Petőfi Népe, 2006. január (61. évfolyam, 1-26. szám)

2006-01-09 / 7. szám

GAZDASÁGI TŰKOR 2006. JANUAR 9., HÉTFŐ Nehezebb képzési támogatáshoz jutni az idén csak azokhoz a kép­zésekhez adható támogatás, amelyeknél a munkáltató vállalja: legfeljebb 3 hóna­pon belül alkalmazza a kép­zésben részt vevó't és leg­alább fél évig foglalkoztatja. Ha ez a dolgozók több mint 55 százalékánál nem való­sul meg, a szervezet két évig nem kérhet támogatást. Plazmatévédömping várható Kínából A két kínai televíziógyártó a külföldi piacok teljes meg­hódítására készül idén. A Konka mintegy 400 millió dolláros (80 milliárd forint), míg a Changhong 500 mil­lió dolláros (100 milliárd fo­rint) exportot vár 2006-ban. Másfél óránként egy bankrablás egyre nagyobb összegeket fordítanak a bankok bizton­ságra, ami a rablóknak újabb és újabb kihívást jelent. Az Európai Bank- szövetség szerint kilencven- percenként rabolnak ki egy bankot, s egyre nagyobb arányban alkalmaznak erő­szakot. 2004-ben összesen 5864 bankrablás történt az EU-ban, Svájcban, Izlan- don és Norvégiában. A hirsav a pannon gsm tamogatasaval. készült lassan jön az SMS a földhivatalból tulajdoni lap Egyelőre levélben értesítik a tulajdonosokat a változásról Nagyobb lesz a szigor a földhivatalokban. Ellenőrzik például azokat, akik betekintenek egy tulajdoni lapba. Január elsejétől minden széljegyzéssel kapcsolat­ban, amely egy tulajdoni lapon történik, levelet küldenek a földhivatalok az ingatlan birtokosának. Az ígért SMS-szolgálta- tásra még várni kell. Braunmüller Lajos Füsi Piroska Jelentősen változott január l-jé- től az ügyintézés a földhivatalok­ban. A lakosságot érintő egyik legfontosabb módosítás, hogy ér­tesítenek minden ingatlantulaj­donost ö.t napon belül, tértive- vényes levélben, ha a nyilvántar­tásban bejegyzett tulajdonjoga törlését, illetve arra vételi jog be­jegyzését kéri valaki. Ez a lépés a lakásmaffia elleni fellépést hi­vatott szolgálni. Ha a tulajdonos 30 napon belül valamilyen pa­naszt nyújt be, a széljegyzet­folyamatot azonnal felfüggesztik és vizsgálatot indítanak - tud­tuk meg Zalaba Piroskától, a Földművelésügyi és Vidékfej­lesztési Minisztérium földügyi és térinformatikai főosztályának főtanácsosától. így még a bejegy­zés előtt lépéseket lehet tenni egy csaló lebuktatására, aki esetleg hamis adásvételi szerződéssel próbálja megszerezni a lakást. Az eredeti elképzelések sze­rint novembertől már e-mailen, január elsejétől pedig SMS-ben is bárki megkaphatná az infor­mációkat a tulajdoni lapon kez­deményezett változásokról, aki szolgáltatási szerződést köt a földhivatalokkal. A rendszer ki­építése azonban késik, még min­dig csak annak a körülbelül négyezer ügyfélnek küldenek e-mailben értesítést - szeptem­ber 15. óta -, akik hozzáférnek a Takarnet rendszerhez, vagyis a földhivatalok központi adat­hálózatához. Ezek az előfizetők ügyvédek, bankok, valamint ön- kormányzatok. A késés okáról a főtanácsos a következőt nyilatkozta lapunk­nak: „Az új ingatlan-nyilván­tartási törvény jelenleg nagy ter­het ró a földhivatalokra, ám az elektronikus értesítési rendszer kiépítése folyamatban van. Vár­hatóan még az év első felében kiterjesztjük az e-mail- és SMS- küldést a Takarnet-előfizetőkről az összes ügyfélre.” Már most is védelmet nyújt vi­szont a lakásmaffiával szemben Szolgáltatások díjai Szoláltatás Ár Tulajdonjog bejegyzése 5000 forint Jelzálog bejegyzése A követelés 5%-a, max. 12 000 forint Soron kívüli eljárás 10 000 forint Fellebbezés _______10 000 forint Va gyonértékű jog törlése 2000 forint EUROPRESS-GYÜJTÉS az ingatlan-nyilvántartási tör­vény azon passzusa is, amely szerint a tulajdoni lapon, a szél­jegyekben egyértelműen utalni kell arra, hogy milyen ügy van folyamatban az adott ingatlan­nal kapcsolatban (például adás­vétel vagy mondjuk jelzálogbe­jegyzés). Az okiratokat, amelyek alapján ezek a bejegyzések ké­szülnek, csak azok tekinthetik meg, akik írásban igazolják, hogy érdekeltjei a folyamatban lévő ügynek. Ugyanezen módosítás értel­mében a földhivatalnak a jövő­ben ellenőriznie kell, hogy kik azok, akik be szeretnének tekin­teni egy tulajdoni lapba. Igazol­vánnyal, vállalat esetében cég­papírokkal kell igazolnia magát annak is, aki másolatot kér a tu­lajdoni lapról. További változás, hogy bizo­nyos esetekben olcsóbb lesz az eljárás a földhivatalokban, mivel már nem teszik kötelezővé a jog­szabályok az ügyvédi vagy köz­jegyzői közreműködést. Ugyan­akkor bonyolítja az ügyintézést, hogy míg korábban elég volt egy eredeti és egy másolati példányt beadni az ügyiratokból, ezentúl két eredeti példányra és egy má­solatra lesz szükség. Idén már nem illetékbélyeggel kell fizetni, hanem eljárási díjat kérnek az ügyintézésért. Ha az ügyfél ezt nem fizeti ki, akkor 15 napon belül hiánypótlásra szólítják fel, és amíg nem fizet, addig szüne­teltetik az eljárást Az új évben új sztenderd nyomtatványok hasz­nálatát tették kötelezővé, ezek beszerezhetők a földhivatalok­ban és a www.takarnet.hu hon­lapról letölthetők. Az Országgyűlés már el­fogadta, de majd csak március­tól lesz hatályos az a módosítás, amely alapján elektronikus for­mában kérhetnek hiteles má­solatot a tulajdoni lapokról az ügyfelek, akik ugyanehhez az okmányirodákban is hozzá­juthatnak. A közjegyzők to­vábbra is kiállíthatnak majd tanúsítványt a tulajdoni lap tar­talmáról, amely egyenértékű marad a hiteles tulajdonilap- másolattal. f-. ..r. .ija.i s. ií ji i HIRDETÉS

Next

/
Oldalképek
Tartalom