Petőfi Népe, 2006. március (61. évfolyam, 51-76. szám)
2006-03-08 / 57. szám
18 PETŐFI NÉPE - 2006. MÁRCIUS 8., SZERDA KÉK TÜKÖR li^ Zsákmány nélkül távoztak a rablók megpróbált kirabolni három fegyveres egy fehérneműboltban működő pénzváltót Budapesten kedd délelőtt. Az alkalmazottak azonban bekapcsolták a riasztót, ezért elmenekültek. Életét vesztette az elgázolt férfi belehalt sérüléseibe az a 45 éves gyáli férfi, akit elgázolt egy személygépkocsi Budapesten, a II. kerületben. A gyalogos az úttesten próbált átkelni, amikor a tragédia történt. Ötvenforintosokat gyártott az iparos lebukott az a 35 éves Tolna megyei iparos, aki a szakértők szerint nagyon jó minőségű ötvenforintosokat gyártott műhelyében. Tízmillió forint értékű hallopás elfogták a rendőrök azt a háromfős társaságot, akik több millió forint értékben loptak el fagyasztott halszállítmányt tavaly Budapestről. Két férfit a fővárosban, egyet Vecsésen kaptak el. @ TOVÁBBI HÍREK: WWW.REGOEL.HTJ Fordulat a robbantásokban? koronatanú Mintegy húsz bűncselekményre derülhet fény A rendőrség leporolta az évek óta félretett aktákat a 90-es évek robbantássorozatának ügyében.A nyilvánosság számára viszont azt kommunikálják, hogy nem nyomoznak. Nagy Eszter Dóra Hiába került napvilágra, hogy egy koronatanú információkkal tud szolgálni a 90-es évek második felében történt robbantássorozattal kapcsolatban, az általunk megkérdezett rendőri szervek egyikénél sem folytatnak nyomozást az ügyben. Legalábbis a sajtóosztályok hivatalos válasza szerint. Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője is csak annyit mondott: az aktákat néhány hónapja vették elő, de az ügyben nem indult újabb nyomozás. Úgy tudjuk, a rendőrség 1996- tól vizsgálja a robbantásos eseteket. Lapunk mintegy húsz robbantást számolt össze, amelyek között elkövetési módszereiket tekintve összefüggések lehetnek. Ezek között szerepelnek azok is, amelyek mögött sokan politikai indíttatást véltek felfedezni, mivel pártirodák környékén, illetve politikusok ingatlanjai közelében történtek a detonációk. Abban az időben robbant 1998-ban Szájer József akkori Fidesz-alelnök lakásánál robbant bomba. csőbomba egy MSZP-iroda bejáratánál Újpesten, s ugyancsak csőbombát találtak egy SZDSZ- iroda ablakában a főváros XVI. kerületében. Szintén ebben az időszakban találtak robbanószerkezetet a Független Kisgazdapárt székháza előtt, működésbe lépett egy pokolgép Szájer József, a Fidesz akkori alelnö- kének lakása előtt, és detonáció történt egy budapesti, kerületi MDF-iroda előtt is. A nem hivatalos információk szerint egy másik ügy nyomozása során került előtérbe az a budapesti alvilágban ismert férfi, aki információkkal szolgálna a rendőrségnek a robbantássorozatról. Állítólag a hozzá köthető szervezett bűnözői csoportoknak lehetett köze néhány bűn- cselekmény előkészítéséhez. A férfit legutóbb egy XV. kerületi önbíráskodással és súlyos testi sértéssel hozták összefüggésbe tavaly szeptemberben. Néhány héttel később egy budapesti bevásárlóközpontban fogták el civil ruhás kommandósok. M. Róbertét akkor már más ügy miatt is keresték. A rendőrök szerint az ő utasítására indultak el verőlegények Mátészalkára 2004 novemberében, hogy ott megfenyegessenek egy helyi vállalkozót. Akkor elfogták M. Róbertét is, de társaival együtt kiengedték, nem került letartóztatásba. ÁLLÁST KÍNÁL ÉRTÉKESÍTŐT keresünk! Kecskeméti székhelyű nagykereskedelmi kft. országos viszonteladói hálózatának bővítéséhez értékesítési tapasztalattal rendelkező főállású munkatársat keres. Elvárás: érettségi, kiváló kapcsolatteremtő képesség, értékesítési tapasztalat, jogosítvány, Word/Excel felhasználói szintű számító- gépes ismerete. Előny: fürdőszobai termékek területén szerzett többéves értékesítési tapasztalat, illetve kapcsolatrendszer, kecskeméti lakhely. Önéletrajzot a 76/508-063 faxszámra, vagy a sanglass@externet.hu e-mail címre kérünk.------------------------------------*729902* FIZ IOTERÁPIÁS asszisztenst felveszünk Kecskeméten: 06-20/367-70-15.-------------------------*----------*730531* FÖL DMÉRŐT terepi munkára felveszek. 06- 20/320-92-45.-----------------------------------*730380* 8 H eti 3x5 órára két kisgyerek mellé leinformálható kméti hölgyet keresünk. Fényképes levelét "Babysitter" jeligére a kiadóba küldje. •728877* JELZÁLOGHITELEK értékesítéséhez min. érettségivel rendelkező munkatársakat keresünk. Tel.: 20/92-99-499---------------------------—-------*725688* 8Ju hászt keresünk. Érdeklődni lehet: 30/464-48-00.-----------------------------------*730538* KEC SKEMÉTHEZ 30 km-re lévő szálloda étterme keres szakácsot felszolgálót, takarítót és konyhalányt. Érdeklődni lehet a 20/524-2451- es telefonszámon.-----------------------------------*730349* KE CSKEMÉTI ingatlaniroda értékesítési munkatársat keres. Érdeklődni lehet: 30/96-88- 266.--*726748* KMÉ TI varroda gyakorlattal rendelkező varrónőket felvesz. Érd.: hétfőtől péntekig: 8-15 óráig. 76/508-383.-------------:-------------------—*728386* KŐ MŰVESEKET és szigetelésben jártas kecskeméti szak- és segédmunkásokat felveszünk. 30/567-3756. •728878* KÜLFÖLDI állások! Teljes lebonyolítás. Érdeklődni lehet: 46/543-206; 30/459-1293. www.reisch.hu-----------------------------------*726232* LAJ0 SMIZSÉN nyíló cukrászdánkba, illetve kecskeméti mintaboltunkba gyakorlattal rendelkező üzletvezetőt és szakképzett eladókat keresünk fiatal, csinos hölgyek személyében. Érdeklődni: 06-30/676-8020, 06-76/458- 478.--!------------:------------------*726340* LE GYEN az elsők között! Új üzleti lehetőség Magyarországon, csak Önön múlik, hogy mihez kezd vele. Kötelezettségmentes tájékoztatóért regisztráljon honlapunkon: www.homework-24.com-----------:-----:-----------------*730353* MA GYAR tulajdonú építőipari gépkereskedelemmel foglalkozó cég üzletkötőt keres Tolna, Bács-Kiskun és Csongrád megyei területre az alábbi feltételekkel: min. középfokú műszaki végzettség, saját autó, szám la képesség. Hasonló területen szerzett tapasztalat és angoltudás előny! Érdeklődni: 30/202-5885.-----------------------------------*728969* NÉMETORSZÁGI marhacsontozóba hentes szakmunkásokat keresünk. Hús Bt. Tel.: 1/450-1570, 30/954-0358----------------------- *728748* OR SZÁGOS ingatlan iroda, helyi képviseletei megnyitására vezetőket keres átképzéssel! 06-1-210-4904-----------------------------------* 728239* ORS ZÁGOS ingatlaniroda területi képviselőket keres átképzéssel! 06-70-3349-443 •728225* PÉNZÜGYI tanácsadó cég mellék-, esetleg főállásban munkatársakat keres. 70/549-9219.-----------------------------------*730431* SZ EMÉLYAUTÓVAL rendelkező, kecskeméti munkavállalókat keresünk. Érdeklődni: 9-13- ig, ill. 17-19-ig. Tel.: 70/224-3596 *728798* TISZTÍTÁSTECHNOLÓGIAI cég keres országos hálózatába Bács-Kiskun megyére üzletkötőket tiszta jutalékos vagy alkalmazotti jogviszonyba (3 hónap sikeres próbaidő után). Magas, teljesítményarányos jövedelem: nettó 200-450 E Ft. Teljesítménytől függően cégautót és mobil- telefont is biztosítunk. Ideális pályázó: kecskeméti lakos; üzletkötő gyakorlattal, saját gépkocsival és közép- vagy felsőfokú végzettséggel rendelkezik. Az önéletrajzokat a következő címre várjuk. Laguna Kft. 8000 Székesfehérvár, Havranek József út 43.------------- *709595* VAG YONŐRÖKET keresünk kecskeméti bevásárolóközpontokba. Érd.: 76/516-610; 06-70/3720-574.------------------------- -*728091* VA GYONVÉDELMI kft. kecskeméti telephely őrzésére vagyonőröket keres rendezett papírokkal. 30/5000-963.----------------.-------------------*730462* VAG YONVÉDELMI kft. kecskeméti telephely őrzésére keres vállalkozói igazolvánnyal rendelkező biztonsági őrt. Érdeklődni 06-16 óráig a 06-70/363-2390 telefonszámon lehet. •728934* VÁLLALKOZÓ munkatársakat keresünk havonta megjelenő szaklapok terjesztésére. 06-1/210- 1239.-----------------------------------*730535* 30 0.000 Ft mellékállásban! Feltétel: főállás + érettségi. Érd.: ma, 17-18 óráig. Tel.: 76/431- 378--------------1----- *729938* ÁL LÁST KERES ÁCS-, bádogosmunkát keresek. 30/258-9218.- ■ *730379* ÓVÓNŐ 15 éves gyakorlattal munkahelyet keres. Tel.: 06-20/531-68-92-------------------------—---------*728775* TR AKTOROS állást keres. 30/854-66-44. *730530* ADÁSVÉTEL AKÁC és hulladék tűzifa eladó. 20/241-1513------- *728543* AKC IÓS tűzifa ingyenes szállítással m* 3 * * * * 8-ben 7500 Ft-tól megrendelhető. 20/312-5502------------1----------------------.*730368* AKC IÓS tűzifa 7000 Ft/m3: 20/327-5596. •730425* 8 Betonkeverő, 220 V, 1301, kb. 50 órát üzemelt, garanciával eladó. 30/321-98-55. _____________________*730449* HU LLADÉKVAS-VÉTEL magas áron: 20/334- 4280 —---------------------------------*730330* L60-AS IFA, E5-ÖS pótkocsi, építési telek Haleszban eladó. Érd.: 06-30/240-34-10.---------------- *728770* MÉRLEG, digitális, árszorzós, új eladó: 22.000 Ft. 30/299-99-01. •725979* ÓCSKAVASAT vásárolok. 20/375-65-13.------------------------------------*726074* PULL biliárdasztal eladó: 100 E Ft. 30/9681811.-- *730511* TŰ ZIFA 9-10 E Ft/m, szállítva. 70/701-1840-------------------------------:----*730331* UT ÁNFUTÓ sürgősen eladó. Tel.: 30/905-1224, du.---------------------------------------------*730466* VÁ SÁROLNÉK 11,5 kg, 23 kg töltetsúlyú és motorikus PB-gáz-palackokat! 76/549-010.--------------------7---------------*728868* VE GYES tüzelésű kazán eladó. 30/94-59-322.---------*728154* ÁLLAT BC harolé-Blond 250-350 kg üszők tovább- tartásra eladók. Érd.: 20/337-2738.------------------------------------*730463* 8 F T. bikaborjúk eladók. 30/480-18-76.-----------------------------------*730519* HÍZÓK és búza eladó. 30/423-39-55.-------------------------------*--*728778* MÁSODSZOR ellett jól tejelő friss fejős tehén eladó. 06-20/91-35-530.------------------------------ *730536* 8 Pón ilovak eladók. 20/214-5951.-----------------------------------*730533* 26 0 kg-os üszőborjú eladó. 20/588-4772.---------------—-------------------*730516* 8 3 db 1,5 éves mt. szűz üsző, 550 kg-os eladó. 20/315-25-03. *730355* 8 8 db anyabirka és 3 db lipicai csikó eladó. 30/357-0943.------------------------------------*730493* BÚTOR FEKETE, 120 cm magas 3 elemes fekete-szürke világítós vitrines, 3 elemes, jó állapotú szekrénysorok 25,30 E Ft-ért eladók. Ugyanitt 3 ajtós szekrények és Energomat mosógép eladó, 5,15 E Ft. 70/385-88-24.-----------------------------------*730545* FE LÚJÍTÁSRA és kárpitozásra szoruló 2 régi szék eladó. Tel.: 19-20 óra: 30/638-4322.----------:--------- *66000* 8 G lória ülőgarnitúra eladó. Érdeklődni: 76/371-431.----------------------------------*730523* S Neobarokk asztal 6 székkel és Jugend Still tálaló eladó. Viszonteladók kíméljenek. 20/498-8494. —,------*730275* KÖ NYV William L Shirer: A Harmadik Birodalom fel- emelkedése és bukása Teleteatcher Kiadó cson- kítatlan, teljes 1995-ös kiadás eladó. Tel.: 19- 20 óra: 30/638-4322. •66000* 8 A nagy háborúk írásban és képekben (1915. kiadású) c. könyv eladó. 30/933-80- 07.----------------------------------—*730388* KÖ NYVEKET veszek. 30/597-18-12. •727956* ________OKTATÁS________ A BOLVÁRY Security Kft. személy- és vagyonőr tanfolyamot indít Kecskeméten részletfizetéssel. Nytsz.: 06022702 T.: 30/9258-127----,-------------------------------*708989* DI ESEL-MARKT '95 Kft. tanfolyamai részletfizetéssel: OKJ-s személy- és vagyonőr; Fegyvervizsga; Vadászvizsga. Tel.: 76/493-082, 30/219-0501 Nyt. sz.: 03-0123-04-----------------------------------*711569* KÉ Z-LÁBÁPOLÓ, mükörömépítő, OKJ-s 3 hónapos tanfolyam indul Kecskeméten. Érd.: 30/376-17-02. Nyt. sz.: 06-0023-06------------------------------------*726141* PÉNZPIAC HITEL másképpen: 20/332-84-83.-----------------------------------*726323* JE LZÁLOG alapú akciós hitelek jövedelemigazolás nélkül, gyors, díjmentes ügyintézéssel. 70/635-6090, Dobos Andrea.-----------------------------------*730351* JE LZÁLOG alapú hitelek legkedvezőbb feltételekkel. Hitelkiváltás is. Érdeklődni lehet: 20/34-11-592. •728610* SZEMÉLYI Kölcsön a CC Credit Zrt kecskeméti fiókjában. Kisfaludy-ház, Kisfaludy u. 5.1. em. 106. Tel.: (06-76)507-892, (06-76)507-893-----------------------------------*728045* ________RÉGISÉG________ RÉ GI pénzeket, képeslapokat, antik ékszereket vásárolok! 06-20/573-25-99.-----------------------------*728151* SZOL GÁLTATÁS CSALÁDI házak és ipari épületek kivitelezése: 30/389-1534.-----------------------------------*729893* ES KÜVÖK, keresztelők, születésnapok, baráti, családi rendezvények fotózását vállalom! Hívjon: 70/3141-896!------------------------------—---*88000* FE STÉS, mázolás, tapétázás, kisebb munkákat is vállalok. Ifj. Farkas Zoltán: 70/616-3603.-----------------------------------*727378* MŰS ZAKI ellenőrzés, árajánlatok felülvizsgálata leendő, vagy már megkezdett építkezésén. T.: 20/96-69-229; 76/494-904-----------------------------------*730438* TET ŐKLINIKA! Palatetők bontás nélküli felújítása mintás bitumenlemezzel 20% tavaszi kedvezmény, 15 év garancia, kedvezményes hitellehetőség! Telefon: 20/99-59-700-----------------------------*728084* TÁRSKERESÉS FIATAL hölgy társat keres Kecskeméten. Telefon: 06-70/549-55-64 •728836* KECSKEMÉTEN tartós kapcsolatra barátot keresek. 06-70/509-68-21.----------------------------------• 728336 • KMÉ T-EN 45 éves hölgy tartós kapcsolatra társat keres. Tel.: 06-30/945-1720.---------------------*709375* VÉ KONY, kedves lány Kecskeméten társat keres. 30/501-89-08.--------------------'---------------• 728233* 37 /165/75 vidám fiatalember 28-36 év közötti őszinte társát keresi. SMS: 30/503-6296.------------------- *730473* 46 /162/74 kg ápolt, fiatalos hölgyként keresek megbízható, komoly egzisztenciával rendelkező intelligens férfit végleges kapcsolatra. Tel.: 06-20/532-81-99------------------------------------*728925* _________UTAZÁS_________ A GYULAI Hőforrás Üdülősz. 1,5 szobás lakrész kiadó. Évi 2x2 hetes üdülési lehetőség biztosítva: 750 E a 30/327-9646.------------------------------------*730371* B0ZS0K0N, az osztrák határ mellett, a Rákóczi Vendégházban egész évben szobák kiadók. T.: 30/7474-165.---------------------------I--------*66000* HAJ DÚSZOBOSZLÓI üdülési jogom eladnám. 70/45-46-680.---------------•----------*--------*730443* VÁ LLALKOZÁS KALOCSÁN jól működő 130 m!-es élelmiszer- bolt saját tulajdonú, hosszú távú bérlővel eladó. Irányár: 5,5 M Ft 30/25-55-470.--------:--------------------------*730502* SZELIDI tó partján 48 férőhelyes üdülőkomplexum hosszabb távú üzemeltetésére vállalkozót keresünk. Érdeklődni: 06-70/3300-995 ,06- 20/5929-782.-----------------------------------*730478* TA KARÍTÓ vállalkozó kisebb irodahelyiségek, üzletek, lépcsőházak takarítását, szőnyeg-, illetve ablaktisztítást vállal: 76/323-624, 70/332-7626.---------;-------------------------*730416* ÜZ LETNEK, irodának alkalmas 24 m!-es helyiség Kmét, Kőhíd u. eladó. 30/555-24-61. —--------------------*-------------*728970* VEG YES 8 Goodyear 275/70 22,5 regional RHD 4 db, vadonatúj, teherautó-gumi eladó. 20/3-121- 885.----------------------- *730385* IDŐSEK otthonában elhelyezést átadnék. 70/45-46-680. —---------- *730443* NA GYKŐRÖSI gyümölcsöskertem gondozásáért teljes szőlőtermést adok. 70/372-10-57.-----------------------------------*730393* Pe rli az államot a felmentett férfi Négymillió forint vagyoni és 200 millió forint nem vagyoni kártérítést követel az Igazságügyi Minisztériumtól az a 37 éves férfi, akit tavaly jogerősen felmentett a bíróság a Fő utcai órásgyilkosság vádja alól. A bűntett még 1999 júniusában történt, a máig ismeretlen elkövető' három lövéssel megölte Budapesten egy órásüzlet tulajdonosát, és mintegy 14 millió forintos zsákmányával elmenekült. A gyilkossággal meggyanúsított férfi több mint három hónapot töltött előzetes letartóztatásban, mindvégig tagadta bűnösségét, végül a bíróság felmentette.' ■ N. E. D. Betörtek Batiz Andrásék házába „Hétköznapi háztartási betörés áldozata lettem” - jelentette ki Batiz András, miután keddre virradóra betörtek csepeli házába. Sem a kormányszóvivő, sem a felesége nem volt otthon. A bűn- cselekményről maga Batiz számolt be, aki szerint egészen biztos, hogy a tettesek nem tudták, kinek az ingatlanán járnak, mert a házon még csak névtábla sincs. A kormányszóvivő otthonából sok személyes holmit, elsősorban műszaki cikkeket vittek el a betörők. Batiz András szerint iratok, okmányok nem tűntek el, a hivatali papírokat nem viszi haza. ■ N. E. D. ‘.'ú(vll, ’U'P’ ........... ........ H 1 HA SZONGÉPJÁRMŰ 81 db Nysa piros rendszámos kisteherautó eladó, esetleg cserélhető. 70/948-95-34. •730524* GARÁZS KMÉT, Mátyás király krt.-i garázssoron garázs kiadó. 30/4501-932. *730473* MEZŐGAZDASÁG APOSTAGON, a Dunamenti Mezőgazdálkodó Kft.-nél Desirée vetőburgonya eladó. Érd.: 20/9-566-542.---—-----------------■-----------*728627* BA JÁTÓL 15 km-re 54. sz. főút mellett 1,2 ha almaültetvény eladó v. bérbe kiadó (800 db fa: 50% idared, 25% jonatán; 17% scharden, 8% golden, jonagold, greeni). 30/299-7531; 79/323-286, este.--------------------------------*728747* BÚ ZA, 1201 eladó. 70/310-28-96. •728387* 8 Búzaszalma, sárga, penészmentes, szállítva eladó (referenciával). 30/262-74-26.-----;------------—--------------*730494* ÉT KEZÉSI burgonya, Desirée: 30/216-37-10.-----------------*-----------------*728274* FÓ LIAVÁZ, 22x7,5 m eladó. 70/267-60-75.------ *730400* KL EOPÁTRA vetőburgonya eladó. 20/992- 2098-----—----------------------------*730487* KÖ RBÁLÁS lucerna, széna és szalma, valamint tritikálé eladó. Ár: 1400-3400 Ft-ig Érd.: 06- 30/3363-203------------------------------------*730525* S Lucernamag eladó. 30/270-39-06.------------------------------------*730417* 8 MTZ és német kiskocka-bálázó, Hesston körbálázó, új és használt alkatrészek, MBP 6,5 rendszámos, oldal nélküli pótkocsi, lucernaszéna és fűszéna I. oszt. tárolóból eladó. 20/9-437-877.----------------- *729334* MUHARMAG, szudánfümag, cukorcirokmag eladó. 20/216-42-35.---------------------------------;—*730419* 8 Ta lajmaró, hús- és mangalicahízó eladó. 20/44-222-56.-----------------------------------*730373* TR ÁGYA szállítva! Érdeklődni: 06-30/599-20- 10.-----------------------------------*728503* UT-2-ES Kondor étkezési és vetőméretü burgonya eladó. 06-30/35-85-676.-----------------------------------*728455* ® Vad ászhintó eladó. 30/94-34-318.------------------------ *724003* 100 bála első osztályú lucernaszéna és 50 bála fűszéna eladó. Tel.: 30/416-4747---*----------------------------■—-*730465* CR YSTAL 120-as nehézfogas, magtakaró fogas eladó v. munkagépet és kisebb gépet beszámítok. 30/283-83-26.----*728709* EN ERGIAHORDOZÓ ÓCSKAVASVÉTEL helyszíni darabolással is! Érd.: 72/371-988, 06-30/479-7435----------------------- __ .730365*