Petőfi Népe, 2005. november (60. évfolyam, 256-280. szám)
2005-11-09 / 262. szám
PETŐFI NÉPE - 2005. NOVEMBER 9., SZERDA SZERKESZTETTE: GÉCZY ZSOLT TELEFONSZÁM: 06-79/426-371, 522-480 E-MAIL: zsolt.geczy@petofinepe.hu BAJA. BÁCSALMÁS ÉS KÖRNYÉKE Uj szerepeket tanulnak a tanárok és a diákok Áremelés és kevesebb utas kistérség Korszerű módszerekkel, technikákkal ismerkedtek meg a bácskai pedagógusok egy szakmai program keretében. A Baja Környéki Iskolaszövetség szervezésében több mint négyszáz oktató vett részt a továbbképzésen. A húsz település, huszonnégy oktatási intézményét tömörítő szövetség két éve alakult. Feladata a pedagógiai, szakmai szolgáltatások kistérségi szintű működtetése. - A szervezet kiemelt szerepet szán a korszerű oktatási módszerek megismertetésének. Pályázati tervünk a megyei közoktatásért közalapítvány támogatásával valósult meg - tájékoztatta a Petőfi Népét nemes Gábor, az iskolaszövetség elnöke. A szövetség által tavaly szerA programsorozat több helyszínen (Újvárosi ÁMK, Kiscsávolyi ÁMK, bácsbokodi, nemesnádudvari és felsőszentiváni művelődési központ) zajlott Módszertani bemutató tanításokon, munka- közösségi foglalkozásokon és közös elemzéseken mutatták be a korszerű módszereket. vezett akkreditált tanfolyamok résztvevői ismertették az új módszereket. A szakmai nap részeként az Eötvös József Főiskolán előadásokon vettek részt a pedagógusok. Az érzelmi intelligencia fejlesztéséről, a kooperatív tanulási technikákról, illetve az integrált nevelés és oktatás módszereiről kaptak hasznos információt. - A bemutatott technikák újszerűsége abban áll, hogy a hagyományos, úgynevezett ismeretátadó tanítás helyett a tanulók együttműködésére helyezik a hangsúlyt. Minden diák fontos szerepet kap. A kiscsoportos foglalkozásoknál az együttműködés fontossága, a projektszerű feladatvégzés kerül előtérbe. így erősödik az úgynevezett szociális kompetencia is. Ebben a légkörben a pedagógusnak is új szerep jut. Elsősorban segítséget nyújt a gyereknek a megoldásban, ismeretszerzésben. Az integrált nevelés legfontosabb feladata pedig a sajátos nevelési igényű, illetve a fogyatékkal élő gyerekek minél teljesebb körű bevonása, az úgymond normál tanulóközösségek munkájába. Osztrák alkotótábor? mélykút Ausztriából öttagú küldöttség érkezett a nagyközségbe. Bernd svETNiK klagenfurti festőművész (felvételünkön jobbra, gelányi János polgármesterrel) vezetésével felkeresték a Kossuth- díjas Szvetnik Joachim ötvös-restaurátor szülőházát, sírját és meglátogatták a település intézményeit. A művész hozzájárulna a néhai rokonáról készülő könyv kiadásához, az emlékház állagának a megőrzéséhez, s tervez egy nyári alkotótábort is. Klagenfurt és Mélykút között akár testvértelepülési együttműködés is kialakulhat. tömegközlekedés Pozitív nullát vár a gondos tulajdonos Egyben mindenki egyetért: nem lesz problémamentes a Jelky térről a vasútállomás mellé költöztetni a helyi járatok központját. Minden eddiginél nehezebb volt ez az év - véli a Bács Volán vezérigazgatója. A jövő sem rózsás. Baja * Reméljük idén már nem kell hajmeresztő mutatványokat produkálnunk - fogalmazott Böröcz Pál vezérigazgató, a Bács Volán Rt. téli szemléjével egybekötött hétvégi, házi ünnepségen. A közlekedési társaság vezetője elmondta: havi 5 millió forintos extra kiadást jelentett számukra az üzemanyag magas ára. Ugyanakkor az 5 százalékos tarifaemeléshez hasonló mértékben csökkent utasaik száma. Ettől függetlenül a tulajdonos ÁPV Rt. a „pozitív nulla” eredményt várja a cégtől, ami másfél millió forintot jelent évi 1,6 milliárdos árbevétel mellett. Az állami vagyonkezelő tavaly és idén is tőkét emelt a társaságban, ez idén 4 autóbusz beszerzését eredményezte. Jövőre öt busz vásárlását tervezik, miközben tízre lenne szükség. Járműveik átlagéletkora 10 év, a legidősebb járgány 23 esztendős. A napokban kezdik az egyeztetést a város és Bács Volán illetékesei a jövő évi helyi tarifákról, az önkormányzat által a veszteséges ágazatnak nyújtandó támogatásról. Erről a hónap végén dönthetnek a városatyák. Baja évek óta 20 millió forintot meghaladó összeget fizet a közlekedési társaságnak a helyi járatok üzemeltetéséért. A társaság és a város viszonyában a hagyományosan a novemberi szemle alkalmával vehetik át a buszvezetők a balesetmentes közlekedésért járó elismeréseket. Ezúttal 250 ezer kilométer teljesítése után Bársony András, Felső László, Hódos Zoltán, Kossá István, Kovács Ferenc, Madarász Gábor, Majdanics Attila, Mészáros Attila, Rápity János és Vörös Lásizló, 500 ezer kilométert követően Bartakovics János, Gálfatvi János, Gywicza Tibor, Hódos Béla és Szabó Zsolt vehetett át jutalmat. Két „milliomos” sofőrt köszöntöttek: Ács Györgyöt és Méry Ferencet helyi pályaudvar tervezett áthelyezése is fontos elem. Erre 300 millió forintot meghaladó összeget nyert Baja. Széli Péter polgármester ennek kapcsán az ünnepségen kijelentette: nem lesz probléma- mentes a Jelky térről a vasútállomás mellé költöztetni a helyi járatok központját. A helyszínt független szakértők javasolták a tervezés időszakában. Mint mondta, ismét napirendre kerülhet a vonalhálózat és a csatlakozási, átszállási lehetőségek újragondolása, a helyközi jára tok bekapcsolódása a helyi tű megközlekedésbe. A megfelelő színvonal és a finanszírozhatóság biztosítását egyensúlyom tatványként említette. ■ Kubatovics Tamás Kikotoepites: hiszik, ha látják vízihatár Még egyetlen kapavágás sem történt Úgy tűnik, 2006 tavaszán végre valóban elkezdődhet a határkikötő 2,5 milliárd forintba kerülő, nagyívű fejlesztése. Mohács Igaz, a korábbi ígéretek szerint már tavaly meg kellett volna épülnie az uniós normáknak is megfelelő határkikötőnek. Ám a honi költségvetés nem tudta biztosítani az ehhez szükséges 2,5 milliárd forintot. Két esztendeje a gazdasági szaktárca bejelentette, az unió állja a beruházás költségeit, így az jó esetben 2005-ben elkészülhet. Mindezek dacára a mai napig még egyetlen kapavágás sem történt a tervezett helyszínen. Talán ezúttal kimozdul a holtpontról a kikötő ügye: a kormányzat hivatalos közleménye szerint elhárultak az uniós pénz lehívásának akadályai. E hóban kiírható a közbeszerzési eljárás, tavasz- szal indulhat a munka, amely 2007 végére be is fejeződhet. Szekó József polgármester is hisz abban, hogy tényleg megindul a fejlesztés, mert ezt az EU-nak tett magyar, határőrizettel kapcsolatos vállalások is kikényszerítik. A térség egyik legnagyobb ívű fejlesztését követően az elképzelések szerint valamennyi, a határátkeléshez kellő szolgáltatás, illetve hatóság elérhető lesz. Többek között ott zajlik majd az útlevélkezelés, a vízirendészeti eljárás, és növény-egészségügyi állomást is kialakítanak. Mindemellett a teljes logisztikai bázis is kiépül. ■ Munkatársunktól Forralt bor, meleg tea és zsíros kenyér szent Márton A neves középkori szentre emlékeznek Baján szombaton 17 órakor. A Belvárosi templom előtti téren - a templom lépcsőjén - a Szent László ÁMK növendékei felelevenítik a szent életét bemutató jele neteket. A színi előadás utár lampionos sétára indul a me net. A séta után forralt bort, me leg teát vagy zsíros kenyeret fo gyaszthatnak a bajaiak. BAJAI PETŐFI NÉPEi 79/323-974, : 79/426-371, ! 79/522-480. : Hirdetésfelvétel e-mail-ben: : baja.hirdetes@axelspringer.hu r A Türr István Gazdasági ^ Szakközépiskola közgazdász tanári állást hirdet. Az álláshely 2006. január 1 -jétől tölthető be. Érdeklődni: Berger József igazgatónál, a 79/524-670 ^ telefonszámon lehet. 18218/ Műtrágya széles választékban kapható! Bácsalmás, Oltványi u. 1. 5 Telefon: 79/343-761 £ ANYAKÖNYVI HÍREK • BAJA Veresége ellenére élen maradt a bajai serdülőcsapat labdarúgás Megyei serdülő bajnokság, Déli csoport, 12. forduló: Madaras-Kelebia 2-3, Nagyba- racska Csátalja-Szeremle 6-0, Bácsalmás-Baja 2-1, Jánoshal- ma-Madaras 3-3, Gara-Tompa 7- 1, Mélykút-Érsekcsanád 6-1, Ke- lebia-Szeremle 2-2, Sükösd- Nemesnádudvar 0-1, Nagyba- racska Csátalja-Vaskút 2-4. 1. Baja 12 11 1 83-11 33 2. Bácsalmás 12 111 69-8 33 3. N.nádudvar 12 9 1 2 50-14 28 4. Sükösd 12 9 $$$ 3 67-20 27 5. Madaras 12 7 2 3 39-36 23 6. Jánoshalma 12 5 3 4 40-28 18 7. Vaskút 12 57 35-47 15 8. Gara 12 4 2 6 35-46 14 9. N.baracska 12 4 2 6 29-44 14 10, Ketebia 12 3 2 7 33-53 11 11. Mélykút 12 2 3 7 29-44 9 12. É.csanád 12 2 2 8 30-69 8 13. Szeremle 12 1 2 9 27-78 5 14. Tompa 12 1 1 10 21-89 4 Születtek: 2005. október 17. és 24. között anyakönyvezettek: Patrik Szilárd (anyja neve: Borús Valéria) Baja, Dóra Lili (Heibl Anikó) Császártöltés, Győré Emese (Aladics Edit) Bácsbokod, Vad Szilvia (Molnár Szilvia Elisabeta) Bácsalmás, Orosz Nóra (Papp Mária) Madaras, Szerezla Eperke (Papp Katalin) Bátmonostor, Hegyi Panna (Sípos Mónika) Szeretnie, Ézsiás Péter (Sziráczki Erzsébet Katalin) Mélykút, Balogh Sándor Kálmán (Kispál Csilla) Bácsalmás, Gottlieb Gábor (Daka Mónika) Baja, Döme Aurél (Koczán Anett Margit) Csátalja, Gombár Martin (Szigeti Rita) Sükösd, Tamás Ákos (Göbő Eszter) Baja, Patartics Panka (Bognár Éva Katalin) Pécs, Horváth Hanna (Baranyai Éva) Sükösd, llic Ivett (Jónás Katalin) Hercegszántó, Héjjá Judit (Varga Emese) Baja, Váradi Dó- minik (Fetser Csilla) Kalocsa, Netik Krisztián (Hábermájer Helga) Nemesnádudvar, Orsós János (Orsós Mária) Nagybaracska, Mihálovics László (Halász Anna) Csikéria, Hausier Vivien (Bibók Rozália Gyöngyi) Hercegszántó, Barna Nikolett (Hegedűs Tímea) Szeremle, Hatvani Máté (Pénzes Éva) Madaras, Bor Gábor (Varga Beáta) Érsekcsanád, Urbán Noel (Gelányi Renáta Katalin) Rém. Házasságot kötöttek 2005. október 22-én: Pintér Péter és Gömöri Katalin, Kenyeres Krisztián és Nol Emese, Mistro Luciano és Kozla Ildikó, Jaszenovics Antal és Berecz Zsuzsanna. Meghaltak, 2005. október 17. és 22. között anyakönyvezettek: Bárány Sándor (Nemesnádudvar), Horváth Ferencné HorváthTeréz (Baja), Bényi Józsefné Tápai Rozália (Baja), Viedner Antalné Schuszter Éva (Császártöltés), Hiez| Mátyás (Baja), Virág Péter (Szeremle), Kalocsai József (Dávod), Molnár József (Herceg- szántó), Földvári Péter (Nagybaracska), Székely István (Budapest XII.), Bényei Pálné Benda Juliánná (Baja), Vass János (Baja), Varga Antalné Rádics Julianna (Baja), Rutterschmidt István (Nemesnádudvar), Faldum István (Bácsbokod), Pauk Gyuláné Mészáros Ilona (Baja), Kiss Ernő (Bácsszentgyörgy), Turáni István Márton (Baja). Megbecsülik az időseket rém - A szép hagyományt, hogy minden esztendőben köszöntjük a falu idős embereit, a jövőben is folytatjuk - mondta VetőZoltár. polgármester. A művelődési házban beszámolt a központ felújító sa és a járdaépítés tervéről. Fellépett a népdalkor és citerazenekai - arany minősítésű műsorával -, a néptánccsoport és Pál Attila vendégművész.