Petőfi Népe, 2006. január (61. évfolyam, 1-26. szám)

2006-01-04 / 3. szám

PETŐFI NEPE - 2006. JANUAR 4., SZERDA MEGYEI KORKÉP 3 A termelői akarat még smafu baromfi Új érdekvédő szervezetet hoznak létre az állattartók a Dunán innen A szövetkezés minden termelőnek létérdeke, mert csak az összefogás garantálhatja, hogy az unióban fennmarad a ma­gyar baromfitermelés. Egy közelmúltbéli kecske­méti tanácskozáson - ami a Délbaromfi Szövetkezet kezdeményezésére jött létre - az is elhangzott: a termelői csoportok érde­keit egymástól elszigetel­ten nem lehet megfelelő­en képviselni. Emiatt a termelők kiszolgáltatott helyzetben vannak a ba­romfiipari szervezetekkel szemben. Bács-Kiskun / Kecskemét A résztvevők egyöntetűen azon a véleményen voltak: elenged­hetetlen egy új szervezet létre­hozása ahhoz, hogy az állattar­tók érvényesíteni tudják érde­keiket a feldolgozókkal, a keres­kedőkkel és a takarmánykeve­rőkkel szemben.- Az összefogás nem mások ellen irányul, de úgy véljük: az ágazat létérdeke, hogy na­gyobb hatá­sunk legyen a baromfipiac alakítására - mondta Tóth Jó­zsef, a Délba­romfi Szövetke­zet ügyvezető igazgatója. A szakember úgy véli: a különbö­ző termelői csoportok számára ez az egyetlen út, hogy ered­ményesen érvényesülhessen a A termelők szerint magának az ágazatnak létérdeke, hogy nekik nagyobb hatásuk legyen a piac alakulására. Felvételünk a Majsai Szárnyasnevelő Szövetkezet libásgazdáinál készült. baromfitermelők akarata. - A létrehozandó termelői csopor­tosulás ráadásul lehetőséget nyújthat több területen is az együttműködésre. Az egységes rendszerben a költségek is csökkenhetnek, a jobb egymás közti kommunikáció révén pe­dig mindig a piac igényeinek megfelelő mennyiségű, minő­ségű árut lehet előállítani - így Tóth József. Mint megtudtuk: a tanácsko­záson, amelynek létrehozásá­hoz a Bács-Kiskun Megyei Ag­rárkamara állattenyésztési osz­tálya komoly segítséget nyúj­tott, tizenegy termelői csoport képviselői voltak jelen. Ezek tagjai évente mintegy nettó 19 milliárd forint termelési össz­értéket produkálnak. A jelen lévő szövetkezések képviselői egyöntetűen egy új érdekvédel­mi szerveződés létrehozása mellett voksoltak, aminek ala­kuló ülését februárban kíván­ják összehívni. A tanácskozás végén létre is hoztak egy há­romfős intézőbizottságot az elő­készítésre; a tagok: Tóth József, Rázsonyi László, a Szanki Bio- Szövetkezet elnöke és Kálmán Sándor, a Kelet-Magyarországi Baromfitartó Szövetkezet elnö­ke. Az új szövetkezéshez a Du­■Bai ^app A KECSKEMÉTI TANÁCSKOZÁSON MEGJELENT 11 TERMELŐI CSOPORT ÖSSZESÍTETT ÉVES TERMELÉSI MUTATÓJA Broilercsirke: 9620000 Pecsenyekacsa: 7 500000 Hús- és tömőalaDanyag-liba: 730 000 Hízott kacsa és liba: 1070000 Pulyka: 1500000 Összesen: 20420000 FORRÁS: DÉLBAROMFI SZÖVETKEZET, BÉKÉSCSABA nától keletre eső régiókból vár­ják a már létrejött baromfiter­melői csoportok csatlakozását, mindazokét, akik egyetértenek a céljaikkal. ■ T. K. Az óév szellemében folytatják az új esztendőben városfejlesztés Kiépítik a szélessávú internetet, felújítják a művelődési központot A beruházások éveként könyvelhetik el a 2005-öst az izsákiak. A fejlesztések a polgármester ígérete sze­rint idén is folytatódnak. Izsák Ha a forintértéket nézzük, a leg­jelentősebb az idősek ápolási otthonának kialakítása volt ta­valy, amire több mint 200 milli­ót költöttek. Ennek csak a felé­be került a 36 embernek ke­nyérkeresetet adó számítógé­pes munkahely, amit a polgár­őrszékházból alakítottak ki. Százmillió forintot fordítottak egytucatnyi utca felújítására - ez utóbbiban nagy szerepe volt a Dél-alföldi Regionális Fejlesz­tési Tanácsnak (csakúgy, mint a hulladékszállító autó beszerzé­sében), ugyanis az anyagiak jó részét a DARFT állta. Volt fásítá­si program is, és hozzáláttak a felsővárosi óvoda felújításához - hogy csak a jelentősebbeket említsük. Az idei ter­vek felől érdek­lődve MONDOK József polgár- mester lapunk­nak elmondta: mindjárt most, az esztendő elején megkezdőd­het a szelektív hulladékgyűjtés (hat szigetet építettek ki). A bel­területi csapadékvíz-elvezetési beruházás első üteméhez már nyert a város 280 millió forint pályázati pénzt, és részt vesz a dél-alföldi ivóvízjavítási prog­ramban is. Korszerűbb lesz a kábeltelevíziós rendszer, kiépí­tik a szélessávú internetet - ez több mint 300 millióba kerül majd. Ennek egyharmadáért újítják fel a művelődési házat, ami a tervek szerint nem csak a közösségi élet színtere lesz: új munkahelyeket is jelent. Ami az idei adómértékeket il­leti, a polgármester eképp nyi­latkozott:- Nem akarjuk túlterhelni az emberek pénztárcáját, ezért - más, hasonló nagyságú telepü­lésekhez viszonyítva - szerény mértékű emeléseket szavazott meg a képviselő-testület az óév­ben tartott utolsó ülésén. ■ Pulai Sára Összeférhetetlenség: a polgármester a bizottság előtt dunapataj Az óév végén meg­hallgatta a nagyközség képvise­lő-testületének ügyrendi bizott­sága dr. Nagy Antal polgármes­tert egy összeférhetetlenségi el­járás okán. Az egyik képviselő kérte ugyanis levélben, hogy vizsgálják meg: összeférhetet- len-e a polgármesteri tisztség és a helyi önkormányzat által alapított Dunapatajért Alapít­vány kuratóriumában vállalt posztja Nagy Antalnak. Az ügy­rendi bizottság a két ünnep közt hallgatta meg a polgármes­tert, ám - a törvények értelmé­ben - az összeférhetetlenség ügyében a képviselő-testület dönt. Ezt a héten, zárt ülésen te­szik meg - tájékoztatta lapun­kat Botykai János, Dunapataj jegyzője. ■ P. H. Megszüntették a Zuschlag ellen indított nyomozást Megszüntették a nyomo­zást Zuschlag János volt szocialista országgyűlési képviselővel szemben. A kiskunhalasi pártpoliti­kus ellen akkor kezdtek vizsgálódni, amikor felve­tődött a gyanú, hogy fiktív jegyzőkönyvekkel hoztak létre ifjúszocialista szer­vezeteket Vas megyében. Zalaegerszeg / Kiskunhalas Az ügyben eljáró zalaegerszegi ügyészség bűncselekmény hiá­nyában szüntette meg a nyomo­zást Zushlag Jánossal szemben. Az exhonatya ellen - aki jelen­leg a halasi MSZP-szervezet el­nöke - 2003 őszén indítottak vizsgálatot magánokirat-hami­sítás gyanújával. A gyanúsítás úgy szólt: Vas megyében több olyan fiatal baloldali szervező­dés is létrejött, amelyek meg­alapításakor valótlan adatok ke­rültek a jegyzőkönyvekbe, és ezek hitelesítője Zuschlag és egyik párttársa volt. Az eljárás során azonban nem sikerült bi­zonyítani, hogy fiktív alapon hoztak volna létre MSZP-szer- vezeteket. Bizonyítottság hiá­nyában az ügyben érintett más szocialista pártfunkcionáriusok ellen is megszüntették a bünte­tőeljárást. ■ PN-információ HÍVJON - SEGÍTÜNK! A takarítónő jövedelméről a 06-40/200-379 TAKÁCS VALENTINA ROVATA Eredetileg ketten vállalták volna a takarítást az egyik társasházban. Ak­kor az volt az egyezség, hogy pénzt nem kapnak, csak éppen nem fizet­nek közös költséget. Végül úgy alakult, hogy kettejük közül csak az egyik ott lakó hölgyre maradt a munka. Ő most havonta 5-10 ezer forint közöt­ti juttatást kap a munkáért. A kérdés, hogy adóköteles-e ez a jövedelem. Miként alakul a helyzet, ha a szóban forgó személynek van emellett munkahelye, és miként, ha nincs? Az APEH tájékoztatása szerint az adó szempontjából annak nincs jelen­tősége, hogy a takarítónő fő- vagy másodállásban végzi-e a tevékenysé­get. Bárhogy is van, a munkát kétféle formában végezheti. Az egyik le­hetőség, hogy kiváltja a vállalkozói igazolványt, majd megbízási szerző­dés alapján, mint takarító kisiparos dolgozik. A másik lehetőség, hogy a társasház foglalkoztatja őt. Ezt teheti munkaviszonyban vagy alkalmi munkavállalói könyvvel. Az, hogy a takarítónőnek kell-e adót fizetnie, at­tól függ, hogy mennyi lesz a jövedelme. Adóbevallást nyilván be kell nyúj­tania, de az adófizetési kötelezettsége számos egyéb tényezőtől függ. A több között attól, hogy az éves jövedelme egyáltalán meghaladja-e a mi­nimálbért. HÍVHAT BENNÜNKET NAPONTA 13 ÉS 15 ÓRA KÖZÖTT! A rendőrök sem találkoztak még ilyen öngyilkossággal A DUNA-TISZA KÖZE A-TOL Z-IG Egészen különös módon lett öngyilkos egy 52 éves férfi: egy satuba helyezett vadászpuskalőszerrel lőt­te szíven magát. Solt A megyei rendőrségen több életvédelmi nyomozó is állítja: ilyen esettel még nem találko­zott a pályafutása során.- A férfi a pincéjében szorí­totta be a satuba a vadászpus- kalőszert - részletezte a ször­nyű újítást Hortobágyi István őr­nagy, megyei főkapitánysági szóvivő. - A satu elé hajolt, mi­közben az egyik kezében egy szögszerű fémeszközt, a másik­ban kalapácsot tartott. A gyu­tacsra tett „szöget” megütötte a kalapáccsal, mire a golyó a mellkasába repült. A Petőfi Népe által megkérde­zett vadászok szerint a rézhüve­lyes golyós lőszer torkolati energiája jóval kisebb lehetett, mint amikor puskából lövik ki, de ahhoz elegendőnek bizo­nyult, hogy a férfi mellkasába hatoljon. A halottszemle során egyébként semmi sem keltette bűncselekmény elkövetésének gyanúját, vagyis az életvédelmi­sek biztosak abban, hogy senki sem közreműködött a férfi éle­tének kioltásában. ■ Noszlopy Kecskemét Kigyulladt egy családi ház konyhája hétfőn Kecskemé­ten. A tűzben egy ember könnyeb­ben megsérült. A kecskeméti tűz­oltókat a Kelemen utcába riasztot­ták. Egy családi ház konyhájában csaptak fel a lángok. A tüzet gyor­san megfékezték, így az nem ter­jedt át a többi lakóhelyiségre, de az anyagi kár így is eléri a 400 ezer forintot. A tűzben megsérült embert a mentők kórházba vitték. Lajosmizse 2005-ben népszerű volt a művelődési házban általá­ban hétvégenként rendezett tánc­ház. A sikerre való tekintettel idén is folytatják ezt a programot. Az el­ső alkalom szombaton lesz. Az ap­rók tánca Kovács Lászlóval 16, a Moldvai táncház a Flótás együttes­sel 17 órakor kezdődik. Nemesnádudvar Január 8-án, va­sárnap a délelőtt 10 órai mise után a temetőben, a Hősök Em­lékművénél megemlékeznek a község Szovjetunióba elhurcolt, megkínzott és ismeretlen földben nyugvó volt lakóiról, halottairól. A megemlékezést a Nemesnádud­vari Német Nemzetiségi Hagyo­mányőrző Kulturális Egyesület és az önkormányzat szervezi, tájékoz­tatta lapunkat Kishegyi Simon egyesületi elnök. Vaskút Bunyevác prélóra várják a táncoslábúakat január 14-én, szombaton este hét órára a rendezvényterembe. A bátyus bálon a versendi Orasje tambu- razenekar muzsikál, vendégsze­repei a mohácsi Zora tánc- együttes.

Next

/
Oldalképek
Tartalom