Petőfi Népe, 2006. február (61. évfolyam, 27-50. szám)

2006-02-11 / 36. szám

SZERKESZTETTE: MIHÁLYKA GYULA TELEFONSZÁM: 06-76/518-227 E-MAIL: gyula.mihalyka@petofinepe.hu PETŐFI NÉPE - 2006. FEBRUÁR 11-, SZOMBAT KECSKEMÉT ÉS KÖRNYÉKE Ellenőri túlkapás a buszon? közlekedés A cég vezetője elnézést kért az utastól Egyik olvasónk úgy érzi, megalázták a helyi bu­szon. Az ellenőröket fog­lalkoztató cég vezetője el­nézést kért. Kecskemét-Katonatelep A katonatelepi asszony arról számolt be, hogy januárban csak fél havi bérletet vett a 23- as vonalra. Ez 15-től lépett ér­vénybe. Január 17-én a 12 óra 45 perckor induló járattal uta­zott haza Katonatelepre. A Bethlen körúti megállónál fel­szállt két ellenőr és kérték a menetjegyeket. Panaszosunk bérletét nézegették, forgatták, elvitték megmutatni a sofőr­nek. Visszatérvén az ellenőr hölgy közölte, hogy a bérlet nem érvényes, majd csak janu­ár 20-tól és kérte az utas szemé­lyi igazolványát.- Kérdeztem, hogy megválto­zott-e január 1-jétől a jogsza­bály, vagy ahol a bérletemet vet­tem, talán rosszul tájékoztattak az érvényességét illetően? Nem - válaszolta az ellenőr - ez min­dig is így volt. Többszöri felszó­lítására vonakodva ugyan, de átadtam az igazolványomat, ő pedig diadalittasan elkezdte ír­ni a jegyzőkönyvet - tájékoztat­ta az esetről lapun­kat az asszony. Közben sze­rencsére a má­sik ellenőr a ve­zetőülés mögöt­ti Tájékoztatót kezdte olvasni. Már majdnem kész volt a jegy­zőkönyv, ami­korra sikerült el­olvasnia, hogy minden hónap 15-től érvényes a fél havi bérlet. Közölte a jegyzőkönyvet író társával, hogy tényleg 15-től érvényes.- Visszaadták a személyi iga­zolványt egy szerény „jaj, akkor bocsánat” kíséretében. A hölgy továbbment felelősségteljes munkáját folytatva. Fortyogott bennem a méreg! Felálltam, és odamentem a még mindig elől álló ellenőrhöz és megkérdez­tem, régóta dolgoznak-e ellenőr­ként? Udvariasan elmagyaráz­ta, hogy ők helyközi járatokon szoktak ellenőrizni, és ott való­ban minden hónap 20-tól érvé­nyes a fél havi bérlet. Megkérdeztem, hogy nagyon bo­nyolult feladat lenne-e a két dá­tumot megta­nulni és alkal­mazni annak f * megfelelően, hogy helyi, vagy helyközi járaton ellenőriznek. Manapság oly so­kat hallunk személyiségi jogok­ról, esetleg hitelrontásról. Gon­dolkozzon el, akit érint: akik a busz hátsó részében utaztak, azt látták, hogy elkérik az iga­zolványomat, jegyzőkönyvez­nek, de azt már nem hallják, hogy az egész tévedés volt. Ez a későbbiekben úgy marad meg az emberekben, mint az a bizo­nyos kabátlopási ügy - tudtuk meg az asszonytól. A Kunság Volán Kontroll Kft. végzi a jegyellenőrzéseket. Ügy­vezető igazgatójuk, Friedrich Jó­zsef a következőképpen reagált a panaszra: - Szíves elnézését kérem a munkatársaim és a magam nevében a történtekért, az elkövetett hibáért. Ezt nem menti még az sem, hogy az eljá­rásban résztvevő munkatárs­nőm nem tartozik a gyakorlott ellenőrök közé. Talán enyhítő körülmény lehet, hogy az ügy lezárásaként már a helyszínen elnézést kértek tévedésükért, a valóban felelősségteljes, nagy figyelmet és felkészültséget igénylő, sokszor nem egyszerű és talán nem népszerű munká­juk során elkövetett hibáért. Ismételten megkövetem Önt az átélt kellemetlenségekért. Teszem ezt abban a reményben is, hogy mindenki így cselek­szik, amennyiben a munkavég­zése, vagy a magánéletében mást akaratlanul is „kabátlopá­si ügy”-be kever. Farsang után egészségnap kecskémét Ezekben a napokban még farsangolnak, a jövő héten viszont már a saját egészségükkel törődnek a Bocskai utcai gyakorlóóvoda apróságai. Kedden egészségmegőrző napra várják őket szü­leikkel együtt az óvó nénik és a gyermekorvosok. Ellenőrzik a ovisok fogait, bárki kipróbálhatja majd a lábboltozat és tartásjavító tornát, lesz jóga és gerincvizsgálat is. Közben a szülők véradásra jelent­kezhetnek. Más oviba járó gyerekeket is szívesen várnak. Kopjafát állítanak a kommunizmus áldozatainak emlékezés Állítson Kecskemét kopjafát a kommunizmus áldo­zatainak emlékére - indítvá­nyozta Gavaldi István (MDF) önkormányzati képviselő a leg­utóbbi testületi ülésen. A város­atya leírta: a kopjafa elkészíté­sére kérjék fel Potyák Ferenc fa­faragó művészt. Az elkészült al­kotást február 25-én, a kommu­nizmus áldozatainak emlék­napján állítsák fel a volt ÁVH egykori épülete előtti kis park­ban (ez a városházával szem­közt van). Az indítvány szerint a kopjafa maradjon ott mindad­dig, amíg egy időtállóbb emlék­mű el nem készül. A képviselő- testület az indítványt elfogadta. Bibliai előadások kezdődnek kecskémét A Bibliaiskolák Kö­zössége négyrészes előadás-so­rozatot indít. Kéthetente szer­dánként 18 órakor az Erdei Fe­renc Művelődési Központban Nagy Viktória régész tart elő­adást. Február 15-én először a Holt-tengeri tekercsekről és a Qumránról, valamint a legré­gibb evangéliumokról és levél­töredékekről lesz szó. A Duna-Tisza köze erdőgazdálkodása Egy nap alatt két rendőrautónak hajtottak neki Kecskeméten dokumentum A Kefag Rt. kia­dásában jelent meg Mihályka Tibor: Emlékek a Duna-Tisza közi erdőgazdálkodásról című könyve. Az Alföldnek 1945- ben hét százaléka volt erdő. Két évtized alatt ez az arány közel a duplájára növekedett. A ’70-es évek közepéig vissza­tekintő kötet azon erdészek­nek, erdőgazdasági dolgozók­nak állít emléket, akik ebben az áldozatos munkában részt vettek. A könyvben rendkívül érdekes kordokumentumok is találhatók. balesetek Két rendőrautó is megrongálódott szerdán Kecs­keméten. Az egyiknek hátulról ütközött neki egy figyelmetlen autós, a másik nyitott ajtajának pedig egy biciklis hajtott neki. Reggel a város lakott terüle­tén haladt egy 53 éves kecske­méti lakos személyautójával a belső forgalmi sávban. Eközben későn vette észre az előtte - ve­le azonos irányba haladó, de forgalmi okok miatt megálló - rendőr zászlós által vezetett szolgálati kocsit és hátulról ne­kiütközött. A balesetben szemé­lyi sérülés szerencsére nem tör­tént, a rendőrautóban mintegy 40 ezer forint, míg a másik jár­műben alig 4 ezer forint anyagi kár keletkezett. Aznap délután a város belterületén egy rendőr törzszászlós sebességmérő szolgálatot látott el szolgálati kocsival. Egy gyorshaj tóval szembeni intézkedés miatt a rendőr a gépkocsiból ki akart szállni, így kinyitotta a bal első ajtót, amelynek nekiütközött a rendőrautót kerékpárral kike­rülni akaró kecskeméti lakos. A balesetben nem esett baja sen­kinek, a szolgálati kocsiban mintegy 10 ezer, míg a kerék­párban 5 ezer forint anyagi kár keletkezett. ■ Objektív Egy aranyat hoztak el a kecskeméti táncosok Az országos versenyen népes kecskeméti küldöttség vett részt. A kecskeméti Fashion Dance tánciskola növendékei szép si­kert értek el a Pécset megren­dezett országos I. Proof Studio Kupán. Felnőtt Cl kategóriában aranyérmes lett a a Flash cso­port: Vácd Nikolett, Kis Anett, Mezősi Dia, Meskó Szabina, Váczi Anett, Rácz Norbert, Tóth László és Kerekes Dezső. Serdü­lő Cl kategóriában ezüstérmes lett a Dragons csoport: Orosz Il­dikó, Nagy Alexandra, Ficsor Kitti, Czermann Dominika, Nagy Zsófia, Nyúl Dóra, Bohács Doli­na és Kérmelashtvill Salone. A versenyen negyedik helyen a Fox Legion csoport, az ötödiken a Black and White csoport vég­zett. A felkészítő tanár Vácd Ni­kolett, a vezetőkoreográfus és manager Tamás József volt. Főszerepek sokaságát játszotta tizenöt évig kecskémét Fel­bukkant a kecskeméti színház kör­nyékén KOVÁCS gyula. Vajon melyik darab­ban kapott szerepet? Gyorsan kiderül, egyikben sem. Egy kí­nai vállalkozóval közösen kibé­relte a volt Jalta helyén lévő vendéglőt, ezért látni mostan­ság a városban. Az 57 éves Kovács Gyula, a színművészeti főiskola elvégzé­se után a Thália, a József Attila és a nyíregyházi színház tagja volt. 1983-ban szerződött Kecs­kemétre, ahol 15 évig főszere­pek sokaságát játszotta el. Bal József direktorsága alatt hagyta el a teátrumot. 2000-től a szek­szárdi Német Színházban ját­szik. Ide Schubert Éva hívta. - Egy szót sem tudok németül ­mondta neki. - Ideje megtanul­nod! - zárta rövidre a dolgot a művésznő. így is lett. Kovács Gyula Goetheösztöndíjat kapott Münchenben és remek dara­bokban játszhatott, játszik a szekszárdi társulattal. Fellép­tek Bécsben, Stuttgartban és WürtzbUrgban is. Az étteremnek nem fogunk reklámot csapni. Budapesten a Magyar Színház mellett ko­rábban már volt egy ilyen si­keres vállalkozásuk. Moór Ma­rianna, Béres Ilona, Kubik An­na, Iglódi István és Agárdy Gá­bor is a vendégkörükbe tarto­zott. Kovács Gyula a lelkemre köti: azt azért feltétlen írjam meg, hogy a kecskeméti ven­déglőben a közelmúltban el­hunyt Agárdy Gábor két kínai témájú festménye is megcso­dálható. ■ Munkatársunktól Felújításra szorulnak a temetői urnafalak kecskémét Műszakilag nem fe­lelnek meg, mégis használják az urnafalakat a köztemetőben - állítják olvasóink. Szerintük az elavult építmények tűzveszé­lyesek. A köztemető 1964 óta működik. Az azt követő években építették az urnafalakat, az ak­kori követelményeknek megfe­lelően - tudtuk meg Henseg Anikótól, a Hírösgazda Kft. te­metői részlegének helyettes ve­zetőjétől. Azóta valóban nem voltak felújítva, ám ez sem a jog­szabály sem pedig a gyakorlat szempontjából nem jelenti azt, hogy használhatatlanok. A tár­saság idei üzleti tervében a meglévő urnafalak felújítása és újak építése egyaránt szerepel. Az üzleti tervet azonban először a város képviselő-testületének kell elfogadnia, és csak azt köve­tően lehet szó a megvalósításról. A tolvaj ismerte a kódot bűnügy Egy kecskeméti gyors- nem rongálta meg, továbbá étterem főpénztárának számkó- több személy ismerte a szám- dos páncélszekrényéből isme- kombinációt, mellyel a szek- retlen személy február 5-én éj- rény nyílott, ezért a nyomozók jel ellopott 3,3 millió forintot, elsősorban az érintett szemé- Mivel a páncélszekrényt senki lyek között keresik az elkövetőt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom