Petőfi Népe, 2005. november (60. évfolyam, 256-280. szám)

2005-11-22 / 273. szám

8 PETŐFI NÉPE - 2005. NOVEMBER 22., KEDD GAZDASÁGI TÜKÖR Megroppant a forint, kamatemelés várható a szigorú uniós kritikák nyomán jelentősen gyengült a forint. Ez és az eurózóná- ban fokozódó kamatemelési várakozások a piaci szerep­lők szerint a magyar jegy­bankot is kamatemelésre készteti. A héten ugyanak­kor elemzők már nem várják a forint további gyengülését, (fp) Két forinttal csökken a benzin ára szerdától AZ ÁRMÉRSÉKLÉS hatására egyes kutaknál 250 forint közelébe kerülhet a 95-ös benzin literjének ára. A kutak között akár tízforin­tos árkülönbség is lehet. A gázolajat tankolok ezúttal ne számítsanak változásra! (tm) Egyre jobban hiányzik az orvos a kórházakból TÖBB MINT 1300 orvos hi­ányzik a hazai gyógyító­intézményekből. A kórhá­zakban a szükséges 12 750 helyett csupán 11425-en dolgoznak, a szakrendelők­ben ötszázzal kevesebb az orvos. Míg a fővárosban 82 orvos jut tízezer lakosra, Észak-Magyarországon mindössze 25. (fp) A HÍRSÁV A PANNON GSM TÁMOGATÁSÁVAL KÉSZÜLT Minden szerződés színlelt lenne? szakmai vélemény Késik a megegyezés, a minisztériumok túllőttek a célon A csata még nem dőlt el a minisztériumok és a szakmai szervezetek között arról, hogy mikor burkolják vállalkozói szerződésbe a munkaviszonyt A munkaügyi tárca jelen­leg egyeztet a színlelt szerződésekről az érintett szakmai szervezetekkel. Bár az alapokban egyetér­tenek, sok bizonytalanság van még. Braunmüller Lajos Korántsem egyszerű dolog meg­határozni, hogy pontosan mi is minősül színlelt szerződésnek a munkajogban. A kérdéskör tisz­tázására a pénzügyi és a munka­ügyi tárca közösen készített egy tervezetet, amelyet elküldött a különösen érintett szakmai szer­vezeteknek, hogy véleményez­zék azt. A tervezetben a minisz­tériumok felsorolták azokat a kritériumokat, amelyek szerin­tük egyértelműen tisztázzák, hogy mikor beszélhetünk mun­kaviszonyról. A szakmai szerve­zetek azonban némileg másként gondolják a dolgot. Az alapok már mindenki szá­mára világosak, csak apró véle­ménykülönbségekről van szó, mégis, az eredetileg november közepére tervezett megyezés ké­sik. A szakmai szervezetek időt kértek - mondta Schranz Edit a Foglalkoztatási és Munkaügyi Minisztérium sajtószóvivőjétől. A Művészeti Szakszervezetek Szövetségének, a Lapkiadók Egyesületének, a Magyar Újság­írók Országos Szövetségének és más szervezeteknek megküldött tervezetet azóta véleményezték az érintett szakmák. A tárcák által felsorolt irányel­vekkel nincs különösebb problé­mánk, ezek jól körülírják a hely­zetet - mondta el lapunk érdek­lődésére dr. Gyimesi László jo­gász, a Művészeti Szakszerveze­tek Szövetségének elnöke az érintett szakmai szervezetek egyöntetű véleményét. Mégis vannak bizonyos fenntartások, véleménybeli különbségek. A szakszervezetek a tizen­négy pontból csak ötről ismerik el, hogy munkaviszonyra utal. Gyimesi szerint „nagy valószí­nűséggel” munkaviszonyról van szó akkor, ha a dolgozónak a munkáltató rendelkezésére kell állnia. Munkaviszonyra utal to­vábbá, ha a foglalkoztatott és a megrendelő között alá-fóléren- deltségi viszony van, hiszen a vállalkozások működését szabá­lyozó polgári jog nem ismer ilyen hierarchiát. Az sem mind­egy, hogy a dolgozó teljes vagy csak részleges felelősséggel tar­tozik-e abban az esetben, ha a munkavégzése közben kárt okoz. A munkajog szerint ugyanis az alkalmazottal nem lehet teljes mértékben kifizettetni például egy több millió forintos beren­dezés tönkretételét. Végül, ha alkalmazottként dolgozik vala­ki, akkor a munkáltatója köte­les őt munkával ellátni, vagy le­álláskor is fizetni, míg a vál- lakozói partnerségben a meg­rendelő a műsorváltozás jogát fenntartja. www.erstebank.hu Erste Vonal: 06 40 555 444 13. havi most az Erste Bank állja! UTALTASSA JÖVEDELMÉT ERSTE LAKOSSÁGI BANKSZÁMLÁRA, adjon felhatalmazást legalább kettő csoportos beszedési megbízásra, és nyereménye egy havi fizetése lehet! Sőt, a játékban résztvevő minden ügyfelünk kedvezmé­nyek egész sorát veheti igénybe. Vegyen részt az Erste Bank játékában, ahol Ön egyike lehet 250 ügyfelünknek, akik megnyerik 13. havi fizetésüket! Részletekért hívja a 06 40 555 444-es Erste Vonalat! Az akció 2005. október 17-től december 31-ig tart. Részletek az Erste Bank fiókjaiban kifüggesztett, és a www.erstebank.hu honlapon megtalálható Játékszabályzatban. Jelen hirdetés nem minősül nyilvános ajánlattételnek. BANK Értjük egymást. A hír 'gazt Q Dél-alföldi Regionális innovációs ÜGYNÖKSÉG Baross Gábor Program • Regionális Innovációs Fejlesztések Programcsomag A Kutatási és Technológiai Innovációs Alapról szóló 2003. évi XC. törvénnyel összhangban a Nem­zeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) nevében a Kutatásfejlesztési Pályázati és Kutatás­hasznosítási Iroda (KPI) a Baross Gábor Program keretében a Dél-alföldi Régióban meghirdeti a Regionális Innovációs Fejlesztések Programcsomag pályázatát a technológiai innovációs tevé­kenység és a kutatás-fejlesztési hálózatok kialakításának támogatására. A programcsomag a Dél-alföldi Régióban a következő két pályázati felhívást tartalmazza: I. Technológiai innováció támogató pályázat (TECHNOLÓGIA) A pályázat témakörei: 1. Technológia- és tudásintenzív mikro- és kisvállalkozások technológia- és termék- fejlesztési feladatainak támogatása a felsőoktatási intézmények és kutatóintézetek ku­tatási eredményeire alapozva, vállalkozásokkal együttműködve, ezáltal erősítve a kutatási és üzleti szféra közötti tudástranszfert, és segítve a létrehozott termékek és szolgáltatások ke­reskedelmét. 2. A tudásbázis intézményei és a vállalkozási szektor közötti kooperáció erősítése érdekében új termékek előállításához szükséges új, korszerű technológiákat bemutató mintaüzemek és fél-üzemi technológiai kísérletek megvalósítása. 3. A vállalkozások innováció-orientált együttműködésének elősegítése érdekében a Dél-alföldi Régióban működő technológiai központok működésének továbbfejlesztéséhez kapcsolódó­an (termék)bemutatók és technológiai kísérletek megvalósítása, amelyek egy szű- kebb szakmai terület legújabb eredményeinek gyakorlati hasznosítási lehetőségeit mutatják be a vállalkozások számára. A témakörökre egyénileg és konzorciumban lehet pályázni. II. K+F hálózatok kialakítása (HÁLÓZAT) A pályázat témakörei: 1. Regionális élelmiszer minőségbiztosítási és bioélelmiszer előállítási hálózat kialakítása 2. Környezet- és megújuló energia regionális technológiai transzfer hálózat létrehozása 3. Innovációs és Szolgáltatás-fejlesztési Hálózat kialakítása a régió termálvízkincsének fenn­tartható hasznosítása érdekében 4. Gépipari és technológia-fejlesztési innovációs hálózat létrehozása. A témakörökre konzorciumok pályázhatnak. A pályázat benyújtása A teljes pályázati csomag részletesen megtalálható, és letölthető a www.nkth.aov.hu honlapról. A pályázati csomag benyújtásának helye a Dél-Alföldi Regionális Innovációs Ügynökség (Szeged 6720 Kígyó u. 4 ), határideje: 2005. november 30. 16:00 óra. A Pályázati felhívásról és a pályamunka kidolgozásáról bővebben a DARFT Regionális Fejlesztési Ügynökség ügyfélszolgálata ad tájékoztatást. A pályázati programhoz kapcsolódó kérdésekben a 62/549-598 telefonszámon vagy az innovacio@del-alfold.hu e-mail címen lehet érdeklődni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom