Petőfi Népe, 2005. december (60. évfolyam, 281-306. szám)

2005-12-16 / 294. szám

AUSZTRIA Hotel Klause** *, január 2-6.félpanzióval Mariazell 90 000 Ft ár2-6.félpanzióval:HWl V VV I I autóbusz' [Kecskonet'ö'l'' í 10.900 f_L MISTRAL Utazási Iroda Kecskemét, Zimay u. 16. 76/481-614 Braun, Vörös és a kajak kettes nyert Sportcsillagok gálaestjén köszöntötték az idei év legjobb versenyzőit, edzőit A soltvadkerti teniszező, Szávay Ágnest a 2. helyre tették az újságírók. A Varga Tamás (Baja, elöl) Hirling Zsolt (Vác) könnyűsúlyú kétpárevezős egység harmadik lett a szavazáson. díjátadás A férfiaknál a cselgáncsozó Braun Ákos, a nőknél az öttusázó Vörös Zsuzsa lett az Év sportolója a sportújság- írók szavazatai alapján. Mindkét klasz- szis először érdemelte ki az elismerést az 1958 óta tartó voksoláson. Braun az idén az Eb-n és a vb-n is aranyérmet nyert. Vörös tavaly az olimpiai győze­lemmel sem tudott az első három közé kerülni, ebben az évben a vb-n elért 2. helye és a Világkupa döntőjében aratott sikere is elég volt az elsőséghez. Braun mögött az úszó Cseh László és a motor- versenyző Talmácsi Gábor szerezte meg a 2. és 3. helyett, míg a nőknél Vörös mö­gött a teniszező Szávay Ágnes és a kaja­kos Szabó Szilvia volt a további sorrend. A csapatok között a Kovács Katalin, Janics Natasa kajakos páros bizonyult a legjobbnak. A 2. helyen a női vízilabda­válogatott végzett, míg 3. a vb-első Hirling Zsolt, Varga Tamás könnyűsúlyú kétpárevezős duó lett. Az edzők rangso­rában Fábiánná Rozsnyói Katalin vég­zett az élen. A szövetségi kapitányok kö­zött Faragó Tamás bizonyult a legjobb­nak azzal, hogy idén vb-t nyert a női ví­zilabda-válogatottal. A Budapesten rendezett, színes műsor­ral egybekötött Sportcsillagok Gáláján minden kategóriában csak a színpadon derült ki, hogy ki is a legjobb. Amerikai túra: Magabiztos mexikói győzelem labdarúgás A magyar váloga­tott amerikai túrájának első ba­rátságos mérkőzésén kétgólos vereséget szenvedett a világbaj­noki résztvevő Mexikótól. Eredmény: Mexikó-Magyaror- szág 2-0 (l-0). Phoenix, 40 ezer néző. Gl: Fonseca a 33., Huiqui az 52. p. Kiállítva: Rósa a ÍO. p. talpalásért. Magyaror­szág: Rabóczki - Vermes, Böjté, Balog, Vanczák, Koller, Rósa, Vadócz, Tőzsér (Priskin 66.), Rajczi (Ferenczi 59.), Feczesip (Regedei 71.). Lothar Matthäus szövetségi kapitány: - A világ egyik leg­erősebb csapatával játszottunk, méghozzá kimerítő utazást kö­vetően. Ha az eredménnyel nem is, az újoncok hozzáállásá­val elégedett vagyok. Persze Rósa kiállítását követően nehéz helyzetbe kerültünk, és ez meghatározta a játék képét nyolcvan percen keresztül, de ezzel együtt gratulálok az újon­coknak, mert a körülmények­hez képest jól mutatkoztak be a nemzeti csapatnál. A magyar válogatott legkö­zelebb - magyar idő szerint- hétfőn 0 órakor Antigua és Barbuda ellen lép pályára. HÉTVÉGÉ A SPORTPÁLYÁKON Búvárúszó ob Kecskeméten Péntek RÖPLABDA Extra Liga női mérkőzés: Bertrans Phoenix Mecano Kecs­keméti RC-BSE. Kecskemét, vá­rosi sportcsarnok, I7.30-kor. Szombat BÚVÁRÚSZÁS Serdülő, junior uszonyos úszó országos bajnokság: Kecs­kemét, fedett uszoda. Bemelegí­tés 9 és 15 órakor, verseny ÍO és ló órakor. KERÉKPÁR n. Kiskun terepkerékpár ver­seny: Kecskemét, Csalánosi Parkerdő, ll órakor. Nevezni a helyszínen lehet 10.45-ig. A Ke­rekegyházi Guriga Bringa KE által szervezett versenyről bő­vebb információt a 20/471- 4278-as és a 30/405-l373-as te­lefonokon lehet kérni. KOSÁRLABDA NB I. B-csoportos női mérkő­zés: Kecskeméti KC-Debreceni ASE. Kecskemét, városi sport- csarnok, ll órakor. NB I. B-csoportos férfimérkő­zések: Közgáz-Bajai Bácska. Bu­dapest, ló óra. Miskolc-Univer Filtermat, 18 óra. Immár a do­bogó közelében van a Kajtár Zsolt, Csányi Tamás edzőpáros által irányított fiatal bajai csa­pat. Az eredmények kedvező alakulása révén a Bácska úgy lépett előre az 5. helyről a 4. helyre, hogy nem is játszott az elmúlt hétvégi fordulóban. Az NB J/B Keleti csoport állása: l. Hódmezővásárhely, 2. Eger, 3. Tiszaújváros, 4. Baja, 5. Kaszá­sok, 6. Budafok, 7. Debrecen, 8. Jászberény, 9. Univer Filtermat, ÍO. Miskolc, ll. Közgáz. NB I. B-csoportos női mérkő­zés: Bajai ÚDKSE-Cegléd, 17.30. NB n-es női mérkőzés: Nyír- egyháza-Kiskunfélegyházi KC, ló órakor. RÖPLABDA NB I-es női mérkőzés: Veszp- rém-Kalocsai SE, ló órakor. NB n-es női röplabdamérkő­zés: MAFC-AÁMK Sugovica Ba­ja. Budapest, 11 órakor. SAKK Gomép Kupa: Lajosmizse, Művelődési Ház, 13 órakor. Vasárnap BÚVÁRÚSZÁS Serdülő, junior uszonyos úszó ob: Kecskemét, fedett uszoda. Bemelegítés 9 és 15 órakor, verseny ÍO és ló órakor. KOSÁRLABDA ló. Kelet-Nyugat kosárgála: Budapest, Papp L. Sportaréna, I7.30-kor. Az egész napos sport- program már ÍO órakor meg­kezdődik. A mérkőzés kezdő ötösét a szurkolók szavazatai alapján állították össze. Kelet: Cory Bradford (Univer KSE), T. Williams (Debrecen), C. Mon­roe (Paks), Horváth Z., (Paks), Sitku E. (Nyíregyháza). Edző: Zsoldos András (Paks). Nyugat: Spivey (Albacomp), Archie, (Körmend), Ivkovic (Pécs), Dé­nes (Pécs), Green (Kaposvár). Edző: Völgyi Péter (Pécs). ló. Bolyai Kupa leány és fiú torna: Kecskemét, Bolyai J. Gim­názium, 8 órától. A résztvevők, fiúk: junior válogatott, Tóth Á. G.. Debrecen, Babits G. Pécs, Bányai J. G. Kmét, Bolyai J. G. Kmét, Bolyai Farkas Líceum Marosvásárhely, Tisza-parti G. Szolnok. Lányok: Bolyai J. G. Kmét, III. Béla G. Baja, Radnóti M. G. Szeged. A torna első és második napján 8 órától - a fi­úknál - a csoportmérkőzésekre kerül sor. A helyosztókat (8 órá­tól) és a döntőt (14.15-kor) ked­den rendezik. A lányoknál már hétfőn I8.30-kor eredményt hir­detnek. RÖPLABDA Extra Liga női mérkőzés: TFSE-Bertrans Phoenix Meca­no Kecskeméti RC. Budapest, 11 órakor. NB Il-es női mérkőzések: Ráckeve-Kerekegyháza, Dabas- Bács Tak Mélykút, ll órakor. Elbúcsúzott a címvédő UEFA kupa Dragoner portugál j labdarúgás A címvédő CSZKA Moszkva nem lesz ott a legjobb 32 között az UEFA Kupában, mi­után a csoportküzdelmek utolsó fordulójában szabadnapos volt, és a játéknap előtt még mögöt­te lévő Herenveen győzni tudott. A H csoportban a Boltonnak egy döntetlen is elég volt a továbbju­táshoz, így a Besiktas sikere Dragoner Attila csa­pata, azaz a portugál Guimaraes otthonában ke­vésnek bizonyult. Erdemények, UEFA Kupa, csoportkor, 5. (utolsó) j játéknap, E-csoport: Roma-Basel 3-l, Strasbourg- Crvena zvezda 2-2. Végeredmény: l. Strasbourg 8 pont, 2. Roma 7, 3. Basel 6, 4. Crvena zvezda, 5. klubcsapata is kiesett Tromsö 3. F-csoport: Ol. Marseille-D. Bucuresti 2- l, Heerenveen-Levszki Szófia 2-l. Végeredmény: l. Marseille 9 pont, 2. L. Szófia 6, 3. Heerenveen 5,4. CSZKA Moszkva 4/4 (3-4), D. Bucuresti 4 (2- 3). G-csoport: PAOK Szaloniki-Rennes 5-l, VfB Stuttgart-R. Bucuresti 2-l. Végeredmény: 1. Rapid Bucuresti 9 pont (5-2), 2. Sahtar Doneck 9 (4-1), 3. Stuttgart 9.(6-4), 4. PAOK 3, 5. Rennes 0. H-cso- port: Bolton-Sevilla 1-1, Guimaraes-Besiktas 1-3. Végeredmény: 1. Sevilla 7 pont (8-4), 2. Zenit 7 (5-4), 3. Bolton 6, 4. Besiktas 5, 6. Guimaraes 1. A csoportok első három helyezettje bejutott a legjobb 32 közé. A sorsolást ma tartják. Az oroszok a csoportelsők kézilabda Támadásban jól játszott a magyar csapat ! A magyar női válogatott két gól- j lal kikapott a házigazda orosz csapattól a szentpétervári vb középdöntőjének 3., utolsó for­dulójában. Együttesünknek ez volt az első veresége a tornán. Eredmény: Oroszország-Ma- gyarország 35-33 (15-17). Gd.: Kovacsicz 9, Ferling 5/1, Mehl- mann 4/1, Siti 4, Őr, Kenyeres, Szűcs 3-3, Hornyák 1, Kindl 1. Mivel mindkét gárda már elő­döntőben érezhette magát (a másik ágról a román és a dán | együttes került szombati elő­döntőbe), a találkozón a cso­portelsőség volt a tét. Az irányí­tó Görbicz combizomsérülése miatt nem vállalhatta a szerep­lést, de pihent Tóth T., Vérten, Borbás is. Míg Pálinger kapus csak egyetlen büntető védésére I állt be.- Sajnálom, hogy nem tud­tunk nyerni, pedig nem sok hi­ányzott hozzá. Az lett volna az igazi szenzáció. Volt egy sza­kasz, amikor a védekezés és a támadás gyengébben ment. Persze, olyan jeleket is láttam, j ami biztató a folytatásra nézve. I A játékosok jól tudnak koncent­rálni, pedig már több mint más­fél hete vagyunk itt. Remélem, van még bennük tartalék — mondta Németh András. Szűcs Gabriella kiállításáig remekül játszott az oroszok ellen. A világ- bajnokságon ma szünnap lesz. Az elődöntők szombaton következnek. HÍREK Sportkarácsony A kecskeméti fe­dett uszodában ma 18 órától vi­dám vízi sportkarácsonyt rendez­nek. A Kecskemét sportja a gye­rekekért című esemény a város hátrányos helyzetű fiataljainak a .megsegítését szolgálja. A prog­ramban részt vesz többek között Majoros István olimpiai bajnok birkózó, Ungvári Miklós Eb-győz- tes cselgáncsozó, a helyi férfi és női kosárlabdacsapat, a férfi röp­labda- és kézilabdacsapat több játékosa, akikkel lehet közös fo­tókat készíteni. A kilátogató ér­deklődők például kosarazhatnak az Univer KSE edzőjével, Mesz- lényi Róberttel, miközben figyel­hetik a sportolók játékos vizes ve­télkedőit. A belépőjegy megvásár­lásával (300 forint) mindenki a rászoruló gyerekeken segít. Sakk Kiválóan szerepelt mindhá­rom Bács-Kiskun megyebeli ser­dülő korú sakkozó a hét végén Csókán (Szerbia) rendezett, több száz indulós nemzetközi gyermek sakkversenyen. Az alsós fiúk kö­zött Tóth Tibor az első, Juhász Bence pedig a harmadik helyen végzett. A felsős lányok versenyé­ben Juhász Barbara a második helyet szerezte meg. Közgyűlés A Hercegszántói Bács­ka Szabadidősport Egyesület ma 18.30-kor tartja közgyűlését Her­cegszántón, a Teaházban. Klub-vb Az FC Liverpool lesz a brazil Sao Paolo ellenfele a FIFA által kiírt, Japánban zajló labda­rúgó klub-vb fináléjában. Az an­golok a tegnapi elődöntőben 3-0- ra nyertek a Costa Rica-i Depor- tivo Saprissa ellen. További prog­ram, ma, az 5: helyért: Sydney FC (ausztrál)-al-Ahli (egyiptomi), 11.20- kor. Vasárnap, a 3. helyért: al-lttihad(szaúdi)-D. Saprissa, 8.20- kor. Döntő: Liverpool-Sao Paulo, 11.20-kor. Ulti A Mohácsi-sziget bajnokság befejező fordulóját ma 16 órától rendezik Hercegszántón, a Bud- zsak vendéglőben. Nevezni a kez­dés előtt a helyszínen lehet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom