Petőfi Népe, 2006. január (61. évfolyam, 1-26. szám)

2006-01-10 / 8. szám

SZERKESZTETTE: PÁNCSICS HAJNALKA TELEFONSZÁM: 06-78/561-840 E-MAIL: hajnalka.pancsics@petofinepe.hu PETŐFI NÉPE - 2006. JANUÁR 10„ KEDD KALOCSA ÉS KÖRNYÉKE Parádés újévi operettgála Kalocsa A Pesti Magyar Operettszínház társulata a hét végén két fellépéssel is szórakoztatta a kalocsai közönséget. Az újévi operettgála sikerét nemcsak a dupla előadás bizonyította, hanem az is, hogy Török Gusztáv Andor polgármester köszöntőjében arról tájékoztatta a nézőket: jövőre is lesz újévi operettgála Kalocsán. Felvételünk a délutáni előadás első jeleneteit örökítette meg. Közös gondok várnak közös megoldásokra Kalocsa Bagó Zoltán ország- gyűlési képviselő (Fidesz) meg­hívására lakossági fórumon vett részt a minap őry Csaba, a Fidesz Európa parlamenti frak­ciójának vezetője. A volt munkaügyi miniszter a lakosági fórumon hazánk fej­lődésének útját összecsenge­nek találta az unió érdekeivel. Eszerint az európai országokat, ezen belül Magyarországot is közös probléma gyötri. Ez nem más, mint az elöregedő társada­lom. A helyzet további romlásá­nak megakadályozását és a vi­lágpiaci versenyben való meg­erősödés lehetőségét három pontban fogalmazta meg a poli­tikus. Ezek közül a legfonto­sabbnak a munkaalapú társa­dalom kialakítását ítélte. Véle­ménye szerint új munkahelyek tényleges teremtésével kell biz­tosítani a polgárok megélheté­sét. Kifejtette, hogy hazánkban jelenleg a munkaképes korú la­kosság alig 54 százaléka dolgo­zik. Legalább 70 százalékuk foglalkoztatására volna szükség ahhoz, hogy a gazdaság műkö­dőképes legyen. így természe­tes, hogy a dolgozók nehezen viselik a magas terheket. Kevés az államkasszába történő befi­zetés, összeomlással fenyeget a szociális rendszer és alacsony a nyugdíj.­A munkahelyteremtés lehe­tőségét Őry Csaba a kis- és kö­zépvállalkozások megerősítésé­be látja. Szerinte az úgyneve­zett harmadik szektor terheit kell csökkenteni ahhoz, hogy a vállalkozások fejlődési lehetősé­get kapjanak, új munkaerőt al­kalmazzanak. A cél eléréséhez csökkenteni kell a bérekre ra­kódó terheket, adókat és lehető­séget kell biztosítani az EU-s pályázatokon való részvételhez. Az ország fejlődéséhez fontos­nak tartja még a „tudásipar” (ok­tatás, képzés, átképzés) megerő­sítését és az együttműködést egyéb európai országokkal. Enyhülést hoz a kapitánycsere interjú Gyepes Zsolt az új kalocsai rendőrfőnök Együtt maradhat az öt gyerek foktő A védőnő nem tudott az asszony terhességéről A közlekedés biztonságos­ságának fokozása és a pol­gárokkal való kapcsolat- tartás erősítése a legfonto­sabb célja az új kalocsai rendőrkapitánynak, Gye­pes Zsolt alezredesnek. Kalocsa __________________ Kö zel két hete, január 1-je óta új parancsnoka van a kalocsai rendőrkapitányságnak, gyepes Zsolt alezre­des további in- tézkedésig megbízott rendőrkapi­tányként tölti be a posztot.- A vezetőváltás várhatóan nem jár különösebb változások bevezetésével a kalocsai rend­őrkapitányságon. A rendőrség társadalmi integrációja fokozá­sa az egyik fő célom. Ez kettős feladat az állampolgárok felé. Egyrészt a szolgáltatás nyújtá­sának minőségében - bűn- és baleset-megelőzés, felvilágosí­tás, kapcsolattartás - nem en­gedhetünk meg romlást. A má­sik a hagyományos rendőri fel­adatok ellátása. Fontosnak tar­tom az állampolgárokkal való kapcsolatrendszer kiépítését. Célom az, hogy a térségben élők lássák, a rendőrség értük van - mondta az új kapitány.- Kalocsa a bűncselekmé­nyek szempontjából csendes kisvárosnak számít. A közleke­dés biztonságának fokozása vi­szont fontos. Érezhető változta­tás lehet ebből a szempontból, hogy azok a szabálysértők, akik kisebb kihágást követnek el a közeljövőben enyhébb elbírálás alá esnek. így pénzbüntetés he­lyett akár egyszerű figyelmezte­téssel igyekszünk elérni a sza­bályok betartatását. Ne számít­son enyhe büntetésre az, aki it­tasan ül volán mögé, vagy bal­esetveszélyt okozó szabálysér­tést követ el.- Kollégáimmal szemben annyi az elvárásom, hogy min­den beosztott a saját szakterüle­tén minőségi munkát nyújtson. Az osztályok, osztályvezetők át­világítása folyik. Nálam nem csak a szakmai feltételeknek kell megfelelnie az osztályveze­tőnek. Szerintem ebben a be­osztásban szükséges a csapat- építés, a közösség építésének képessége is. GYEPES ZSOLT ALEZREDES 1961-ben Kiskőrösön született. 2005 tavaszától a megyei főka­pitányság közrendvédelmi és közlekedési osztályát vezette. 2006. január 1-jétől kalocsai rendőrkapitány. A napokban számoltunk be ar­ról, hogy egy újszülött csecse­mő maradványait ásták elő a rendőrök egy foktői ház udvará­ban. A terhességről nem tudott a helyi védőnő. A családban öt gyermek nevelkedett, ők egy­előre ideiglenesen rokonoknál, illetve egyéb helyen vannak. Mind az apa, mind az anya vallomása szerint tavaly márci­usban otthon szülte meg gyer­mekét a fiatal nő. Az asszony kegyetlen verést kapott férjétől a mindössze 6-7 hónapos mag­zat világra hozatala előtt. A gyermek maradványait a na­pokban a ház mögötti pajta földjéből ásták elő a kecskeméti nyomozók. Nem ez volt az első tragédiája a családnak. Tűzvész pusztította el Tasson a házukat 2001-ben. Ott egy hét hónapos baba halt bele sérüléseibe. A két életben maradt gyermek is élete végéig viseli a lángok nyomait. A tassi tragédia után a Máltai Szeretet­szolgálat közreműködésével és segítségével került az aszszony és két életben maradt gyermeke Foktőre. A család öt gyermeket nevelt, a legkisebb 1,5, a legidő­sebb 7 esztendős. A kicsiket a gyámhatóság védelembe vette (szakember rendszeresen láto­gatta őket, figyelve fejlődésüket, a szülők magatartását).- A védelembe vétel nem ve­zetett eredményre, így a gyer­mekek családból való kiemelé­se mellett döntöttek a szakem­berek - tudtuk meg Zsiga Fe- renctől, a kalocsai gyámhivatal vezetőjétől. - A karácsony köze­ledtével nem akartuk elszakíta­ni a gyerekeket, és a helyzetük sem követelte meg a halasztha­tatlan beavatkozást. Ám a nap­világra került tavaly tavaszi események haladéktalan meg­oldást sürgettek. A helyi jegyző a gyerekek ideiglenes elhelyezéséről gon­doskodott. A gyámhivatalnál pedig jelentkezett a Máltai Sze­retetszolgálat képviselője. A sok tragédiát megélt kicsiknek ismét a máltaiak segítenek. Gondoskodnak az öt testvér el­helyezéséről, mégpedig úgy, hogy együtt maradhassanak. A foktői családvédelmi szol­gálat is rendszeresen tartotta a kapcsolatot a családdal - tájé­koztatott Jakab Ferenc polgár- mester. - Anyagi és egyéb tá­mogatással is segítettük őket. A tragédiával végződött terhes­ségről nem tudtunk. A helyi vé­dőnőnél nem jelentkezett a fia­talasszony, nem volt bejelentve a terhessége. A foktői hivatalban egyéb­ként több panaszlevelet is őriz­nek. Helybéliek tettek írásban is bejelentést a szülők magatar­tása miatt. A reptéren száguldhat a Formula-500 cirkusza Lemondott a polgármester A szabadulás kútja alapítványi posztjairól a belváros dísze lehet technikai sport A nyáron akár egy kisebbfajta száguldó cir­kusz is ellátogathat a kalocsa- foktői repülőtérre. A verseny szervezői keresték meg a két önkormányzatot. Amennyiben a városi és települési vezetés rá­bólint, versenyautók bömbölé- sétől lesz hangos az egyik nyári hétvége a reptéren. Hat magyarországi helyszín­re tervezik a Forma-500 ver­senysorozatát a szervezők,ezek között az egyik lehet a foktő-ka­locsai repülőtér. A foktői önkor­mányzat elvileg már beleegye­zését adta a repülőtér ilyen jel­legű használatához. Bár az ere­deti szerződéstervezettől eltérő­en egyelőre csak erre az eszten­dőre engedik át a Formula-500 mezőnyének a kifutópályát. Ka­locsa is hajlik a látványos cir­kusz vendégül látására. Amennyiben az önkormányza­tok beleegyezésüket adják, júli­us 7-én düböröghetnek fel az akár 270 lóerős gépcsodák a Formula-500-as versenyautó. reptéren. A terv megvalósulásá­val az eddig megszokottakon kí­vül újabb technikai sport hono­sodhat meg a városban. A Forma-500 leendő nézői is megkapják majd a pénzükért a megfelelő szórakoztatást. A nagytestvérhez, a Forma-1-hez hasonlóan ebben a gyorsasági autóverseny-sorozatban is tel­jes hétvégés a verseny. Pénte­ken már nyilvános a szabad­edzés. Szombaton az időmérő, vasárnap pedig maga a verseny szórakoztatja majd a technikai sportok szerelmeseit. A jegy­árak pedig a FI-helyjegyek tö­redékébe kerülnek majd. ■ Munkatársunktól Előbb az ügyrendi bizott­ság tárgyalta, majd a he­lyi képviselő-testület elé került dr. Nagy Antal pol­gármester összeférhetet­lenségi ügye. Dunapataj Néhány hét­tel ezelőtt az egyik helyi képviselő le­vélben kérte, hogy vizsgál­ják meg: ösz- szeférhetet- len-e a pol­gármesteri tisztség és a helyi önkor­mányzat ál­tal alapított Dunapatajért Ala­pítvány kuratóriumi tagsága. Az ügyrendi bizottság előtt meghallgatását kérte a polgár- mester még az óév végén. A nagyközség képviselői pedig a napokban zárt ülésen kezdték meg az ügy tárgyalását. Meg­hallgatták az ügyrendi bizott­ság előterjesztését, határozat- tervezetét. A szavazás előtt a polgármester bejelentette és írásban az érintettek­nek átadta: lemond ala- p í t v á n y i tisztségei­ről. Dr. Nagy Antal a Szelídért Alapítvány elnöke és a Dunapata­jért Alapít­vány kura­tóriumának tagja volt. így okafogyottá vált a testület további munkája az összeférhe­tetlenségi üggyel kapcsolatban - tájékoztatott Botykcd János, Dunapataj jegyzője. _ Kalocsa A börtön sarkát díszít­heti majd a több mint 5 méter magas A szabadulás kútja nevet viselő Benedek György-alkotás. Az '56-os forradalom 50. év­fordulójának méltó megünnep­léséhez a Miniszterelnöki Hiva­tal is segítséget nyújt a települé­seknek. Pályázaton legfeljebb 5,5 millió forintot nyerhetnek a vidéki városok, falvak. Ezt a le­hetőséget használja ki Kalocsa is köztéri képzőművészeti alko­tásainak további bővítésére. Török Gusztáv Andor polgár- mester arról adott tájékoztatást, hogy február közepére elkészül a méretében is valósághű váz­lat. Ezt bírálja majd el a Képző- és Iparművészeti Lektorátus. Nyertes pályázat, saját tőke és megfelelő mennyiségű ado­mány esetén méltó emléket ál­líthat a város a börtönben - mai tudásunk szerint - politikai el­ítéltként fogva tartott lányok­nak, asszonyoknak. A készülő kompozíció fővédnökének és A szabadulás kútja vázlata. avatójának a polgármester a köztársasági elnököt, Sólyom Lászlót kérte fel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom