Petőfi Népe, 2006. február (61. évfolyam, 27-50. szám)

2006-02-10 / 35. szám

8 GAZDASÁGI TŰKOR PETŐFI NEPE - 2006. FEBRUAR 10., PENTEK Hűtőpulton kínálják, dobozban van, tehén fotó­ja díszíti a csomagolását - mi az? Nos, a válasz nem biztos, hogy tej. Manapság ugyanis egyre több a félrevezető kinéze­tű, már-már „álcázott” termék. A fogyasztóvédők már vizsgálódnak. Dián Tamás „A krumplileves legyen krump­lileves.” Ki gondolta volna, hogy eljön az idő, amikor Kádár János elhíresült mondása egyszer fo­gyasztóvédelmi jelszóvá neme­sül? Márpedig manapság ez a helyzet. Akiknek vásárlás köz­ben nem szokásuk a termékek csomagolását böngészni, előbb- utóbb szinte biztosan olyasmit is betesznek a kosarukba, ami csak úgy néz ki, mint a megvásá­rolni szándékozott árucikk. A legnagyobb esély erre a tejter­mékek hűtőpultjánál adódik, ahol már az elhíresült „reggeli ital” felirat sem nyújt kapaszko­dót. A gyártók tanultak a két év­vel ezelőtti botrányból: mára szinte teljesen elhagyták ezt a rossz érzéseket keltő elnevezést. Helyette különböző fantázia­nevekkel díszítik a tejnél alacso­nyabb fehérjetartalmú italok csomagolását. A Sole által gyár­tott termék dobozán például egy tehén fotója látható, valamint a „Farmer Frisss” felirat (így, há­rom ,,s”-sel). Az, hogy tejkészít­ményről van szó, csak a doboz másik oldalán alul, jóval kisebb betűkkel van feltüntetve. Hason­ló a helyzet a Ceglédtej „Finom Reggeli” feliratú termékével, ahol a termék jellegének meg­határozása szintén háttérbe szo­rul, ám a „tej” szó a gyártó névé­KAiilUnH MÚLIK! v™ RÁZTUNK MÜLIK hogy milyen Ies2 Magyarország' RAJWmmUK. hogy az ígéretek áldozatai teszünk, vagy a realitásokra építjük a kővetkező kormány programját! Mi, Szabad Demokraták azt ígérjük, hogy Önökért, Önökkel együtt összefogva egy igazságosabb Magyarországot épí­tünk. Azért, hogy a mai generáció, gyermekeink és unoká­ink boldogan élhessenek! Megtévesztő áruk fóruma tejimitációk Nemcsak a felirat, hanem a csomagolás formája is félrevezető lehet be foglalva jó nagy betűkkel ol­vasható. Mindez tökéletesen al­kalmas a vásárlók megtévesz­tésére - állítja Dömölki Lívia, az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület élelmiszer-szakértői bizottságának elnöke, hozzá­téve: a jelenség más élelmisze­reknél is tapasztalható. „Vannak olyan termékek, amelyek úgy néznek ki, mint a sajtok, de mivel növényi zsira­dékkal készülnek, hivatalosan csupán élelmiszer-készítmé­nyek. A gyártók a csomagoláson ezt általában nem hangsúlyoz­zák. De említhetném a tejszín­hab benyomását keltő, növényi alapú cukrozott habspray-ket vagy a tejföllel megegyező cso­magolású, ám annál alacso­nyabb minőségű, szintén növé­nyi összetevőket tartalmazó frissfölt. Semmi baj nem lenne, ha a termékek jellegét jól látha­tóan feltüntetnék, csomagolásuk eltérne a valódi tejtermékeké­től, és nem azokkal együtt kínál­nák ezeket az üzletekben.” A gyártók persze tagadják, hogy bárkit is megtévesztené­nek. Demeter Tibor, a Ceglédtej vezérigazgatója azt elismeri, hogy a „Finom Reggeli” koránt­sem nevezhető termékkategóriá­nak, de szerinte arról már nem tehetnek, hogy a „tej” kifejezés szerepel a cég nevében. „Az, hogy az ital szó csak apró betűk­kel vari feltüntetve, szerintem je­lentéktelen kérdés” - mondta. A „Farmer Frisss” készítményt elő­állító Sole-MiZo kommunikáci­ós igazgatója, Nagy György Éva szerint ter­mékük jelölése fantázia­név, ezért nem is bocsát­koznak értelmezési kér­désekbe. „Szerintem ter­mészetes törekvés egy gyártótól, hogy megnye­rő külsővel próbálja elad­ni a portékáját, a mi ké­szítményünk pedig száz százalékban tejalapú - jelentette ki arra reagál­va, hogy a dobozon látha­tó tehén fotója a tiszta, természetes tejre utal. - Annak az eldöntése pe­dig, hogy egy doboz felü­letével hogyan gazdálko­dunk, abszolút a mi ha­táskörünk. A csomagolás másik oldalán szerepel, hogy ez az ital tejből, tej­színből és permeátumból készült, ezért nem gon­doljuk, hogy bárkit is fél­revezetnénk.” Másként vélekedik er­ről Mesterházy Attila fo­gyasztóvédelemért felelős politi­kai államtitkár. Szerinte az nem lehet érv, hogy egy dobozra apró betűkkel rá van írva a termék megnevezése, mivel már maga a csomagolás is lehet félrevezető. „Az élelmiszerek jelöléséről szó­ló 19/2004 (II. 26.) rendelet egy­értelműen kimondja, hogy a megtévesztés tilalma vonatkozik az élelmiszerek megjelenítésére is - mondta. - Különösen igaz ez az élelmiszer alakjára, csomago­lására és az elhelyezés módjára.” Mesterház^ Attila fogyasztóvédelemért felelős államtitkár: Ha va­lamit ugyanolyan doboz­ban kínálnak, mint a tejet, ráadásul a tejeknek fenn­tartott hűtőpulton, akkor az egyértelműen tisztes­ségtelen eljárás a vá­sárlókkal szemben. A látszat néha csal: nem minden tej az, ami annak látszik, ezért is vizsgálódnak most az ellenőrök, s ennek ered­ményeként valami biztosan változik. Az államtitkár elmondta: épp ezekben a napokban zajlik egy tejellenőrzési akció, melynek során a „tejnek látszó” készít­mények csomagolását is vizs­gálják. „Ha az eredmény azt mutatja, hogy a megtévesztés típusprobléma, kezdeményez­zük az élelmiszerek jelölésére vonatkozó előírások pontosítá­sát. Amennyiben viszont az de­rül ki, hogy ez csupán néhány gyártó esetében gyakorlat, ak­kor gyakoribbá tesszük az el A BUX-index 2006. február Óén Változás: *1,69% lenőrzéseket és ezzel együtt a büntetéseket.” Siklósi Máté, a Fogyasztó- védelmi Főfelügyelőség helyet­tes szóvivője elmondta: 2004- ben vizsgálták a tejeket és tejter­mékeket, ekkor kifejezetten megtévesztő címke miatt négy esetben róttak ki bírságot. Két alkalommal tejföl-frissföl, két esetben pedig tej-reggeli ital vi­szonylatban találtak kifogásolni­valót. A bírságok akkor milliós nagyságrendűek voltak. Tavaly­ra vonatkozóan még nem áll ren­delkezésükre feldolgozott adat. Törvénnyel igazítható a tartalomhoz a forma te* 15.00 16.30 FORJRÁS: BÉT a megtévesztő csomagolású tejtermékek forgalomba hoza­talát az ágazat is elítéli - je­lentette ki lapunknak István- falvi Miklós, a Tej Termék- tanács elnöke. Mint mondta, a különböző italkészítmények létjogosultságáról már ellent­mondásosabb a termelők és a feldolgozók véleménye: van, aki szerint az ilyen készít­mények a friss, természetes tejtől vonják el a fogyasztó­kat, míg mások amondók: a reggeli italokkal azokat szolgálják ki, akik a tejet már nem vagy csak nehezen tudják megfizetni. Az elnök bevallotta: ő személy szerint nem híve az utánzatoknak. „Technikailag megoldható lenne, hogy ezek a tejimitá- tumok teljesen eltérő csoma­golásban kerüljenek a fo­gyasztók elé, ám ehhez törvényi előírásra lenne szük­ség. A gyártók ugyanis most arra hivatkoznak, hogy túl drága lenne új gépsorokat beszerezni. ” Kapta az áprilist választások hivatalos értesítőjét, és azt az ajánlószelvényt (kopogtatócédulát), mellyel képviselőjelöl­tet állíthat. Ezzel egy időben az SZDSZ jelöltjei is elküldték programjukat, valamint egy válaszborítékot, melyben térí­tésmentesen eljuttathatja kopogtatócéduláját részünkre, vagy átadhatja képviselőjelöltjeinknek. Kérem, támogassák jelöltjeinket Bács-Kiskun megyében! Megyei irodánk címe: 6000 Kecskemét, Batthyány utca 2. Telefon: 7M06-395, mobil: 06-30-202-00-38. Megyei irodánkban hétfőtől péntekig 10-18 óráig, szombaton 10-13 óráig ügyeletet tartunk. Or. Balogh László A Brtcíj-Ktskun Moqyw> Kósgyuícs < 1. vaiasztokerüícd KtRískemel - közös jek*4! Dr. Szécsi Gábor Kecíkomef M J Város PofcSsffiK* 2. választ okorule: Kecskémét •• köze* jelölt NYERTESEK Részvény Utolsó ár (Ft) Változás (%) Millió Ft Egis 29455 + 10,32 3949 OTP 7650 +4,51 18580 BorsodChem 2 620 +0,77 795 Mtelekom i 960 +0,73 1209 Mól 21250 +0,71 6919 VESZTESEK FORRÁS: BÉT Részvény Utolsó ár (Ft) Változás (%) Millió Ft Synergon 608-4,70 179 Richter 42 700-1,15 3668 Fotex 620-0,80 410 Pannonplast 2 280-0,70 74 FHB 1517-0,20 404 A BUX-index az elméit napokban |£é H Soósné Csóti Szilvia Lengyel László Török Gusztáv Andor Dr. Komáromi Szilárd tn&zményigafgató 4. vátósitókerütet Kunsztentnüktós - laiosm 23250 23000 22750 22 564 22500 22250 22000 22216 22190 21750 21500 22 633 22250 ö. választókar ütet kiskunhalas és térségé 02.02 02.03 02.06 02.07 02.0S 02.09 FORRÁS: BÉT V %**, MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2006. február 9-én vt Ficsór József Ktskuntétegybaza Város Polgármestere Kudron Nándor Csaba Nemes Gábor Rapcsák András Vállalkozó - Önkormányzati képviselő Pedagógus - önkormányzat) frakcióvezető Jánoshalma Város Polgármestere 6 vaiasztökerütet 9. választókerület 10. választókerület Baja és térsége Bacsalmás-JáncshaJma térsége €/Ft $/Ft €/$ ti ■ mmm mmm mm 251,13 209,80 1,20 +0,03 Ft +0,10 Ft Ocent Bemutató nyílt hétvége: február 11-12, www.toyota.hu KomWMW u/emanrao fogy»««« (I'IOO km): 4,J-6,0 s COj-MxkUUi. (gÁm): IC*.170 kisNAGY kisnagy am, ha egy kis tárgy minden szempontból (pl. technológia, minőség, tér, biztonság, teljesítmény, stb.) felér egy nálánál sokkal nagyobbal Az új Yaris. A nagyság belülről fakad. TODAY TOMORROW TOYOTA ^ M+F TOYOTA Márkakereskedések és szervizek i 6000 Kecskemét, Izsáki út 20. Telefon: 76/503-663, FAX: 76/503-664 M ; 6200 Kiskőrös, Izsáki út 13. Telefon: 78/414-135, FAX: 78/414-136 AUTÓ www.mftoyota.hu - info@mftoyota.hu (Fizetett politikai hirdetés)

Next

/
Oldalképek
Tartalom