősi emlékparkban koszorúzás és a helyi iskolások, valamint a fúvószenekar műsora lesz. dunapataj Holnap délután 5 órakor a polgármesteri hivatal elől indul a fáklyás felvonulás a Kossuth-szoborhoz. Ott fél 6-tól ünnepi beszédet mond dr. Nagy Antal polgármester. DUNASZENTBENEDEK Ma délután 5 órától a faluházban lesz az ünnepi műsor. ló idő esetén előtte, fél 5-től a temetőben koszorúzással emlékeznek a szabadságharc áldozataira. dusnok A település önkormányzata és civil szervezete holnap 11 órától a Vajas-parton a 1956-os dunai jeges ár 50. évfordulójának emlékére avat emlékművet. A beszédet Csóka Zoltán, a vízügy kalocsai szakasz- mérnökségének vezetője mondja. Majd fél 12-kor a Budzsaki- iskolában szintén a szakaszmérnök nyitja meg az 50. évfordulóra összeállított kiállítást a jeges árról. Este 6 órától a Millenniumi Emlékparkban Szegedi Gábor emlékezik meg a 1848-49-es szabadságharcról, ezután fáklyás felvonulás indul a Budzsaki-iskolához, ahol ünnepi műsort nézhetnek meg az érdeklődők. fájsz Holnap reggel 9 órától a művelődési házban lesz az ünnepi műsor, amit koszorúzás követ. foktő Ma délben a temetőben László Károly síremlékénél koszorúznak a helybéliek. Ezt követően a művelődési házban adnak ünnepi műsort a helyi általános iskola 6. osztályosai. harta Holnap délelőtt 10 órakor a művelődési házban kezdődik az ünnepi műsor a helyi iskolások és a zeneiskola növendékeinek részvételével. Ezt követően kerül sor a kopjafánál a koszorúzásra. homokmégy Holnap este 6 órakor a művelődési házban kezdődik az ünnepi megemlékezés. Matos Attila polgármester emlékező szavai után az iskolások adnak ünnepi műsort. KALOCSA A Kalocsai Múzeumbarátok Köre immár 3. alkalommal rendezi meg a márciusi ifjak ünnepének előestéjén a 48-as vacsorát. Előtte tervezik a fáklyás felvonulást, 18 órai indulással a Viski Károly Múzeum elől, átsétálva a 48-asok terére. Ott koszorúzást, ünnepi megemlékezést szervez a civil szervezet. A Kalocsai Múzeumbarátok Köre és a Kalocsai Városvédő Egyesület ismét felkéri a Vajasparti város lakóit egy régmúlt hagyomány újraélesztésére. Immár 145 évvel ezelőtt, 1861. március 15-én a város közönsége kivilágította ablakait, tiltakozásul az osztrák önkény ellen. Stulits Antal bíró felhívására Kalocsa minden házának ablakában gyertyaláng világított. Ennek és 1848 hőseinek emlékére a civil szervezetek a mai kalocsaiakat kérik: az ünnep előestéjén gyújtsanak gyertyát ablakaikban. Ezzel is tisztelegjenek 1848 szelleme és a 145 évvel ezelőtt élt ősök emléke előtt. A város önkormányzata és képviselő-testülete a forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett koszorúzást a hagyományok szerint holnap 11 órától a 48-asok terén tartja. Az ünnepi beszédet Török Gusztáv Andor polgármester mondja. miske A helyi Tóth Menyhért Általános Iskolában ma délben az intézmény növendékeinek műsorával kezdődik az ünnepi megemlékezés. ordas Ma este 6 órától a kul- túrházban kezdődik az ünnepi program. A műsor után a résztvevők fáklyás felvonulása a Millenniumi Emlékparkba vezet, ahol koszorúzás lesz. szakmar Ma 18 órától a helyi művelődési házban lesz az ünnepi megemlékezés, Tóth Jenő polgármester beszéde után az iskolások adnak műsort. úszód A helyi művelődési házban ma 5 órától szavalóversennyel egybekötött ünnepi megemlékezés lesz. SZERKESZTETTE: PÁNCSICS HAJNALKA TELEFONSZÁM: 06-78/561-840 _____ EMAIL: hajnalka.pancsics@petofmepe.hu Csúszik a mozi átépítése