Petőfi Népe, 2006. január (61. évfolyam, 1-26. szám)

2006-01-17 / 14. szám

PETŐFI NÉPE - 2006. JANUÁR 17., KEDD 5 SZÉPSÉG&DIVAT Apróságok divatja az iskolapadban tinik Már a tizenéves lányok is szívesen követik a legújabb irányzatokat HIRSAV Élet & Stílus rovatunk heti oldalainak témái Gyermekeink számára ugyanolyan fontos a diva­tos megjelenés, mint a szülőknek. Csak a hely­szín változik, hiszen ők az iskolában az osztály­társakat bűvölik el. Bár­mennyire is furcsa, legfél­tettebb kincsünk lépést tart a trendekkel, így jobb, ha vásárláskor hagyjuk őt kibontakozni, és azt vesz- szük meg, amire rábólint. Dávid Szonja Vége annak az időszaknak, ami­kor a tükör előtt az édesanya szoknyájában, magas sarkú ci­pőjében pózol a csöppnyi gyer­mek. Már tizenkét-tizenhárom évesen kialakítja saját stílusát, amelyhez ragaszkodik még ak­kor is, ha a szülők összeráncolt homlokkal nyilvánítanak véle­ményt egy-egy ruhadarab láttán. Különös műgonddal válogatja össze a sokszor meghökkentő kollekcióját. Persze ahogy nő gyermekünk, úgy formálódik, fi­nomodik az ízlése. Amit tavaly még előszeretettel viselt, azt idén már esze ágában sincs fel­venni. Új színek, új fazonok és természetesen egyre nagyobb ruhaméretek. Ez így is van rend­jén, csak győzze a szülő türelem­mel és pénztárcával. Idén to­vábbra is hódít a bő nadrág, amely akkor igazán trendi, ha egészen a földig ér, vagyis az is­kola sztárja végigsöpri pantalló­ja szárával az utca aszfaltját. * I Nem is beszélve arról, hogy olyan hatást kelt benne, mintha legalább három számmal na­gyobb lenne saját méreténél. Hó­dít a mintás, csíkos felsőrész a legváltozatosabb színekben. Le­het sportos kardigánfazon, vagy elegánsabb pulóver. Továbbra is érvényes az úgynevezett „lógó” hatás. Vagyis a derékra kötött nagy kendő, a zsebből virító hosszú zsinóros kulcs vagy mo­biltelefon-tartó. A bátrabbak is­kolán kívül fejpántot is kötnek, szigorúan a felső résszel meg-, egyező színűt. A farmer továbl)- ra is az alap darabok közé tar­tozik, ám a vászonnadrágot , nem tudja legyőzni. Még akkor sem, ha a vékonyj I viselet alá szinte kötelező a vastag harisnyanadrág^ a téli hidegben. VISSZAFOGOTT SZÍNVILÁG Ebben az összeállításban a harsány színek kimenőt kaptak. A lényeg ezúttal a halvány árnyalatokban rejlik, azaz a visszafogott­ság dominál Az együttes komolyságát azonban jótékonyan töri meg a díszes öv, valamint a kardigánon végigjutó piros csík. A nadrág szabá­sa is eltér a megszokottól, engedi, hogy lássuk gyermekünk cipőjét A nagy mintás övbe bátran akasztható például kulcstartó is. ÁR: PULÓVER 2390 Ft KARDIGÁN 3490 Ft NADRÁG 5490 Ft PIROSKA FARKAS NÉLKÜL A nőies stílus első jelei mu­tatkoznak meg ennél a vise­letnél Az azonos színű nad­rág és felsőrész kombinációja egy csöppet sem unalmas, ha ilyen erőteljes árnyalatról van szó. Ezúttal a nadrág szabása is sokkal visszafo- b, azaz egyenes szárú, szűkebb fazonú. Ez az össze­állítás csak felkészült diá­koknak ajánlott. Harsány szí­neivel ugyanis könnyén fel­hívja magára a figyelmet, ami a felelések idején nem mindig hasznos. ÁR: FELSŐ 6590 Ft NADRÁG 5590 Ft FARMER MINDEN IDŐBEN A farmer sosem veszít népszerűségéből. Egyet­len iskolás szekrényéből sem hiányozhat A nad­rág akkor felel meg az aktuális trendeknek, ha takarja a cipőt. Tökéle­tes kiegészítője eg}' fe­hér pulóver apró mintá­val. Aki nagyobb feltű- j nésre vágyik, besze- * rezhet egy piros kar­digánt is. ÁR: KARDIGÁN 4590 Ft J| PULÓVER 2990 FtmM farmer 5990 Ft mm ' KEDD EGÉSZSÉG SZERDA AUTÓS MOTOR CSÜTÖRTÖK DIGITÁLIS VILÁG PÉNTEK ÍNYENCSÉGEK SZOMBAT CSALÁD&NEVELÉS KENDŐMÁNIA A narancssárga alapszínt az ujjakon végigfutó barna árnyalat töri meg. Tónusa megegyezik a nadrág színé­vel. A hatást tovább lehet fokozni, a nadrágövbe húzott kendövei ÁR: FELSŐ 4990 Ft nadrág 5990 Ft Mutasd a bőröd, megmondom, hogyan élsz! öregedés Nem mindig a méregdrága kozmetikumok és krémek a legjobb megoldások A bőr öregedése természetes fo­lyamat - mondja Wikonkál Nor­bert bőrgyógyász, egyetemi ad­junktus. De nem mindenkinél egyformán gyors ez a folyamat, ugyanis sok tényező befolyásol­ja. Alaptétel, hogy a bajt köny- nyebb megelőzni, mint a káro­kat helyrehozni. Bőrünk fiatalságáért sokat te­hetünk például azzal, hogy nem napozunk. Sőt, a szoláriumot is elkerüljük, mert az még kártéko­nyabb. A tömény UV-A sugárzás roncsolja a kötőszöveti rostokat, aminek csúnya ráncosodás lesz | a vége. A megfelelő folyadékbe- |6 vitel és táplálkozás, az elegendő alvás csodát tesz, a dohányzás és a szmog viszont árt. Mit tehetünk, ha a károsodás Bőrünk azt is elárulja, ahogy élünk, már bekövetkezett? Tudnivaló, hogy az első számú ellenség a ránc, vagyis a kötőszövet romlá­sa. Csodaszer valójában nem lé­tezik, csupán ígéretes próbálko­zások vannak. Némelyik már­kás arckrém elkészítésének hát­terében valóban komoly alapku­tatások állnak. A kérdés, amelyet a tudósok feltesznek: miként lehet az öregedés folya­matát visszafordítani? A vála­szon egyelőre dolgoznak. Károsodást okozhat a bőr csökkent víztartalma, vagyis a hidratáltság alacsony foka is. A bajra különféle hidratálókré­meket használhatunk. Néme­lyikre ráírják: „bőrgyógyászati- lag tesztelt”. (Ez általában annyit jelent, hogy néhány tucat nő pró­bálta ki.) Az ilyen termék drága - a háziorvos receptjére rendelt szer viszont olcsó. Más kérdés, hogy talán nem olyan hatékony. Bármilyen kencét használ­junk azonban, a bőrgyógyász szakorvos szerint bőrünk nem azt tükrözi, mivel kenjük, ha­nem hogy miként élünk, mennyire kíméljük testünket. A kozmetikus Holes Orsolya úgy véli, a drága készítmények­nél elsősorban a márkát kell megfizetni. Aki olcsóbban akar kijönni, kotyvasszon otthon. A kozmetikus is adhat receptet vagy szereket, de a bioboltokban szintén hozzájuthatunk termé­szetes anyagokhoz. Fontos, hogy bőrünkről kér­jük ki a szakember véleményét. Ő tudja megmondani, mit kell rá használnunk. Lehetséges példá­ul, hogy valakié fénylik, ezért megveszi a zsíros bőrre való kencét, holott a jelenség a szeny- nyeződésektől vagy a stressztől alakult ki. Ne vásároljunk kínai piacon! Az olcsóságért később drágán megfizethetünk, hiszen ezek a szerek többnyire lopottak és hamisak. Szerepelnek is a fo­gyasztóvédelmi hatóság tiltott és egészségkárosító termékeket tartalmazó listáján. A krém egyébként kevés - kell a kezelés is. Ne sajnáljuk arcbőrünktől legalább egyszer egy hónapban a pakolást és a masszázst. Ez utóbbi fokozza az anyagcserét, ránctalanító és mé­regtelenítő hatása van. Fo­gyasszunk el naponta legalább két liter folyadékot! Bőrünknek szüksége van rá. ■ Rados Virág Újszerű fazonokkal hódítanak a szoknyák vége az egyenes szabású és A vonalú szoknyák egyed­uralmának. A változatosság gyönyörködtet mottóval in­dult hódító útjára az aszim­metrikus alj. Jótékony ha­tásával sokak szívét megdobogtatja, mert előnyösen hangsúlyoz­za viselője alakját. Megnyújtja a combot, és stílusos kiegészítő­je a hosszú szárú csizma is. Nem unalmas azegysanűség tévhit, hogy unal­mas az egyszínűség, legalábbis a tónusok kiválasztásánál. Biz­tosak lehetünk ele­gáns megjelenésünk­ben, ha öltözékünk min­den darabja megegyező színű. Az ilyen kollekció összeállítása nem egy- í szerű feladat. Ám kifo­gástalan stílusról árul­kodik, ha a nadrág szí­nével azonos felsőrészt választunk, és cipőnk is ugyanazt a tónust képvi­seli. Rosszul szabott szépségek és sztárok TERMÉSZETELLENES lett Michelle Pfeiffer orra. A világhírű amerikai szí­nésznő az idő múlását gyakran palástolja újabb ráncfelvarrással. Teljesen elvékonyított apró orra azonban furcsán fest az arcán. A negyvenes éveit taposó Michelle nem fél a szikétől, a színésznő sze­me is állandóan csodál­kozva néz a szemráncok plasztikázása miatt. Szépítő fehér arany a tengerek vizéből fehér aranyként emlegetik a tengervíz elpárolgása után visszamaradó, ásványi anyagokban gazdag sót. Jód, vas és magnézium van benne, ennek köszönhetően fokozza a bőr anyagcseréjét. A szépség érdekében taná­csos hetente egyszer a bőr­be dörzsölni tengeri sós hámlasztó krémet. Ezután vegyen fürdőt valamelyik tengeri készítményből. Vitamindús gyümölcsök a szépség szolgálatában eltünteti a ráncokat az avokádó. A gyümölcsből ké­szült pakolás hatása a ben­ne lévő magas vitamin- és pantoténsav-tartalomnak köszönhető. A gyümölcski­vonatok előnyei a hajápo­lásban is felhasználhatók. Száraz, töredezett hajvégre kitűnő a banánból és tej­színből készített pakolás. @ további érdekességek: www.reggel.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom