Petőfi Népe, 2006. március (61. évfolyam, 51-76. szám)
2006-03-21 / 67. szám
2 PETŐFI NÉPE - 2006. MÁRCIUS 21., KEDD MEGYEI KORKÉP • VELEMENY Vizes-lyukas fóbia TAPODi Kálmán Próbapert is lehetne indítani az útjaink állapotáért felelősök ellen. Kiskunmajsán megtalálták a belvíz útját. Még térképek sem kellettek hozzá, csak idősebb ember, aki emlékezett arra, hogy valamikor hol volt egy áteresztőcsatorna. A kürtőt megtalálták, kitisztították és a belvíz szép lassan csordogálni kezdett a szőlőtőkék tövéből a mélyebben fekvő, nem művelt területek irányába. Egy másik utcánál is gyorsan megoldódott a belvízgond, ahol mindössze egy medret kellett mélyíteni. Hasonló gondokkal küszködtek az elmúlt napokban jó néhány településen. Az aszályosabb időszak után ilyenkor derül ki, hogy néhol mekkora hiba volt szándékosan eltömíteni az átereszeket. A csatornák tisztítására sem futja mindenütt, így amikor olvadáskor emelkedni kezd a talajvíz, komoly gondok adódhatnak, otthonok kerülhetnek veszélybe. A megoldás egy laikus számára egyszerűnek tűnik: árokásás és karbantartás. Nem teljesen világos - hiszen legtöbb helyen évek óta visszatérő gondokról van szó -, miért nem lehet erre felkészülni, azaz árkot mélyíteni és tisztítani. Markoló és munkaerő ’tán még akad, a problémák meg adottak. Persze itt az alkalom arra is, hogy megint a „kátyú-fóbiámmal” jöjjek. Nem tehetek róla, de ezek a fránya gödrök állandóan az utamban vannak. Minap örömmel láttam, hogy itt-ott próbálkoztak lyukak tömködésével, de szerintem továbbra is állandóan foglalt lehet a „kátyúvonal” - mert ilyen is van, ahol az úthibákat lehet jelezni - telefonszáma. Nem vagyok jogász, de lehet, hogy próbapert is lehetne indítani az útjaink állapotáért felelősök ellen: „közúti veszélyeztetés bűncselekményének gyanúja miatt”. Mert ha én egy téglát helyezek az útra, az szándékos veszélyeztetésnek minősül. De az minek számít, ha egy B-30-as tégla nagyságú lyukat nem tömnek be? Talán kár is ezen dilemmázni, pénz nélkül esély sincs a helyzet javulására. Addig érjük be azzal, hogy a víz csorog amerre bír, a kátyúkat meg gőzerővel tömködik - Budapesten. Szolgálati távkapcsolóval a közrend megőrzéséért Kalocsa Az érseki városban a rendőr járőrök derékszíján lassan nem marad hely. Az előző hétvégén a felszerelés része volt a tévé távirányító is a maroklőfegyver, a gázspray, a gumibot és a bilincs mellett. Egy hétvége erejéig újfajta szórakozást eszeltek ki a fiatalok a Vajas-parti városban. A három közintézménynél látható televíziót kapcsolgatták éjszaka. A városi tévé főszerkesztője hívta fel telefonon a kalocsai rendőrkapitányt, az egyenruhások segítségét kérve. Ugyanis az unatkozó ifjak a helyi adást sugárzó csatornáról egy szexadóra kapcsolták át a tévéket. Gyepes Zsolt alezredes, kalocsai rendőrkapitány elmondta a Petőfi Népének, hogy a városi tévé főszerkesztője arra kérte, tegyen valamit a rendőrség, hogy az érseki városban mégse pornót sugározzanak a közterületi tévék a hétvégi éjszakákon. Ezért került a rendőrökhöz távirányító. A járőrök pedig sorra kikapcsolták (újra és újra) a televíziókat. A helyi tévések pedig a szürke hétköznapokat azzal kezdték, hogy lera- gasztgatták a tévéken az érzékelőket. Ezzel két legyet ütöttek egy csapásra: nem lehet elkapcsolni a tévét, és nem kell a rendőröknek távirányítót is magukkal hordaniuk. ■ P. H. Akció a Síil-Coop összes üzletében r^” 2006. március 22-28. Tyúk, kakas 349 Ft/kg Csirkecomb far-háttal 399 Ft/kg Sertés darálthús 499 Ft/kg Füstölt csülök 699 Ft/kg Marhalábszár 999 Ft/kg Miklósi parasztkolbász 699 Ft/kg Dráva trappista sajt 1149 Ft/kg Dráva túró, 500 gr 389 Ft/db UHT tej, 3,5%, 1 I 129 Ft/db La Festa cappuccino, classic és csokoládé, ut., 100 gr 159 Ft/db Top Joy narancs gyümölcshússal, 11 199 Ft/db Pepsi 2x2 I 399 Ft/db Happy nadrágpelenka 459 Ft/db Pur mosogató, 500 ml, ut. Balzsam 149 Ft/db Biopon takarékos mosópor, 3 kg 599 Ft/db Porcelán tányér készletek, 4 db-os 799 Ft-tól/db Találkozzunk mindennap! Ot> Belvíz: cseberből mederbe szabad folyás A nemkívánatos vizet sikerül elvezetni? Kiskunmajsa / Agasegyháza Metszőollók csattogását is hallani lehetett tegnap délelőtt az ágasegyházi szőlőkben. Mindez örömteli, hiszen néhány napja még az is gondot jelentett a szőlősgazdáknak, hogy miként jussanak el földjeikre. A terület nagy részén ugyanis régóta vízben álltak a tőkék, a dűlőutak szinte járhatatlanokká váltak. A múlt hét végén megkezdődött a környéken a csatornák építése és tisztítása. A belvíznek medret nyitottak a Kuksós utcánál és a Zrínyi utcánál is megkezdődött a csatorna karbantartása. A szőlőkből a belvizet a Szabadkai úton keresztül vezetik el, ahol megtaláltak egy régóta nem használt áteresztőcsatornát, így a víz megindulhatott a közeli nagyrétre. Majsán időközben egy újabb épület is összeomlott. Mint azt már hírül adtuk: korábban három vályogház nem bírta a felvizesedést, ezúttal pedig a Szabadkai út és a Zrínyi utca sarkán, egy melléképület fala adta meg magát a víznek. ■ T. K. Az ágasegyházi szőlőknél új árkok segítik a víz útját. Szabad elvonulást ígértek a belvíznek a gazdák. Nincs szigorú karantén, de ellenőriznek kompolás A kikötőben érződik a járványügyi elővigyázatosság Dunafalva A Duna partján talált hattyú miatt nem kellett olyan kemény ellenőrzési zónát kialakítani Mohácson, mint a korábban fertőzött Nagybaracskán. A város kimenő útjain szúrópróbaszerű ellenőrzéseket tartanak. A szakma szerint már annyira tele van fertőzött haty- tyúval a Duna mente, hogy a szigorú lokalizáció helyett - amire se ember, se pénz nincs - inkább a helyi lakosság figyelmének a felhívásával törődik az állategészségügy. A rendőrség azért időről időre ellenőrzi a város kivezető útjait. Az inspekciózó rendőrök állandó jelenlétük csak a kompkikötőben és a Dunaszekcső-Dunafalva kompnál „érhető tetten”. A védőkörzet területén a baromfiakat zártan kell tartani, csupán a közúti és a vasúti tranzitszállítás engedélyezett. Tilos baromfit, vagy más fogságban tartott madarat a városból kivinni. Minden gazdát kioktattak, hogyan fertőtlenítsen, miként igyekezzék megoldani a szárnyasok fedél alatti tartását. Idegent, szomszédot lehetőleg ne engedjen lábbeli-fertőtlenítés nélkül a baromfiudvarba. Tiltják a piacolást, miként nem szabad a területről keltető tojásokat sem kivinni. ■ G. Zs. KÉPVISELŐJELÖLTEK BÄCS-KISKUN MEGYÉBEN vk. Kecskemét 2. vk. Kecskemét 3. vk. Tiszakécske 4. vk. Kunszentmiklós 5. vk. Kiskunfélegyháza dr. Balogh László dr. Győrfi Attila Gábor dr. Csernus Tibor Aczél László Istvánná Berecz József Gábor (MSZP, SZDSZ - A Magyar (MDF) (MDF) (MIÉP-Jobbik) (Független Kisgazdapárt) Liberális Párt) dr. Horváth Zsolt Lezsák Sándor István Aranyi János Endre Sándor Gavaldi István (Fidesz, KDNP) (Fidesz, KDNP) (MSZP) (Fidesz, KDNP) (MDF) Kerekes Antal* Soósné Csáti Szilvia Balogh József János Hcsór József Német Zsolt (Munkáspárt) (SZDSZ-A Magyar (Fidesz, KDNP) (SZDSZ-A Magyar (Kereszténydemokrata Párt) dr. Szécsi Gábor Liberális Párt) Lengyel László Liberális Párt) Nyitray András (SZDSZ - A Magyar Vári Gyula (SZDSZ - A Magyar dr. Garai István Levente (Fidesz, KDNP) Liberális Párt, MSZP) (MSZP) Liberális Párt) (MSZP) Zsikla Győző Varga Zsolt Takács Imre dr. Kiss Ákos Csaba (MIÉP-Jobbik) (MIÉP-Jobbik) (MDF) (MDF) Kolompár Orbán (MCF Roma Összefogás Párt) 6. vk. Kiskőrös 7. vk. Kalocsa 8. vk. Kiskunhalas 9. vk. Baja 10. vk. Bácsalmás Font Sándor Alföldi Albert dr. Komáromi Szilárd Ambrus Tibor Bányai Gábor (Fidesz, KDNP) (MSZP) (SZDSZ-A Magyar (MIÉP-Jobbik) (Fidesz, KDNP) Kudron Nándor Csaba Fodor László Liberális Párt) Atyánszky György Kalapos Mária* (SZDSZ - A Magyar (MIÉP-Jobbik) Paprika Tamás (FKNP) (Munkáspárt) Liberális Párt) Romsics Imre (MDF) Barna László Karsai Péter Kunhegyesi Ferenc (MDF) Patocskai Tamás (Centrum) (MDF) (MCF Roma Összefogás Párt) dr. Semjén Zsolt (MIÉP-Jobbik) Bogdán József Máltai Péter Molnár László Sándor (Fidesz, KDNP) dr. Szabó Erika (MCF Roma Összefogás Párt) (MSZP) (FKNP) Török Gusztáv Andor (Fidesz, KDNP) Dujmov Novák Rapcsák András Orgoványi Zsolt István (SZDSZ - A Magyar Szabó Lajos (MDF) (SZDSZ-A Magyar (MDF) Liberális Párt) (Centrum) Kemyáné Patarcsity Barbara * Liberális Párt) dr. Pétervári Zoltán Vtdák István Váradi Krisztián (független jelölt) (MSZP) (MCF Roma Összefogás Párt) (MSZP) Nemes Gábor Szkrenyó Csaba László (SZDSZ-A Magyar (MIÉP-Jobbik) Liberális Párt) Széli Péter * Lapzártakor a választási (MSZP) bizottság még nem döntött Zsigó Róbert (Fidesz, KDNP) FORRÁS: WWW.VALASZTAS.HU