Petőfi Népe, 2005. november (60. évfolyam, 256-280. szám)

2005-11-02 / 256. szám

SZERKESZTETTE: SZÁSZ ANDRÁS TELEFONSZÁM: 06-76/518-284 E-MAIL andras.szasz@petofinepe.hu PETŐFI NÉPE - 2005. NOVEMBER 2„ SZERDA FÉLEGYHÁZA. KECSKE ÉS KÖRNYÉKE kegyelet Kiskunfélegyháza mindkét temetőjében koszorúztak A halottakra és a világháborúkban elesett hősökre emlékeztek tegnap Kiskunfélegyházán. A megemlékezés délben a Blaha Lujza téri első világháborús emlékműnél kezdődött (felvételünkön), majd előbb az Alsó-, délután pedig a Felső-temetőben folytatódott. A rendez­vényeken a polgármesteri hivatal és az önkormányzati intézmények mellett a város különböző civil szervezeteinek képviselői helyezték el koszorúikat, virágaikat és mécseseiket. Újból megerősítették a partnerkapcsolatot Lakitelek egyik testvérte­lepülése a vajdasági Bajmok. A két település között létrejött partner- kapcsolatról szóló megál­lapodást néhány hete ír­ták alá Lakiteleken. Lakitelek / Bajmok A lakiteleki és a bajmoki nép- dalkörök már három évtizede részt vesznek egymás rendez­vényein, ezért is döntött úgy a két önkormányzat, hogy hivata­lossá teszi az eddigi barátságot. A napokban ötnapos ünnepség­sorozatot tartottak Bajmokon, amelyre meghívták a lakite­lekieket is. Az első napon Varga Sándor lakiteleki és Sztoján Ivosevtty bajmoki polgármester ismét aláírta a két település kö­zötti megállapodást, ezzel is megerősítve az eddigi kapcsola­tot. A hivatalos delegáció mel­lett a lakiteleki népdalkor tagjai is elutaztak a vajdasági városba és hatalmas sikert arattak mű­sorukkal. Az öregfiúk csapata pedig két mérkőzést játszott a helyiekkel, amely közül az egyiket megnyerték, míg a má­sikat elvesztették. ■ Sz. T. Nyerő volt a filmező diákok története KISKUNFÉLEGYHÁZA Elsők lettek a kiskunfélegyházi Mezőgazda- sági Középiskola és Szakiskola diákjai videokategóriában az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Ez a mi történe­tünk címmel meghirdetett or­szágos pályázatán. A harmadi­kosokból és negyedikesekből álló győztes csapat: Horváth Marianna, Vörös Anett Kitti, Kertész Farkas Adrienn, Bakó Roland, Szekeres Katalin, Máthé Tóth Hajnalka idén má­jusban készített videofilmét a kiskunfélegyházi tűzoltóságról, az aktív és már nyugdíjas láng­lovagokról. A Tűzoltó-Életutak című filmbe beleszerkesztették bakijaikat is. A beküldött pálya­munkákat a Természeti és Civi­lizációs Katasztrófák Csökken­tésének világnapján bírálták el Budapesten. Dr. Tatár Attila tűzoltó vezérőrnagy a diákokat és felkészítő tanárukat, Farkas Lászlót elismerő oklevélben ré­szesítette. ■ H. R. Bejárta az egész Kárpát-medencét huszka József Kiskunfélegyházáról indult el nagy felfedező útjára Huszka József érdeme - többek között - a mezőtelegdi református templom freskóinak feltárása is. Százötvenegy esztendeje Kiskunfélegyházán szüle­tett Huszka József művé­szettörténész, etnográfus, a magyar népművészet tudományos felfedezője és népszerűsítője. Élete so­rán az egész Kárpát-me­dencét bejárta. Művészettörténet Huszka József 1854. november 20-án látta meg a napvilágot Pe­tőfi és Móra városában. A szar­vasi gimnáziumban érettségi­zett, majd egy évet a pesti mű­egyetemen tanult. 1873 és 1876 között Ösztöndíjas tanárjelölt­ként folytatta tanulmányait és szerezte meg rajztanári képesí­tését. Az egyetem elvégzése után Erdélyben, Désen és Sep- siszentgyörgyön, illetve a délvi­déki Zentán tanított, de számos középkori épület (elsősorban templom) feltárásában is részt vett. Különösen nagy hatással volt rá a székelység élő népmű­vészete és a magyarság orna­mentika- (díszítő) kincse. Utób­bit perzsa, indiai és más keleti művészetekkel hozta kapcsolat­ba. A szecesszió népi romanti­kus díszítő elemeinek feltárásá­val nagyban befolyásolta Lech- ner Ödön építőművészeiét. Huszka József kutatásait hét nagy műben összegezte, me­lyek közül az 1898-ban megje­lent Magyar ornamentika, illet­ve az 1930-ban napvilágot látott A magyar turáni ornamentika története a legjelentősebb. Utóbbi, közel kétezerötszáz rajz, illetve metszet segítségé­vel mutatja be a magyarság dí­szítőelemeinek - elsősorban a tarsolylemezek motívumainak - rendkívüli gazdagságát. A rendkívüli kitartással bíró Huszka József 1934. március 31-én hunyt el. Másfél hónap­pal Móra Ferenc után. Nem tudni miért, szülőváro­sában általában elfelejtenek megemlékezni róla. Pedig meg­érdemelné. ■ Szász András A fül-és testgyertyáktól, az egészséges táplálkozásig kunszállás Pénteken és szom­baton egészségnapot tartottak a kunszállási Tóth Pál Általános Iskolában. A péntek délelőtt kü­lönböző gyermekprogramok je­gyében telt. Szombat délután orvosi tanácsadással egybekö­tött ingyenes koleszterin-, vér­nyomás- és vércukormérést tar­tottak a felnőttek számára. De lehetőség nyílt látásvizsgálatra és talpmasszázsra is. A tanter­mekben dr. Czabán Edit, a fog­betegségekről és megelőzésük­ről, Pásztorkáné Garaczi Margit pedig a nemes kövekkel behan­golt, gyógyító illatú fül- és test­gyertyák hatásairól tartott be­mutatóval egybekötött előadást. Volt még íráselemzés (grafoló­gia), zenés aerobik és termé­szetgyógyászati könyvbemuta­tó, némi ellenösszeg fejében bárki elkészíthette aurája fotó­ját, s ha valaki megéhezett a fülöpjakabi bioszövetkezet salá­tabárjában kedvére végigkóstol­hatta a kiállított étkeket. Az is­kola tornatermében ugrálóvár és különböző sporteszközök várták a gyerekekkel érkezőket. ■ Sz. A. Pásztorkáné Garaczi Margit a fül- és testgyertyákról tartott előadást. Az elismerő oklevelet dr. Tatár Attila tűzoltó vezérőrnagy adta át. Ismét meghirdetik a helytörténeti versenyt diákvetélkedő Az első verseny sikerén felbuzdulva a szerve­zők úgy határoztak, újabb vetél­kedőt hirdetnek meg a város ál­talános iskolás diákjai számára. Az új vetélkedő témájának ak­tualitását az adja, hogy 1850. május 17-én készült el Kiskun­félegyháza első, hivatalos utca­névjegyzéke. Százötvenöt éve kaptak hivatalos nevet a város utcái, ami igazából a népnyelvi elnevezés volt. Ekkor számoz­ták meg először a házakat is. A vetélkedővel szeretnék felhívni a diákok figyelmét a város, az utcák, terek, épületek és emlék­helyek megismerésére, történe­tére. A verseny három korosz­tálynak szól: az általános isko­lák 5-ó., 7-8., valamint a közép­iskolák 9-10. osztályosai számá­ra. A háromfordulós vetélkedő­re 3 fős csapatok jelentkezését várják a Kiskun Múzeumban, Mészáros Mártánál november 30-ig. A verseny döntőjébe a nyolc legjobb csapat kerül be, akik már biztosan részt vesz­nek egy budapesti kirándulá­son. A három legjobb csapat dí­jait jövő májusban, a Városala­pítók napi rendezvénysorozat keretében adják át. ANYAKÖNYVI HÍREK Születtek: Bera Bálint (anyja neve: Dobák Beáta), Hájós Nádin (Faragó Il­dikó), Kővágó Zsuzsanna (Rádi Zsu­zsanna), Markos Rege (Seres Erika), Bodor Noémi (Szikora Erzsébet). Házasságot kötöttek: Zombory Kata­lin Anita - Horváth Ferenc, Séerber- ger Jolán Rozália - Babay Ferenc, Gé­mes Ilona Mónika - Kurucsai Zoltán. Meghaltak: Czakó Sándor, Szana lánosné Kiss Ilona, Hasur Istvánná Tajti Ágnes, Fricska István Gábor, Ko­csis Lajos, Holló-Szabó Ferenc, Sze­ntesi Nándorné Kalcsu Rozália, Mucsi László, Tarjányi lános, Kocsis Gézáné Guth Terézia, laksáné Hege­dűs Mária, Ferbik Ferencné Krizano- vic Margit, Rácz Ferencné Rácz Etel­ka - Kiskunfélegyháza, Szász János - Fülöpjakab, Lajos Vince - Pálmonos- tora, Szolláth Emil - Szentes, Balázs Pál - Tiszaalpár. A hősökre emlékeztek

Next

/
Oldalképek
Tartalom