Petőfi Népe, 2005. november (60. évfolyam, 256-280. szám)

2005-11-29 / 279. szám

SZERKESZTETTE: PÁNCSICS HAJNALKA TELEFONSZÁM: 06-78/561-840 E-MAIL: hajnalka.pancsics@petofinepe.hu PETŐFI NÉPE - 2005. NOVEMBER 29„ KEDD KALOCSA ÉS KÖRNYÉKE A Kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú Művészetokta­tási Intézet zenepedagó­gusai járták végig a város óvodáit. Az apróságokat a hangszerekkel ismertet­ték meg. A hat ovit a napokban keresték fel zenepedagógusok, és a gye­rekek nyelvén mutatták be hangszereiket. Vízi Melinda és Gert Emese zongorán, Zsiga Ka­talin csellón, Nagy László és Ká­rász Mihály trombitán, Betlenné Ági fuvolán és Csicsákné Judit hegedűn játszott. A zenetaná­rok először az óvodások által is jól ismert Magyar népmesék rajzfilmsorozat dallamát ját­szották el. De felcsendült töb­bek között a Vük fó'címdala is.- Terveink szerint hagyo­mány lesz a zene napja a kalo­csai óvodákban. A tanévben ősszel, majd tavasszal kérjük fel a zeneiskola tanárait a rend­hagyó fellépésre. A kezdemé­nyezésről sok pozitív visszajel­zést kaptunk. Az óvodások éle­tében fontos szerepet tölt be a zene, az ének, a tánc. Az őszi sorozatot nagyon élvezték a gyerekeink - mondta Tátimé Duzmath Mária óvodavezető. Mesék dallamait ismerhették fel a zene napja Hangszerekkel barátkoztak a kalocsai óvodások Az apróságok élvezték a nekik rendezett, hangszeres bemutatót és tapssal Jutalmazták a felcsendülő, szá­mukra ismerős dallamokat. CSICSÁKNÉ JUDIT a hegedűvel ismertette meg az újvárosi ovi aprósága­it. Bemutatta a hangszer részelt, és megszólaltatta azt. Az utolsó műszaki átadás egészségügy Befejeződött a kórház rekonstrukciója Kalocsa Ma a C-épület mély­földszintjén kerül sor a kór­házrekonstrukció második ütemének utolsó műszaki át­adásaira. Loibl László alpol­gármester összefoglalta a csaknem 2 milliárd forintos beruházás eredményeit.- Mint ismeretes: a rekonst­rukció első lépéseként felépí­tettük az úgynevezett „M” épületet, amelyben kialakítot­tuk a megye legkorszerűbb műtőblokkját. Ott kapott he­lyet egyebek mellett a köz­ponti laboratórium és több di­agnosztikai állomás is. A be­ruházás 1997-ben fejeződött be, közel 2 milliárd forintba került.- A második ütem tavaly feb­ruárban kezdődött, látványo­san. Akkor fogott a felújításba a beruházó. A gyógyító munka nem szünetelt, így apróbb ké­nyelmetlenségek mellett a sebészeti, a szülészet-nőgyógyá­szati, a gyermek-, a belgyógyászati és az idegosztály felújítá­sa folyt. Két mátrix­osztályt alakítottunk ki. Jelentősen emel­tük a hotelszolgálat, azaz a fek­vőbetegek kényelmének, kom­fortérzetének színvonalát. Má­ra elmondható, hogy a modern kor igényeinek megfelelő be­tegszobák, vizsgálók, nővérpul­tok fogadják a kalocsai kórház betegeit. Az osztályok felújítá­sán túl létrehoztuk a sürgőssé­gi betegfogadót, és a járóbeteg­szakambulanciák jelentős ré­sze a „C" épület mélyföldszintjén kapott helyet. - Kü­lönféle pályázato­kon összesen közel 2 milliárd forintot nyertünk a beruhá­zásra, az önkor­mányzat pedig 120 millió forintot tett a költségek finanszírozásához. A látható rekonstrukción túl 400 millió forintból korszerű orvosi mű­szereket vásároltunk - mondta az alpolgármester. H SIMPLY CLEVER EGYSZERŰEN NAGYSZERŰ Soltvadkertre fél pénzzel. Ha Soltvadkerten vásárol Skoda gépkocsit a Kévés Autónál, egy évig a törlesztőrészlet felét most mi fizetjük Ön helyett A hitelakció a roncsbeszámítási akcióval összevonható, igya SkodaFabia Classicotakár 13.430.-Ft-os kezdő törlesztő­részlettel vásárolhatja meg. Mint a mesében. Az ön Skoda- tnárkakereskedöje: Kévés Autó 6230 Soltvadkert, Kossuth út 112. Tel.: (78) 581-030 Fax: (78) 581-031 www.kevesauto.hu J Ismét két aranykapu Kalocsa Nyakunkon a kará­csony és sokak számára a dilem­ma: mit vegyek a fa alá? Kalo­csán idén is két aranykapu kíná­latát böngészhetik át a vevők. A városban ugyanis az a furcsa gyakorlat alakult ki, hogy a sétá­lóutcában színvonalas kézmű­ves kirakodóvásár várja a vevő­ket, míg a piactér közelében a mostohagyerek-kereskedők kap­nak helyet. Ők sem csak bóvlit tartanak, de nincs pénzük bor­sos bérleti díjat fizetni. így kiszo­rul a táskás, a könyvkereskedő, a törölközőárus. Nekik saját nej­lonsátraikat kell felállítaniuk reggel, elbontaniuk este. Nem lesz világításuk, mosdójuk. A sétálóutcában a kézműve­sek nívós aranykapujában az ar­ra járók a már szintén megszo­kott portékák között válogathat­nak. Az idén nem lesznek műso­rok -fűthető színpad hiányában -, viszont a forralt borra talán jut még. A szervezők hangula­tos, lágy zenét is szeretnének, de ebbe még beleszólhatnak a szer­zői jogok védelmezői. Mindkét kalocsai aranykapu az ünnepi készülődés utolsó tíz napjában várja a vásárlókat. ■ Páncsics Hajnalka A hagyományoknak megfelelően a kalocsai Dózsa György Gazda­sági, Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola ebben az évben is megrendezi az adventi program- sorozatot. Az intézmény könyvtá­rában csütörtökön fél 11-kor Az én karácsonyom címmel Tóth József zenetanár verses-zenés összeállítá­sát hallgathatják meg az érdeklő­dők. Az első adventi gyertyát Ko­vács Józsefné és Pluhár Miháfyné igazgatóhelyettesek gyújtják meg. ■Tudósítónktól Adventi gyertyagyújtás ünnep Programsorozat a könyvtárban A PAKSI ATOMERŐMŰ 30 KM-ES KÖRZETÉBEN A KÖRNYEZETI GAMMA-SUGÁRZÁS HAVI ÁTLAGOS DÓZISTELJESÍTMÉNYE (NGY/H) OKTÓBERBEN, A TÁRSADALMI ELLENŐRZŐ ÉS INFORMÁCIÓS TÁRSULÁS (TEIT ), ILLETVE A PA. RT. ÁLTAL MÉRVE Települések PA. Rt. PA. Rt. TEIT TEIT adatok 1 adatok 2 adatok 1 adatok 2 Kalocsa 93 126 75 117 Foktő 95 126 88 87 Úszód 88 129 80 107 Dunaszentbenedek 87 126 65 109 Géderlak 89 135 68 120 Ordas­-, '­47 Bátya . - ■­­90 Kiskőrös 76­­­Dunafóldvár 90­­­Paks 80­77 79 Gerjen­­72 73 Fadd­­71 74 Tengelic 80­78 69 Pusztahencse­­77 76 Dunaszentgyörgy 89­75 77 Szekszárd 93 86/ÁNTS3/­­­1 - AZ ÁLLOMÁSOKON, 2 - AZ ÉPÜLETEKBEN Az eredmények értelmezése: a PA. Rt. és a TEIT által mért értékek az eltérő mértékegységek és a mérési módszerek miatt csak arányaiban hasonlíthatók össze. Valamennyi mért érték a természe­tes környezeti gamma-sugárzás dózisteljesítményének szabad térben, illetve épületben általában tapasztalható értékállományába esik. Ezekből az adatokból, valamint az erőmű, illetve a különbö­ző hatóságok által mért sok más adatból ( kibocsátási, környezeti mintamérési, egyéb helyeken végzett sugárzás-mérési adatokból) az a következtetés vonható le, hogy a Paksi Atomerőmű nor­málüzemi radioaktív kibocsátásai áprilisban olyan kicsik voltak, hogy az a környezetre és a közel­ben élő lakosság egészségére semmiféle káros hatással nem lehetett. TÁJÉKOZTATÓ 1. Elnyelt dózis: a besugárzott anyag egységnyi tömegében a sugárzás hatására elnyelt energia. Egysége: az 1 Gy (gray, ejtsd: "gréj"); 1 Gy = 1 J/kg. 2. Elnyelt dózisteljesítmény: az anyag által elnyelt dózis idő­egységre jutó része. Egysége: az 1 Gy/h (gray/óra). 3. A mérési eredmények nGy/h-ban ( nano- gray/órában) értendők. A nGy/h a Gy/h egymilliárdod (10-9-ed) része. 4. A mostaninál gyakoribb mé­réseket egymillió nGy/h ( 0,001 Gy/h ) feletti érték esetén, biztonsági intézkedéseket pedig ötmillió nGy/h ( 0,005 Gy/h) érték elérése esetén kell elrendelni. 5. Az atomerőmű beindítása előtt, 1978-1982 között végzett ún. alapszint felmérések során az erőmű 30 km-es körzetében, a települések szélén, illet­ve egyéb helyeken kiépített környezetellenőrző állomásokon a környezeti gamma-sugárzás szabadban mért dózisteljesítményének ötéves átlaga a következő jellemző értékeket mutatta: a legkisebb érték 55 nGy/h (az A7 állomáson az atomerőműtől Északnyugatra), a legnagyobb érték 84 nGy/h (a C20 mé­rőállomáson Kalocsa határában), az összes állomást figyelembe vevő ötéves átlag 67 nGy/h volt. Termé­szetesen, az egyes állomásokon kapott havi adatok az állomásra jellemző hosszú idejű átlag körül változ­tak, illetve változnak ma is kisebb-nagyobb eltéréssel.6. A különböző anyagokban (talaj, építőanyagok, stb.) a természetes radioaktív (sugárzó) izotópok mennyisége jelentősen eltérő lehet, következésképp a tőlük származó gamma-sugárzás szintje, illetve dózisteljesítménye is helyről helyre változik. A pillanat­nyi értéket az időjárási tényezők ( pl. csapadékosság) is befolyásolják. A szabadban mért dózisteljesít­mény általában kisebb - néhányszor tíz százalékkal - az épületek helyiségeiben mért értéknél. 7. Radio­aktív koncentráció: a vizsgált közeg (levegő, víz, stb.) egységnyi térfogatában másodpercenként végbe­menő bomlások száma. Egysége: az 1 Bq/m3,1 Bq/1, stb. (Becqurel/m3 , ejtsd "bekörel" ...).

Next

/
Oldalképek
Tartalom