Petőfi Népe, 2006. január (61. évfolyam, 1-26. szám)

2006-01-14 / 12. szám

3 PETŐFI NÉPE - 2006. JANUÁR 14., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP A DUNA-TISZA KÖZE A-TOL Z-IG Fájsz A helyi kishalászegyesület szokásos évi közgyűlésére kerül sor holnap 10 órakor. A megbe­szélés színhelye a fajszi kultúrház lesz. Hercegszántó Folytatódik a ren­dezvénysorozat a Vállalkozói és Gazdálkodói Népfőiskolán. Hétfőn 18 órától Papp Károly bajai agrár­mérnök lesz a közösség vendége. A térségben jól termeszthető ku­korica és napraforgó növények ve­tőmagjairól szól az érdeklődőknek a közművelődési intézmény klub­termében. Kalocsa Természetkárosítás mi­att nyomoznak a helyi rend­őrök, mert ismeretlenek garáz­dálkodtak az Érsekkert mögötti természetvédelmi területen va­sárnap. A Vajas-csatorna part­ján engedély nélkül kivágtak és elloptak másfél mázsányi juhar­fát, amivel negyvenezres kárt okoztak. Kiskőrös Rablás történt pénteken éjfél után Kiskőrösön. Ismeretlen tettesek egy büfé előtt bántalmaz­tak egy 41 éves helyi férfit és eltu­lajdonították 40.000 forint kész­pénzét. Az áldozat nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenve­dett. Kiskunfélegyháza Előadást tart Bella Rózsa, a kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium tanára és grafi­kusművésze jövő csütörtökön este hat órakor a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban. Az előadás témája: Szatmárcseke, ahol nemzeti Him­nuszunk született, ahol nemze­tünk nagy költője, Kölcsey Ferenc alussza örök álmát. Kunszentmiklós Személyi válto­zás történt az óvodavezetés élén. Horváth Tibor, az ÁMK igazgatója elmondta: A három tagintézmény­ből álló, körülbelül 310 kisgyere­ket ellátó intézmény augusztus­ban integrálódott az ÁMK szerve­zetébe. Éléről több évtizedes mun­ka után december közepén nyug­díjba ment Török Istvánná. A sta­fétabotot tőle Csákai Lászlóné vet­te át. Kinevezése öt évre szól. Mélykút Ma délelőtt 9 órai kez­dettel labdarúgó-teremtornát ren­deznek az öregfiúk részére. Hat település - Gara, Jánoshalma, Kisszállás, Nagybaracska, Mo- ravica és Mélykút - csapata küzd meg a sportcsarnokban. Oregcsertő Trükkös tolvajok láto­gattak meg egy helyi lakost a na­pokban. Villanyóracserére hivat­kozva jutott be a két ismeretlen a sértett házába. A munka elvégzé­se helyett a tulajdonos figyelmét elterelve 50 ezer forintjától szaba­dították meg. A kalocsai rendőrka­pitányság munkatársai keresik a tolvajokat. Tiszakécske A városi művelődési központ szívesen „örökbe fogad­ja" vagy áttelelésre befogadja a megunt vagy a lakásokat kinőtt vi­rágokat, illetve kerti növényeket, amelyek majd az intézmény kö­zösségi tereit díszítik. Egyeztetés a 06/76/441-250-es telefonszá­mon az intézmény nyitva tartási idejében. Kunszentmiklós a Felső-kiskunsági Duna melléki Többcélú Kistérségi Társulástól kapott támogatást eszközbeszerzésre a kunszentmiklósi csa­ládsegítő és gyermekjóléti szolgálat. A 2,7 millió forintból vásárolt infor­matikai eszközöket Aranyi János, a társulás elnöke csütörtökön adta át Sebestyénné Ruszkovics Máriának!képünkön), a szolgálat vezetőjének. HÍVJON - SEGÍTÜNK! A13. havi fizetésről S 06-40/200-379 TAKACS VALENTINA ROVATA 2004 szeptemberétől lett rokkantnyugdíjas egyik olvasónk, aki közalkal­mazottként dolgozott. Akkor a 13. havi fizetését nem kapta meg, azzal az indokkal, hogy nem dolgozta végig az évet. Később lapunkban olva­sott egy cikket, amiből arra a következtetésre jutott, hogy a munkáltató­ja nem járt el jogszerűen. Visszament hát, ám a munkáltató azt mond­ta, hogy ez a jogszabály nem egyértelmű. Olvasónk kérdése, hogy hova forduljon, illetve visszamenőleg megkaphatja-e a 13. havi fizetést. A kérdés ennél egy kicsit bonyolultabb, ám nagy valószínűséggel olva­sónknak van igaza. Az ügyben dr. Balázs Mihályt, a munkaügyi főfel­ügyelőség igazgatóját kérdeztük, aki elmondta: először is tavaly történt egy jogszabály-módosítás, aminek értelmében nem 13. havi, hanem 0. havi fizetés járt volna. Csakhogy erről kiderült, hogy alkotmányellenes, és visszavonták. Jelenleg valóban nem egyértelmű a helyzet, de mivel olvasónk nem tavaly, hanem egy évvel korábban lett rokkatnyugdíjas, így rá egyértelműen az akkori, azaz a 13. havi fizetés szabályai vonat­koztak. Tehát legalább időarányosan meg kellett volna kapnia a jutta­tást. Mindenképpen érdemes volna ügyvédet keresni és az ő segítségé­vel megállapodni a munkálatóval. Ha ez nem megy, akkora munkaügyi bírósághoz kell fordulni. Olvasónk igazát valamilyen formában az is alá­támasztja, hogy a munkáltató azt mondta: nem egyértelmű. Ez jelzi, hogy ő sem biztos a maga igazában. HÍVHAT BENNÜNKET NAPONTA 13 ÉS 15 ÓRA KÖZÖTT! A félegyházi Felsőtemetőben máglyatűz is égett az odaveszettek emlékére. Gyertyagyújtás a jakabszállási emlékfalnál. 1943. január 12-én a Don folyó mentén odaveszett a II. Magyar Hadsereg nagy része, mintegy 120 ezer ember. A héten az eleset­tekre emlékeztek-emlé- keznek a Duna-Tisza kö­ze településein, ahogy lakabszálláson és Kis­kunfélegyházán is. Bács-Kiskun jakabszálláson a temetőben álló háborús emlékfalon 87 név olvasható. Itt helyezték el a megemlékezés koszorúit, és gyújtottak gyertyákat a megje­lentek. Majd a katolikus temp­lomban Szabó Mihály polgár- mester a fekete zászlós napok szomorúságáról beszélt, Fekete János plébános pedig szentmi­sét tartott az elhunytak lelki üd­véért. Szabó János, a Magyar Tartalékosok Szövetségének Bács-Kiskun megyei elnöke fel­idézte a 63 évvel ezelőtt történ­teket - kiemelve a hazáért el­esettek áldozatvállalását. 1943 januárja sok családnak jelentett egy egész életre szóló tragédiát. A ma élő hozzátarto­zók közül is többen ott voltak a templomban és az emlékfalnál. SZABÓ GYÖRGY három lány­testvérével ma­radt félárván: Apánkat mindig katona­ruhában lát­tuk. Árkász- ként, azaz hídépítőként vitték el. Volt Zentán, a Felvidéken, utoljára Óbecséről írt levelet. Aztán holttá nyilvánították. Ke­restettük az egyházon keresztül is - hiába. Nem tudjuk, hol van­nak a földi maradványai. Kato­natársa, Makány István - aki szintén jakabszállási volt - mondta: bíztatta apánkat, szök­jön meg vele együtt. De ő nem jött. Pista bácsinak sikerült ha­zatérnie, pár éve hunyt el. Az is más lenne, ha édesapánk sírján gyújthatnánk most gyertyát. Itt a falon csak a neve van. KISKUNFÉLEGYHÁZÁN ÍS két helyszínen volt megemlékezés csütörtökön délután. „Annál, ami a Donhoz vezényelt kato­nákkal történt, csak egy valami lehet szörnyűségesebb: ha elfe­lejtjük őket” - hangsúlyozta az Öreglaktanyánál Szikom István, a Petőfi Sándor Helyőrségi Nyugállományúak Klubjának elnöke. A rendezvényen Orbán Károly nyugállományú vezérőr­nagy mondott ünnepi beszédet. Majd Ficsór lózsef polgármes­ter, Endre Sándor és dr. Garai István honatya, az önkormány­zat, a politikai és civil szerveze­tek képviselői megkoszorúzták az Öreglaktanya kapuja mellett négy éve elhelyezett emléktáb­lát, illetve az udvaron felállított kopjafát. A megemlékezés a FelsÖte- metőben folytatódott, ahol a polgármester és Talapka István címzetes apát, az Ótemplom plébánosa emlékezett a doni üt­közetekben életüket vesztett ál­dozatokra. A máglyatüzes ren­dezvény ott is koszorúzással ért véget. ■ P. S. - Sz. A. Más baktérium is lehet az üriilékes tojásokban Küzdenek a munkanélküliség ellen üres Bérlőre vár a nemrég korszerűsített épület A kistelepülések legtöbb­jén a munkanélküliséggel küzdenek. Tavaly sokak bánatára Kunpeszéren is megszűnt egy viszonylag sok embert foglalkoztató munkahely. A korszerű épület most új bérlőre vár, aki életet költöztetne a falai közé. Kunpeszér A helyi téesz jogutód nélküli megszűnése után sok ember lett munkanélküli a faluban. Aztán többen ingázásba, mások vállalkozásba kezdtek. A varro­dát és a baromfitelepeket, a kel­tetőt szerencsére olyanok vet­ték meg, akik helybélieket al­kalmaztak. A Hungerit Rt. pél­dául 24 embernek adott mun­kát. Ám a cég tavaly megszűnt, és egykori dolgozói közül még vannak, akik állást keresnek. Magyar József vezérigazgató mindenesetre korrekt módon köszönt el: az önkormányzat­nak kedvező feltételekkel fel­ajánlotta a közút mellett álló, 500 négyzetméter alapterületű épületet. Sipos Gyuláné polgár- mester lapunknak elmondta: azzal az elképzeléssel kaptak az alkalmon, hogy talán sikerül kiadni a - 2004-ben még 16 millió forint ráfordítással kor­szerűsített - telephelyet. A léte­sítmény több funkciónak is megfelelne, jó telephelyi adott­ságokkal bír. E remény mellett azért rend­szeresen pályáznak munkanél­küliek foglalkoztatása ügyében is. Énnek köszönhetően egymil­lió forintot meghaladó összeget nyertek egy gondnok alkalma­zására. A festő-mázoló fiatalem­ber már megszépítette az isko­lát, a kultúrházat, az óvodát, most a polgármesteri hivatal­ban ténykedik, ahonnan az or­vosi rendelőbe megy tovább. Az önkormányzat a fenti összegből nemcsak munkát tudott adni, hanem azt is megspórolja, amit e feladatok elvégzéséért egy vállalkozónak kellene kifizetni. Ugyancsak egy sikeres pályá­zat eredményeként fél évig dol­gozhat öt közmunkás a faluban, aki az intézményeket és a köz­területeket tartja rendben. Ne­kik eszközöket is tudtak vásá­rolni az elnyert támogatásból. ■ P. S. NYERTESEK A Petőfi Népe Heti rejtvényének nyertesei Q'anuár 7-ig): Vida Mihályné, Tass; Kádár Ákos, Kiskunfélegyháza; Farkas Szabolcs, Kiskunhalas; Bien Mária, Bácsalmás; Bravikné Banos Gabriella, Kecskemét; Barta Balázs, Baja. A Gyerekrejtvényt helyesen megfejtők közül a következőknek kedve­zett a szerencse (január 7-ig): Fekete Dávid, Orgovány; Kara Éva, Her- nád; Keresztes Réka, Hercegszántó; Tóth Evelin, Sükösd; Nagy Lajos, Kecskemét; Mihályfi Judit, Baja. BÁCS­Hiába m é n y kedtünk abban, hogy a megyét elke­rülte az országos botrányt ki­váltó lengyel ürülékes tojás. Dr. Molnár Zoltán megyei főállator­vos lapunknak elmondta: a Tesco összes Bács-Kiskun me­gyei áruházában találtak a szennyezett áruból, mégpedig összesen 100 ezer darabot. Az állategészségügyi és élelmi­szer-ellenőrző állomás nem zár­ja ki annak lehetőségét, hogy ezekben a tojásokban másféle baktérium is lehet, ezért a kecs­keméti laboratóriumban meg­kezdték a minták erre vonatko­zó vizsgálatát. ■ T. V. KÖZÉLETI HÍREK • Kedden 16 órától Kövér László, a Fidesz-Magyar Polgári Szövet­ség országos választmányának elnöke bemutatja a 2006-os válasz­táson Baján és térségében induló, egyéni országgyűlésiképviselő­jelöltet. Helyszín: a Duna Szálloda (Szentháromság tér 6.). • A kalocsai választókerület Fidesz-csoportja tart rendezvényt jö­vő szombaton este 6 órától a kalocsai művelődési központ kamara­termében. Szájer József, az Európai Parlament képviselője, az Eu­rópai Néppárt-Európai Demokraták-frakciő alelnöke lesz a ven­dég. A beszélgetés témája: lehetőségeink az Európai Unióban. APÁNKAT MINDIG KATONARUHÁBAN LÁTTUK

Next

/
Oldalképek
Tartalom