Petőfi Népe, 2005. november (60. évfolyam, 256-280. szám)
2005-11-26 / 277. szám
ÜZLETI élet Grátisz 2. oldal uGrátisz JEGYZET #£... «ggg} C&B GECZY ZSOLT yja Számháborúk áldozatai Nem szerettem a matematikát. Lehet, el tudom képzelni, mások is voltak így ezzel középiskolás korukban. Ehhez képest az elmúlt napokban több táblázatot vágtak a fejünkhöz, mjnt a legrosz- szabb deriválós időkben. Pedig már azt hittem, nem kell többé felijednem éjszaka a másnap rám váró számtengerekről álmodva. Végleg magam mögött hagytam a - ki tudja hová passzoló - gyök kettőt, meg a hihetetlenül sokismeretlenes egyenleteket, melyek szereplői között sehogy sem tudtam semmiféle kapcsolatot teremteni. Tévedtem, jöttek a biztosítók. Meg a biztosítók ajánlatait magyarázók. Össznépi számolgatás. Összehasonlító elemzésbe fogott boldog-boldogtalan: a háztartásbeliek, az irodisták, a takarítónők, meg talán még a focisták egy kisebb hányada is. Ez volt a bemelegítés, mert rögvest utána a családi kedvezmények fel-, meg- és levonása kapcsán kaptuk a következő dózist táblázattani- lag. Ebbe a partiba még többen szálltak be, matektudástól, vér- mérséklettől és politikai hovatartozástól függően értékelve az újabb, táblázatokba foglalt eseményeket. Mindezt megkoronázza az adózásról szóló ikszedik rendelet sokadik módosítása. Azt talán már senki sem érti, bár véleményt a legnagyobb magabiztossággal alkot róla a nép. m Csak arra hívnám fel a figyelmet így, a nagy számolgatások közepette, hogy a jövő év elején még nem eszerint kell kitölteni az adóíveket. Igaz, így is, úgy is el szokta rontani a lakosság zöme a bevallást. Nem az ő hibája. Információs telefon (ingyen hívható) hétköznap munkaidőben! Petőfi Népe zöldszám: 80/480-756 A PLAN Kereskedelmi Rt. 23-án bemutató órával támogatta a Gáspár András Szakközépiskolában és Szakiskolában folyó víz-, gáz- és központifűtés-szerelő diákok minél naprakészebb felkészítését, melyre a már hagyományosan megrendezett Gáspár-Napok keretében került sor. Ezen a napon az elméleti és gyakorlati bemutatók mellett szakmai és sportvetélkedőkre, filmvetítésre, egészségügyi felvilágosításra is sort kerítettek a szervezők. Szakmai sikerek az M+F Toyotánál Toyota Aygo, Yaris, Corolla, Avensis, Prius, Camry, Rav4, Land Cruiser, Hilux, Dyna, Hiace. A Toyota valamennyi modellje - a kis városi autótól a felső kategóriáson át a terepjárókig és a haszongépjárművekig bezárólag - a legmagasabb színvonalat képviseli az autópiacon. Az eladási eredmények is magukért beszélnek: a 2005 első féléves adatok szerint a Toyota már világelső. A felvétel a Toyota Idei hazai bajnokságán készült ahol Mészáros Péter első helyen végzett. Európai elismerés Az M+F Autó Kft. kecskeméti és kiskőrösi márkakereskedése és szervize a Toyota világszerte elismert magas szakmai színvonalának megfelelően működik, amelyet a magas ügyfél-elégedettség is alátámaszt. Mészáros György, az M+F Autó Kft. ügyvezető igazgatója megköveteli munkatársaitól a precíz, pontos munkát, ugyanakkor folyamatos szakmai képzést biztosít számukra. A cég dolgozói között már 4-re nőtt azok száma, akik jelentős eredményeket értek el saját szakterületükön az elmúlt években. Brüsszelben a közelmúltban rendezték meg a Toyota-dolgozók európai versenyét, ahol Mészáros Péter, az M+F Autó Kft. szervizmenedzsere 4. helyen végzett. A szakember ezt megelőzően megnyerte a hazai versenyt. így ma már elmondhatjuk: a Toyota által versenyeztetett négy szakmából már háromban magyar és Európa-bajnokot is magáénak tudhat az M+F Autó Kft. Stra- nyák Sándor (karosszérialakatos) magyar és európai bajnok; Szűcs László (autófényező) magyar bajnok és az európai bajnokság 4. helyezettje; Fazekas János (karosszérialakatos) magyar bajnokság 2. helyezettje; míg Mészáros Péter (szervizmenedzser) magyar bajnok és az európai bajnokság 4. helyezettje lett. Nemcsak a szervizben dolgozók részesülnek kimagasló szakképzésben, hiszen a márkakereskedés három munkatársa elvégezte a már a szakmai berkekben is elismert Toyota Akadémiát, és valamennyien folyamatos korszerű vezetéselméleti oktatásban vettek részt. Éves szinte több tízmillió forintot költ az M+F a szakképzésre. Mindez fémjelzi: a Toyota már képezi az utódokat, biztosítja a márka jövőjét hosszú távon! Támogatják a szakmunkásképzést Mészáros György ügyvezető igazgató, valamint két tulajdonostársa: Mészáros Péter és Fehér István 1972 óta aktív támogatója a szakmunkásképzésnek Kiskőrösön. Az általa vezetett Toyota-márkakereskedés és szervizben jelenleg 23 tanulót foglalkoztatnak több szakmában. A Wattay Szakiskola és Szakmunkásképző diákjai többek között az autószerelő, a karosszérialakatos és fényező, illetve az autóvillamossági szakmát sajátíthatják el a cég szakembereitől. Az elmúlt 33 év alatt Mészáros György nevéhez több mint 600 tanuló szakképzése fűződik, akiknek többsége ma is az autós szakmában kamatoztatja tudását Bács-Kiskun megye szinte valamennyi jelentős pontján, többek között természetesen az M+F Toyota márkakereskedés szervizeiben. A legtöbb végzett diák felkészültsége példaértékű, megfelelő szakmai ismeretek birtokában léptek át a munka világába, hiszen a több mint 3 évtized alatt a tanulók szinte valamennyi típusú autó javítását elsajátíthatták a Zaporozsectől a Toyotáig, így széles típusismeret birtokában könnyedén elhelyezkedhettek a szakvizsgát követően. 13 éve pedig a Toyota-márkakereskedés- ben már a világ egyik legnagyobb autógyára által megkövetelt, legmagasabb színtű képzésben részesülnek, és a legkorszerűbb gépparkon tanulnak. Év végi akciók Végezetül néhány szó az év végi kedvezményes ajánlatokról! Az MF Toyota Corolla Limited modellekből korlátozott számban még kapható, de emellett érdemes megismerni Yaris különleges év végi, valamint a többi modell kedvező finanszírozási ajánlatait is! w AUTO TOYOTA M+F Márkakereskedések Kecskemét, Izsáki út 20. • Tel: 76/503-6Ó3 Kiskőrös, Izsáki út 13. • Tel.: 78/414-135 www.mftoyota.hu TODAY TOMORROW TOYOTA <$> JUNIPERUS PANZIÓ A JUNIPERUS PANZIÓ ideális helyszíne lakodalmak, családi, baráti, munkahelyi rendezvények, tanfolyamok, tréningek lebonyolítására 100 fős rendezvénytermében. A panzióban 43 fő részére 2 ágyas szobákban olcsó szállást biztosítunk. ELÉRHETŐSÉGEK: 6000 Kecskemét, Kisfái 285. TeL: 76/486-006 vagy 30/9459-348 www.hotels.hu/juniperus Ignis SPORT - 1,5-ős VVT motor, 110 LE, sport ülés, sport kormány Használt autók beszámítása emelt áron, hitel átvállalással isi' •RsMMW^totswiKLrtw Mozgáskorlátozott utalvány beszámítása! Ennél jobb ajánlat...? - Hívjon bennünket! $ SUZUKI Penta Motor - Kiskunfélegyháza, Szegedi út 58/A. Tel.: 76/463-199, 560-277 E-mail: penta.motor@axelero.hu Nyitva: hétköznap 8-18-ig, szombat 8-12-ig. Egy évig fél áron! 10.580 Ft/hó * 0% önerő -120 hónap futamidő * Új SUZUKI jövedelem ig. és kezes * 10%-al CASCO nélkül 120 hónapra! T/Vjári)ílék 4 db téli gumil* L* AKVA-PLAST Tetőszigetelő Kft. 15 ÉVE AZ IGAZI MEGOLDÁS BEÁZÁSRA, HŐSZIGETELÉSI GONDOKRA Tavaszi kivitelezés idei áron! (December 20-ig történő megrendelés esetén.) ÚJ ÉS FELÚJÍTÁSRA SZORULÓ LAPOS TETŐK HŐ-, PÁRA- ÉS CSAPADÉKVÍZ ELLENI SZIGETELÉSE * RÉGI ELÖREGEDETT, BEÁZÓ PALATETŐK GYORS, ESZTÉTIKUS FELÚJÍTÁSA, MAGYARORSZÁGON AZ ÉMI ÁLTAL ELŐSZÖR ELLENŐRZÖTT ÉS JÓVÁHAGYOTT TECHNOLÓGIÁVAL * SZIGETELÉSHEZ KAPCSOLÓDÓ BÁDOGOSMUNKÁK VÉGZÉSE Ér*=!^ KÖZÜLETEKNEK RÉSZLETFIZETÉSI LEHETŐSÉGET BIZTOSÍTUNK, AKVAPLAST ...ét nínct fékké ktátétl Területi képviselő: Janó György • Telefon: 20/3243020 email: jano.gyorgy@akvaplast.hu • www.akvaplast.hu Ószi-téli felkészülés! HIPP-HOPP í 10% kedvezmény a munkadíjból! Gépjárművek műszaki vizsgáztatása környezetvédelmi vizsgálata AUTO Autó Univerzál Járműjavító, Kereskedelmi, Szolgáltató Kft. Kecskemét, Csáktornyái u. 4-6. (E5-ös főút mellett) • Tel.: 76/485-292 univerzál Fax: 76/506-78I • autouniverzal@axelero.hu • wwxv.autouniverzal.hu Nyitva tartás: Autómentés, mosás, szerviz: 0-24 óráig • Javítóműhely: 6-17 óráig