Petőfi Népe, 2006. március (61. évfolyam, 51-76. szám)
2006-03-24 / 70. szám
PETŐFI NÉPE - 2006. MÁRCIUS 24., PÉNTEK RIPORT 5 Csak egy fürdőszoba minden álmom városföld Egy csontrákos kislány levélben kért segítséget - a jó sorsban már nem bízik Magyarországon évente nyolc-tíz új betegnél diagnosztizálnak oszteo- szarkómát, vagyis csontrákot. 2001-ben az akkor 13 éves városföldi Icuka volt az egyik. A napokban segítségkérő levelet írt a szerkesztőségünknek. Gál Zita „Dongó Ilona vagyok, tizennyolc éves leszek. Osteosarcomás, azaz csontrákos vagyok, diagnózisom C40,20. Öten lakunk egy harmincnyolc négyzetméteres kis lakásban egy Kecskeméttől tizenöt kilométerre fekvő városföldi tanyán. A lakásunkban egy szoba, egy konyha és egy kamra van. Fürdeni csak a konyhában, lavórban tudunk. WC használata pedig a háztól húsz méterre levő különálló udvari WC-ben lehetséges. A jelenlegi kamránkból szeretnénk fürdőszobát csinálni. De sajnos a családom ösz- szes tagja beteg, így segítségre lenne szükségünk, hogy az én álmom valóra váljon. ” így szólt az a pár mondatos email, amit Segítség kérés címmel pár napja kapott a szerkesztőségünk. Meglátogattuk Ilona családját. készült idegileg, nem tudom meddig bírja. Ilona körbevezet a kis házban. A spájznál megállva elmondja, ebből szeretnének fürdőszobát kialakítani. - A lányok, amikor általános iskolába jártak egy szomszéd vállalta, hogy hozza-viszi őket. Nagy segítség volt, igaz, tizenötezer forintot kért havonta, pedig a sajátját is oda vitte. Nem volt más választásom. De kiszámoltam, hogy ha az a pénz most együtt lenne, ki tudnánk alakítani a fürdőszobát. Icukával már nagyon nehéz eljutni az udvari WC-hez. A férjemmel lebetonoztuk az utat, de tolókocsival vagy járókerettel így is szinte lehetetlen közlekedni rajta. Ráadásul fürdeni is csak lavórban tudunk - sorolja az édesanya. Hatvanöt öltés a lábamban A szobában az ágyon Erikával, a legkisebb húgával Icuka ül. - Hatvanöt öltésem van - mutatja a lábát ironikus büszkeséggel a röntgenfelvétellel együtt. Elképesztő a látvány. Nincs térdkalácsa, a combcsontra egy csövet húztak az orvosok, az tartja a lábszára közepéig tartó implan- tátumot. Az egyéves folyamatos kórházi kezelés alatt a fájdalmon kívül sok egyéb rossz élményben is volt része a kislánynak. Az édesanya, Erika és Icuka. Mit tartogat számukra még a sors? Mónika (16) Hét hónapos terhesen folyt el a magzatvize Ilonának, amikor Mónikával terhes volt. Ennek ellenére az orvosok nem indították el a szülést. Úgy vélték, a babának még így is jobb a pocakban. Nem sokkal ezután elpattant a méhben a fő artéria és szülés helyett már életmentő műtétre volt szükség. A baba életben maradt, de sokat nyelt a vérből. Ma erre a tizenhat éves történtre már „csak” Mónika asztmája emlékezteti a Dongó családot. A fiatal lány a legönállóbb a családból. Kiskunfélegyházára jár középiskolába. Állandó gyógyszeres kezelés alatt áll, nemrég új gyógyszert kapott, az asztmás rohamai ritkultak. éves levélíró. Szép arcán csak alaposabb tanulmányozás után látszanak az évek óta tartó szenvedés nyomai. - Nem tudtam arról, hogy Icuka írt az újságnak - kezdi a beszélgetést szégyenkezve az édesanya. - Nem akartam a világ elé tárni a gondjainkat, de megmondom őszintén, hogy utólag nem bánom. Nem bírom tovább. A büszkeség ideje elmúlt, már bármilyen segítséget elfogadnék - mondja Ilona, aki főállású édesanya. Jövedelme húszezer forint. Ez sem tart már sokáig, Icuka júliusban tölti a tizennyolcat. - A bevételem elmegy a család havi gyógyszereire. Amikor kukánál megállapították a csontrákot, nekem is felszökött a cukrom. A normális 5-ös szint helyett 21 volt. Nyugtatót is szedek naponta háromszor. Gyakran előfordul, hogy elfelejtem miért indultam a spájzba, vagy hirtelen elsírom magam. A férjem is kiaz osteosarcoma a csontállo- mányt termelő sejtek korlátlan burjánzása miatt kialakuló rosszindulatú daganat. Kialakulása a csontok gyors növekedésével függ össze, ezért elsősorban kamaszkorú, társaiknál magasabb gyermekekben alakul ki. Pontos okát nem ismerjük. tünetei: Lehet fájdalom, duzzanat, csonttörés, gyulladás. A növekvő daganat fájdalmat okoz, amit a betegek egy elszenvedett kisebb traumához próbálnak kötni. Nagyon típusos az éjszakai csontfájdalom, melyre felébred a gyermek. A család nagy álma: egy fürdőszoba A sáros úton még kocsival is nehéz eljutni a Kecskeméttől 15 kilométerre fekvő városföldi tanyához. A kuckó kertje gondozott és a gyerekek kedvéért megtűrt tarka macskák lófrálnak benne. Itt lakik három leánygyermekévei - Icukával, Mónikával, Erikával - Dongó Miklós és felesége, Ilona. Érkezésemkor az édesanya nyitott ajtót. Hirtelen nem tudtam megszólítani, mert első látásra azt gondoltam, ő a tizennyolc ICUKA (18) 2001 októberében Ilona tizenhárom éves volt, amikor elkezdett fájni a térde. Édesanyja elvitte az ortopédushoz, aki szerint testnevelésórán húzódhatott meg. Két hétre felmentette a testnevelés alól és gumiharisnyát, kenőcsöt javasolt. Két héttel később Icu az iskolában a lépcsőn araszolgatott lefelé, amikor két fiú szándékosan fellökte. A térde szinte szétrobbant Azonnal mentőt hívtak és leüt bevitték a kecskeméti kórházba, ahol nyitott gipszbe tették a lábát. Másnap a CT-vizs- gálat után vélelmezték a csontrákot, de úgy döntöttek, leüt Budapestre kell szállítani a biztos diagnózis miatt. Négy nap múlva érkezett meg a Karolina úti ortopédiára, ahol a biopszi- ás (szövettani) vizsgálat igazolta a gyanút: csontrák. A II. számú gyermekklinikán kapott kemoterápiát. Dongó Ilona: Vallomás Rózsa, rózsa, rózsaszín, Minden versben sok a rím. Életem gyötrelem, Unalmas és értéktelen. Vannak, akik megvetnek, De kevesen, kik szeretnek. Életem története megrázó, Családomnak meg rém álom. Barátaim nincsenek, Társaim meg\'etnek. A jók segítenek, A rosszak keresztbe tesznek. A jók reménykednek, A rosszak meggyötörnek. Én még reménykedem, Csak várom, hogy a rémálomnak vége legyen. VÁROSFÖLD, 2005.12. 28. Kórházba kerülése után két nappal az egyik orvos például közölte vele, hogy le fogják vágni a lábát. Másnap csak az édesanyja és egy másik orvos tudta megvigasztalni azzal, hogy ez még nem biztos. Később, amikor a fájdalmai miatt sírt, egy ideges nővér több tanú előtt a szájába tömte a plüssál- latát. A gyerekek, akikkel a budapesti kórházban együtt kezdte a kezelést, mára mind meghaltak. Ilona először titkolta a lánya előtt kis barátai halálát, de Icuka rájött az igazságra. - Kérlek, mindig mondd meg nekem az igazat, akármilyen rossz is legyen az - kérte a kislány az anyukáját. Icu most viszonylag jól van. Az osteosarcomás csontrákos beteget öt év elteltével lehet gyógyultnak tekinteni. Ilonának négy már letelt. Mára azonban nemcsak a rák fenyegeti a lány életét. Altatáskor ugyanis sérült a szíve, a kemoterápia pedig tönkretette a máját és a veséjét. A tanulás feledteti a bajaimat Szeptembertől új remény is tartja benne a lelket: iskolába jár. A kecskeméti Katedra-iskola vállalta, hogy a tanárai péntekenként kimennek Icu- kához. Számítógépet és internet-hozzáférést is vásároltak a lánynak, amivel napi kapcsolatot tudnak tartani vele. Icu büszkén mutatja az ellenőrzőjét: csupa négyes és ötös jegyek. - Szeretek tanulni, minden érdekel. És olyankor legalább néhány percre elfeled- kezek a bajomról - meséli a vidám természetű súlyos beteg lány. A beszélgetésünk alatt csupán egyszer sírta el magát. Arról emlékezett akkor, milyen érzés biciklizni. Az álmai ma már nem nagyratörőek. Nem a diszkók és a korabeli srácok körül forognak a gondolatai. Ő csupán egy kis fürdőszobát szeretne. Építési vállalkozók árajánlatai alapján körülbelül négyszáz- ezer forint választja el ettől az álomtól. erika (6) Nemsokára hatéves lesz a család legkisebb tagja, Erika. Tizenhat hónapos volt, amikor a nővérénél csontrákot diagnosztizáltak. Édesanyja ekkor egy évet töltött Budapesten a beteg gyerek ágya mellett. Ez idő alatt a 11 éves nővére nevelte őt, mivel édesapjuk két műszakban dolgozott a közeli gyárban. Erikának az állandó g)'ulladások miatt novemberben kivették az orrmanduláit. Az állapota nem sokat javult, így tubust ültettek a fülébe is. Amikor a nővére és az édesanyja havonta egyszer a budapesti vizsgálatokra utazik, egyre gyakrabban tapasztalják, hogy a kicsi az utazás előtti éjszaka megbetegszik. Az orvoslásban egyre otthonosabban mozgó család tudja: pszichikai tünetek ezek.